#csupasz

[ozdeg]

[ciganyolga]

lények

Ma fél éve, hogy a kisfiúval együtt egy csomó lény beköltözött a háztartásunkba.

A Böfimadár különböző méretekben jelenik meg, zabálás után. A sóhajszerű, halk böfögés, az csak egy Böfiveréb, míg a skála másik végén az öblös, falunapos, férfias böfögés van, a Böfisas. A kettő közöttiek természetesen mindenféle alakot ölthetnek, ismertebb fajok a Böfitúzok, a Böfipapagáj, a Böfityúk, Böfivarjú, Böfirigó.

A Rotyipók, a Böfimadárhoz hasonlóan többféle lehet, egyszerű kis Rotyikaszáspóktól a Rotyitarantuláig. Minden látogatása nagyon örömteli, bár előfordul, hogy csalogatni kell dallal.

A Fingimanó általában kéz a kézben jár a Rotyipókkal, bár a szilárd kajákkal való ismerkedés óta önmagában is képes meglepetést okozni hangerejével és szagával, az ember nem érti, hogy képes egy ilyen kicsi testben hangos recsegő öregbácsi Fingimanó jelen lenni.

A Hepüszörny mindig a környéken ólálkodik, és ha csupasz bőrfelületet lát, azonnal támad, és hepüz (nem tudom, ezt mások hogy hívják, az amikor így belefújsz a hasába/nyakába/akármijébe és ő meg röhög).

A Seggevő cápa a kádban támad a habok alól és pőre kisgyerekseggel táplálkozik.

A Csikipóknak rendhagyó módon csak 5 lába van, hasonlít az Addams family-ből az Izére, és nagyon szereti meghúzni magát kínálkozó kisgyerekhónaljakban.

Ezekről természetesen általam költött dalok és mondókák is vannak, amelyeket saját emésztés-centrikus gyerekkönyvemben fogok publikálni és kurvára meggazdagodni belőle.

(Amúgy akarok majd mindenképp egy tetkót, ami emlékeztet a tényre, hogy gyerekem van. Úgy értem, arra csodálatos utazásra, amit a szülőség jelent. Csak az összes ilyentől hányok, mint DÁTUM meg csillagkép, hogy a császármetszés sebhelytetkókról és a fotorealisztikus arcképről ne is beszéljünk. De ezek közül a lények közül valamelyiket simán magamra varratnám, ha a Sajdik Ferenc lerajzolná, csak nem tudom, akar-e ezzel foglalkozni egy 93 éves Kossuth díjas grafikus.)

[azsofiaa]

Mit számít a vagyon, ház, drága utazások, autó. Nekem csak te kellesz, csak te és a csupasz szíved

[plexi1120]

Pontosan 3 hónap kihagyás után

SMT 4

38.01 km 1298 méter szintemelkedéssel.

Picit lesajnáltam már előre ezeket az utolsó szakaszokat. Hiba volt. Igaz hogy nagy csupasz hegyek nem nagyon voltak, de volt sok ici-pici, néhány házas település. Olyan jó hangulatuk van, hihetetlen.

Az emberek is nagyon barátságosak, messziről integetnek, köszönnek. Néha még beszélni is elkezdenek még ha csak pár szót is tudnak angolul.

Túrázóval szinte nem is találkoztam. Csak az utolsó 5 km-en kb 5 emberrel, fent a hegytetőn.

Azért egy hajót még láttam az utolsó napsugarakban

Ma este itt alszom az egyik házban

Ez most csak 2 napos móka (plusz 2 egész napos vonatozás), de holnap is kb 36 km lesz. Remélem összeszedik magukat a lábaim reggelre.

[vagyokolyannaiv]

Csak félig emlékszem az arcodra arról az estéről.

A padon ülünk és, hogy hogyan került a lábam a te lábadra, azt ne kérdezd.

Most csak az számít, hogy jól esik a meleg kezed simogatása ezekben a mínuszokban.

Egyszer-egyszer nem tudom eldönteni, hogy a szél, vagy az egymáshoz vágott hűvös szavaink kapnak bele a kabátomon és a ruhámon keresztül a csupasz testembe.

Mintha még a lelkem nem fázott volna soha ennyire.

Küszködök a szavakkal, amelyek a fél év alatt gátat építettek a torkomban és ha nem lett volna az a pár pohár bor, talán könnyek nélkül és összeszedetten el tudnám mondani, hogy hol is siklottunk ki a nyáron.

Minden egyes mondatom után megnyugtatlak, hogy én ezt már lezártam, de a szememből ömlő patakok lebuktatják amikor hazudok.

Mint egy mantra, hajtod te is és én is a mondatokat, amiket már ezerszer egymáshoz vágtunk, akkor amikor nem volt ennyire idegen a másik közelsége.

Ebből is versenyt csinálunk, mint ,ahogy mindig is tettük mindennel. Ki tudja többször, hangosabban a másikba folytani a szavakat.

Aztán egyszer csak elnémulunk és ebben a jól eső csendben valahol megértésre találnak a másik szavai bennünk.

-Sosem tudnánk újra bízni egymásban.- töröm meg a csendet miközben nagyon igyekszem nem rádnézni a teljesen elfolyt tusvonalammal.

-Sosem.

Életünkben először értünk egyet valamiben.

Csak félig emlékszem az arcodra arról az estéről, de tudom, hogy mindennél jobban meg akartál csókolni.

Életünkben először akartuk ugyanazt.

De most nem hagyom.

Lezárom.

[spraystory]

A lehúzás

A graffitisek etikai kódexe az az íratlan szabályrendszer, amit idővel mindannyian megkapunk amikor ennek a közösségnek tagjaivá válunk, mindannyian megtanuljuk vagy hozzászokunk és általánosságban véve mind be is tartjuk ezeket. Én még csak nem is gondoltam rá soha, hogy nem úgy vannak a dolgok, mint ahogy tapasztaltam-tanultam, sosem jutott eszembe hogy egy-egy klasszik firkász szituációt megkérdőjelezzek, például hogy miért tiszteljük az oldschool arcokat, miért nem fedjük le ennek vagy annak a rajzát vagy hogy miért kell valakinek adnia kannákat egy-egy összetűzés elsimítására. Meg kell jegyeznem hogy szerencsére én soha nem adtam kannát senkinek, de nem azért mert akkora king lettem volna, hanem pusztán mert igyekeztem az olyan szituációt elkerülni aminek következménye ez lehetett volna. De ami még fontosabb, hogy nekem soha eszembe sem jutott volna így megtorolni bármiféle tettet. A kanna "váltságdíjnak" kétségtelenül meg lehet a maga létjogosultsága, de szerintem ez a féle vita elintézősdi nagyon könnyen átcsaphat nettó lehúzásba ami viszont szerintem aljas és teljességgel etikátlan módja egy-egy vita rendezésének. Noha velem soha nem történt ilyesmi, több ilyen esetnek is szemtanúja voltam. Azt gondolom hogy ezek az árnyoldalak is éppúgy hozzátartoznak a teljes képhez mint a vicces sztorik. Fontos, hogy egyáltalán nem célom senki lejáratása, sem a tettesé, az áldozaté pedig végképp nem, még ha a tettes az egyetemes emberi értékrendjeink szerint morálisan meg is érdemelné. Annyira azonban állást foglalhatok, hogy bátran kijelentem : a lehúzás aljas és gyáva tett.

Útonállók

A kétezres évek elején, olyan 2002 körül, egy meleg nyári napon bejött a Burnerbe egy kissrác, aki - amint bemutatkozott - break táncos ismerőseink kis haverja volt. Vett kannát, markert, miegymást. Pár szót csevegtünk is, hogy az izéék meg az izéék üdvözölnek minket és ilyesmik. Másnap, ugyanez a fiú ismét megjelent a boltban és kb ugyanezeket még egyszer megvette, ezúttal azonban már elég szomorú hangulatban. Kérdeztük, hogy hát mi lett a tegnapi cuccokkal? A srác nagyon elszomorodott és elmesélte hogy nem sokkal miután eljött a Burnerből, az egyik sarkon fiatal srácok ( nála idősebbek) eléálltak és követelték hogy minden vásárolt cuccát adja csak oda, különben ellátják a baját. Szegény fiú úgy megijedt hogy mindenét odaadta. Megszégyenítve hazakullogott tehát, majd másnap inkább megtartva magának a történetét, megint megvette a kis cuccait nálunk. Mi persze megdöbbenve hallgattuk ezt a sztorit, különösen a magunk helyzetéből kiindulva, hogy ki merészel ilyen gaztettet elkövetni a mi vásárlóinkkal? Mondtuk hogy vigyázzon magára és ha ismét megtörténne ilyesmi, mihamarabb értesítsen minket. Igen ám, de amint elment a boltból, nem sokkal később ismét visszajött, ezúttal már könnyes szemekkel és teljesen rémülten újságolta hogy megint elvették tőle mindenét, ugyanazok, ugyanott. Síri csend lett a boltban. System, aki jó szokása szerint épp a shopban lógott, elkomolyodott arccal felemelkedett a helyéről, Zai és a többiek, csodálkozva kérdezték : - Mi? Most komolyan? Ez most volt? Hol vannak? Mutasd meg! Több sem kellett, valóságos hajtóvadászat indult a lehúzós útonállók ellen. Kisült, hogy a két srác alig pár sarokra a Burnertől ólálkodott, áldozataira várva. Pillanatok alatt meglettek. A többiek visszaterelték őket a Burnerbe, aminek ajtajai bezáródtak, ablakai elsötétültek. Szegény ördögök, alapos számonkérésben részesültek. Persze ott helyben nem tudták visszaadni a korábban lenyúlt cuccokat, vagy az árukat rendezni így azt hiszem egy kulccsomót és - mivel épp nyár közepe volt - a pólóikat kellett otthagyniuk zálogban. Végül csupasz felsőtesttel kellett hazamenniük a belvárosból, a pólóikért soha többé nem jöttek vissza de egyébként sem láttuk őket többször.

A Jó és a Rossz találkozása

Ez egy nagyon kellemetlen történet, mert hazai graffiti világában mindkét érintett igen ismert és engem akkor eléggé megdöbbentett hogy ez megtörténhetett. Itt már éreztette a hatását az idő, ami miatt a fiatalos, harcias küzdésvágy már alábbhagyott bennünk és átvette a helyét a megfontolt gondolkodás, a mérlegelés. Hogy a sztorit diszkréten kezeljem és a szereplők névtelenségben maradjanak,  ezért a feleket Sergio Leone kultikus westernje után csak "Jó" és "Rossz" néven említem. Ennek a történetnek azonban nem volt semmi különös happy endje. Csak a szomorú tények maradtak és az örök szabály, miszerint az okos enged. A Wesselényi utcai Shopp ideje alatt, talán olyan 2008-2011 között történt valamikor ez a szomorú eset. "Jó" aki egy igen csendes és tisztességes stylemaster, egy ízben az akkoriban divatos romkocsmák egyikében töltött egy estét a baráti társaságával. Röviddel ezután ( talán néhány nap elteltével, de lehet hogy már másnap - erre pontosan nem emlékszem ) egy másik writer, "Rossz", aki szintén igen ismert szereplője volt a hazai graffitis életnek, megjelent a Shoppban ( vagy beküldött valakit maga helyett ) , azzal a szöveggel hogy hát az a helyzet hogy "Jó" abban a romkocsmában, ahol mulatott, bizony elhagyta a fényképező gépének a memória kártyáját, amit történetesen “Rossz” egyik haverja talált meg véletlenül.” Nekem az lenne a természetes, hogy rögtön megkeresném a gazdáját és visszaadnám neki, és ha van mindannyiunkban egy egyetemes graffitis etikai szabályrendszer, azt érzem az is ugyanezt diktálná. De nem ez történt. "Rossz" elmondta hogy a memória kártyán "Jó" graffitijei vannak és ha jól emlékszem az volt a nyomós indok hogy állítólag “Jó” arca több fotón is látszik. Na most ez az állítólagos haverja kijelentette hogy viszi a kártyát a rendőrségre! De “Rossz” volt olyan szuperjó arc hogy “rá tudta beszélni” a haverját hogy ne tegye, de sajnos a haver azt üzente hogy ok de akkor kér X mennyiségű kannát cserébe hogy a memóriakártya visszakerüljön a gazdájához. Tulajdonképpen ez egy nettó zsarolás volt. Természetesen megdöbbenten hallgattuk a történetet és egy másodpercig sem hittük el. Azonban "Jó" volt annyira józan és balhéktól mentes, hogy rögtön kijelentette: ő bizony inkább minden kérésnek eleget tesz, mintsem hogy egy ilyen ostobaság miatt mélyebb konfliktusba kerüljön, arról nem is beszélve ha tényleg a rendőrség kezei közé kerül az ügy. Szerintem bölcsen döntött. Mindazonáltal megjegyezném, hogy nagy eséllyel "Rossz" csak blöffölt a rendőrséggel, de "Jó" értelemszerűen nem mert kockáztatni. Végül is ha valaki elég arcátlan ahhoz hogy egy ilyen követeléssel előálljon, ahhoz is elég elszánt lehet hogy valóban a zsaruknak adja a bizonyítékot. Végül, a megbeszélt időpontban "Rossz" megjelent a Shoppban, ahol "Jó" és persze közülünk többen vártuk őt. Halotti csend volt. Senki sem szólt egy szót sem. "Rossz" bement a pult mögé, leválogatott - ha jól emlékszem - kb 25db kannát, ránk nézett és közölte hogy megvagyunk. Ott és akkor, valóban visszaadta az elhagyott memória kártyát. Összecsomagolt és megsemmisítő pillantásainkkal kísérve, kisétált a boltból. Nem volt kakaskodás, sem vita, sem hadakozás. Csendben történt egy aljas lehúzás, aminek a károsultja egy valóban derék ember volt. Az egész rettentő szánalmas és szomorú ügy volt. Semelyikünk sem szólt bele és nem azért mert gyávák lettünk volna. “Rossz” azt az utat választotta hogy szembegy az erkölccsel és mindazzal az ellenszenvvel amiről tudta, hogy kiváltja majd belőlünk, mégis ragaszkodott a zsaroláshoz. Neki fontosabb volt 25 kanna mint a becsület. “Jó” azt a döntést hozta hogy lerendezi a dolgot úgy ahogy azt kérik tőle, ezzel remélhetőleg egy életre megszabadul ettől a problémától. Itt ránk nem volt szükség. Tudtommal soha többé nem volt semmilyen kapcsolat a két fél között.

[iwilldoit100timesifyouwantmore]

"Én 96-ban születtem.

A parlagfűben elbújva ettük a hangyás papsajtot.🤣

Másztunk fára (máséra is), bújtunk árokba, gödörbe.

Estünk és keltünk. Sőt gáncsoltak is, mégis eljutottunk valahová.☝️

Ha esett a hó, ettünk belőle.😁

Ha eső, volt, ittunk belőle 🙂

Utána a pocsolyákban játszottunk 😉

Ha permeteztek, kicsit jobban megtöröltük a gyümölcsöt. Ha kiírták, hogy permetezve, tudtuk, hogy nem is vigyáznak rá!😴

Ha láttunk utcai kutat, ittunk.

A csőréből. Egymás után mind. Aki nem tudta lenyomni, annak nyomtuk.🤣 Nem volt aki nem tudott inni és nem volt akinek nem volt a nyála rajta!

Ha megvágtuk magunkat, lenyaltuk a vért. Ha fájt, csak egyedül sírtunk, mások előtt nem.

Ha pisilni kellett, hát pisiltünk, sőt.😁

Ha valami megcsípett, agyonnyomtuk.😎

Ha kutya megharapott, máskor elkerültük.

Ha sebbel, vagy rándulással mentünk haza, előbb kaptunk egy pofont, aztán megkérdezték, hogy tudjuk-e mozgatni!

Ha más vert meg, otthon már nem bántottak. Többnyire 🙂

Ha vasas volt a víz, a körzeti orvos, azt már nem írt fel.🤣

Ha tehettük, harcoltunk más gyerekcsapatokkal.

Ha többen voltak, inkább fociztunk.🤓

Amire "kértek", mindent megcsináltunk otthon. Nem azért mert szerettük volna, hanem mert tudtuk, utána mehetünk csavarogni!😈

Gazoltuk a kertet.☝️ Etettük az állatokat. Hordtuk a trágyát.🤠 Sőt volt, hogy játszottunk is benne.

Ha pollent, vagy port szívtunk lenyeltük, vagy kiköptük.😝

A cserebogár nem egy óriásrém volt számunkra, hanem a nyár kezdete ! Kipiszkáltuk a "lyukából" és a markunkban tartottuk, hogy csiklandozza. A lótetűt a tyúkoknak dobáltuk, azok meg mindig összevesztek érte.😴

Annyi krumplibogár volt körülöttünk a bokrokon, mikor kézzel szedtük (nem permetezve volt akkoriban), hogy Spielberg sírt volna kameráért ha látja!

Örültünk ha a tojást csupasz kézzel még melegen vihettük be az ólból a házba és kesztyűből is csak télit láttunk, eszünkbe sem jutott nyáron, kesztyű!😏

Ha "vágás" volt a háznál, mostunk belet, ettünk sült vért. Ha szüret, akkor meg ittunk mustot fosásig.😂

Ha zöld volt a gyümölcs, zölden ettük. Ha megérett, akkor úgy is jó volt!

Ha elpusztult egy állat elástuk a kert végében és nem jött érte senki.

Ha ritkították a házkörüli négylábúakat, tudtuk, hogy az a rend és másnap már nem is beszéltünk róla. De a hasznos, szövetséges kis kedvenceinknek mind nevet adtunk és velünk éltek életük végéig .☝️

Emlékszünk rájuk örök életünkben.🙏

Nem volt edzőcipőnk, szandálban szaladgáltunk a fűben is és a kövek között is. Ha megvágta, vagy megszúrta a lábunkat egy rozsdás vas vagy szög, kaptunk egy tetanuszt. Vagy nem.🤫

És az a vas hol van? Már rég nincs. Mi meg itt vagyunk. Helye sem látszik már, csak emlékszünk rá!🙂 Miért? Mert erősít!

Ha leégetett a nap, sziszegtünk. Begyógyult.👌

Ha megtaknyosodtunk, kaptunk zsebkendőt és azzal jártunk iskolába!🥴

A legtöbben tudunk tüzet "rakni"! Hajaj, van aki nagyon.

Hordtuk a szenet, vágtuk a fát, szedtünk szálkát! Mondjuk azt nem szerettük.

Ha elbicikliztünk a gázcsere-telepre az üres palackkal, nem elzavartak csak azt kérdezték, hogy a kormányra, vagy a csomagtartóra kérjük.🤓

Az ügyesebbje egyik kézzel kormányozott, fékezett, ellensúlyozta a szatyrokat a kormányon, másik kézzel meg fagyizott. Nem kellett jelezni, az autók kikerültek.

Aki megtanult a 28-as biciklivel elindulni, az jutalmul akkortól vihette az öccsét, vagy húgát óvodába vele!🙃

Minden ami kölyökként a levegőn minket ért, az erősített.

Ha végigolvastad, és emlékeket idézett fel benned is a gyermekkorod csodaszép lehetett. Olyan,amilyenről egy mai gyerek ábrándozni sem tud. Elszálltak ugyan az évek, de amíg a szíved dobban,lehetnek új élményeid, amik egyszer majd csodalatos emlékek lesznek..

Ne felejts el élni és emlékeket gyártani magadnak!"😇😊

[glittering-under-the-glass]

Mélység

Miért nem segít senki?

Ha szólítom, miért nem felel?

Elvesztem itt a kéklő végtelenben

Kérlek segíts! – már nem érem el

Az alját – körös-körül csak végtelen

Mindent befedő kékség

Átmos a fejemen, a mélybe nyom

Nyújtanám kezem – nem tudom

Sikoltanék, de nem lehet

Sós ízű kéz a torkomon

Marja a számat, marja a bőrőm

Hörögve tisztulok az élettől

Nyújtanám kezem – nem tudom

Csak Őt érem – csak Ő van ott

Azt mondja ne félj, kezed fogom

Vigyora csupasz csont

Lehúz a mélybe

Nézek az égre – van olyan?

Minden kék, részvéttelen

Hideg kék – reszket a csontom

Ég a torkom, láng emészt fel

Szövetet marja, megtöri húsom

Sértetlen vagyok, mégis süllyedek

Apró buborékokban látom az életet

[lelkigyakorlatok]

Philip Larkin: Jön

Hosszabbodó estéken hűvös, sárga derű fürdeti a házak homlokát. Egy rigó énekel a csupasz kert mélyén, babérral körülvéve, frissen nyíló hangja, az első madárszó, medöbbenti a téglafalat. Hamarosan tavasz lesz, hamarosan tavasz lesz – és én, akinek gyerekkora elfeledett unalom, gyereknek érzem magam, aki épp arra toppan be amikor a felnőttek békülnek, de nem ért semmit, csak a szokatlan nevetést, és átjárja a nyugalom. Taródi Luca fordítása

[eniko4613]

111. Hányas lábad van?

112. Szex közben zokni maradhat?

113. Hova szereted, ha elmegy a párod? Van, ahova nagyon? És ahova nagyon nem (a hajadon kívül, azt senki se szereti)?

114. Szőrös, leszállópálya vagy csupasz barack?

111- 38,5

112- neem

113-belém, de imádom a hátamra is a hajam miatt nem vagyok ki akadva. Megmosom és kész.

114-is-is

[szottesfolditanyak]

Első találkozás, nyugati nők

"Don Juan világával való következő találkozásom a nyugattal történt. Kellőképpen figyelmeztetett, hogy az első találkozásom a nyugattal a legfontosabb esemény, mert így vagy úgy, de ez fogja meghatározni, hogy mit kell a későbbiekben tennem. Arra szintén figyelmeztetett, hogy embert próbáló találkozás lesz, főleg nekem, mert merev vagyok, és nagyon fontosnak érzem magam. Azt mondta. hogy a nyugathoz természeténél fogva alkonyatkor kell közeledni, abban a napszakban, amely egyébként is bonyolult, és a nyugat harcosai rendkívül erőteljesek, megragadóak és őrjítőek. Ugyanakkor találkozni fogok azzal a férfi harcossal, aki a színfalak mögötti ember. Don Juan figyelmeztetett, hogy a lehető legnagyobb óvatosságot és türelmet gyakoroljam; nem csak azért, mert a nők teljesen örültek, hanem mert ők és a férfi a legerőteljesebb harcosok, akiket valaha ismert. Véleménye szerint ők a második figyelem teljes mértékű meghatalmazottai. Don Juan ezzel befejezte a felkészítést.

Egy nap, mintha akkor határozta volna el, hirtelen úgy döntött, ideje útnak indulni, hogy a nyugati nőkkel találkozzak. Egy városba autóztunk, Észak-Mexikóba. Éppen alkonyatkor don Juan a város peremén található nagy, kivilágítatlan ház elé irányított, ahol megálltunk. Kiszálltunk a kocsiból, és a bejárati ajtóhoz mentünk. Don Juan jó néhányszor kopogott. Senki sem válaszolt. Az az érzésem volt. hogy rossz időben jöttünk. A ház üresnek tűnt.

Don Juan addig folytatta a kopogást, amíg láthatóan elfáradt. Jelzett nekem, hogy folytassam. Azt mondta, kopogjak folyamatosan, ne hagyjam abba, mert az itt lakó emberek nagyot hallanak. Megkérdeztem tőle, hogy nem lenne-e jobb később, vagy holnap visszajönni. Azt mondta, folytassam csak az ajtódöngetést.

Végtelennek tűnő várakozás után az ajtó lassan nyílni kezdett. Egy borzasztó kinézetű nő dugta ki a fejét az ajtón, és kérdőre vont, vajon az-e a szándékom, hogy betörjem az ajtót, vagy hogy felidegesítsem a szomszédokat és kutyáikat.

Don Juan előrelépett, hogy mondjon valamit. A nő kilépett, és durván félretolta őt. Elkezdte rázni az ujját felém, és kiabálta, hogy úgy viselkedek, mintha enyém lenne a világ, mintha rajtam kívül nem létezne senki. Azzal védekeztem, hogy én csak azt csináltam, amit don Juan mondott. A nő azt kérdezte, hogy talán azt mondták nekem, hogy törjem be az ajtót. Don Juan próbált közbeavatkozni, de megint félrelökte. 

A nő úgy nézett ki, mint aki most kelt ki az ágyból. Teljesen rendezetlen volt. Talán a kopogásunk felébresztette, és a szennyestartóból húzott elő egy ruhát. Mezítláb volt; a haja szürkés volt és szörnyen kócos. Szeme vörös volt és dagadt. Jelentéktelen nő volt, de valahogy mégis hatásos: meglehetősen magas, százhetven centi, sötét, és borzasztóan izmos, csupasz karján csak úgy dagadtak az izmok. Észrevettem, hogy gyönyörű formájú lába van.

Tetőtől talpig végignézett rajtam, és fölém tornyosulva rám kiabált, hogy nem hallotta a bocsánatkérésemet. Don Juan odasúgta nekem, hogy hangosan és érthetően kérjek bocsánatot. Amikor megtettem, a nő mosolyogni kezdett, don Juanhoz fordult és átölelte, mint egy gyereket. Azt dünnyögte, hogy nem kellett volna velem kopogtatnia, mert az ütögetésem az ajtón túl változékony és zavaró volt. Kézenfogva bevezette don Juant, átsegítette a magas küszöbön. „Öreg emberek legkedvesebbikének" szólította.

Don Juan nevetett. Megdöbbentett, hogy úgy csinál, mintha örömét lelné ennek az ijesztő nőnek abszurd viselkedésében. Miután besegítette a házba az „öreg emberek legkedvesebbikét", hozzám fordult, kezével olyan gesztust tett, mintha elhessegetne, mint egy kutyát. Nevetett meglepetésemen, a fogai nagyok voltak, egyenetlenek és piszkosak. Aztán úgy tűnt, meggondolta magát és azt mondta, jöjjek be. Don Juan egy ajtó felé vette útját, amit alig láttam a sötét előszoba végében. A nő leszidta, hogy nem is tudja, hová megy. Egy másik, sötét szobán vezetett keresztül minket. A ház hatalmasnak tűnt, és egyáltalán nem volt fény benne sehol. A nő egy nagyon nagy szoba ajtaját nyitotta ki, mely majdnem üres volt, kivéve két karosszéket a szoba közepén, a leghalványabb villanykörte alatt, amit valaha láttam. Ódivatú, hosszúkás égő volt.

Az egyik karosszékben egy másik nő ült. Aki bekísért minket, leült egy kis gyékényszőnyegre a padlón, hátát a másik karosszéknek támasztotta. Combjait felhúzta a melléhez, teljesen közszemlére téve magát. Nem volt rajta alsónemű. Megdöbbenve bámultam őt.

Kellemetlenül haragos hangon megkérdezte, hogy miért bámulom a vagináját. Nem tudtam mit mondani, azon kívül, hogy letagadtam. Felállt, és úgy nézett ki, meg fog ütni. Követelte, hogy mondjam neki, hogy azért bámultam szájtátva, mert még soha életemben nem láttam vaginát. Bűntudatot éreztem. Teljesen össze voltam zavarodva, és dühös voltam, amiért egy ilyen szituáció fogságába kerültem.

A nő megkérdezte don Juant, micsoda Nagual vagyok én, hogy sosem láttam vaginát. Ezt elkezdte ismételgetni újra meg újra, teli torokból kiabálva. Körberohant a szobában, és megállt a széknél, ahol a másik nő ült. Vállánál fogva rángatni kezdte, és rám mutatva azt mondta, hogy egy olyan férfi vagyok, aki sohasem látott még vaginát egész életében. Kinevetett és kigúnyolt.

Elgyötört voltam. Úgy éreztem, don Juannak tennie kellett volna valamit, hogy megvédjen a megaláztatástól. Emlékeztem, korábban mondta, hogy ezek a nők elég őrültek. Don Juan megszépítette a valóságot. Ezek a nők nem csak őrültek, de a diliházban volna a helyük. Don Juanra néztem segítséget és tanácsot remélve. Elnézett másfelé. Ugyanolyan tanácstalannak tűnt, mint én, noha azt hiszem, rajtakaptam egy kaján mosolyon, amit fejének gyors elfordításával rejtett el.

A nő hanyatt feküdt, szoknyáját felhúzta és rám parancsolt, hogy nézzem meg teljes odaadással, ahelyett, hogy lopva nézegetném. Az arcom egész biztosan elvörösödött, a fejemben és a nyakamon érzett forróságból következtetve. Annyira mérges voltam, hogy majdnem elveszítettem az önkontrollomat. Úgy éreztem, legszívesebben beverném a fejét.

A nő, aki a széken ült, hirtelen felállt, megragadta a másikat a hajánál fogva, és látszólag erőfeszítés nélkül, egyetlen mozdulattal felállította. Majd arcát néhány centiméterre tartva az enyémtől rám szegezte merev, hunyorgó tekintetét. Illata meglepően friss volt.

Fennkölt hangon azt mondta, hogy térjünk a tárgyra. Mindkét nő közel állt hozzám, a villanykörte alatt. Nem egyformán néztek ki. A második nő idősebb volt, vagy idősebbnek tűnt. Arcát vastagon púder borította, ami komédiás külsőt kölcsönzött neki. Haja elegánsan kontyba volt fogva. Alsó ajkának és állának folyamatos remegésétől eltekintve nyugodtnak tűnt.

Egyaránt magasak és erőteljesek voltak; fenyegetően fölém tornyosultak és hosszasan bámultak rám. Don Juan nem tett semmit, hogy megtörje a jelenetet. Az idősebb nő felém bólintott és don Juan azt mondta, az ő neve Zuleica és álmodó. Azt a nőt, aki ajtót nyitott, Zoilának hívták és ő egy cserkésző. 

Zuleica hozzám fordult és papagájhangon azt kérdezte, igaz-e, hogy még sosem láttam vaginát. Don Juan nem tudta tovább tartani higgadtságát és nevetni kezdett. Egy kézmozdulattal jeleztem neki, hogy nem tudom, mit válaszoljak. Azt súgta a fülembe, hogy jobb lenne, ha azt mondanám, hogy igaz, vagy legyek felkészülve arra, hogy el kell mondanom, milyen a vagina, mert az lesz Zuleica következő kívánsága.

Ennek megfelelően válaszoltam. Zuleica azt mondta, sajnálatot érez irántam. Aztán utasította Zoilát, hogy mutassa meg nekem a vagináját. Zoila hanyatt feküdt a lámpa alatt és széttárta lábait. 

Don Juan fuldokolva röhögött. Könyörögtem neki, hogy mentsen ki ebből a megtébolyult házból. Ismét a fülembe suttogott, hogy jobban tenném, ha figyelmesnek és érdeklődőnek mutatkoznék, és alaposan szemügyre venném Zuleica vagináját, mert ha nem, maradnunk kell az örökkévalóságig.

Miután gondosan és figyelmesen megvizsgáltam, Zuleica azt mondta, hogy mostantól fogva azzal henceghetek, hogy szakértő vagyok, és ha netán belebotlanék egy nőbe, akin nincs bugyi, nem leszek olyan otromba és közönséges, hogy hagyom kidülledni a szemeimet, mert most már láttam vaginát.

Zuleica nagyon halkan kivezetett bennünket a belső udvarra. Suttogva mondta, hogy van kint valaki, aki arra vár, hogy találkozzon velem. Az udvaron vaksötét volt. Alig tudtam kivenni a többiek körvonalait. Aztán egy férfi sötét sziluettjét pillantottam meg, tőlem néhány lépésnyire. Testem önkéntelenül megrázkódott. Don Juan nagyon mély hangon beszélt a férfihoz, azt mondta, azért hozott engem ide, hogy találkozzak vele.

...

Számomra, együttműködésünk legkellemesebb meglepetése Zuleica és Zoila átalakulása volt, akik korábban olyan undorítóak voltak. Kiderült, hogy ők az elképzelhető legjózanabb és legkötelességtudóbb harcosok, ahogy don Juan megmondta. Nem hittem a szememnek, amikor újra láttam őket. Eszeveszett időszakuk elmúlt és most úgy néztek ki, mint két jólöltözött mexikói hölgy. Magasak, sötét bőrűek és izmosak voltak, ragyogó sötét szemük világított, mint a fénylő, fekete obszidián. Nevettek és azon viccelődtek velem, ami első találkozásunk éjszakáján történt, mintha nem is ők vettek volna rész benne, hanem valaki más. Könnyen meg tudtam érteni, miféle zavarodottság vett don Juanon erőt, jótevője társaságának nyugati varázslóival kapcsolatosan. Képtelen voltam elfogadni, hogy Zuleica és Zoila valaha átalakulhatott olyan ellenszenves és undorító teremtményekké, amilyennek az első alkalommal láttam őket. Sokszor szemtanúja voltam az átváltozásuknak, mégsem tudtam már őket olyan erősen elítélni, mint az első alkalommal."

Carlos Castaneda -- A Sas ajándéka

[papirszivek]

Vezetheted azt az autót, egy kicsit túl gyorsan csak hogy megfeledkezz a fájdalomrol.De sohasem fogod elfelejteni ahogyan a csupasz melkasodon fekudtem pusztán komfortból és nem csináltam mást, szímplán csak törődtem veled.

[csampasrozi]

Kén utca, HÉV-állomás

A hullám felett üldögélek, nincs jobb dolgom.

Felettem az átjáró, mint sárga betűs vártorony

véd a lámpák fagyos fényétől. Port markolok,

mellé száraz leveleket, és betakargatom a tetemet - így olyan csupasz és védtelen.

Szemből a vaksi ablakok néznek át rajta mérgesen,

a Duna felől meg a HÉV zakatolása próbálja felrázni hajnali álmából,

mint valami ördögien kegyetlen vekker.

Bár egy árva panasz sem pattan le a szederjes szájáról.

Álmában is érzi, az én kezem az egyetlen,

ami törődik vele.

[stegal]

Harminckettő csupasz minta elég ahhoz, hogy megmutassa, ebből sincs két egyforma..

[tartsdmegazaprot]

tegnap megnyitoztunk, Magyarlaki Bence Body Schema series-e gyönyörű, érzékeny, intelligens vizsgalodas az emberi testre és egyáltalán létre aggatott külső rétegek és a csupasz testiseg formaisaga közt, nezzetek, szeressetek kovessetek ezt az okos ügyes szupi fijut! 💓🍒

[csacskamacskamocska]

Inkább öljük meg magunkat

mondja két öreg. Nincs senkink, csak mi vagyunk egymásnak, és ha bármelyikőnk egyedül marad, az mit csinál? Agonizál majd napokig egyedül egy kórházfolyosón, csonttá soványodott csupasz segge kilóg a rádobott lepedő alól, és a tele pelenkából csordogál majd a pisi a vaságy alá? Fogatlan szája már szavakat se tud formálni, csak a hatalmas szeme van, felette a kusza, ősz szemöldök, nem lehet megmondani, hogy férfi vagy nő. Bár, ha nem hal meg egyikőjük se, két öreg akkor se tud segíteni egymásnak. Vagyki tudja, hogy milyen ereje van annak, ha valahol van valaki, akivel a szíved összekapcsolódik. Hogy nem vagy egyedül akkor sem, mert nyöszörögheted a nevét, ahogy anyádét nyöszörögnéd, ha még élne. Vagy Istenét. Hát azt is lehet. Miért hagytál el engem? De valahogy mégis jobb azt hinni, hogy valaki gondol rád, miközben rá gondolsz. Bár azt gondolom, a végén csak levegőért kapkodsz, de talán az utolsó percben is könyebb lenne a levegővétel, ha fogná valaki a kezedet. A másiknak persze nem jó. De nem is ezt akartam amúgy, hanem azt, hogy micsoda hatalmas, őrület, valami hihetetlen szerelemszerű bizalom lehet az, amikor megbeszéled, hogy meghaltok és ő megígéri, hogy megöl, aztán magát is. És hiszel benne, hogy van ereje megtenni. Mondjuk, ha végül nem öli meg magát, veled már akkor sem baszott ki. Mert neked már mindegy. Te már nem maradtál egyedül.

Uh, most, hogy így végiggondoltam, valójában fasza kis életem van, egyelőre, csak volt a hír az öngyilkos kisöregekről. Engem ezek meghatnak. Nagyon komoly kapcsolat.