#első ház

[csacskamacskamocska]

Az első ház

Valaki írta, hogy érdekelnék az 1 euros házak. Felejtsd el! Vagy Olasz legyél vagy olyan gazdag, hogy 500 ezerért is tudnál házat venni. Ezeket az 1 euros házakat csak eredeti állapotába lehet helyreállítani. Elnéptelenedett falvakat próbálnak benépesíteni így, illetve a munkát teremteni a környékbeli vállalkozóknak. Előnyt élveznek a pályázaton a családok, szóval idősebbek nem esélyesek. Nincs ismereted a helyi vállakozókkal, se a szabályokat nem ismered, se Francot a faluban, aki mindent elintéz, ha kedvel.

Nade a ház. Montoggio-ban van a ház. Hát, ha láttál már kisvárost, ahol leülsz a bár teraszán és nem akarsz sehova se menni a világban, na ez olyan városka.

Csakház a ház nem volt jó. :( Elképesztő kilátás nyílik az ablakból, de se terasz, se kert. Ja, az ingatlanos... Megbeszéltük, hogy jönnénk, adjon időpontot. 10-e, csütörtök 15 óra. Most akkor 10-e vagy csütörtök? Erre nem válaszolt. Mivel ma ott voltunk 15 órakor, ő meg nem volt sehol, vártunk kicsit, mert ugye olasz, a 30 perc késés a minimum, de aztán elmetünk sétálni. Megállapítottuk, hogy a városka gyönyörű és akarnánk itt élni, úgyhogy vadul elkezdtünk más eladó ingatlanokat keresni a városban. Nem találtunk "olyat". Nem véletlenül, én 4. éve keresgélek. Megmutatom a házat, de mondom, nincs terasz, nincs kert, csak kilátás. Amúgy nagyon jó állapotban van, 3 lakás van benne. Az egész ház eladó. 50 ezer euro.

[mrstoldi]

Nem, nekem nem elég ha csak azt tudom kimondani, hogy elvagyunk! Nekem az kell, hogy reggel amikor felébredsz én legyek az első gondolatod és este amikor lefekszel én legyek az utolsó! Nekem az kell, hogy beleremegj a hangomba, az érintésembe, a mozdulataimba, vagy csak a gondolatba is, hogy Vagyok! Hogy érezd azt a bizonyos semmihez sem hasonlítható, bizsergést, vágyat, szenvedélyt és Szerelmet, ami mindent el és akár felborít benned! Hogy akarj, de nem úgy ahogy eddig másokat, hanem úgy mint még az eddigi életed során soha Senkit! Hogy azt érezd, hogy egyetlen szeretkezésért velem, a mindent és a bármit is fel vagy akár megadnád! Azt akarom, hogy bármire is nézz rá, bárki is szóljon hozzád, bárki is érintsen meg, hogy bármit is olvass vagy hallgass, Én, vagy a Mi Szerelmünk jusson róla az eszedbe! Azt akarom, hogy ne legyen a világodnak, a létezésednek egyetlen olyan zuga és pillanata sem ahová ne jutnék be, amit ne szőnék át.....Amiben, azt érzed, hogy Én vagyok az aki elvarázsollak, hogy megőrítelek, ahol azt suttogod magadban, vagy akár kiabálod szabadon a ház tetejéről is, hogy szerelmes agyok! De nagyon!

[mirabellomonferrato]

Megvan a víz, ezzel pedig az első "hűbazmeg!" is.

De legelőször elmesélem, hogy a pincében találtam egy nagy doboz régi újságot. Rögtön a tetején az első egy 1980-as újság a Superman film Olaszországi bemutatójáról.

Ma már így nézett ki a kert. Amúgy a vízaknát kerestük, közben kiszedtük a gazt. A vízakna nem lett meg.

Felmértem a házat, megcsináltam a méretezett alaprajzhoz az összes adatot, közben persze belém ivódott minden centi, minden repedés, folt, kiszögelés, behorpadás, az egész ház. De a vízóra helye nem lett meg. Vízóra helye úgy néz ki, hogy jön egy cső, majd kb 20 cm hiány, majd folytatódik a cső. Legalább az egyik csőrészen van egy elzáró a másik meg le van dugózva. Szóval egy ilyen nem létező 20 centis szakaszt kerestünk. Nem találtuk. Kitaláltunk persze rengeteg egyéb dolgot, mérlegeltük a feladatokat, kerestük a megoldásokat. Kb három mondatonként hangzott el, a "persze nem ez a legfontosabb". De, nagyon fontos. Nekem minden kérdés és minden válasz nagyon fontos. Mert éjjel felébredek, hogy hogy az istenbe oldjuk meg azt, hogy... és nekem akkor kell egy válasz. ha van válasz, fel se ébredek.

Jó hogy vettem falnedvesség mérőt. Az emeleten, ahol lepotyogott két helyen a vakolat, tégláig lekapargáltam a falat. Száraz. uh, megnyugtató. A homlokzaton a vakolat száraz, ja, már elvált a faltól, de alatta a tégla... attól kiakadt a mérő. :( Minden kétes ponton végignéztem. Van egy überbrutál kedvenc szerszámom. Mindenre azt használom, szerintem univerzális darab. A lakásfelújítás Algopirinje. Az enyém jobb, de valami ilyen:

Két napon keresztül ezzel mindent megoldottam az öreg zárcserétől az aknabontásig. :D

Szóval végeztünk a felméréssel, lefotóztam minden részt, megbeszéltük mit hogyan csinálunk, mocskosak lettünk a végtelenségig meg piszok fáradtak, de én B-t már legalább 10 éve nem láttam ilyen aktívnak és vidámnak és bár ismerjük egymást kamaszkorunktól kezdve, most így vén fejjel elkezdett engem becenéven hívni. Ahogy apám is nevezett. Megható volt. Furcsa, de kedves. Nagyon-nagyon kevesen hívnak ezen a néven. Szintet léptünk.

Imádom ezt a házat. És még a várost, a környéket nem is ismerem. A templomharang napközben csendes. Vasárnap délben rondán harangozik, de amúgy kussol. Jóban leszünk. :D

Szóval befejeztünk mindent, persze mindent 80x nyitottunk, zártunk, még visszamentünk, még eszünkbe jutott valami, még megnéztük... az elég stresszes B halálos higgadtsággal kezelte a dolgot, persze most nézzük meg, nem rohanunk, inkább nézzük meg, semmi se gond. De tényleg mindennel készen voltunk, csak a víz nem volt meg. Összecsomagoltunk, összesöpörtem, kicuccoltunk. Ránézek a telómra, az ingatlanos elküldte a választ, hogy hol van a vízóra helye! B: ő addig innen el nem megy, amíg nem látta, úgyhogy nézzük meg! Vissza a kecóba, hát ott biztosan nincs. Kocogtatom, kalapálom, kicsit kong. Na, nekiálltunk bontani a szuperszerszámommal, meg egy közepes kalapáccsal, meg egy rozsdás ácskapoccsal, amit a pincében találtunk. Annyira röhögtem, de annyira, de bontottuk. Nem hiszitek el! Megtaláltuk! Valami fasz betömte a lyukat, majd bevakolta az egészet. Amúgy sosem kerestem volna ott. Pedig mondták, a két szoba között...

És sajnos nem csak a vízóra helye lett meg, hanem az is, hogy innen vizesedik az egész homlokzat. Úgyhogy lementünk a pincébe, megvizsgáltuk ott is a lemenő vezetéket. ha az az, amit gondolok, akkor az egy vicc. :( Elég sírnivaló vicc, de vicc. :( Kicuccoltunk újra. Aztán ültünk a lépcsőn a ház kapujában és arról beszélgettünk, hogy hogy a fenében fogjuk kibontani a korrodált csövet, mert ezer százalék, hogy ott a baj gyökere. De pláne, hogy szerzek egy olasz-magyar-angol vízszerelőt Magyarországról Olaszországba. Váááá, kihívás!!! :D Mondtam, hogy rengeteg pénzért milyen jó sok megoldandó problémát vettem magamnak! És röhögtünk, aztán hazajöttünk a szállásra, megfürödtem, közben megsült a pizza amit akciósan vettem és akciósan vett mindenféléket raktam még rá, és elkezdtem írni a blogot, és fáradt vagyok és boldog, és csak azt érzem, hogy EZ AZ ÉLET amit szeretek.

Mennyi szépséges rozsda! :D B valami miatt egyre több dologra mondja, hogy ő azt meg akarja csinálni, bevállalja, csináljuk meg. Lehet, hogy jó hatással van rá egy másfajta kihívás az unalmas verkli helyett. Amúgy egy csomó Olasz felújítós videót néz meg követ felújítós blogokat. Csak azoknak van pénze. :D Én meg mit tehetek? Bizakodom! Nekem abból van sok. :) Holnap meg indulunk haza.

[haelhetekevvelakifejezessel]

Hány év a gyász? Meg átlapolhatnak-e, vagy egymás után kell őket számolni? Mi az illő? Duplán számít-e egyszerre kettő, vagy szimultán kell őket számolni? Ér-e több kreditet a fiatal, mint a vénebb? (És ki és kinél és hány évente és mennyinél?) Mikor kell elkezdeni meg mikor illik befejezni? Meg ugye mi a faszról is van szó ilyenkor, hogy gyász? Úgymond mi a bánat is?

Hogy tagadás, alkudozás meg elfogadás. Meg harag és a többi lehetetlen baromság, amiket szigorúan lineáris grafikonon az orrod alá tolnak, és tessék, egy bevásárlóközponti útjelző rajta: "ön itt áll most". Holnap majd eggyel arrébb. Majd a sportrészlegnél talán.

Hát: biztos, hogy arrébb, csak már most is téved, ahogy szokott ezeknél a sarlatánoknál lenni. Az a kép jut eszembe, amit az akárhanyadik marsjáró robot készített a távoli Földről, és valami véletlenül épeszű ember rátűzött egy kis táblát: "ön itt áll most". Hát szerintem ez az úgynevezett gyász.

Volt a H. Kati (vagy van, csak már nincs), akivel jó viszonyban voltunk, amíg el nem küldött a kurva anyámba (valószínűleg mindenkinek így volt egyszerűbb), az apám jóbarátja volt, ő mondta egyszer vigasztalólag: nekem tizenöt éve halt meg anyám, de ma is beszélek hozzá. A Kati vagy száz éves, de legalábbis most hetvenöt, amennyiben együtt voltak egyetemisták az apámmal. Nekem hét éve halt meg az első (születési sorban utolsó) öcsém, és már nem beszélek hozzá nagyon. Apámhoz se, pedig ő csak most lesz három. De tegnap este is vele álmodtam: hozott valami ételt, figyelmességből, mert tudta, hogy itthon dolgozom és nincs időm enni, lerakta az íróasztalomra, de rögtön visszajött és a felét mégis elvitte. Biztos anyámnak elfelejtett hozni -- röhögtem magamban, és ennyiben is maradtam vele. Ezért hívogatott mindig az öreglány, ti. az anyám, ha kettesben találkoztunk az apámmal. Apám pedig "..Elvégre akkor jön-megy, amikor akar, tizenhárom éve halott. Holnap éjjel majd, talán. Úgy tűnik, mostanában szeret velem lenni egy kis időre." -- olvastam az egyik nap egy versben. Az enyém még nincs három éve, mégis ugyanezt csinálja. Mikor illik ezt elkezdeni? Vagy mikor illendő befejezni?

Elvégre is soha, vagy pediglen azonnal, amennyiben a hullák az égből mindent látnak. Időnként elképzelem, hogy zombikkal van teli a mennyország.

Tesóm, a másik (az, tényleg másik) jót röhögne. Vele nem kell ilyen olcsóságokon szórakozni, remekül diskurálunk. "Baszd meg, Kata, mondtam, hogy nem fekhetsz le a barátaimmal!" De nem is a barátod, csak a szomszéd, aki megvette a lakásodat. "Azzal meg pláne!" De csak beázott a vécéd, amikor már megdöglöttél, és azt is nekem kellett megoldani. "Leszarom bazmeg!" A konyhaszekrényed is leesett, azt is nekem kellett, meg az egész hagyatékit is, meg a muttert is, meg Isti sem áll velem szóba már, meg Anitához sem mehet a fehér, mert lepisálta a kanapéját. Egyszer. "Leszarom." Jó, de... "Leszarom." Akkor én is!

Aztán egy ideig nem áll szóba velem, de amikor írom, hová mentünk síelni meg ilyenek, akkor azért örül.

Én meg csak azt nem tudom azóta eldönteni, hogy ha akkor nem hal meg, akkor nem nekem ázik be a vécé és...

nem nekem kellett volna az egészet, most meg az egyik szemem nem tud igazán sírni, a másik meg nem tud igazán nevetni. Talán egy közepes agyvérzés segítene, múltkor is a Marika csak a fél szájával már meg minden -- gondoltam az autóba visszaülve. Aztán elmentünk egy vidéki ház felé a következő síelést megtervezni az apám gyűrűjével az ujjamon, tesómmal a fejemben. Anyámra, érdekes, a következő két napban egyáltalán nem gondoltam.

[turistakrem]

Japán első hét

Első nap után első hét? Mi ez a léptékváltás? Máris megmagyarázom. Ha már eljöttem ilyen messzire, nem akarok egy hét után visszafordulni, viszont UK munkavállalóként nincs végtelen mennyiségű szabadságom (25 napot adnak kortól, nemtől és munkáltatótól függetlenül). Szóval azt találtam ki, hogy mivel a gyerekem úgysem ér rá (hét közben ő is dolgozik), én is dolgozni fogok és a hétvégéket töltjük együtt.

Egy amerikai multi előnye, hogy kb mindenhol van irodája, szóval írtam az itteni kollégáknak, plusz a badge-teamnek Indiába, hogy aktiválják ide is a kártyámat - és voilá hétfőn reggel be is állítottam az irodába. Fura otthonos élmény, ahogy a wifid automatikusan kapcsolódik, amikor kiszállsz a liftből. Na, és képzeljétek adtak nekem egy irodát. Még sosem volt saját irodám, tök szép, kár, hogy ilyen sokat kell utazni érte :)

Az vicces mondjuk, hogy naponta 4-5 ember áll meg az ajtómban (senkit sem ismertem eddig a tokiói irodából), hogy bemutatkozzon és hogy megtudja, miért vagyok itt. Fun fact továbbá, hogyha 8 órával kezdesz korábban, mint a UK kollégáid, senki sem csesztet munkaidőben, lehet haladni a dolgokkal. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a főnökömmel való megegyezés szerint ha van valami sürgős, akkor legyek kedves felvenni a telefont UK munkaidőben, ami még pont az az ár, amit szívesen megfizetek :) Eddig telefon nem volt, egy pár gyors email-es vakkantást meg parkban ülve, vacsora alatt is meg tudtam oldani egyelőre.

Szóval a nap-hét-léptékváltásnak ez az egyik oka, nem történik olyan sok minden. Munkaidő után jártam a várost, ültem be vacsorázni, sétáltam tovább. A gyerekem más városban dolgozik, ott is alszik, szóval egyedül maradtam a lakásában és elkezdődött az a mindennél jobban szeretett tevékenységem, amit úgy fogalmaznék meg, hogy lakni külföldön és nem turistáskodni. Ennek minden velejárójával együtt. Előző nap kell gondoskodnod a reggeliről (meg hogy el legyen mosogatva), de te főzöd a teát, aztán metróra szállsz a többi munkavállalóval és elmész dolgozni, ott kollégákkal találkozol, ha van vállalkozó, együtt ebédeltek (eddig egyszer volt ilyen, általában mindenki hoz kaját otthonról). Aztán (ami különbözik az otthontól), hogy nem mész haza a családhoz, hanem felfedezésre indulsz, de az van a fejedben, hogy kell-e már mosni otthon, vagy holnap is ráér. Közben beszélsz a fiaddal, hogy mit hol találsz a lakásban, beszélsz az otthoniakkal, akik már felébredtek azóta. Azt szoktam, hogyha nem eszem meleget délben, akkor vacsorára ülök be valahová. Ha proper ebéd volt, akkor csak minimálban nyomom, de akkor is el szoktam tölteni a boltokban 20-25 percet, amíg mindent végigböngészek a google AR fordítójával.

A másik hobbim ilyenkor a környék felfedezése, hiába nincs az utikönyvek szerint semmi ebben a negyedben, mégis jó sétálni az utcákon, biccenteni az embereknek. Amúgy nem lakom elit környéken, japán ízlésnek itt már túl sok a külföldi.

Vagy fotózni dolgokat, amik nekem érdekesek. Pl a szemét leválogatása, hogy elvihessék mások, ami nekik hasznos. Ez pl. a ház hátsó ajtaja, ahol lakom.

Az egyik ilyen mindfuck az volt, hogy az első magányos reggelemen bambulok ki az ablakon és egyszer csak egy katolikus templom. De hol van ez. Nézem jobban: egy épület tetején. WTF. Nézem a térképet: egy szálloda. Munka után megyek oda (lentről nem látok semmit a keskeny utcák és a magas épületek miatt), kérdezem a recepciót, hogy most tényleg van egy templom a tetőn? Van, válaszolják, de nem egyházi, hanem rendezvényterem. A japán fiatalok ugyanis odavannak a nyugati külsőségekért, az esküvő tekintetében, szóval a tetőn levő templom, az étterem, minden egy komplett szolgáltatás része. Pappal? Álpappal, nyugati férfival, jelmezben, aki eljátssza, hogy összeadja őket. Nosza, nézzük meg, kértem. Semmi akadálya, mondta a recepciós hölgy, most úgy sincs ott senki, megmutatja. Szóval feljött velem, és én tényleg ledobtam az agyam, hogy az insta kedvéért mit be nem ruháznak a szállodák - ez bizonyára még ott is különlegesség, mert még távoli metróállomásokon is láttam a hirdetéseiket.

Amúgy egy piszok jó digitális orgona volt benne, engedélyt kaptam, hogy játszhassak rajta. Lenyomtam a Mendelssohn Nászindulót általános elképedésre. Egy fura jelenet lett az eredménye, mert leszólt a hölgy rádión, amiknek hatására lent várt minket a szálloda rendezvényes vezetője és udvariasan érdeklődött, hogy nem érnék-e rá szombaton, mert nincs orgonistájuk :DDDD Mondtam, hogy nem, mert elutazom, amit nagyon sajnáltak, de nem próbáltak meg győzködni, még a pénz se került szóba. Amúgy a Mendelssohn-féle Nászinduló egy rohadt jó darab, nem tudom mennyire tudjátok, olyan harmóniákkal indul: egy domináns-szeptimet old H-dúr akkordra, mindezt egy C-dúr darabban. Ehhez képest a Wagner-darab merő unalom. Pedig feketeöves wagneriánus vagyok. (Szerintem ez még akkor is átjön a kottaképből, ha az ember nem tud kottát olvasni.)

Pár japán ellentmodásról.

Nem lehet az utcán random dohányozni, elkerített kennelek és szobák vannak a dohányosoknak. De étteremben lehet. Köszi.

Bemész egy random telekom shopba (docomo pl): nem adunk el külföldieknek sim kártyát. Jobban utánanézel, rájössz, hogy egy lánc a BIC Camera (ejtsd biccs) árul. Odamész, megveszed, nem drága, berakod a direkt erre e célra hozott telefonodba, amikor kiderül, hogy a tethering (hotspot) le van tiltva a szolgáltatásai közül. (Az volt az ötlet, hogy nem a céges telefont roamingoltatom, hanem rákapcsolódom a helyi szolgáltatású másik telefonomra.) Az még csak hab a tetején, hogy telefonszámot nem ad a kártya, szóval nincs lokális számod külföldiként.

A közlekedés csodálatos: tiszta, gyors és pontos. Halál pontos. A metrók csúcsidőben 1-2 percenként érkeznek a peronra. Ha itt megborul valami, akkor nagyon megborul, semmilyen rugalmasság nincs a rendszerben.

A vonaljegy tök olcsó, de mindig jegyet kell venni az automatából. Ha feltöltős kártyát szeretnél, akkor csak japán mobilszámra tudod beregisztrálni, amit meg ugye nem adnak külföldninek. De még kijátszani sem tudod a rendszert, hogy valaki megkérsz, hogy vegyen neked kártyát, mert a feltöltő app csont japán, nincs nyelvváltás-opció. Szóval marad a jegyváltás az automatáknál, ami vagy elfogad kártyát, vagy nem, szóval érdemes készpénzt tartani magadnál.

Abban az utcában lakom, amin Tokió egyetlen villamospályája fut. Ez nagyon furcsa lehet a helyieknek, mert végig kerítéssel van elválasztva az úttesttől, amin csak rendes sorompókon lehet átmenni. Szóval jön a villamos, csilingelés a sorompó oszlopából, hangosbeszélő elmondja, hogy mit jelent a csilingelés, majd komótosan leereszkedik a sorompó és a szerelvény elhalad. Kb minden 100 méteren van sorompó. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a kerítés fel van futtatva rózsákkal és egy (vagy több) brigád minden nap akkurátusan metszi és gondozza a rózsákat. Egyenruhában, sapkában, kisszékkel.

Kb ez a lényeg. Tokióban mindennek van gazdája, akinek büszkeséget okoz, hogy az ő dolga hasznos, tökéletesen működik és/vagy szép.

[estimesekcsakneked]

Estimese #002

"Első barátnőm kinda crazy volt, ezért is szakítottunk végül, de uh, az a lány tudta mit csinál. Tudta hogyan izgasson fel publikus helyeken, ahol nem csinálhatok vele semmit. Gimi alatt snapeket kaptam tőle a melleiről órák közben, végigmarkolta a farkamat a kibaszott színház közepén, csak azért mert tudta, hogy minél jobban felhúzza az agyamat annál agresszíven fogom megdugni este.

Egy ilyen alkalom után volt, hogy tényleg nagyon haragudtam rá, és miénk volt az egész ház este... Legyen annyi elég, soha életemben nem izzadtam le így. Egyébként is imádok játszani a másikkal, megujjazni, kinyalni, tipikusan az a csávó vagyok aki azért csinálja mert élvezi. Szóval szépen lassan elkezdtem játszani vele, elfenekeltem őt és számoltattam vele, olyan jó feneke volt hogy így, aaaa. És aztán szerintem a következő bő két órában folyamatosan csak majdnem jutattam el őt a csúcsra, az utolsó pillanatban hirtelen abbahagytam mindent. És aztán egy idő után nyilván nem értette mit csinálok, mondtam neki hogy ameddig nem kér bocsánatot addig nem mehet el, és ahogyan azonnal bocsánatot kért, egyből tudtam hogy nyert ügyem van. Szóval betettem, és elkezdtem dugni őt, csókolóztunk, markoltam a nyakát, a melleivel játszottam, és ahogyan éreztem hogy el fog menni hirtelen kihúztam. És az a kétségbe esés, mint a drogfüggő akitől elveszik a drogot, de mondtam neki hogy nem hiszem el amit mond, és addig fogom ezt csinálni amíg meg nem győz. Három négy alkalom után úgy könyörgött, hogy olyat te még nem láttál, mindent megígért, kimondattam vele mindent amit csak hallani akartam, "kérlek hadd élvezzek el, kérlek kérlek" stb baszottul élveztem a hatalmat és az az érzés hogy mennyire kívánta és akarta a farkamat. Szóval miután már tényleg így kb mindent megígért amit valaha csak akartam, elkzedtem mozgatni benne szépen ritmusosan a farkamat, és ahogyan elélvezett te. Remegett meg nyogott percekig a farkamon, miközben chokeingoltam és kiszívtam a melleit... Életem legjobb napja xd"

Hasonlókért katt ide, vagy küld be a saját sztoridat 👉🏽 @estimesekcsakneked

[stickalittle]

- Szeretsz az új lakásban lakni?

Ilyenkor nem tudom, mit feleljek. Nem tudom, milyen szeretni egy lakásban lakni.

1. Az első ház, ahová születtem a nagyszüleim udvarában volt egy külön álló szoba-konyha. Nincs túl sok emlékem róla. Sőt, semmi emlékem nincs róla. Egyetlen momentum jut eszembe, az út, amin nagymamám visz az építkezésre a szüleimhez, amikor a saját házukat építették. Erre is csak azért emlékszem, mert elfáradtam az úton, és a nagymamám nem akart felvenni, hogy vigyen.

2. Szüleim háza a második, amiben laktam. Innen már vannak emlékeim kisgyerekkoromból is. A konyha-főzőfülke, ahol lavórban mosakodtunk, mert a fürdőszoba még nem volt kész, aztán a testvéremmel közös szobánk, az akvárium a folyosón... (Erre tisztán emlékszem, mert akkor kezdett el foglalkoztatni, hogy létezik az agyam, mégsem emlékszem semmire, és az akvárium minden részletét megjegyeztem, hogy tudok-e rá emlékezni később.) Ebben a házban töltöttem a tinédzserkoromat, így vannak jó és rossz emlékeim abból az időből. Szerettem ott lakni? Rámondhatom, hogy igen, bár természetesen nem volt választási lehetőségem, így az ott lakás egy alapadottság volt. Ragaszkodtam az ottlakáshoz? Nem. Az első adandó alkalommal el is költöztem onnan egy örökölt sorházba.

3. Fiatal felnőtt éveimet ebben a sorházban töltöttem. Nem volt semmi különös. Se kiemelkedően boldog éveim nem voltak, se katasztrófálisan rosszak nem voltak. Semmi különös emlékem nincs róla, talán csak azok a helyek, ahol dugtam. Szerettem ott lakni? Hát, teljesen közömbös volt.

4. Aztán lett egy hosszabb kapcsolatom, így néha nála laktam, néha otthon. A barátnőm lakásához sem fűznek komolyabb emlékek. Unalmas, budapesti panellakás. Szerettem ott lakni? Hát, nem igazán. A panelt nem nekem találták ki.

5. Később szakítottunk, majd új kapcsolat jött, akit el is vettem feleségül. Hozzáköltöztem. Küzdöttünk a penészes fallal és az egerekkel. Nyilván nem szerettem ott lakni, amikor nekem volt még egy sorházam, aminél semmi ilyesmi problémák nem voltak, csak ahová valamiért ő nem akart költözni.

6. Eladtam a sorházat, hogy az árán elkezdhessünk építeni egy közös házat. Szerkezetkészen vásároltuk, csak be kellett fejezni. 4 szoba volt benne, két fürdőszoba, hatalmas amerikai konyhás nappali. Akkora volt, hogy gördeszkázni lehetett a nappaliban. Plusz kandalló, kurva nagy terasz, három autós garázs és 1000 négyzetméteres udvar. Mivel szerkezetkészen vettük, így adottsága volt a nagy tér, és bár felesleges volt, nem lehetett vele mit kezdeni, de jó áron jutottunk hozzá, mert nem kellett senkinek, mivel talán csak a jóistennek nem volt rajta jelzáloga. Nekem sem kis utánajárás volt mindet leszedetni. A kilátás pedig... az egész Zsámbéki-medencét be lehetett látni. Ennek ellenére nem szerettem ott lakni. Túl nagy volt, és az embert a rabjává tette egy ekkora ház. Ekkor vettem a citromfámat. A citromfa ebben a házban sokszor próbált meghalni, néha egyáltalán nem volt rajta egyetlen levél sem, de valahogy mégis mindig túlélte a dolgot.

7. Úgy alakult, hogy elváltunk. A házat meghirdettük, de nem jelentkezett rá vevő. Külön-külön albérletbe költöztünk. Én a I. ker. Vízivárosba, egy 100 négyzetméteres albérletbe. A mérete ellenére nem volt drága, 160 ezret fizettem érte még egy fél éve is. Azért volt olcsóbb, mint a hasonló lakások az I. kerületben, mivel eléggé lepukkant állapotban volt. Az egyik szobát egyáltalán nem lehetett használni, leszakadóban volt róla a tapéta is. Én meg nem reklamáltam a tulajnál, egyedül éltem, elég volt nekem egy szoba is, és nem akartam, hogy az árát felbassza az égig. Kis vállvonogatással mondhatom, hogy szerettem ott lakni, mert közel volt mindenhez. De határozottan erre sem mondanám, hogy szerettem ott lakni, mert tulajdonképpen nem hiányzik. Zajos volt, szar ablakokkal, poros volt mindig minden. Ez jut eszembe róla, de szinte soha nem gondolok azokra az időkre, amikor ott laktam. Mintha valami álomkép lett volna. Jó hely volt, de semmi különös. Apró erkélye volt, a citromfának pont elég. De ő sem szeretett ott lakni, ezt láttam a beteges-sárgás levelein.

8. Közben mégis sikerült eladnunk a vidéki házat, persze szarér-húgyért, és még azt a pénzt is ketté osztottuk a volt feleségemmel, így OTP barátom segítségével vehettem egy saját lakást Pesten a XIII. kerületben. Felújítottam, mindent a saját kényelmem és elképzelésem szerint. 7. emelet, de ezt már tetőtérnek hívják, hatalmas terasza van, aminek egy részét beépítettem elhúzható üvegfallal. Ez egész nyáron nyitva van, télen majd ide költöznek a terasz többi részéről a növények. Ezt a teraszt szereti a citromfa. Ilyen egészséges zöldnek még soha nem láttam a leveleit. A lakótér loft lakás szerűen egybe van nyitva, plusz fürdőszoba pezsgőfürdős káddal meg gőzkabinnal. Sokat dolgoztam rajta, és dolgozom rajta még most is. Egyszer majd rámondhatom, hogy kész lett. Szeretek-e itt lakni? Jobban, mint az albérletben, és kényelmes, meg ellazít a közeg, de négy hónapja lakom itt, még nincs meg igazán hozzá a kötődésem. Úgyhogy amikor megkérdezik, azt válaszolom, hogy szeretek itt lakni, és remélem, egyszer majd úgy is érzem.

És tudom, hogy nem itt lesz a vége. Lesz még egy házam valahol Olaszországban. Akkor, amikor már nem kell anyámról gondoskodnom, és nem köt ide semmi. Lesz egy házam Olaszországban, egy kis kerttel, ahová a citromfámat kiültethetem a szabadba. Ott fogok meghalni.

[homregeszet]

Nektek már áll...? 🫣

1️⃣6️⃣🎀🎄

Oromdísz

No de te kis huncut! 😏

A mézeskalács házikóról van ám szó! A karácsonyfa még korai lenne…

A mézeskalács készítés hagyománya ősidőkre nyúlik vissza – igaz, akkor még inkább csak mézzel ízesített süteményekről beszélhetünk, melyek a lakomák részét képezték, nem a ma népszerű, millió formában elérhető/elkészíthető verzióról. A méz azonban évezredeken és kontinenseken átívelő édesítőszerként funkcionált a különböző népcsoportok majd nemzetek gasztronómiájában.

Mezolit mézvadász

Egy spanyol barlang falfestményén fára mászó, méhkaptárt fosztogató „mézvadászt” ábrázoltak. A rajz Kr.e. 8000-6000 közé datálható.

Az őskorból nincsenek bizonyítékaink valódi méhészetre, csupán csak feltételezzük, hogy a vadméhek által előállított mézkészleteket fosztogatták volna időközönként.

Az első, kimondottan mézeskalács készítő céhek is csak a középkorban jelentek meg, 1681-ben pl. Pozsonyban alakult egy ilyen.

Arra nem találtam adatokat, hogy házikó formát mikortól dívik ebből az édességből kreálni, azonban idén hoztam egy jó mintát, ha díszíteni támadna kedvetek. Vagy akár a norvégokhoz hasonlóan ti is felépítenétek egy egész falut!

Mézeskalács világ

Na de vissza a mintához… Régészként az ember mindig valami újat (mókás elszólás a múltat kutatóktól), valami szebbet és olyat akar találni, amit előtte még soha – és lehetőleg más sem. Ez utóbbi rám nem érvényes, mert előttem már többen leltek hasonló funkciójú tárgyakat, mégis számomra új volt, gyönyörű és monumentális (pedig alig 50 centi).

Részletfotó a feltárásról

Egy (vélhetően) késő bronzkori ház oromdíszéről van szó, mely egy 1,5 méter széles és alig 50 centi mély gödörből került elő. Feltételezéseink szerint, ahol most modern mezőgazdasági tevékenység és bányaművelés zajlik, valahol a misztikus Bükkábrány-Vatta-Csincse bermuda háromszögben, ott 3 ezer évvel ezelőtt egy, a Gáva-kultúrához köthető falu állt. A bronzművességükről is ismert kultúra épületeit csak közvetetten sikerült lokalizálnunk – paticsok, házfal omladékok formájában, pontos helyükre azonban nem utal semmi.

A gödörből előkerült darab egy leégett házhoz tartozott, melyről azt is megtudhatjuk, hogy a falai fehéres színre voltak festve.

Festett faltöredékek

Úgyhogy, ha van kedvetek, akkor mézeskalács házikóra és írókára fel! Jöhetnek a fotók az elkészült alkotásokról!

Rekonstrukciós rajzok

Kovács Niki

[pajjorimre]

Első napja:

széles mosoly, sugárzó magabiztosság, határozott mozdulatok. Kiérünk a címre, azonnal rámarkol az akkus gépekre, mutatta a többi szakinak az erőt. Ezek itt Achterhoekban véresen komolyan veszik a hierarchiát, az akkus gép a szakinál, létrát-vödröt a segéd viszi. Mondom rembe, 3 éve se vagyok itt, azalatt te leszel a negyedik kezdő akit mellém raknak és ez csak ez a cég, fogtam a kis létrát meg egyebeket, baktatok utána. Beérünk, napszaknak megfelelően köszönünk, behurcoljuk a tolóajtókat is, akkor kezdjük. Elballagtam a ház másik végébe, ez meg néz. Mondom mi van. Hát hogy majd én adogatom neki amit kér, aztán úgy. Biztos hogy nem, én ott kezdek, te itt, középen tali. Az összeset elkúrta, de hagytam a faszba. Másnap a kollégák jöttek üveget daruzni a cuccba, 4 szerkezetet újra kell építeni írodott a chatgroupba, aztán hagytam válaszolni a főni kérdésére hogy ez vajon hogyan történhetett. Este csak annyit kérdezett a főni hogy Stefan 2? Mondom rosszabb. Ez volt 2 hónapja kb, azóta sokat tanult, de önkritikát nagyon nem. Kibaszott földművesek.

[csacskamacskamocska]

nem tudom, hogy szabad-e

de annyira izgatott vagyok, hogy nehezen erőltetek magamra bármiféle nyugalmat. TALÁLTUNK egy házat. Semmiben nem olyan mint amit 4 éve elképzeltem, de mégis csupa lehetőség. Egy olyan kisvárosban ami egy mese, de a ház körül van tér és mindenből van egy kicsi. picike kert is. És kibaszott olcsó. A tenger autóval kicsivel több mint egy óra. Másfél óra Pisa, Firenze kicsit több talán kettő is, mert idő amíg a szerpentíneken míg eljut az ember az autópályára. Szeretném ezt! Nagyon szeretném. És van egy magyar ügyvéd, aki éppen ezzel a területtel foglalkozik. Most a barátnőm férjének kell még rábólintani, hogy belevágjunk. Épp annyi pénz amit még nyugodtan lehet kockáztatni, beletolni egy vidéki házba. Igaz, nem marad semmi tartalékom, csak amit hónapról hónapra össze tudok guberálni, de lépni kell és haladni kéne mert fel van fűzve minden egy fonalra, ha meghúzod, minden elkezd működni és gurul utána. Lesz ebből karácsonyi ajándék? Vagy következő szülinapi? Akárhogy alakul, úgyis elmesélem. :)

[talan-depresszios-vagyok]

Azt hiszem mindig szeretni foglak màr, egész életemben és annak a végéig.

Nem pont ugyanúgy, mint az elején..de itt maradsz bennem örökre.

Megmutattad milyen az igazi szerelem, aztán az elmúlásával járó lélek tépő fájdalmat is, majd a vágyakozás-hit-remény-akarat és harag összes szintjét.

Te maradsz életem első és utolsó szerelme, de minél tovább vágytam Tőled a boldogságra, annyival előbb égtem ki.

Elbúcsúzom addig, amíg megtudom tenni őszintén; és önző módon ezt is csak azért, hogy +1 fájdalmas nyomot/emléket hagyj bennem; mert most még érzem és el tudom így tenni.

Sosem adtam senki tudtára, de láttam-éreztem-megéltem, amikor minden, ami valaha voltam..eltűnt belőlem örökre… Lassan ment el, nem is igazán akart távozni, de a ridegséget hagyta itt a magánnyal szemben, én pedig belefáradtam harcolni a lelkemmel; hiszen az egyetlen vágyát/vágyamat sosem kaptuk volna meg.

Ház viszlát Világ.🤚🏻

[drakvuf]

A Város Királynői 1: Paulina és Paulina

Ebben az évben nagyon mennek a prolihergelésre szánt realityk. A TV2 Kőgazdag Fiataljai után, az RTL feltámasztotta Feleségek luxuskivitelbent.

Eredetileg a Viasat 3-on futott a műsor és természetesen nagy rajongója voltam, szóval nyilván érdekel mit csinál az RTL ezzel a formátummal. Kapásból átnevezték A Város Királynőire, ami érthető, mert nem mindenki házas, ahogy az előző évadokban sem volt az. Első szereplőnk Zsuzsi, az üzletasszony.

Maximalistának tartja magát: csak a tökéletes munkát fogadja el. Tehát ő nem csinál semmit. Hamar kiderül, hogy rokonlelkek vagyunk, amikor azt mondja: a pénzt amit megkeresek, szeretem elkölteni. 40 éves, de szeretne minden évvel egyre jobban kinézni. Jaj.

Mivel nem szeret dolgozni, van egy vagon inasa, akik a ház körüli munkát elvégzik, meg itt az anyja is, aki besegít. Anyu nagyon konzervatív és kritikus, ezért aláíratott vele egy megállapodást, hogy mások előtt nem szólhatja le a megjelenését. Van egy férje, de önmagukat szingli házasként írja le. Bár így tényleg Zsuzsi szingli, a férjének éppen van barátnője.

Továbbá van két gyerekük, José Armando és Emilia González.

Zsuzsi szeretne bepasizni, de nem egyszerű, mert csórók a faszik. Azt mondja, ha a randi értéke nem egyenlő a rúzsa árával, akkor nincs miről beszélni.

Betoppan második királynőnk, Violetta, aki meghívja Zsuzsit a szülinapi bulijára. Violetta vállalkozó. Szerény körülmények között nőtt fel, de mindig tudta, hogy egyszer gazdag lesz. Igazságos főnöknek tartja magát, akitől a beosztottjai félnek.

A gardróbjából szerinte a legtöbb nő egész évben fel tudna öltözni, úgy hogy ne kelljen mosnia. Van egy faszija, aki nem borotválja a nyakát és mellette a teniszoktatója fogdossa.

A teniszpályán ismerjük meg a harmadik szereplőnket, Paulinát.

A 31 éves nő, Violettával ellentétben gazdag családba született. Luxusmenedzsmentet tanult és a luxus a mindene. Szabadidejében geci undorító órákat vesz.

Neki is van egy inasa a házimunkára: Zoli, aki a nő szerint bármit megtenne érte.

Paulina anyukájával nyitotta meg Európa első Vakarószalonját.

Bár mindene megvan, sajnos a szerelemben nincs szerencséje. A vőlegénye az esküvő előtt elhagyta. Elmondása szerint sokat bulizott a férfi. Violetta szerint félre is kúrt, amit nem akar elhinni Paulina.

Következő versenyzőnk Laura, aki lakberendezéssel és fitness ruhatervezéssel foglalkozik.

Van egy férje, aki a tenyerén hordozza. Az egyetlen dolog, ami hiányzik az életéből az a gyerek. Elmondása szerint négy éve szeretne már egy kölköt, ha ennek nem valami egészségügyi probléma az akadálya, akkor esetleg megpróbálhatnának dugni. Paulinának bár esküvője nem lesz, a menyecske ruhája megérkezett. Ebben a nehéz élethelyzetben támogatásra van szüksége, ezért elhívja 😍Annát😍, hogy együtt nézzék meg.

A nő neki is elsírja a bánatát, hogy Violetta pont a meg nem tartott esküvője napjára szervezte a szülinapját. 😍Anna😍 szerint bosszúból a menyecske ruhában kéne mennie az eseményre.

😍Apró Anna😍 befektető és az egyik szerelmem. A nő magánrepülővel utazgat, mert megteheti. Nagyon szeret vásárolni és állítása szerint nem egy gépet késett már le emiatt. Izé.

Két dolgot viszont nem tud megvenni pénzért: az egyik egy gyerek, a másik egy igaz férfi szerelme. Vitatható kijelentés, mindenesetre:

"Nem tudom sajnos magamat teherbe ejteni, se megkérni a saját kezem."

Paulina a ruhapróba után hazaugrik anyukájához és neki is elsírja a bánatát. A nő szerint Violetta bunkó-paraszt, amiért a meg nem tartott esküvője napjára esett a szülinapja.

Paulina anyukája amúgy szintén szereplő és őt is Paulinának hívják, hogy semmiképp se legyen egyszerű dolgom. Várom az ötleteket, hogy különböztessük meg őket.

Férje milliárdos, három gyerekük van, de a másik Paulina egy másik házasságból született. Elmondása szerint bár a férje a család feje, ő a nyaka, ami mozgatja. Elárulja nekünk a jó házasság titkát: 2800 km-re laknak egymással a férjétől.

Utolsó szereplőnk, Mónika, akit Violetta szintén meghív a szülinapi bulijára.

Mint kb mindegyik nő, régen ő is modellkedett, most nem derül ki mit csinál, de görög faszija van, aki kurva gazdag és Dinónak hívják. A nő szenvedélyesen gyűjti a táskákat, amiket minden nap meg is simogat. Szerinte 10-12 budai ingatlan kijönne az árukból. "Szerintem annyit ér egy nő, amennyit költenek rá."

Az egyetlen dolog, ami hiányzik az életéből, hogy Dino megkérje végre a kezét.

Paulina Mónikával meglátogatja Laurát, hogy rendes magyar szokás szerint alapozzanak a buli előtt.

Nincs sok idejük jól érezni magukat, mert érkezik Paulina és Paulina. Paulina egyből lehúzza a hangulatot a meg nem tartott esküvőjével és a menyecske ruhájával.

Zsuzsi ledöbben ezen a jeleneten, mert azt hitte jó barátnők Violettával, de ha azok lennének, nem próbálná Paulina magára terelni a figyelmet a nő szülinapján.

Csengetnek. Megérkezik Violetta, aki egyből fel is kérdezi Paulinát, hogy mi a fasz ez, aki rákontráz, hogy mi a fasz az, hogy az esküvője napján szülinapozik.

A feszkót Mónika oldja kicsit, amikor meghív mindenkit a London Fashion Weekre. Elkezdenek falatozni és Laura elárulja, hogyan őrzi meg az alakját: a faszija nem vesz neki nagyobb ruhákat, szóval nincs más választása. Violetta 😍Annával😍 és Mónikával elszalad a mosdóba. 😍Anna😍 szerint támogatniuk kéne Paulinát ebben a nehéz helyzetben, illetve szerinte azok a faszik, akik mindenféle trashműsorról hogyvoltokat írnak, nagyon szexik. Violetta nem ért egyet egyik állítással se és elpletykálja nekik is, hogy Paulina faszija félrekúrt.

Közben az asztalnál maradt lányok arról faggatják Paulinát, hogy szerelmes-e még. Hát persze.

Visszaérkeznek a mosdóból a lányok. Paulina szolidan megkérdezi fosni voltak-e, amiért ilyen sokáig tartott. Nem, csak sminkeltek.

Mónika azonnal megkérdezi Paulinát, hogy tényleg megcsalta-e a vőlegénye. A nő tagadja és jól felbaszta magát azon, hogy már mindenki tudja.

Vágás után már limuzinban száguldunk a szülinapi vacsorára. Megvitatják ki mibe megy a Fashion Weekre. Paulinában elég nagy tüskét hagyott, hogy Violetta elpletykálta a megcsalást. Nem akar koccintani a lányokkal.

A szülinapos Violettát nagyon bántja a dolog és azt mondja Paulina elbassza az estéjét. Zsuzsi a kamerának meg is jegyzi, hogy Paulina teljesen át-of-lájn viselkedik. Violetta elkezdi hangosan sértegetni a hoppon maradt menyasszonyt. Paulina anyukája, Paulina próbálja csitítgatni, de ezzel csak eszkalálja a szitut. A nő hangosan megjegyzi, hogy nem tehet róla, hogy félrekúrt a faszija.

Violetta öt percet ad mindenkinek sajnálni Paulinát, aztán szeretné lezárni a témát. Aztán összekap Laurával is és végül úgy megsértődik, hogy otthagyja a társaságot. Természetesen fizetés nélkül.

Bármiről is írok az első részek mindig a legnehezebbek, mert idő ameddig megjegyzem a szereplők nevét. Szerencsére nincsenek sokan, ráadásul két Paulina is van, szóval egyszerűbb lesz.

[mirabellomonferrato]

3000 euró hiánynál tartok :(

Ennyivel kerül többe az eljárás, mint amit eddig összeszámoltam. Ezt már kölcsön kell kérnem.

Ez abból jött, hogy az adót (a 6 vagy 9%-ot), nem a ház vételárból számolják, hanem a kataszteri értékből. Ez általában alacsonyabb, mint a vételár. Most nem, mert a földhivatal által (kor, elhelyezkedés, közmű, energiahatékonyság) 52 000 euróra értékelt házat veszek meg 22 000-ért. Amit lehet persze úgy nézni, hogy mekkora kurvajó vétel, csak már így is úgy tudtam összekaparni rá a pénzt, hogy kikotortam az utolsó eurót is az utazós pénztárcámból is. 3000-el többet kell fizetnem, mint amit összeszámoltam minden költségre. Megoldom, segítenek, megoldom. De ez kapásból adósság és nem valami boldog meglepi. A kataszteri érték általában kevesebb szokott lenni, mint a vételár. ennek a háznak 4700 euró az adója. Adó, meg adminisztrációs díj, meg még 50 euró lófaszka együtt. Ezt a hivatalnak kell utalni. Holnap átbeszéljük Klaudiával az adásvételit (mert ez, amit most kaptam, ez már az valójában, ebből írják meg a közjegyzőit) aztán utalom a pénz első részét. Viszont szeptembernél előbb nem lesz szerződés aláírás, ennyi idő az eladónak beszerezni a szükséges tanúsítványokat. És közműszerződést valószínűleg csak az adásvételivel tudok kötni. Lehet, hogy semmit sem tudok idén felújítani, ami szar lenne, legalább az ázós tetőrész meg kéne csinálni, bár ha már 10 éve ázik, egy telet már kibír. Meglátom, hogy alakul.

Tulajdonképpen, megoldódik minden, és ha most egy kicsit kipofozom, aztán pár év múlva fullosan felújítom, akkor pazar lesz! :) Amúgy, szoktam nézegetni a fotókat a házról. Elég szerelmes vagyok belé. És úgy érzem, ő is szeret. :)

[southalldiaries]

Volt két sztenderd fehér Ikeás rácsos babaágyunk,

az otthonit már rég elajándékoztuk, három és fél évesen nyilván kinőtte a lányom, de a tanyáról még csak most hoztam el, kezdett útban lenni. -Tedd fel kókuszmatracostól, ágyneműstől az egészet a Marketplacere ingyen elvihetőre, hadd jöjjön jól valaki másnak, akinél most jön a kölök; mondtam a gyermek anyjának, aztán kattintottam róla két képet, összesen ha tízszer aludt benne a gyerek, sokat mondok.

- Nekem kéne, de csak két hét múlva tudok érte menni, írta az első érdeklődő.

-Megtenné, hogy leméri és a pontos méreteket megküldi nekem? - kérte a második, pedig a leírásban benne volt az ikeás link.

-Látok rajta pár kopásfoltot, azért ez nem tökéletes állapot - jegyezte meg a harmadik.

- Indulok érte, de szedje szét darabokra, mire odaérek - írta a negyedik.

- Indulok érte - írta az ötödik, aztán két óra múlva szólt, hogy vigyem ki a ház elé, hamarosan érkezik. Fél órát szobroztam, rámírt, hogy meggondolta magát, mégsem kell neki.

Úgyhogy most erősen a határán állok annak, hogy fejszével felaprítom úgy gyufaszál méretű darabokra és eltüzelem a gecibe, mielőtt egy hatodik ember is rámírna.

[dedibelyegei]

No hát egy egészen nagyszabású sorozat egy részét vesszük górcső alá, mely évtizedeken, államalakulatokon és pénznemeken is átívelt. Németországról van szó, annak is - egy darabig - a nyugati feléről. 1986-ban indították el az NSZK-ban a 'Híres német nők', vagy 'Német nők a történelemben' sorozatot (mindkét néven hivatkoznak rá), melyet egészen 2003-ig adtak ki, mindig új és új hölgyekkel, de változó intenzitással és darabokkal. Volt amikor kimaradt egy év, például '90-ben, volt hogy három is a '90-es évek második felében. Jellemzően 2-6 bélyeg jelent meg egy évben. Ezek amik nekem vannak is mind különböző évjáratból származnak. Érdekesség még, hogy ugye a Német Egység mellett, történt más is: átállt az ország a vége felé az euróra. Így tehát '86-tól 2000-ig a németeknél megszokott pfenningben feltüntetett értékek szerepelnek a bélyegeken a pénznem jelzés nélkül, 2000 és 2001-ben már kettős értékek voltak, pfenningben és euróban is feltüntették, míg 2002-től jöttek az eurós bélyegek. Ez a sorozat hatalmas példányszámban készült, szóval jórészt nem nagyon értékesek a példányok, bár vannak azért különbségek, illetve azért egyben a teljes gyűjtemény már értékest képvisel. Kicsit nézzük az enyémeimet részletesebben:

Dorothea Erxleben (60 pf) - 1987

Ő nem más, mint az első német orvosnő, édesapja is orvos volt és hamar észrevette lánya érzékét és érdeklődését a természettudományok iránt, így együtt tanította fivérével aki orvosnak készült. Ekkoriban nők még nem járhattak hivatalosan egyetemre. A fivér, Christian 1731-ben el is ment a hallei egyetemre, Dorothea pedig apja mellett maradt, és a gyakorlatban már kezelte az egyszerűbb eseteket. 1742-ben aztán kiadott egy értekezést, mely amelett érvelt, hogy a nők is járhassanak felsőoktatásba. Végül II. Nagy Frigyes porosz királytól kapott kivételt, és 1754-ben első nőként elvégezte a hallei egyetem orvosi szakát. 1761-es haláláig kiterjedt praxist folytatott szülővárosában, Quedlinburgban.

Bélyegügyben együtt 'jelent meg' egy 40 pfenninges darabbal melyen Maria Sibylla Merian illusztrátor látható.

Luise Henriette von Oranien (100pf) - 1994

Azaz magyarul Lujza Henrietta orániai hercegnő. Holland származású, Hágában született 1627-ben, az Orániai-Nassaui királyi ház leszármazottja. 19 évesen hozzáadják Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelemhez, annak ellenére hogy másba szerelmes :( Házasságuk első évei után költöznek Brandenburgba a fejedelem székhelyére. Henrietta minden utazására és hadjáratára követte a férjét, férje politikai tanácsadójává vált az évek során, például ő maga érte el a lengyel királynővel való levelezés útján, hogy Lengyelország ismerje el Poroszországot, cserébe ők is elismerik a Lengyel Szövetséget. Származása miatt szövetségi szempontból is értékes volt a házasság, pl. a holland támogatás Pomeránia elfoglalásához, vagy a francia-holland háborúban történő közös fellépés okán. Kortárs iratokban így hivatkoznak rá: 'Kevés fejedelemasszonynak volt ekkora befolyása.' A munka mellett szerencsére jutott idő másra is, habár nem szerelemnek indult, végülis a leírások szerint példás házasságban élt a pár, és hat gyermekük is született, köztük I. Frigyes porosz király is. Sajnos a többiek még kisgyermekként/babaként, vagy kora 20-as éveikben meghaltak. Etéren Henrietta sem volt nagyon szerencsés, mindössze 39 éves volt mikor elhunyt, a Berlini Dómban temették el, és a mai napig ott nyugszik. Agaras képet hoztam viszont:

Őt is párban adták ki egy 80 pfenninges Rahel Varnhagen von Ense írónővel együtt.

Therese Giehse (100 pf) - 1988

Müncheni zsidó-német családból származó színésznő, eredetileg Therese Gift néven született 1898-ban. 1920-ban lépett először színpadra, hamar Németország szerte (el)ismert sztárrá vált, a '20-as évek végétől egészen 1933-ig mind színpadon, filmen mitöbb a politikai kabaré műfajában is. A nácik hatalomra kerülése után rögtön Zürichbe távozik, és itt folytatja karrierjét elsősorban. '36-ban hozzámegy John Hampson homoszexuális angol íróhoz, így hozzájutván a brit útlevélhez, mely miatt a nácik nem tudják elhurcolni. 1941-ben a zürichi színházban ő játssza először Kurázsi mamát Bertolt Brecht híres darabjában. '45-ben a háború után aztán visszatér Németországba, és a vasfüggöny mindkét oldalán játszik, de legtöbbet szülőföldjén, Bajorországban. A számtalan színházi fellépés mellett több mint 20 filmben, és tv műsorokban is játszott. Otthonában, Münchenben éri a halál három nappal 77-edik születésnapja előtt.

'88-ban három ütemben is adtak ki Híres német nős sorozatokat, Giehse egy négyesbe került, együtt Hannah Arendt filozófussal, Mathilde Franziska Anneke valamint Hedwig Dransfeld írónővel.

[klimavaltozas]

A magyar épületállomány 60 százalékát kitevő családi és sorházak 81 százaléka 1990 előtt épült, és 63 százalékuk nincs szigetelve. A hazai lakásállomány 70-80 százaléka szorul energetikai felújításra. Magyarországon emellett az ötödik legmagasabb a háztartások energiafogyasztása, ráadásul ez – a legtöbb tagállamtól eltérően – az elmúlt két évtizedben jellemzően nem csökkent.

Magyarország húsz százaléka rosszul és sokat fűt

Hazánkban egy átlagos családi ház fajlagos energiafelhasználása kétszer annyi, mint például egy osztrák családi ház szükséglete. Az ország teljes energiafogyasztásának 40 százalékát a lakossági energiafogyasztás teszi ki, ennek pedig az energiapazarló családi házak a legfőbb okai. Egy szigetelés nélküli családi házban az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik. Egy családi ház teljes körű szigetelésével akár 50 százalékkal is csökkenthetjük otthonunk energiafelhasználását és fűtési költségét. “Magyarországon a lakosság jelentős része rossz minőségű, energetikailag korszerűtlen lakásban él. A méltó otthon megteremtése saját erőből nem elérhető számukra. A megélhetés és a lakhatás költségeinek drasztikus emelkedése még inkább ellehetetleníti az alacsony jövedelmű családok helyzetét” – fejtette ki Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója az éves lakhatási jelentésüket bemutató konferencián. A magyar épületállomány 60 százalékát kitevő családi és sorházak 81 százaléka 1990 előtt épült, és 63 százalékuk nincs szigetelve. A hazai lakásállomány 70-80 százaléka szorul energetikai felújításra. Magyarországon emellett az ötödik legmagasabb a háztartások energiafogyasztása, ráadásul ez – a legtöbb tagállamtól eltérően – az elmúlt két évtizedben jellemzően nem csökkent. „Gyors, hatékony és leginkább költségkímélő megoldás lehet a tetőfödém szigetelése. Már ezzel az egyszerű módszerrel is rengeteg energiát megtakaríthatunk, illetve sokat javíthatunk komfortérzetünkön is” – mondta Nagy Gergely, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. „A megfelelően méretezett és kivitelezett szigetelés néhány éven belül visszahozza az árát, megtérül a befektetés költsége” – tette hozzá a szakember.

Európában sem jobb a helyzet

Az európai lakóépületek fele az első épületenergetikai szabályok bevezetése (1970) előtt épült, tehát ezek energiahatékonysága jellemzően alacsonyabb. A kelet-európai tagállamokban ráadásul az épületenergetikai szabályozások később, a rendszerváltás és az uniós csatlakozás után váltak szigorúbbá. Az uniós tagállamokban az energiahatékonyság növelése a cél. Az európai ingatlantulajdonosok, családi ház tulajdonosok mindannyian hasonló problémákkal küzdenek, mint Magyarországon, csak más-más mértékben. Az Unió tagállamaiban 52 millió ember nem tudja felfűteni megfelelő módon, megfelelő hőmérsékletre a lakását, illetve 87 millió ember rossz minőségű lakásban lakik. Az uniós országokban 162 millió ember olyan lakásban él, amelynek nagyon magas a rezsiköltsége, illetve 41 millió ember tartozik folyamatosan az energiaszolgáltatóknak. Bulgáriában a legmagasabb, Finnországban pedig a legalacsonyabb azoknak a lakosságnak az aránya, akik nem tudják kifűteni az otthonukat.

(Knauf Insulation sajtóközlemény)