#figyelj már rám

[holdkiralylany]

Már nem azok vagyunk, mint régen

[kezenani]

ez :D <3

/a BRFK fb. oldaláról

Várjál, ezt még elmondom. Izének néztek, lomnak, kidobott játéknak, én nem tudom, fölöslegnek, megunt hogyhívjáknak. Komolyan. Ezt írták legalábbis. Kik, kik, hát az elrablóim. Levélben. Dehogy, nem váltságdíjat kértek. Bocsánatot. Én egyébként nem haragszom, jó balhé volt. Na.

Ücsörgök este kint, ahol szoktam a presszó előtt a székemen, érted, kellemes, tiszta, hűvös idő volt, bírom az ilyet, kicsit emlékeztet a gyerekkoromra, a tajgai tavaszelőre, az erdőszélen birizgálták a bundám ilyen friss fuvallatok. Ez persze totál más, mióta belvárosi medve lettem, elkényelmesedtem, elszakadtam a természettől, de éjjelente, amikor nagyjából elül a zaj, meglassúdik a forgalom, még érzek valamit a régi időkből, mindegy. Ott mélázok magamban, már azt sem tudom, igazából min gondolkodtam, semmi lényeges, nagyívű, annyi csak, hogy veszek holnap mackósajtot, ráéheztem, tudod, milyen nehezen parancsolok a gyomromnak. Na, ebből semmi nem lett.

Megállt egy taxi, kiszállt egy ember, nézegetett. Ebben még semmi nem volt, elvégre azért volnék: látványelem, vendégmegállító, szőrös gesztus, szelfikellék, játék. Megfogott. Ilyen is volt már, én különösebben nem bánom, csak ne a hónaljamnál húzogassanak, ott érzékeny vagyok. Felemelt. Elvitt. De nem csak úgy gyalog, öt-tíz méterre, poénból, olyan volt már, belga bachelorbrigád, lágymányosi lánybúcsús bringák, tudnék mesélni. De eddig mindig visszaültettek a helyemre, fotóhegyek, kész, az élet ment tovább. Most viszont én mentem tovább, jobban mondva vittek, kérlek szépen, méghozzá egy taxiba begyömöszölve. Egyre távolodtunk, végig a Szinnyein, én meg hallgatom, hogy jó leszek otthonra, még tűrhető az állapotom (!), aztán kiszállásnál, hogy kicsit nehéz vagyok, mint a sár, nomost azért érzed a helyzet groteszk mivoltát; majd legközelebb kajak fogyózok, mielőtt elrabolnak, nem? Figyelj, olyan nagyon azért nem estem kétségbe, ahhoz képest, hogy el voltam rabolva, bundám szála nem görbült. A mobilom persze nem volt nálam, de úgy voltam vele, hogy majd csak lesz valami… Lett.

Gazda nagyon keresni kezdett, ahogy észrevette az eltűnésem, Facebook-on köröztetett, a zsaruknak is szólt. Ezt észrevette a rabló is, mérlegelt, sutyorgott a társával, és már nem ért nekik annyit az egész. Mit szépítsem: kitettek a Jósika utcánál, becsületükre legyen mondva: jól bántak velem, nem sanyargattak, tettek rám egy levelet, hogy hát szánják-bánják, benézték, azt hitték, hogy lom vagyok… Phúúú… Jólesett, sejted. Egy közelben lakó srác talált rám, ismert, már a Facebook-ról, tudta, mi a dörgés. Bevitt magához, ne fagyoskodjak, vagy el ne vigyen újra valaki, amilyen kapós lettem… Aztán jöttek a rendőrök, röhögtek, persze, hogy medvementő-akció, ez Budapest, nem ám a New York-i helyszínelők, de atomkorrektek voltak. Odaálltak egy csíkos Skodával, beültettek a jobb egybe, övemet is bekötötték, mondták, hogy ne nyúljak semmihez, majd ők szirénáznak, ha kell, de aztán nem kellett. Az egyik rámhozta a frászt, hogy megyünk a kapitányságra, mert bűnjel vagyok, vagy mi, iktatnak, betesznek egy kamrába… de csak poénkodott. Pár perc alatt hazavittek a kávézóhoz, Gazda már várt, lepapírozták, hogy nem sérültem meg, aztán visszaültem a székembe.

Hát, igazából ennyi volt. Megvagyok.

Bernát

[csacskamacskamocska]

Ne kapard!

Mondta nagyanyám amikor kapirgáltam a vart a sebemről. De nagyon nehéz megállni.

Emlékszem az érzésre, hogy tudtam, hogy még nem gyógyult meg, és miközben kapirgálom lesz egy pont amikor kurvára fájni fog ahogy szakad, és majd vérzik a nyílt seb, de a már levált var rész piszkálása mégis izgalmas és kényszeres, mert már nem oda való az a valami.

Néha arra gondolok, amit a lányom mondott, hogy ennyire hosszú barátságok nem szakadnak meg már. Aztán a megszakadt barátságaimra gondolok. Néha arra gondolok, hogy hányszor volt már, hogy összevesztünk és hetekig, hónapokig nem beszéltünk. Aztán megint minden ugyanúgy folytatódott. Akkor arra gondolok, hogy igen, megszívtam magam máshol, elismeréssel, életerővel, támogatással és azt gondoltam, hogy már jól vagyok, minden rendben lesz, aztán ugyanúgy nyomorultul éreztem magam egy idő után.

Olvastam a napokban, hogy a kibeszéletlen konfliktusok megölik a kapcsolatot. És ezen el kellett gondolkodnom. Nem azon, hogy így van-e, hanem azon, hogy MILYEN KAPCSOLATRÓL BESZÉLÜNK? A problémáim egy jelentős része abból adódott, hogy olyan minőségű kapcsolatot akartam gyurmázni, ami egy párkapcsolat szex nélkül, annak minden elvárásával. Légy jelen, légy gyengéd, lehessen rád számítani, segíts, támogass, figyelj rám, részesíts előnyben akár önmagaddal szemben is, kivételezz, keresd a boldogságomat vagy támogass benne, hogy megtaláljam, légy őszinte, légy hűséges, állj ki mellettem és értem, akarj velem lenni, legyek vonzó, légy vonzó. Úgy gondoltam, hogy mindez része lehet egy barátságnak mert csak a szex választja el a párkapcsolattól. Izé... szóval nagyon nagyon téves elgondolás volt ez. Kínosan és nevetségesen téves elgondolás. Tényleg nagyon messzire kellett távolodni, hogy erre rálássak. Szerelmes voltam és nagyon nagyon vágytam a másikra. Nem vagyok teljesen hülye, azért folyamatosan tudatosítottam magamban, hogy ez nem egy párkapcsolat, az elvárásaim nem reálisak. Ettől viszont azt sem tudtam megfelelően értékelni, amit kaptam. Nem gondolom, hogy el voltam kényeztetve, amérleg hol erre hol arra billent. De az utóbbi év valahogy nagyon leszívott. A kibeszéletlen konfliktusok meg csak gyűltek és gyűltek. Mert nem mertem mondani se, kérdezni sem, elutasítani se dolgokat. Csak kerestem a helyem, meg az igazamat. Őrlődtem sokáig, sokáig.

Idealizálás és démonizálás. A szerelem idealizál, a szakítás démonizál. Máshogy nem nagyon megy. Akik szépen válnak, azok még a kapcsolatban megtették ezt a démonizálást, mire a szép váláshoz érkeztek, már kurvára leszartak mindent és mosolyogva minden többé-kevésbé jó volt, ahogy volt. Démonizálás amikor a másiknak csak a rossz tulajdonságait látjuk, csak azt amiben más mint az ideálunk, amiben nem illik a céljainkhoz, álmainkhoz, még a jó dolgokat is képesek vagyunk negatívumnak látni. Pl, hogy túlságosan szeret. Brrr! :D Minden kibeszéletlen konfliktus egy betokosodott baszdmeg. És egy idő után már nincs más az ember agyában, csak baszdmeg és baszdmeg és baszdmeg. Mi van amikor elfogy? Van-e ott bármi vagy valami? Nem tudom.

Én most inkább csak valami félelmet érzek. Érdemei elismerése mellett... félek megnyitni a levelezést vagy olvasni a bejegyzéseit, félek hogy fájni fog, hogy bántani fog, és fogalmam sincs, hogy ez valaha is lesz-e még máshogy.

[zoeeozzoeeoz]

Vásárlók: 1 kb 12 éves fiú, 1 kb 14 éves fiú, és egy kb 14 éves lány. Bejönnek, köszönnek, majd a 12 éves elkezd pakolászni, és közben hangosan "beszél" a többiekhez. Közben a karton papirokat "pakolja", ki-be húzogatja, úgy, hogy közben a karton széleket töri a tartóban. Mikor észre veszem, szólók hogy segítek kiválasztani a színt, de már rántja is ki a tartóból az egyiket, közben betörve/tépve a szélét, és a többit ami a tartóban maradt, azt is kirántja. Ki akarja cserélni, nem engedem neki, hisz ő okozta a sérülést. Elkezd forogni a kartonnal a kezében, hogy még vesz valamit, de közben széttépődik a karton a kezében. A lány szól neki hogy álljon már le, és kedvesen kér tőlem még egy ugyan olyan kartont. Közben az idősebbik fiú oda megy a pénztárhoz, és elkezdi elővenni a pénztárcáját, a lánynak oda adom a másik kartont, közben a 12 éves pakol. Ragasztókat fog meg, és dob !!!vissza a helyére, hibajavítót néz meg és dob!!! vissza valahova a polcra, füzeteket pakol hogy a neki tetsző mintájút keresse, de közben a lapok gyűrődnek, a fedelek karcolódnak. Közben folyamatosan "beszél" a többieknek. Na itt fogyott el a türelmem.

Én: Légyszíves, csak azokat fogd meg, amiket meg is veszel! És mindent oda tegyél vissza, ahonnan elvetted.

Itt a lány és az idősebbik fiú megszeppen, és ránéz a 12 évesre, aki hirtelen csendbe marad, és megáll a levegőben a keze. Nem néz rám, csak morog valamit, amit nem értek. Befordulnak mind a hárman a pénztárhoz, az idősebbik fiú fizet, közben a 12 éves a pulton lévő dolgokat kezdi el fogdosni, és dobálni. Ránézek, mire a lány rászól,

mire a 12 éves : Te is ennek a Banyának adsz igazat?

Banya, vagy is Én: Ide figyelj Pumukli! Vegyél vissza magadból légyszíves, és tanulj meg viselkedni.

A Pumukli hallatán elkezdtek mosolyogni a nagyobbak, de a 12 éves megkérdezte, hogy mi az hogy Pumukli.

Én: Majd rákeresel a neten.

Fizettek, elköszöntek, kifele a Pumukli: Nem elég hogy drága amit vettünk, a Banya még rám is szól! De mi az a Pumukliiiiiiii?????

Hozzá tenném, rohadtul türelmes tudok lenni a vásárlókkal, meg úgy általában az emberekkel. Ha furán viselkedik valaki, mindig az jut eszembe hogy biztos beteg, és próbálok nyugodtan reagálni mindenre. Nagggggggyon ritkán szólók, bármiért is!!! A 12 évesnél is az jutott eszembe, hogy hiperaktív, vagy egyéb mentális, vagy egyéb fogyatékosság, és csak utoljára az, hogy nehezen kezelhető. De ezek nem mentesítenek senkit az alól, hogy ha kárt tesznek valamiben. És nekem meg alapból is feladatom, hogy az árút megvédjem. Próbálom megtalálni a középutat, nem orditom le senki fejét, próbálok normálisan szólni ha szükséges. Van egy nézésem, uh többnyire meg sem kell szólalnom, csak ránéznem is elég, és egyből észre veszik az emberek magukat. Tizen éve itt dolgozom, ezalatt egy kezemen megtudom számolni, hány olyan esetem volt, ahol már nem tudtam kezelni a helyzetet. Egy esetben, olyan szinten néztek hülyének, hogy már kerestem a kandi kamerát, majd közöltem a vevővel, hogy rendőrt hívok, ha nem távozik. A másik esetnél egy nőre akartam mentőt hívni, neki valszeg valamilyen mentális problémája volt, nem tudom, de olyan agresszív lett, hogy ha nem távozik magától, akkor vagy rendőrt, vagy mentőt kellett volna hívnom. Még egyre emlékszem, ott egy bemindenezett srácot próbáltam kitessékelni, meg volt egy besurranó tolvaj is, aki késsel a kezében próbált "kikönyörögni" a pultból, de meggyőztem hogy sík hülye vagyok, és nem értem hogy mit akar, így feladta és elment. Az más kérdés hogy utána egy ideig ventiláltam.

Eleinte az is gondot jelentett nekem, hogy egyáltalán hozzá szóljak az emberekhez, mostanra elég sokan itt felejtik magukat az Üzletben nálam, és beszélgetek a Vevőkkel minden gond nélkül . Vagy csak meghallgatom őket. Mostanra nincsenek nagyobb gondjaim ezzel, tudom kezelni az esetleges kirohanásokat is, megtanultam jelezni a szülők felé is hogy miközben ő vásárol, a gyereke(i) szétszedik az Üzletet, és ha nem szól rájuk, akkor elég sok mindent kell majd vásárolnia, mindezt úgy, hogy elég ha előbb e gyerekére nézek, majd rá a szülőre, és egyből működik! Meg sem kell szólaljak.

Szóval ja. Én is izgága gyerek voltam, majd Pumukli is felnő egyszer . ( meg én is talán) :) :) :)

[justmysuicidethought]

#41

Újra itt, rengeteg idő telt el, én pedig már más vagyok

Most csak kiírom a mai napomat, mivel sokkal jobb úgy aludni ha becsukod a könyvet minthogy álmodból felkelve is olvasnád.

Igazából a kelés az egész szuper volt, indokolatlan módon már 7kor fentvoltam, csakhát a fogam... vissza is kellett aludjak úgy fájt, szóval lett 11óra, a fájdalom is megmaradt a fogorvos meg 2től rendelt, érdekes, gondoltam elkezdem a napom 120%ba erre ott vagyok hogy sehol, nagyon nem is volt kedvem, se energiám belekezdeni bármibe is addig.

Viszont a fogorvos után, ami meglepően jó élmény volt. Minden ment, kicsit megpihentem persze de elkezdtem kitalálni és összeállítani A KURZUST amire meg az ai is azt mondta hogy itt vilaguralom a cel ezzel, szoval siman mehetne is, ennek a tervezeset holnap folytatom

Lehet pár hónapra elköltözök Heni lakásába, ki akar már menni nagyon, és nincs ki aki figyelje a cicákat, szóval gondolt rám. Persze elvállaltam, a segítség mellett persze megvan a magam haszna is, idő, végre lesz nyugton kis időm, elvonulok mindenki elől oda, ahol nem is sejtik hogy vagyok haha

Dalmával beszéltem még sokat, holott eddig 3 hetente írtunk egymásnak, érdekes volt de bőven volt miről témázni, ō is spirit mint én, szóval ténylegesen volt közös téma

Mindenre visszatérve, tudom a céljaim, tudom hogy mit akarok ebbe az életbe és tudom a titkot amiért a 80% bentragad a mókuskerékbe, na én nem azt akarom, és ezért én tenni is fogok, áldozatokat kell hozzak, ami nem kicsi lesz, hiszen az elvárt eredmény sem egy hangya nagyságrendű dolog, 120% motivációba és energiába vagyok, a koránfekvés is még meglehet éjfél elött szóval adom! Így kell ezt, majd alakul ez a naplóírás, mára ennyi is volt.

/2023.04.24.

[darkdeadbutterfly]

Mosolyogsz a telefonodra és csak arra tudok gondolni, hogy miért nem rám nézel, miért nem miattam mosolyogsz?

Már nem tudlak boldoggá tenni?

Miben különböznek ők tőlem?

Én sem vagyok boldog.

Tele van a fejem az ígéreteiddel, amiket sosem tartottál be. Szükségem lenne rád de te csak magaddal törődsz.

Százszor kértelek, hogy figyelj rám, törődj velem, szeress, beszélj velem..

De semmi.. Semmi változás..

Százszor ígértem én is, hogy el megyek.

De nem tudok..

Mondd mit tegyek!

Segíts!

Mert én ebbe halok bele...

[mehetnenktovabb]

Kinyitom az ajtóm.

Ülök és várok rád.

Van egy kis időd, amíg a gyertyám el nem olvad.

Kinyitom az ajtóm és várok rád.

A helyzet elkerülhetetlennek tűnhet,

de ne higgy a gondolataidnak.

Figyelj rám!

Kinyitom az ajtóm és várok rád.

Amikor a fejed azt mondja “nincs kiút”,

én emlékeztetni foglak, hogy a legnehezebben mentél már keresztül.

Ne higgy a gondolataidnak.

Figyelj rám!

Kinyitom az ajtóm és várok rád.

Mesélni fogok neked arról, hogy milyen hatással voltál a szívemre. A fejed azt fogja mondani “a hiányod olyan mint a jelenléted…haszontalan”.

Kérlek, ne higgy a gondolataidnak.

Figyelj rám!

Kinyitom az ajtóm és várok rád.

Még ha el is olvadt a gyertyám, még akkor is, ha soha nem is voltàl,

csak nyisd ki az ajtóm és én ott fogok ülni és várok rád.

[viana08]

Nem is tudom az érzéseim egy hullám vasút egyszer boldog vagyok és hálás azért,hogy vagy más részt meg túl gondolok mindent,hogy miért pont engemet választasz vagy egyáltalán engemet akarsz e választani hisz azt mondtad,hogy te igen is tudod aztat,hogy engemet nagyon fogsz szeretni akkor ez azt jelenti,hogy nem is szeretsz csak fogsz és ha nem is megy akkor is meg próbálod azért,hogy igazad legyen?? Én nem szeretnék egy próba baba lenni amit próbálsz! egyszerűen túl gondolok mindent!! És nem tudom most el dönteni,hogy tényleg szeretsz vagy csak szavak mert nem csak szavak kellenek hanem tettek is és az a baj,hogy aztat nem látom egyszerűen ahogy le látomozol és nem írsz vissza hamar olyan mintha csak kényszerből tennéd azt amit teszel,hogy ezt nem is te akarod hanem a családod,hogy nem akarsz csalódást okozni nekik

Igazad volt abba,hogy olyant kel választani aki TÉGED szeret és nm te ŐTET de itt az a baj,hogy nem én szeretnék az lenni akit ki választasz azért,hogy meg legyen az amit szeretnél,hogy én szereselek te meg csak később tedd ezt,hogy úgy fogsz szeretni mint ahogy én téged DE AHHOZ MÁR KÉSŐ LESSZ! Nem szeretném aztat,hogy majd utólag szeres belém mi közbe én mindent oda adok érted és te csak azt várod,hogy te is viszont szeress engemet NEM CSAK SZAVAKAT AKAROK HALLANI HANEM TETTEKET LÁTNI azt akarok,hogy igen is keres,hogy fel figyelj rám úgy ahogy én rád,hogy meg legyen a TETTEK is ne csak a SZAVAK

Evvel nem azt akarom mondani,hogy nem látom azt,hogy oda figyelsz rám de én nem igy szeretném azt akarom,hogy NE gyomd el az érzésidet biz bennem én nem árulak el én nem vagyok olyan pedig te is észre vetted hogy igen is meg bízhatsz bennem de te nem teszed hanem kertelsz nekem és ezt nagyon utálom azt akarom,hogy őszinte és egyenes légy,hogy el mond aztat,hogy igen is hiányzik az Exed csak magadnak nem akarod be valani és nekem se pedig tudom milyen érzés es látom is aztat,hogy igen is hiányzik és meg értem mert nekem is hiányzott nagyon is

De most ahogy az életembe be léptél azóta te GYÓGYÍTÓD a szívemet a lelkemet a mosolyodal a becésedel ahogy rám nézel és itt az van,hogy ezt a sebet nem is TE okoztad de MÉG IS TE GYÓGYÍTÓD be amiért nagyon hálás vagyok neked és e miatt is kezdek beléd SZERETNI!

És már mindenhol TÉGED LÁTLAk! a te hangodat halom a te mosolyodat látom a te beszédet szemedet egyszerűen beléd estem akaratom ellenére is. Már még az álmaiba is meg jelensz veled álmodom olyan dolgokat ami lehet nem fog be történi idő előtt mert valami lessz velünk de pedig nagyon szeretném ha meg történe mert egyszerűen csodás és gyönyörű ez az alom és SOHA nem unnám meg ha minden éjszakán ezt álmodnám vagy veled egyszerűen csak azt tudom evvel ki fejezni magamat neked Szerelmem,hogy BELÉD SZERETEM nem tudom hogyan de ez az igazság és az fáj a legjobban hogy nem mondasz igazat hogy kertelsz nekem hogy nem vagy egyenes velem!

[frnkblnt]

Kérlek ne felejts el

Hosszú évek után, mikor majd újra látlak téged,

Hozd el újra régi, gyermekkori békémet.

Ahol együtt nevettünk a fűben,

És együtt sírtunk az esőben.

Nézz rám, én nem felejtelek el,

Örökké itt élsz majd a szívemben,

Ígérd meg, hogy nem felejtesz el,

Legalább egy emlék maradjon rólam a szívedben.

Ölelj át, és suttogd, hogy nem felejtesz el,

Hogy majd együtt tudjunk nevetni a régi éveken.

Amikor már lábra sem tudunk állni,

Amikor már csak a tolószékkel tudunk rohangálni.

Amikor már az utolsó kekszen hadakozunk,

Amikor egy nyugdíjas bingo csoporthoz csatlakozunk.

Én örökké a barátod leszek, bármerre is vigyen utad,

Figyellek, és kívánom, hogy érd el a célodat.

De most még fogd meg a kezem, hogy ne tévedjek el,

Kérlek, csak egy kicsit figyelj még kék szemeiddel!

Nem tudom, engem merre ver a sors, de ott leszek melletted,

Melletted, aki az életem is megmentette.

Kisujjaink végül elválnak, de elindulsz egy jövő felé,

Ahonnan már sosem nézel visszafelé.

Itt hagysz engem remények reménytelenségével,

További utam fényének fénytelenségével.

Pillanatok, melyek az örökkévalóságé lesznek,

Amelyek a sírba velem együtt jönnek.

De kérlek téged, néhanapján gondolj rám,

Rám, akit otthagytál reményekkel, de árván.

- Lovászi Nóra -

[holdkiralylany]

Unom, hogy nem veszel néha komolyan

[szederdora]

#szorító

találtam csodálatos, kedves, hozzáértő fogorvost (enyém, nemadom!), aki megkérdezte, hogy csikorgatom e a fogaimat vagy szoktam e érezni, hogy fáj az állkapcsom és az arcom. ugyanis utóbbi esetben stressz-szorító vagyok, ami annyit jelent, hogy tudat alatt ésvagy álmomban kényszeresen összeszorítom az állkapcsomat, ezáltal sokkal jobban kopnak a fogaim. mivel említett fogak amúgy szépen illeszkednek, felthetően nem arról van szó, hogy kényelmes állkapocs-pózt keresgélek, sokkal inkább pszichés probléma állhat a háttérben és ha van kedvem és gondolom, látogassak el pszichológushoz.

megrökönyödve néztek rám az asszisztenssel, amikor hisztérikusan felröhögtem, hogy 10 éve járok (amúgy van az már 12 is) , de ilyesmi eddig még nem került szóba. meg egyébként '22 október óta nem voltam és nem látom a képet, hogy újra felvegyük a fonalat egy kis stressz-szorítás miatt...

de legalább B megúszta a "kérje meg a párját, hogy figyelje álmában" kísérletet. nem mintha nagyon működhetett volna. az egyetlen alkalom, amikor én előbb alszok, mint ő, amikor tolok rajta egy délutáni szundit, miközben netflixezik vagy ps-ezik. olyankor meg nyitott szájjal brutál nyáltócsát csorgatok a mellkasára, úgyhogy gyanítom, nem szorítgatom az állkapcsomat.

ha gonosz lennék, akkor felvethetném, hogy az ő brutális horkolása miatt szorítgatom az állkapcsomat álmomban stresszesen, de valójában kevés annál megnyugtatóbb dologra tudok elaludni, mint az ő horkolása, szóval ez nem nyert.

lényeg a lényeg, így lesz éjszakai fogvédőm, megelőzve hogy 40 éves koromra lecsiszoljam a saját fogaimat és váljak gollammá.

[just-an-unstable-girl]

Kurva undorító vagy

Te is😂

Figyelj ha nagyon sértegetni akarsz akkor írj rám névvel mert ez szánalmas és undorító

De ezt már elmondtam a múltkor is....

Tényleg nem veszed észre hogy ez a világ legszánalmasabb dolga? Nem veszed észre mekkora idióta vagy? Nem veszed észre mennyire undorító féreg vagy? Gratulálok

Mostantól ha azt akarod hogy komolyan vegyelek és válaszoljak is névvel írj hogy tudjam ki a fasz vagy, ha sértegetni van pofád legyen bátorságod névvel tenni

[1matt-hew3]

Ámen

Istenem kérlek, egy percre figyelj rám.

Ezen a földön, hol annyi ember élet jár.

Szeretném megköszönni, mit eddig tőled kaptam.

S, hogy végig kitartottál mellettem, nem hagytál el a bajban.

.

Ha te méltónak találtál a boldogságra, hát engedem magamnak.

S kaptam is tőled valamit, mi többet jelent nekem mint a holnap.

Egy fényt adtál, egy ragyogó csillagot.

Istenem, te pontosan tudod milyen szerelmes vagyok.

.

Köszönöm, hogy fáj a szívem mikor hiányzik.

Köszönöm azt is, hogy vigyorog ha két kezével átszorít.

Régóta ígértem már, hogy beszélünk, s hálát adok.

Most úgy érzem, megkaptam mindent, mit tőled kaphatok.

[aranysziv]

ezek lehetnénk mi is, de nem vagyunk.

- azért elmentem.

az ellentmondás én vagyok, hiszen minek? kinek?

plusz hiába foglalja az eszközön a helyet,

többet úgyse nézek rá. csak úgy van. létezik az éterben. mint ahogy a többi is.

ez a fátyolos köd meg most a szemeimen elterül.

de nem könny, csak azon gondolkozok elalvás előtt, hogy

Isten néha visszaküld embereket, ez ilyen teszt jellegű,

hogy megnézze, hogy még mindig egy ostoba bohóc vagyok-e.

aztán kiderül, hogy lényegében már nem. vagy nem úgy. vagy nem annyira.

gondolatban azért válaszoltam. fejben könnyebb egy beszélgetést folytatni. meg ott a nyelv is ugyanaz.

és onnan tudom, hogy cirkusz ide vagy oda, de jó szívem van, hogy még úgy is fájt megszakítani a kapcsolatot velük,

hogy tulajdonképpen minden okot megadtak rá.

álmaimban mondjuk gesztenyeszemeivel vívok tüzes csatát. mert az ettől mégis független.

de ha van itt egy gonosz szellem most a szobában, hát nyomjon csókot a homlokomra, pecsételjen meg a törődésével.

mert jól figyelj rám, nagy igazságot mondok: nincs rossz szeretet, csak olyan, ami megtanít jobban szeretni.

magadat és másokat.

mondom magadat és másokat.

[aismeretlenidegenlove]

Éjszaka

Éjszaka nincs mit mondanom

Egyszerűen látod az arcomon

Kihűlt mosoly ragyog rajtam

És meg sem szólaltam

Figyelj rám nincs mit mondanom

Ilyenkor csak halkan suttogom

Érted akár meg is halok

Sajnálom de ilyen vagyok

Éjszaka minden más

Kihalt belőlem a ragyogás

Sötét lett a lelkem

Kérlek segíts nekem

Rémálmok kergetnek este

Ezért nehezen fekszek le

Reggel túl fáradt vagyok

Ezért olykor haldoklok

Egykét kávé lecsúszik

És a fáradtság elmúlik

Talán ilyenkor vagyok jól

Ha a szörnyek nem jönnek ki az ágy alól

Miattuk nem vagyok magányos

De azért ez nem szokványos

Fájdalmat okoznak nekem

De az értelmet csak ebben lelem

Eltelt pár nap

De akár több hónap

Már csak az alvás ami jó

Mert már nyugtató

Álmomban nyugodt vagyok

Percről percre jobban vagyok

Nem akarok felkelni

Hogy ne keljen többet át élni

Fáj már ez az élet

Nem szeretem ezt az emléket

Kerget engem minden nap

Hátha jobb lesz majd holnap

Folyamatosan kattogok

Úgy érzem összezuhanok

Nem érzek már semmi mást

Csak az éjszakát

(Saját vers nem a legjobb de remélem valakinek segít)

[miniatureballoonstranger]

Mézes élet

- Vedd fel a kiflicsücsköt!

- Nem veszem! – ordítja vissza az ötéves, és közben rázza a fejét, repked a két copfja.

- Azt kértem, hogy vedd fel! – mondom emeltebb hangon.

- Nem... – válaszolja, és néz rám konokul, miközben a vajas morzsa billeg a szája szélén, a két keze meg csupa méz.

- Ok, miért nem akarod felvenni? – kérdezem a gyerekpszichológus üzemmódban.

- Azért, mert kurva ronda, egészségtelen. Megégett a széle, te ezt nem látod? – kérdezi tőlem értetlenül.

Rámeredek, mint egy ufóra. Honnan szedi, hogy „kurva”? Egyáltalán tudja, hogy mi az a „kurva”? Mondjuk a mai gyerekek sokkal felvilágosultabbak az internet miatt, mint én voltam gyerekkoromban.

A múltkor kertgyomlálás közben hallom, hogy a szomszéd tinik arról társalogtak a teraszukon, milyen fojtogatós szexet láttak az interneten. Mennyire szörnyű volt, hogy a nőnek már lilult a feje, miközben élvezett.

Most az én fejem nem lilulni kezd, hanem vörösödni, mert értetlenül állok a gyerekem trágársága előtt.

- Figyelj, honnan szeded ezt a „kurva” dolgot? – kérdezem megdöbbenve.

- Te mondtad. Azt mondtak, hogy be kell írnod a kurva táblázatba – válaszolja.

Elnémulok. A büdös rohadt franc sem gondolta, hogy a gyerekben így megmaradnak a mindennapi életünk apró, számunkra semmilyen jelentőséggel nem bíró részletei. De mindegy. Ha kurva a csücsök, akkor felveszem én.

Miközben hajolok a kifliért, azért odaszólok az ötévesnek.

- Először is nem beszélünk így, nem mondunk ilyet. Másodszor, az, hogy én ilyet mondok, az sem szép, de ez nem jelenti azt, hogy neked ismételni kell. Okés? – nézek fel rá hajoltamból, és a kifli csücskét úgy tartom a kezemben, mint south parki Mr. Garrison a babáját.

A kezemben levő darab tényleg égett. Nem értem, hogy az ilyet miért nem szelektálják ki a szupermarketben. Az ötéves bezzeg megtenné, ha oda mehetne dolgozni. Valószínűleg többet keresne, mint én.

De nem mehet, nekem meg a kurva számítógépbe tényleg ki kellene töltenem az aktuális táblázatot. Ettől egyre jobban befeszülök. Tegnap azért nem értem a végére a munkámnak, mert helyettesítenem kellett egy beteg kollégát.

Ha én beteg lennék, akkor legalább nyugtom lenne. Például egy fertőzés remek alkalom arra, hogy ne menjek dolgozni és a családtagjaim is elkerüljenek. Mint a pestisest, akinek le fog esni valamelyik testrésze. Mondjuk az orra. Elképzelem magam orr nélkül. Az arcom közepén tátongó lukon keresztül legalább gyorsabban leérne a tüdőmbe a levegő.

Miközben ezen elmélkedem, bámulom a copfost, ahogy szétmézez maga körül mindent. A tányérja széléről aranyló fonálként csurog le az édes nektár az abroszra. A mézes kanalát is odarakta. A poharán, mint a pöpec cukorkoszorú a martinis pohár szélén, úgy billegnek az apró kicsi mézes morzsák. Rendíthetetlenül rágja a kiflijét, úgy néz ki, mint egy hörcsög.

Zúg a fejem, melegem van, valami nem stimmel az agyamban. Hirtelen összefolyik minden és mire megint látom a formákat, a gyereknek tényleg hörcsögfeje lesz. Az aranyló mézes fonál meg lassan körbeszövi, mint egy fátyol. Ekkor végre értelmet nyer számomra az „édes gyerekem” kifejezés.

Mikor lenyeli az utolsó falatot, és megitta az utolsó korty kakaóját, megremegnek a kicsi bajuszszálai. Lecsúszik a székről, és elindul az emelet irányába, de közben átszellemülten nyalogatja az ujjait. A másik mézes kezével mindent alaposan összefogdos. Az ajtót, a korlátot, a kilincset, az ágyát, a rózsaszínű, hellokittis ruháját. A méz pedig mindenhol kezdi beteríteni a lakást, úgy, mint a Nap fénye napnyugtakor. Estefelé mindig melegség járja át a téglákat, az ablakokat, a bútorokat a házban.

A gyerekem elhozta reggel a melegséget azzal, hogy mindent összemézezett.

A fejzúgás egyre rosszabb, és meg még inkább melegem lesz attól a gondolattól, hogy be kell mennem dolgozni, a meló után pedig az összes mézes cuccot le kell törölni a házban.

A rendmánia nem ismeretlen a családomban. Anyámon mindig vasalt a ruha, és a haját úgy lakkozza be, hogy egy szál sem szabadulhat el. A port sem tűri. Szinte minden nap letörölgeti az összes bútort, a ház minden tartozékát. Utálta, hogy rendetlen vagyok. „Addig nem mész sehova, amíg nem raksz rendet a szobádban. Szedd össze a széthányt ruháidat és a csokis papírokat” – mondta feldúltan, ahányszor belépett a szobámba kamaszkoromban.

A vécétető volt az Achilles-sarka. Mindig le kellett hajtani. „A vécétetőt azért szerelték rá a deszkára, hogy lehajtsák. Ezt így illik” – jelentette ki.

Nekem meg illik most már elindulni a mézes, hörcsögfejű gyerekemmel az óvodába, mert elkésem a melóból.

Kicsit jobban vagyok. Elindulunk, és miután kitettem az ovinál a copfost, megállok a melóhely előtti parkolóban. Most tudatosul, hogy a bennem fokozódó hőségtől megint lángol a fejem, a gyomrom két fala szép lassan összepréselődik. A savmolekulák furcsa táncot járnak a nyálkás felületen. Óvatosan kezdik szétbontani a rétegeit, és egészen a fekélyesedésig akarják folytatni az aknamunkájukat.

Húsz éve tolom ezt a raktárkészletezésnek nevezett szart. Egyre fáradtabb és unottabb vagyok, egy favágás az egész. Kreativitásra nincs igény, előrelépni nem lehet. Ha kell új főnök, azt mindig kívülről hozzák, soha nem rám gondolnak. Ilyenkor láthatatlanná válok. A szorgalmas, szürke eminenciássá, akire még bőven lehet pakolni munkát. Adminisztratív munkakörben vagyok, de ha kell, akkor ugorjak, és pakoljam a raktárban a cipőket, persze pluszpénz nélkül. Nem ilyen munkáról álmodoztam a főiskolán.

Az igyekezetem azonban kezd alábbhagyni. Beírom a külföldről beérkezett újabb cipőket a táblázatba. A gyomrom azonban forog, beszéd közben még rosszabb a helyzet.

Pedig folyamatosan felvilágosítással kell szolgálnom. Olyan vagyok, mint egy beszélő Google, a velem szemben ülő új kolléganő ugyanis állandóan kérdez. Tudni akarja, hogy a papucsokat vagy a csizmákat kell előbb beírni a táblázatba. Az is érdekli, hogy most ki pakol a raktárban, és egyébként is látni akarja a raktár polcain sorakozó árukészletet. Azt várja tőlem, hogy vezessem körbe.

Mire véget ér a délelőtt, már iszonyatosan rosszul vagyok. Helyettest kell keresnem a mai napra.

- Helló, Dalma! Figyelj, az a helyzet, hogy rosszul vagyok. Tudnád folytatni a munkámat? Pesztrálni kellene az új csajt is – rohanom le a folyosón felém száguldó fiatal kolléganőt.

- Helló, de ezt most, hogy? Így hirtelen? Beszéld meg a dirivel. De, mi a baj? – kérdezi a szemüvege mögül, miközben értetlenül bámul. Ennek is kezd hörcsögfeje lenni, isten az atyám. A vékony, hosszú kezű és lábú testén, az alma formájú mellei és hosszú nyaka fölött egy rágcsáló feje billeg.

- Nem tudom. Gyomorgörcsöm és hányingerem van. Lehet, hogy fertőzés? – válaszolom bizonytalanul.

Hátrébb lép nyolcat.

- Ok, inkább menj haza.  De előtte szólj be a dirinek – válaszolja, és rohan tovább.

Az igazgató irodájából kifordulva, már ott tartok, hogy összeesem.

Hazafelé kicsit javul a helyzet, tudok koncentrálni a vezetésre. A savmolekulák már lassultak, de, azért jelzik, hogy még mindig akarnak tőlem valamit.

Mire beérek a nappaliba a kanapéhoz, újból a görcsök hullámában vergődöm. A lázam már 41,2, és minden tárgy, aminek eddig határozott körvonala volt, most teljesen szétmállik. A hátamon fekszem, lehunyom a szemem, mindenféle embertestű állatok képei úsznak be a látómezőmbe. 

Aztán szépen belesiklok a szürke zónába, majd körülvesz a sötétség.

Délután négy körül felébredek. A gyomromban most nyugalom van. A lázam is lejjebb ment.

A szobát átjárja a melegség. Valahogy most még fényesebb, mint szokott lenni, gondolom a szétfolyt méz még rátesz egy lapáttal a látványra. Fekszem és arra gondolok, hogy ha azt mondom, covidos vagyok, nem kell dolgozni, és nyugi lesz. Aztán bevillan, hogy akkor viszont a hörcsögfejű gyerekemnek is itthon kell maradnia velem. Vége lesz a nyugalomnak.

Úgy döntök, hogy inkább felhívom a tökéletes hajú, net anyámat és megkérem, hogy vegye magához a copfost pár napra. Úgyis szereti, ha nála van.

Anyám az unokájától mindig ellágyul. Gyerekkoromban sosem láttam ilyennek. A lágyulatában megengedi az ötévesnek, hogy kivegye a vitrinjéből a féltve őrzött apró szobrocskáit és játszon velük. Az sem érdekli, ha a copfosnak koszos a keze vagy miután megunta őket, széthagyja a porcelán mütyüröket a szőnyegen.

A napfény még mindig szépen bevilágítja a szobát. Egyedül vagyok, és ez most jó. A görcsök és a láz nélkül már az élet napos oldalát is látom. A tárgyak körvonala határozott. Nem hallucinálok. 

Ha viszont arra gondolok, hogy ismét táblázatokat kell kitöltögetnem, újból felsejlik egy apró nyomás a gyomortájékon, és lángolni kezd a fejem.

A munkámat egyre jobban utálom. Ebbe csak belebetegedni lehet. Két hete megkérdezte a diri, hogy akarok-e csoportvezető lenni. Több évtizedes gyakorlatom van, ismerem a importtal kapcsolatos jogszabályokat, a táblázatot jól kezelem. Szeretnek a kollégák, névnapomra mindig kapok csokit, virágot. Aztán elült az ügy, majd négy napja bejelentette a diri, hogy valami ismeretlen Joci lesz a csoportvezető. 

Elborultam.

Most világossá válik, hogy ezt így nem akarom folytatni.

Forgatom a fejem, hogy kirázzam a melóval kapcsolatos gondolatokat belőle. Hírtelen oldalra nézek, és meglátok valamit a parkettán. Szépen lassan ráfókuszál a szemem, és a tárgy egyszer csak felveszi egy kiflidarab formáját. A copfos kettőt dobot le? Rájövök, hogy takarítani is rühellek.