Tumgik
#01-27
csacskamacskamocska · 4 months
Text
Ne kapard!
Mondta nagyanyám amikor kapirgáltam a vart a sebemről. De nagyon nehéz megállni.
Emlékszem az érzésre, hogy tudtam, hogy még nem gyógyult meg, és miközben kapirgálom lesz egy pont amikor kurvára fájni fog ahogy szakad, és majd vérzik a nyílt seb, de a már levált var rész piszkálása mégis izgalmas és kényszeres, mert már nem oda való az a valami.
Néha arra gondolok, amit a lányom mondott, hogy ennyire hosszú barátságok nem szakadnak meg már. Aztán a megszakadt barátságaimra gondolok. Néha arra gondolok, hogy hányszor volt már, hogy összevesztünk és hetekig, hónapokig nem beszéltünk. Aztán megint minden ugyanúgy folytatódott. Akkor arra gondolok, hogy igen, megszívtam magam máshol, elismeréssel, életerővel, támogatással és azt gondoltam, hogy már jól vagyok, minden rendben lesz, aztán ugyanúgy nyomorultul éreztem magam egy idő után.
Olvastam a napokban, hogy a kibeszéletlen konfliktusok megölik a kapcsolatot. És ezen el kellett gondolkodnom. Nem azon, hogy így van-e, hanem azon, hogy MILYEN KAPCSOLATRÓL BESZÉLÜNK? A problémáim egy jelentős része abból adódott, hogy olyan minőségű kapcsolatot akartam gyurmázni, ami egy párkapcsolat szex nélkül, annak minden elvárásával. Légy jelen, légy gyengéd, lehessen rád számítani, segíts, támogass, figyelj rám, részesíts előnyben akár önmagaddal szemben is, kivételezz, keresd a boldogságomat vagy támogass benne, hogy megtaláljam, légy őszinte, légy hűséges, állj ki mellettem és értem, akarj velem lenni, legyek vonzó, légy vonzó. Úgy gondoltam, hogy mindez része lehet egy barátságnak mert csak a szex választja el a párkapcsolattól. Izé... szóval nagyon nagyon téves elgondolás volt ez. Kínosan és nevetségesen téves elgondolás. Tényleg nagyon messzire kellett távolodni, hogy erre rálássak. Szerelmes voltam és nagyon nagyon vágytam a másikra. Nem vagyok teljesen hülye, azért folyamatosan tudatosítottam magamban, hogy ez nem egy párkapcsolat, az elvárásaim nem reálisak. Ettől viszont azt sem tudtam megfelelően értékelni, amit kaptam. Nem gondolom, hogy el voltam kényeztetve, amérleg hol erre hol arra billent. De az utóbbi év valahogy nagyon leszívott. A kibeszéletlen konfliktusok meg csak gyűltek és gyűltek. Mert nem mertem mondani se, kérdezni sem, elutasítani se dolgokat. Csak kerestem a helyem, meg az igazamat. Őrlődtem sokáig, sokáig.
Idealizálás és démonizálás. A szerelem idealizál, a szakítás démonizál. Máshogy nem nagyon megy. Akik szépen válnak, azok még a kapcsolatban megtették ezt a démonizálást, mire a szép váláshoz érkeztek, már kurvára leszartak mindent és mosolyogva minden többé-kevésbé jó volt, ahogy volt. Démonizálás amikor a másiknak csak a rossz tulajdonságait látjuk, csak azt amiben más mint az ideálunk, amiben nem illik a céljainkhoz, álmainkhoz, még a jó dolgokat is képesek vagyunk negatívumnak látni. Pl, hogy túlságosan szeret. Brrr! :D Minden kibeszéletlen konfliktus egy betokosodott baszdmeg. És egy idő után már nincs más az ember agyában, csak baszdmeg és baszdmeg és baszdmeg. Mi van amikor elfogy? Van-e ott bármi vagy valami? Nem tudom.
Én most inkább csak valami félelmet érzek. Érdemei elismerése mellett... félek megnyitni a levelezést vagy olvasni a bejegyzéseit, félek hogy fájni fog, hogy bántani fog, és fogalmam sincs, hogy ez valaha is lesz-e még máshogy.
Tumblr media
15 notes · View notes
kyouka-supremacy · 7 months
Text
Objectively the funniest category of bsd fanarts is fanarts portraying Akutagawa smoking. Girl do you want him to die faster
574 notes · View notes
abrandnewshadow · 30 days
Text
leathermouth frank has no respect for your precious vinyls
x
279 notes · View notes
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
i wonder if san got his ass kicked for slapping the shit out of hwa’s head during that live.
223 notes · View notes
elicatkin · 4 months
Text
Damn! I've not been online much for the last week and I missed the leftover cat/fish October Daye preorder pins going on sale at Sevenish Magpies and they're all sold out.
I'm so disappointed, they are so pretty.
Tumblr media
Some of the earlier pins are still available here, for folk who want them:
183 notes · View notes
Text
Día 27 de 365
Admiro la capacidad que tiene el corazón para romperse en pedazos y volver a reconstruirse y renovarse así sea con nuevos rasguños, piezas faltantes, incongruentes, irregulares y con algunos vendajes.
Stelle✨
811 notes · View notes
hi I really like the way you draw fun ghoul. “lesbian stoner in the back of a high school math class” energy and that’s how it should be
Tumblr media Tumblr media
thanks he's one of my two favorites
441 notes · View notes
dailysudeikis · 4 months
Text
Tumblr media Tumblr media
Jason Sudeikis at a uconn game. - January 27, 2024.
60 notes · View notes
jtl-fics · 8 months
Note
math nerd? 💕 if i’m not too late
WIP Wednesday - 9/27/23 (Closed)| Math Nerd AU
The drive to Palmetto is a quiet one.
Neil was out like a light in Andrew's passenger seat. Andrew had pulled over to a gas station to fill up the GS' tank and had seen blankets and travel pillows advertised.
Neil Josten was tired enough that not even Andrew climbing into the back seat, lifting his head from the window, and settling it onto the travel pillow had woken him up, let alone when Andrew had tucked the blanket around him.
He wonders if Neil rested at all these last weeks or if whatever protection he'd been offering both Moreau and Riko had taken every last moment of what meager time Ravens were given to rest.
86 notes · View notes
carbone14 · 1 year
Text
Tumblr media Tumblr media
Le Général Bernard Montgomery devant son char de commandement Grant le premier jour de l'attaque de Tripoli – Campagne d'Afrique du Nord – Libye – 27 janvier 1943
Photographe : Capitaine Poston - No. 1 Army Film and Photo Section, Army Film and Photographic Unit
©Imperial War Museums - E 21701
©Colorisé par Paul Reynolds
93 notes · View notes
catament · 7 months
Text
Tumblr media
words I've learned cut you like a knife my life cutting things to shreds
37 notes · View notes
Text
A csodálatról
Eh, nem szabad nekem ilyen tévés műsoroknak még a leírásába se belenéznem! Az előzmény mindegy, az a lényeg, hogy azért csalják meg a férfiak a nőket, mert a másik nő az csodálja őket, nem úgy mint a párjuk/feleségük. Kb ezt mondta egy amúgy agyhibbant férfi műsorvezető. Nyilván vonzó egy új rácsodálkozás, egy új élmény amikor a férfi elmondhatja, elmesélheti magát és a nő izzó szemmel néz rá, hogy hűűűű, téééényleg, te jobbra csavarod a tésztát a villával, aztakurva! Ha azt akarja, hogy megbasszák, akkor ragyogó szemmel fog rajongani, akkor is, ha a pasi arról mesél mekkora fikabuborékot fújt. Ez ilyen. A nő a pasit akarja, a pasi meg a nőt, hát kölcsönös rajongás van. Te milyen okos vagy, te meg milyen gyönyörű vagy, stb, stb. Tíz év múlva, nyolcmillió tévedés után azt mondani, hogy te milyen okos vagy... szóval az a rajongás hiába valós, már kurvára uncsi. A hétköznapok befolynak a rajongás réseibe és elsimítják, láthatatlanná, ingerküszöb alattivá teszik. Azért vagyok veled, mert okos vagy, mert vonzó vagy, mert szeretek veled lenni, de mondani már nem mondom, hát úgy is tudod, majd szólok, ha változás van. Az ingerek kurvái vagyunk mind. Ki hogy oldja meg, ki mennyire harcos abban, hogy az újdonságról és hódításról szóló igényei kielégüljenek az eltérő. Volt egy kolléganőm, akinek a férje tumblizott. Érthető okból, én nem szoktam reklámozni a blogomat, az okoskodások mellett a problémáimhoz tényleg keveseket engedek közel, terápiás vonal, nem kell, hogy belelássanak, pláne, valami ismerős magára vegye bármelyik „van egy ismerősöm” felütést. Úgyhogy csak szóba került, hogy én ismerem a tumblit. Nos, belülről ismerni a timblit és nézni a nő vergődését, aki a férje egy részét nem látja, se rajongani, se elutasítani nem tudja, se megérteni... szörnyű érzés volt. Pláne azért, mert a beszélgetés kiindulás egy olyan megnyilvánulásom volt, hogy a múltkor a tumblin valaki azt mondta... Ő meg: ilyeneket beszélgettek a tumblren? Vállat rántottam, van itt minden. És amikor ő tudni akarta, hogy mi minden, akkor már azért finomítottam a dolgot. Eh, főleg képek, szóviccek, kis politika. Höhö. Szóval, azt hiszem, azok a párok, akik ismerik egymás tumbliját, azok tényleg valami kivételezett helyzetben vannak. Látni és elismerni azt, hogy a másik hogy szerzi be a napi ingert, kapcsolódni vagy épp élni hagyni, hadd lelkesedjen egy jó seggért, hadd röhögcséljen valaki mással és persze tudni, hogy ez itt mindig itt lesz, akkor is amikor esteleg már nem leszünk együtt. Vagy épp ettől mindig együtt? Vagy majd épp ezeket az infókat felhasználva anonban gyötörjük egymást? Bármi lehetséges, a napi ingert mindenki beszerzi, legfeljebb új tumblit indít, rutinosan, gyorsan felépítve. Sose találja meg a másik. Feltételezhet, de biztos nem lesz. Épp úgy nem fogja tudni az ex, ahogy a kolléganő se tud semmit a férjéről. Hogy is kanyarodtam erre? Valami olyan motoszkált bennem kérdésként, hogy vajon mennyi pár van, aki itt jött össze és ismeri egymás tumbliját. Én nem merném egy új pasimnak megmutatni. Szerintem, ha bárki elolvasná, hogy ennyi érzelemmel voltam valaki más iránt, kurvára kéne győzködnöm, hogy őt legalább így szeretem. Ez alatt meg nem mennék. Amúgymeg, annyira szeretnék egy olyan kapcsolatot, amiben arról is lehet beszélni, hogy ki milyen klassz, frappáns, vicces, okos volt egy reblogban, és el lehet ismerni a másikat, akár a tumblis tevékenységéért. Óóó, istenem, csak sikerült idealizmussá tekernem még a szart is ami elém kerül a neten :D :D
Tumblr media
39 notes · View notes
kyouka-supremacy · 7 months
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Character development
306 notes · View notes
reavenedges-lies · 4 months
Text
Fun Stat of the Night:
The Pittsburgh Penguins are 4/4 on nights where a player is celebrating their 1,000th game.
Crosby 1k: 3-2 W over NYR Malkin 1k: 5-3 W over CHI Letang: 4-2 W over PHI Eller: 3-2 OTW over MTL (Becoming the first ever Danish NHL player to reach the milestone)
21 notes · View notes
nicoscheer · 4 months
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
X
instagram
More videos
Amazing clip of the crowd singing rearrange
Tumblr media
instagram
Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Miles is on at like around 50 minutes in (the fact that they had to play fluorescent adolescent right before 😭😭)
instagram
instagram
instagram
Tumblr media
X
Tumblr media
X
instagram
instagram
instagram
20 notes · View notes
faggotry-enjoyer · 6 months
Text
new pinned
if you're here because i reblogged your post with an image description: please edit it into the post. make whatever modifications you want, with or without credit
if you know me in real life: please block me and stay away. i'm not joking, i'm not being hyperbolic. leave.
everyone else: hi
introduction: i'm some guy who hasn't picked a psuedonym. he/it, 18-24, disabled transmasc. goy, if you are too this post is required reading (archive link in case my beloved mutual OP deactivates or changes her url), and this post has a number of recommended readings and resources. these days half my blog is on antisemitism but i'm also here for queer stuff, disability, posting nonsense, etc.
DNI: not really my thing, i'll block you if i feel like it
tagging: i have a very intricate tagging system which i do not fully comprehend. most of my tags are primarily for archival and search purposes rather than filtering, and many of them are vibes-based. if you have anything you'd like me to tag, feel free to ask and i'll either tag it or tell you that i won't.
i take misinformation very seriously. if you see me share some, please let me know in good faith and i will either take it down or publicly correct depending on the exact situation (after verifying your correction, of course). same goes for any and all forms of bigotry and hate. "OP is a Zionist" does not count as good faith correction.
lastly: feel free to say hi, introduce yourself, or reach out in general whether in replies, asks, or DMs. i might take awhile to respond (or might forget...) but do appreciate it regardless.
34 notes · View notes