#nem kár

[az-ejszaka-kiralynoje]

"Az igaz visszatér, ne félj! A nem igaziért pedig nem kár."

[girl-in-loves-posts]

...Aztán onnan sír, hogy más lesz boldog helyettem

És ezt eddig egyfolytába' bevettem

Nem eshetek újra ilyen hibába

Úgyhogy kibaszom a szívemet a picsába...

[lonelysoul235]

Probáltam megbeszélni veled, de téged nem érdekelt én meg feladtam

[catboyrichardkarinsky]

wow a kedvenc musicalem. vidáman gördülünk tovább.

[isemykal]

ez is jellemző a párkapcsolatokra: néha vonzóbbnak tűnnek kívülről nézve.

de ami belül van... néha igencsak eltér a látszattól.

[hollow-starshine]

Emlékszem mennyire sírtam, mikor apa elköltözött tőlünk, hisz én voltam az első aki hazaért aznap délután, egy kopárabb, apamentes lakásba.

[vero-niche]

i love ur blog ♡

oftiflvfgobcsos and i yours 🥺💖

[bredforloyalty]

every day at least five times i ask the universe (and myself as i am a part of it), why oh whyy why did i have to develop this specific brainrot instead of another less putrefactive brainrot

[soursoulsblog]

Tudod ha logikusan gondolkodtam volna veled kapcsolatban, akkor sose szerettem volna beléd. Kár, hogy a szerelem nem ismeri a logikát.

[mirabellomonferrato]

A kezdet

Ez az első bejegyzés, a többi ilyen regényes nem lesz publikus, innentől csak a házak jönnek (meg az emberek) :)

A ház távol tartotta a kabócák hangos zizegését és döglesztő nyári napsütést. A falai még álltak, a tető is, de a födémnek csak a fa gerendái voltak meg. Ezeken ugráltam, gerendáról, gerendára. Hogy hol voltak a szüleim miközben ezt a hülyeségt csináltam? Ők a lakókocsiban aludtak, ahogy aludt az egész kis falu, ahol megálltunk a nagy olaszországi körút közben. 14 éves voltam, valakibe nyilván szerelmes, mert azt hiszem egész életemben szerelmes voltam, és a gerendán ugrálás közben azon gondolkodtam, hogy szabad-e arról álmodozni, hogy ez az én házam, vagy ez éppen olyan képtelenség, mint az, hogy Gulyás Csaba egy nap a szemembe néz, megcsókol és kimondja, hogy szeret. Lent, a szoba padlóján törmelék, újságpapír, lomok töredékei, festett fal és csempedarabok. Valami nagyon régi dolog nyomai, és én képzeletben régész voltam, felfedező, kalandor egy izgalmas életben. Nem lehet tudni, hogy az a ház, azok a gerendák vagy az utazás vagy a nyár vagy a kabócák rabolták el a szívem egy részét Gulyás Csabától, de örökre belém költözött a vágy, hogy egyszer nem csak utazó leszek Olaszországban.

Eltelt harminc év és csak utazó voltam, a felnőttség megtanított, hogy azt kell akarni, ami adódik, még azért is rengeteget kell melózni, a gyerekkori álmokból csak sóhajok lettek. Gulyás Csabát más férfiak sora váltotta, szerelmek, szexek, házasság, válás, más szerelmek, és én Portugáliában sétáltam az aktuális szerelmemmel és azon sóhajtoztunk, hogy milyen csodás a tenger, milyen jó is ez a mediterrán hangulat, milyen kár, hogy az ember nem itt él. Ha az „ember” már túl van azon, hogy egy férjnek és egy élettársnak is kimondja, hogy vége, akkor már tud súlyos döntéseket hozni. És a tengert bámulva rájöttem, hogy ez is csak egy döntés. Hogy akarsz venni egy lakást vagy házat egy másik országban. Ha akarod, megteheted, az álmokat nem kell letenni a határon. 2019 volt akkor, és nem volt egy fillérem sem. A gyerekeimet már hat vagy hét éve egyedül neveltem, megtakarításom annyi volt, ami vészhelyzet esetén pár hónap túlélést biztosít. De megszületett az akarás, a bizonyítási vágy, hogy meg lehet csinálni. Nekivágok az útnak, és meg tudom csinálni, mert bármire képes vagyok, hiszen lám, mennyi mindenen vagyok túl – egyedül. A Férfi kétkedően mosolygott, hogy na persze.

Az a férfi sincs már, csak a szerelem maradt és az elhatározás, hogy nem csak utazó leszek Olaszországban.

[kavekkozt]

Nem tudom minek megyek el Kispál koncertre, mindig csak szomorú leszek tőle és rámtör a pánik meg a rettegés (közben)

Az eszembe juttatja amikor még fiatal voltam és nyitva állt előttünk minden lehetőség

egy másik embert aki lehettem volna

meg a buta buta buta kilencvenes éveket amikor én mondjuk kisgyerek voltam, de úgy hallom hogy tele volt reménnyel és bizakodással a jövő iránt

Éneklik hogy csillag vagy fecske és arra gondolok, hogy milyen fecske, a gyerekeink már ezt sem fogják ismerni

Ki megy délnek amikor ott még hamarabb megsülsz nyáron

Közben meg a beszorult mondat jó lenne, de Krúbi nélkül ez is milyen már

Igazán kár volt elmennem esküszöm mindig* ez van (* amikor a választási tavaszi koncerteken néhány éve a Lovasi jött Londonba ugyanez volt)

Na de majd két hét múlva Szentendrén Hiperkarmán talán ki tudok kapcsolni CSAK ÖT PERCRE JÓ VOLNA

[udv-wilson]

- Jó napot kívánok,

Kovács* vagyok. Hogy a wc ülőkéjének a csavarját nem tudom meghúzni, és ki tudna-e jönni megoldani ezt Újlipóciába, mert nem tudom meghúzni a wc ülőkének a csvarját és lötyög.

- ... ... ... Kacsát sütök éppen, és a harmadik nagy pohár száraz pezsgőt nyelem le, kérem, és...

- De akkor ki tud jönni?

- ... Nézze, milyen telefonszámot hívott? Mert bár ki tudok tántorogni Újlipóciába, de nem tudom, hogy tudok-e segíteni, mert nem vagyok szakember. Félretárcsázhatott.

- A csavart meg tudja húzni?

- Mindent meg tudok húzni. Ha szabad mondani.

- ...

- További kellemes ünnepeket kívánok!

- Azért kár.

*Takács

(Megtörtént események alapján)

[sapphosladyfriend]

Kár volt reménykedni, megszokhattam már volna, hogy nekem soha semmi nem jön össze.

~lover of sappho

[sztivan]

aftersérv*

most vasárnap lesz napra pontosan fél éve, hogy egy másik vasárnap, harmadikán azt mondta a gerincem, hogy milyen szép kanapéd van, igazán kár lenne, ha nem tudnál felkelni róla

tegnap elértem egy fontos mérföldkőhöz, egyszerre vittem fel az emeletre a karomban a két gyereket

és most vasárnapra van betervezve azóta az első 10 km-s futásom

elég fos érzés volt akkor szeptember elején elvergődnöm a hétvégi ügyeletre, majd onnan átküldtek a dél-pestibe, onnan viszont haza, mert csak neurológusok voltak bent ügyeletben, úgyhogy másnap reggel, amikor újra két órámba telt felkelni, utána el a háziorvoshoz, ő továbbküldött az sztk-ba, ahol hét óra várakozás után sorra is kerültem, és végre kezdtek velem valamit

*valójában nem tudom, hogy ezt lehet-e sérvnek nevezni, az egyik orvos azt magyarázta, hogy a több stádiuma közül az orvosok még nem annak hívják ezt, a köznyelv már igen. akárhogy is, nagyon fájt. és persze aki orvosnak csak mondtam, hogy rohadt sokat sportolok, mind azt kérdezte, hogy az nem okozhat ilyen bajt, de ugye sok ülőmunkát végzek?

az első, tényleg gyors javulást hozó tipp az volt, hogy feküdjek mindig nagyon keményen, első lépésként két hétig a földön aludtam, és ettől már legalább nem két óra volt reggelente felkelnem álló helyzetbe. közben pedig beindult egy gyógytorna és fizikoterápia, az is sokat javított. pár hónapnak el kellett telnie, amíg beütött az eredménye - persze türelmesnek kellett lenni, sokáig annyi volt a javulás, hogy csak olyan érzés, mint ha megvertek volna, nem olyan, mint ha épp vernének, na de aztán működött. a lényeg az, hogy a fenékizmaimat erősítsem meg, azok tartsanak, ne a gerincemre nehezedjek, és tök furcsa érzés sok év sportolás után felfedezni, hogy új izmaim kezdenek el működni

teljesen mindent ez sem oldott meg, sőt, november végén lett egy visszaesésem is, amikor azért napi három-négy fájdalomcsillapítóra szükségem volt. még jó, hogy mielőtt szeptemberben bedurrant volna, a nyáron kisebb fájdalmakat már éreztem, mert arra augusztusban kaptam egy időpontot kicsivel karácsony előttre, és onnan elküldtek egy vízi kúrára. úgyhogy a január-februári délutánjaim egész komoly része arról szólt, hogy a Lukácsban masszíroztak meg áztam a termálvízben, közben pedig a gyógytornát csinálom tovább - és működött!

mostanra jutottam el oda, hogy 95 százalékban rendben vagyok, éles fájdalmam régesrég nem volt, tompa is csak nagyon ritkán, igazából csak a túl puha széken ülést és a hirtelen irányváltásokat nem szeretem. edzeni is tudok újra, úszni és bringázni már óvatosan október óta, futásban még nagyon el vagyok maradva a csúcstól, de boldoggá tesz, hogy nekiálltam megint. szóval haladok

vannak persze furcsa dolgok, például hónapokig nagyrészt otthonról, a kanapé mellett térdelve dolgoztam, de most már ez is sokkal jobb. a legnehezebben megszokható egyértelműen az, hogy meg kellett tanulnom nem hason aludni. (negatívum, hogy az immunrendszeremet ez jó alaposan igénybe vette, minden más nyavalya elleni küzdésre kevesebb erőm marad, úgyhogy a februárom arról szól, hogy amikor kicsit megfúj a szél, akkor utána taknyos és vörös orrú vagyok napokig), jó, meg amikor beküldtek MR-re, akkor gondolkoztam azon, hogy mások mennyi pénzt szoktak fizetni ugyanilyen hangok hallgatásáért, amikor azt technobulinak nevezik

és tényleg nagyon biztatni szeretnék mindenkit, akinek ilyesmi baja van - engem speciel a heti 40 óra ülőmunka ütött szét -, hogy menjen el és kezeltesse magát, mert azzal szemben, amit a defetisták állítanak, ebből bizony ki lehet jönni és csodálatos érzés újra mozogni meg teljes értékű emberként funkcionálni

[konnyeknelkul]

Milyen kár, hogy még akkor sem tudom jobban érezni magam, ha kiadom ezt a sok fájdalmat magamból....nem old meg semmit a veszekedés, utána csak még szarabbul leszek, mintha elfojtanám az összes érzést magamban....