#szóval igyekszem

[isemykal]

ez is jellemző a párkapcsolatokra: néha vonzóbbnak tűnnek kívülről nézve.

de ami belül van... néha igencsak eltér a látszattól.

[csacskamacskamocska]

Kamra

Tegnap azon gondolkodtam, hogy talán ideje lenne bevallanom Logannek, hogy hazudtam neki. Vagy mondjuk úgy, tévedésben tartottam. Hogy én egyáltalán nem vagyok egy beszélgetős ember. Hogy amit látott, azt csak a szerelem tette velem. A valóság az, hogy egy csendes, molyolós valaki vagyok, aki mindig is jól elvolt egyedül. Aki nehezen is teremt kapcsolatot. Aki nem kér segítséget, és egyáltalán nincs mindenre embere, akit ugraszthatna. Nagyon sok dolgot rettenetesen nehezen oldok meg. Gyakran szorongok és fáj a gyomrom attól, hogy valamit el kell intéznem vagy beszélnem kell valakivel. Persze, félelmetes nekem az is, hogy egyszercsak felnézek a kis dolgaimból és ott állok teljesen egyedül. Igyekszem ápolni a kapcsolataimat. De mindig rettegek tőle, hogy aznap lesz-e majd kedvem a találkozáshoz. Amikor benne vagyok, akkor már jó, de amíg odaérek... uh. :( :( :( Szóval minden menjünk ide vagy oda vagy csináljunk ezt vagy azt, az nekem feladat. A kérés is. És a visszautasítások nem az egomat sértik, csak a készségemet koptatják. Nem ilyennek ismernek. Egyszer egy játékban az volt a kérdés, hogy milyen része lennék a lakásnak... Az győzött, hogy a nappali. A család héderel, jönnek a vendégek, stb, stb. Persze, volt, aki szerint a hálószoba.... :D És volt egyetlen ember, aki azt mondta, a kamra. Őszinte felháborodással magyarázta a többieknek, hogy de nem látjátok? Odamész, kinyitod és MINDEN van benne. Valahogy így van ez tényleg. Bárkivel találkozom, szívesen mesélek arról, amiket látok vagy amiken gondolkodom, amin nevetek. De csak egy szerelmes kamra megy utánad, hogy néééézd, néééézd mennyi minden van itt, egyél, vegyél, a tiéd! Kedves embernek tartom magam, szívesen segítek, együttműködöm, támogatok és lelkesítek. Azt gondolom, hogy erre szüksége van az embereknek. Ezért gondolják azt, hogy én mindent el tudok intézni, mindenhol ott vagyok, folyton nyüzsgök és nagykanállal habzsolom az életet. El kéne mondanom, hogy nem így van. Vagyis nem kéne elmondanom mert teljesen mindegy, hogy hogy van. Inkább csak magyarázatként. Hogy nem azért nem írok, mert már nem szeretem. Vagy nem érdekel, hogy mi van vele. Elfáradtam a színlelésben. Elfáradtam a kivett és visszarakott dolgok sokaságában. Hogy nem kell semmisem, nem jó semmisem. Azt gondoltam, hogy talán, ha hálószoba lennék, jobban szeretnének. Vagy ha konyha, enni mindenki szeret, vagy a nappali, a dolgozó, a TERASZ. De ne már egy kamra, kicsi, hűvös, senki sem büszkélkedik vele, hogy van egy KAMRÁja. Pedig van itt minden, a porszívótól a kagylókonzerven és aprószögön át a baracklekvárig. Kamra vagyok. Nem túl nagy és elég csendes. Jó, néha tényleg elég nagy a rumli idebent. De ha valamit betettél, meg fogod találni.

[nitta86]

Ezt most muszáj kiventelnem magamból. Szóval egyáltalán nem voltam még érettségi találkozón soha vagy áltiskolás találkozón se. Igazából az általános iskolásra el akartam menni anno amikor volt, csak pont nem értem rá, azóta meg nincs, mert majdnem mindenki külföldön van a volt osztályunkból. A gimisre meg azért nem járok, mert az ottani osztálytársaimmal soha nem találtam meg a közös hangot finoman fogalmazva. Szóval, ha összefutok volt osztálytárssal az mindig csak véletlenül történik, és általában mindig kínos, igyekszem rövidre zárni, úgy hiányzik, mint púp a hátamra.

De ma munka után be akartam ugrani a boltba kenyérért és valaki rámköszönt és Kata volt az, aki 3.-12.-ig legjobb barátnőm volt és nem láttam kb. 18 éve. (A nevét megváltoztattam.) És rájöttem, hogy tökre örülök neki és tökre dumáltam volna vele végtelenítve, csak aztán mindkettőnknek mennünk kellett. De basszus még a környék is tök ugyanaz, mint ahol együtt lógtunk annak idején, mert ő visszaköltözött, hogy ápolja a beteg apját. A mi családunk meg már rég elköltözött innen, én csak Kata miatt jártam vissza kamaszként, aztán később errefelé vettünk lakást a férjemmel, konkrétan egy háztömbnyire attól ahol kicsiként laktam.

Mindenesetre megbeszéltük, hogy majd menjünk közösen sétálni, ha már megint annyira közel lakunk egymáshoz, mint utoljára 10 évesen.

És igazából ez így tökjó, főleg ha ő is komolyan gondolta és tényleg fogunk találkozni, de mindez közben elgondolkoztató és nyugtalanító, hogy lehet, hogy másokat is érdemes lenne keresni a múltból? Vagy ez sose működhet és ez se fog, max nosztalgiázunk egyszer vagy kétszer? (Oké, igazából az is jó.) Eddig úgy gondoltam, hogy a múlt maradjon a múlté, mert már nem ott tartok, meg fura lenne, ha keresném a régi ismerősöket, de mi van ha mégis van értelme? (Persze, tudom, hogy csak óvatosan, mert azt fogják hinni, hogy MLM-et akarok nekik eladni. :D)

Valahogy sose voltam jó abban, hogy ha valakivel már kicsit eltávolodtunk de még elvagyunk, akkor is fenntartsam a barátságot vagy ismeretséget. Katával se úgy lett vége, hogy összevesztünk, hanem hogy kevesebb lett a közös témánk. De már máskor is gyanítottam, hogy az, hogy nem tudom a régi szoros barátságokat kevésbé szoros ismeretségként fenntartani, az valszeg valamilyen social skill hiánya a részemről és valószeg tudnék ebben fejlődni.

[annaszemete]

A hétköznapok romanticizálásáról

Hideg van, sötét, kopaszak a fák, napokig esik az eső megállás nélkül, és én nem gubózhatok be, nem alhatom át, minden nap fel kell kelni, és elvinni a gyereket a suliba, majd értük menni, bő egy órás kör délután, mire fiamat az oviból, lányomat a suliból összehalászom trolival, a kettő között meg dolgozni kell.

Szóval egyszerűen muszáj kimozdulni, és utálom, és minden évben eljön ez a pont, amikor ősszel átállítjuk az órát, és onnantól kezdve gyűlölöm a világot, és kicsit belehalok a gondolatba, hogy fél évig akkor most ez lesz. Úgyhogy idén tudatosan keresem benne a szépet és a jót, mert így nem lehet élni, hogy a telet azért gyűlölöm, mert hideg és sötét, a nyarat meg azért nem bírom, mert amikor délután 4-kor a 36 fokban tolom a gyerekeket összeszedős kört, akkor meg olyan rosszul vagyok, hogy a kanapén fekszem 20 percig hazaérkezés után. Kiderült, hogy a nyarat is csak azért szerettem, mert a légkondis lakásból a légkondis irodán át valami árnyas helyen sörözésből állt a napom, és késő este szandálban csattoghattam haza, de amint napközben ki kell mozdulnom, akkor már annyira nem poén.

Na úgyhogy most éppen ezt próbálom, hogy igyekszem odafigyelni az apró dolgokra. Mikor felkelünk, látjuk a napfelkeltét. Ha köd van, megnézzük a gyerekekkel együtt, hogy nahát, ilyen a köd. Iskolába menet megállunk, hogy nézd, ez a harmat. Ez a dér. Jégvirágos az autók ablaka. Befagytak a pocsolyák, csúszkáljunk rajta. A gyerekek szemén át látom a szépséget, vagy legalábbis megpróbálom nekik megmutatni, hogy ezt szépnek is lehet látni. Ma olyan gigantikus hópelyhek voltak a lehullott leveleken, hogy szabad szemmel is tökéletesen lehetett látni a kristályformát, lányom pedig lelkendezett, hogy ez tényleg olyan, mint a mesékben.

Otthon fűszeres tejes chai teát főzök magamnak, a kedvencemet. Minden nap kiválasztom, melyik díszes csicsás bögrémből igyak. Hozzábújok a macskához. Illatgyertyát gyújtok. Ez egy film, amiben én vagyok a főhős, és a főhősnek időnként le kell küzdenie a nehézségeket. Főhősünk zuhogó esőben baktat az óvoda felé, összeszorított foggal dacol az elemekkel. Ilyenek.

Nem tökéletes, de kicsit jobb.

[rafeeen1]

Hova szöktem

Ebben a pillanatban piszkáltam a tumblr fiókomat és gondoltam megosztok pár fotót ízelítőként, hogy milyen felvételeket csinálok mostanság. 

Legutóbbi bejegyzés óta megkedveltem az asztrofotózás egy másik-másik műfaját, a napfotózást. Hasonlóan nehéz, mint a mélyég asztrofotózás. Speciális céleszközök kellenek hozzá... és hát kb. hét éve ottvan mellettem egy 100mm-es H-alfa naptávcső, valamint Napunk is egyre aktívabb lesz, szóval ízelítőként két kép:

Ezek a “nyúlványok” a protuberanciák. Egy-egy ilyen “elszakadása” a Földön geomágneses vihart okozhat.

Ezek a jelenségek a napon, főleg a leszakadó protuberanciák kb. 10-15 percig élnek, elszabadulnak és el is tűnnek. Az utóbbi felvételt a SOHO Lasco C1-es kamerája is látta. 

A H-alfa naptávcsöves rendszer egy mono kamerával rendkívül nyerő páros még akár közepesen turbulens légkör esetén is. Csupán “jókor kell lenni jó helyen”.  Ősszel inkább a felhőkkel kell megküzdeni. 

Ha már felhők. Érdekesmód a Szeptember verte a nyara látvány szempontjából: Eme rendkívül látványos vihar a Zselic felett erősödött meg:

Ha meg nem zivatar, akkor az átlagosnak tűnő fátyolfelhők okoznak olyan jelenséget, mely évente talán egyszer ha látszódik. Pedig én gyakran nézem az égfigyelő kamerákat, de ritkán jelenik meg a légköroptikailag Melléknapív-nek nevezett jelenség... Wegener ívet meg még életemben nem láttam:

Melléknap-ív a fényesebb ív a csillagvizsgáló felett, míg a halványabb ív baloldalról indul ki és kicsit magasabban dereng a fátyolfelhőkön a Melléknap-ív felett. A jelenséget hatszögletű lapkristályok okozzák. 

Igyekszem “visszatérésként” összeszedni nagyjából, hogy milyen események zajlottak. Pld. mélyégfotó téren is egész látványos fotókat sikerült készíteni.

[zoeeozzoeeoz]

Tudjátok mi az Én bajom? Hogy türelmetlen vagyok! Ezt el is ismerem, tényleg az vagyok.

Belekezdek egy nagy munkába, de vannak olyan részletei, amit nem tudok saját magam megcsinálni, és mivel nem akarok kokány tuningot, vagyis nem a youtube 2 perces videóiból akarok megtanulni profi lenni valamiben, ezért szakembert keresek. Ennek első lépése, hogy árajánlatokat kérek, és személyes felméréseket. A személyes felmérés azért fontos számomra, mert itt találkozok elsőre a szakemberrel, az a bizonyos első benyomás ugyebár, és azért mivel annyira nem vagyok laikus, így feltudom mérni, hogy mennyire profi, mennyire akar átbaszni, stb.

Na most, az árajánlat. Én saját magamból indulok ki. Igyekszem minél hamarabb össze hozni az árajánlatot, mert tudom, hogy abból még nem biztos hogy elvégzendő munka is lesz, de dolgozni akarok! és lehet hogy sok munkám van, és kurvára nem érek rá , nincs kedvem már este mikor haza érek, még ezzel is foglalkozni, de igyekszem minél hamarabb megcsinálni, ami nálam 2-3 nap alatt megvan. Munka nagyságától függően, lehet hogy azonnal. De 2-3 napnál tovább nem húzom. Mert minden munkára, ami adódik, amivel megtalálnak, elakarom végezni, dolgozni akarok. Igen, Én is eljutottam oda, hogy szerencsére válogathatok a rám bízott munkákból, de ha nem tudom megcsinálni, azt egyből közlöm is, és nem hitegetem árajánlattal. És ha valaki ajánlott engem, azt igyekszem megtartani.

Szóval! Voltak a hétvégén 3-an is felmérni, ígért mind a 3 árajánlatot. Most csütörtök van, és még egy sem futott be ebből a 3-ból. Nekik, az ő munkájuknak most nincs szezonja. Vannak munkáik, de nem dübörögnek. Tavasztól viszont már pörögnek ezerrel. Szóval, így november végén, nem tudnak azzal takarózni, hogy annyi munkájuk van, hogy nincs idejük árajánlatokat készíteni. Szóval a 3-ból 2 nálam ment is egyből a kukába, a maradék 1 csak azért nem, mert Őt az egyik rokonom ajánlotta nekem. Dolgoztak már együtt, haverok, földik, stb. Nem utolsó sorban ez a rokonom fog utána dolgozni majd. Nála várok még.

Tudom, hogy hülyén vagyok össze rakva, de úgy gondolom, ha valaki dolgozni akar, pláne ha ajánlják is, akkor azért össze kapja magát.

Én meg türelmetlen vagyok! :P

[dajkag]

Az elmúlt napokban kérdezték páran, hogy hol és hogyan lehet beszerezni a Kedves Iwata-szan című, friss kötetet, ami részben a japán utazásom történetét dolgozza fel, részben olyan érdekes dolgokról szól, mint a sintó, a szentélylátogatás és annak etikettje, meg a polipszex🐙

Szóval a könyvet kétféleképpen tudod megvásárolni.

👉 Írj rám privátban itt (vagy dajkag01 gmail) és egyeztetünk. Általában egy napon belül válaszolok. Így most egy ideig szuperakciósan csak 3500 Ft egy példány, a webshopon 3900 (UPDATE: dec.21.-ig a webshopon is csak 3500!!) . A cuccot így elküldhetem ajánlott levélként vagy MPL automatába (+1200 Ft postaköltség mindkét esetben) vagy Foxpost automatába (+1500 Ft). De ha nagyon ráérsz, személyesen is átadhatom Budapesten, főként a Népliget és a Vajda Péter utca környékén, de azért rugalmas vagyok, főleg az 1-es villamos vonalán és a belvárosban. Egerben idén már csak dec. 21. és 22. (esetleg 23.) megoldható.

👉 Ha nem akarsz velem semmiféle kontaktot teremteni (megértem, én sem akarnék, de nekem muszáj) megrendelheted a webshopból: https://fahrenheitpublishing.bigcartel.com Így ugye drágább és csak ajánlott levélként tudom küldeni. Illetve ez egy elég friss dolog nekem, szóval remélem semmit nem fogok elbaszkurálni az online rendelések esetében, de igyekszem, hogy minden simán menjen.

‼️FONTOS! Ha külföldre szeretnél egy példányt, egyelőre azt NE a webshopon keresztül rendeld, hanem mindenképp írj rám, mert a napokban tényleg annyi dolgom volt, hogy rendkívül professzionális módon még nem volt időm a különböző szállítási költségek és egyéb szarságok beállításával pöcsörészni.

A transzparencia jegyében elárulom, hogy nem, nem ebből fogok meggazdagodni, de minden fillér a következő japán utazásomhoz járul hozzá, amely során szeretnék még több, még érdekesebb anyagot írni (és minden egyéb, lehetséges formában prezentálni). Szóval, ha egy példány megvásárlásával támogatsz ebben, hálásan köszönöm🙏

Ha nem szeretsz olvasni vagy más formában járulnál hozzá ahhoz, hogy jövőre legyen kontent, akkor itt erre is van lehetőség: https://www.donably.com/dajkag OI!

[sztivan]

na szóval az első két gyógytornával megvagyok, meg közben a padlón alszom, háton fekve, és amennyit csak lehet, fekve dolgozom a kanapén

annyival jobb, hogy most már nem másfél-két óra szenvedés minden reggel, hogy használni tudjam a bal lábamat, hanem felébredek, kicsit megmozgatom, ráállok, átmegyek a nappaliba és megteszek néhány kört ott, majd visszafekszem, és nagyjából újabb negyedóra után már tudom használni rendesebben. csak kellemetlen azért, egész nap az. kimerít fejben, hogy folyamatosan ott van legalább egy kicsi fájdalom, néha nem is kicsi sajnos

de próbálkozom, vigyázok magamra, igyekszem annyira óvatosnak lenni, amennyire csak lehet. meglátjuk

[amiketmegaterapeutamnaksem]

Minden edzés elején átgondolom, hogy mit is keresek én ott a többiek között, akik erősebbek, hajlékonyabbak nálam, míg én öreg is vagyok :-), hajlékony vagyok kb. egy fatörzs szintjén, és a saját testsúlyomat sem bírom el.

És mindig végiggondolom, hogy ezt mind el fogom felejteni, amikor a saját izzadtságomban fogok csúszni, és csak arra fogok koncentrálni, hogy a következő mozdulatot végrehajthassam, jól-rosszul, ahogy tudom.

Minden nap van valami megjegyzendő, ami haladást jelent az előző naphoz képest. Ma például a levezető gyakorlatok között yoga mudrában nem kellett két tégla a homlokom megtámasztásához, elég volt egy. Vagy ma már másodszor papírpuska nélkül csináltam a sorozatot, és nem hagytam ki belőle semmit. Vagy észrevettem, hogy a Surya Namaskara A és Surya Namaskara B-ben, amikor visszalépek lefelé néző kutyából előre hajlásba, akkor a lábamat már nem annyira oldalról csalom be, hanem csak visszalépek és egyenesebben érem el az előrehajlást, mint eddig.

Ezek apró, kicsi fejlődések, ettől még nem vagyok hajlékonyabb, mint egy fatörzs és nem vagyok erősebb, de apró lépések afelé, hogy hajlékonyabb legyek vagy megbírjam a saját súlyomat.

Január 20.-a óta egyébként 5 kilogrammot még fogytam is, úgyhogy könnyebb magamat mozgatni, mint eddig. Messze még a versenysúlyom, de már nem 20 kg-ot kell leadnom, hanem 15-öt.

Egyébként jobb kedvem lenne, ha az 5 Surya namaskara A és 3 Surya namaskara B után, amikor már az előrehajlások is megvoltak, akkor nem a Trikonasana A és B következne, hanem egy kicsit később ugranánk bele ezekbe a nehéz - számomra az - pozíciókba.

A jóga anatómia könyvem szerint a Trikónászana az egy "kezdő szintű állópóz" csípőnyitással.

Hát vazze, a szabályos az lenne, ha én a bal kezemmel meg tudnám fogni a bal nagylábujjamat, és onnan nyitnám ki a pózt. De, nem tudom megcsinálni, mert a félig inas izom, a combhajlító izom és a karcsúizom olyan rövid, hogy nem engedi ezt a lehajlást. És ez még csak az egyenes tartás, utána jön a csavart póz, amihez nyúlnia kellene a széles hátizomnak is. Nem nyúlik. És fáj, amikor csinálom, szerencsére csak a nyújtást érzem, az izületeket nem, de nem egy jó érzés. Utána igen, közben nem.

Szóval ilyesféle gondolataim vannak miközben csinálom, eszembe se jut se A se V, se semmi más, csak azon igyekszem, hogy a póz is meglegyen és én is túléljem valahogyan. Másfél óra túlélő gyakorlat, eszméletlenül jól pihentet, a jótékony hatásokról, mint pl, hogy a jobb lábammal is már bele tudok lépni a nadrágomba :-) nem is beszélve.

Nézem egyébként az embereket az utcán meg a munkahelyemen, hát szívem szerint mindenkit elzavarnék jógázni, annyi tartáshibás meg túlsúlyos embert látok körülöttem.

[katallure]

te mire költesz, amikor kimozdulsz? a sportot már elmesélted. de ilyenek mint mozi? színház? vagy érdekesebb sportok mint falmászás? vagy kézimunka- és főzőtanfolyam? tánc? kiállítások? hosszú hétvégék nagyobb európai városokban? vásárolgatás pl. könyvek, ruhák? most hirtelen más nem jut eszembe

hú, ezt én így hirtelen nem is tudom, de akkor sorba megyek a kérdéseiden

mozi: változó, de összességében nem túl gyakran járok, és ha igen, akkor se a nagyon mainstream, aktuális filmeket nézem, ha én választok, amúgy képes vagyok bármihez alkalmazkodni

színház: ez egyértelműen ritka, gyerekkoromban, amikor voltak a tvben színházi közvetítések, azt nagyon csíptem, de mostanában annyira nem érzem a vágyat, túl direkt, túl bazári a jelenlegi ízlésemnek, mondjuk ez sincs kőbe vésve

érdekesebb sportok: nincsenek érdekesebb sportok, nyáron szoktam evezni otthon, az favorit, azt már írtam valamikor, hogy az álmom egy ház saját stéggel és szkiffel, meg hogy evezéssel indítsam a napot, de hát ez nincs, meg lenne kedvem a meglévő sportok mellett lovagolni, de azt most nem látom megvalósíthatónak

kézimunka: nyem, vagy max ha az számít, amikor a KREA-ba jártam, akkor tanultam akvarellel festeni, és néha azt szoktam dekorációs céllal, de ahhoz nagyon ritkán kell új ecsetet vagy ilyesmit venni, szóval nem tétel

főzőtanfolyam: chefparadesen voltam már kétszer, ajándékba adtam, szerintem szuper, szeretek is főzni

tánc: táncolni buliban szoktam, vagy bárhol :D szervezett táncórára úgy tervezem majd nyugdíjas koromban fogok járni, ha már nem tudok nagyon későig fennmaradni

utazás: ez van, épp tegnap este foglaltunk, és jövő héten megyünk páran 5 napra palermoba, alig férek miatta a bőrömbe

könyvek: veszek, újat is, antikvárt is, meg árveréseken is szoktam, már szereztem így pár érdekesebb régi magyar szakácskönyvet, és egy ideje fontolgatom, hogy el is kezdem gyűjteni őket, ja és akkor ide tartozik, hogy régiséget, képet, ezt azt szoktam árverésen venni

ruhák: szerintem teljesen normális mértékben költök erre, igyekszem a minőséget a mennyiség elé helyezni, ehhez a kategóriához lazán kapcsolódóan eszembe jutott, hogy bőrápolásra, hajápolásra, kozmetikai kezelésekre, fodrászra meg manikűrre biztosan sokkal több megy, mint ruhákra

[csakcsiga]

Igaz az poszt nőkről szólt, és igen is kijár a legnagyobb figyelem. De az elmúlt 2 hétbe pont a saját magam elfogadása és a teljesítményeim reális értékelèse került elő. Szóval....

Jó vagyok a munkámba. Tegnap valószínűleg* megmentem két életet. Pszichológus segítségével folyamatosan küzdök a démonaimmal és a traumákkal amit szereztem az évek során, és amivel az emberek többsége szembe se mer nézni. 3 műszak mellet is megpróbálom a lehető legtöbbet beletenni az edzéseimbe(étkezésre, edzésre és regenerációra való kifejezett fókusz).Fél évig szenvedtem a sérülésemmel de nem hagytam abba és minden edzésen ott voltam, annak ellenére, hogy gyűlöltem az egész rehabot és, hogy nem tudok normálisan edzeni. Végre rávettem magam, hogy rendbe tegyem a fogaimat a félelmei ellenére. Igyekszem** elfogadni magam olyannak amilyen vagyok. Szóval igen is, ahogy mások teljesítményère a sajátomra is büszkének kell lennem.

Mindenki legyen magára büszke mert igen is van miért! Még ha nem is veszik észre.

*az árut átvették így valószínűleg sikerült megmenteni mind a 2 embert.

**tegnap pl igazán mulatságos módját választottam önmagam reális értékelésère. De legalább próbálkozom.

[csacskamacskamocska]

„Minden azon múlik, hogy tudunk-e beszélgetni azokról a dolgokról, amikben nem értünk egyet.”

A "minden" kifejezés egy picit túlzó, de nagyon hatásos. Van benne igazság. Mert aházni meg bólogani, összemosolyogni és egyetérteni nagyon egyszerű és boldogító. Beszélni arról, amiben nem egyezünk, az ijesztő és nagyon nehéz. Az örök félelem, hogy az ember elveszti a másikat. Vagy ha nem egészében őt, de elveszti a másik megbecsülését, a kivételezettséget, a tökéletes összhang illúzióját. Uh, mennyire fontos, az érzés, hogy mi összeillünk, ugyanúgy gondolkodunk, ugyanolyan az értékrendünk, ugyanazon nevetünk és sírunk, ugyanazok a terveink. És meglepetten nézed azokat, akik kb semmiben sem hasonlítanak és mégis eléldegélenk már 30 éve együtt. A titok amúgy annyi, hogy nagyra értékelik a másik különbözőségét. Szeretem, hogy ilyen vagy, hogy tudod azokat amik nekem nehézségek, hogy folyamatosan kalapálod a bemerevedéseimet, hogy nem hagysz békén beposhadni, besavanyodni. Nem ellentétesek, csak nem egyformák. Képzeld el, hogy picsa szerelmes vagy valakibe, de érzed meg tudod is, hogy rohadtul nem hasonlítotok egymásra. Nem biztos, hogy belé vagy szerelmes és nem a lehetőségbe, hogy végre van valakid, nem vagy egyedül és van egy jövőképed (család, gyerek, évente görög nyaralás, kitaposott kényelmes élet). vagy végre valaki, látszólag éppen olyan bolond, mint te és egy másik bolondnak csak nem lehet kifogása az ellen, hogy nem vagy normális. (De. Lehet :( ) Szóval az ember picsa szerelmes, de szűk a cipő. Beszélgetni azokról amiben nem értünk egyet, nem azonos azzal, hogy veszekszünk. Van egy formája az ellentétekről beszélgetésnek, amikor elmondom, hogy mit gondolok, de magasról teszek rá, hogy te mit gondolsz rólam vagy a gondolataimról. TE nem érdekelsz, a veszteségtől nem félek, megérteni nem akarlak, csak felhasznállak arra, hogy kiterjesszem magam, dominanciát éljek meg vagy provokáljak másokat. pl a tumbli erre jó példa. Azt hiszed, hogy veled beszélgetnek, mert neked válaszolnak? (tudom, ez gonosz) Van, amikor szeretném, ha megértenél és igyekszem megérteni téged. Nem foglak kevésbé kedvelni vagy szeretni, ha egy rakás apróságban nem értünk egyet. Valami megfoghatatlan dolog hozzád ragaszt, azért vagyunk barátok. És megijedek, ha úgy érzem, hogy elveszíthetlek, de nincs kényszerem rá, hogy feladjam magam e miatt. (ez az egészséges kapcsolat) Szerelemben viszont a hasonlóságokra koncentrálunk, aztán ahogy múlik a szenvedély, megijedünk a különbözőségektől. és itt jön a kulcspont, hogy tudunk-e beszélgetni arról, amiben mások vagyunk, és a kezdeti szerelem tud-e valami tartós szerelemmé válni, amiben az ember némi csodálattal nézi a másikat. Hogy pont te és pont én? Azért ez különös, érdekes, izgalmas, hihetetlen! Ez az optimista forgatókönyv, mert a pesszimista szerint másfél év után egy nap ránézel a másikra és valahogy minden mindegy már.

ja igen. Nem a gyűlölet a szeretet ellentéte, hanem a közöny. Ezért is sokkal ijesztőbb a közöny, mint a harag és ezért mondják, hogy amíg düh van, addig a kapcsolat menthető. Az más kérdés, hogy van-e jövője is.

[nemasegelykialtas]

Miért küzdöttél értem olyan sokat, oly sokáig, ha mikor végre teljesen odaadtam magam neked, teljesen megnyíltam, miattad megváltoztam, akkor mégis inkább eldobtál magadtól? Miért nem tudtál kitartani értünk úgy, mint én egész végig? Miért szerettél belém, ha a nehézségeket már nem akartad velem végigcsinálni? Miért érted el, hogy ennyire beléd szeressek, ha tudtad, hogy úgyis ez lesz a vége? Én a legején megmondtam, szóval tudtad. Aztán mégis ezt csináltad, pedig mindennél jobban szeretjük egymást. Azt hittem többet jelent neked ez az egész, minden amin már átmentünk és amiket terveztünk, egy egyszerű “viszlát”-nál. Sajnálom, hogy nem vagyok neked elég, de igyekszem és soha nem adom fel.

[perverzgamerholgy]

Posztoljak ide is?

Azért úgy látom néha jó lenne :D Mióta utoljára itt jártam végbement 1-2 változtatás, kicsit fura is.. Úgy látom azóta sem törölték le a hangom, így akkor ezek szerint ha szöveget posztolok vagy a hangomat teszem ki nem lesz gáz, szóval az jöhet fel ide is. Akkor majd igyekszem ide is feltenni őket.

[zoeeozzoeeoz]

Most @csacskamacskamocska egyik posztja nagyon előhozta belőlem, az egyik nagyon régi meggyőződésemet. Ő nem erről írt, nem ezt akarta mondani, nem ez volt érzése amit "papírra vetett", de belőlem előhozta ezt a vissza-vissza térő érzést.

Nagyon sokszor úgy érzem, hogy én nem létezem. Pontosabban , sokak számára természetes hogy vagyok, hogy megcsinálok dolgokat, de fel sem tünne, ha én nem lennék, még keresni is csak azért kezdenének el, mert feltűnt nekik, hogy valamit nem csináltam meg, és hogy mikor fogom megcsinálni. Én, mint ember, mint akármi, nem hiányoznék. Önmagamért nem keresnének soha senki. Nem biztos hogy jól tudom megfogalmazni, de igyekszem.

Sok féle képen tudunk szeretni, és kimutatni azt, hogy valakit szeretünk, és fontos nekünk. Mindenkinek már az igénye. Én pl nem hiszek a szavaknak. A szavak hazugok! Jöhetnek őszintén, szívből, de már a következő percben is meghazúttólhatjuk egy tettünkkel. Vagy másnap. Vagy fél év múlva. Vagy 4 év múlva. Nálam nem játszik az sem, hogy apróbb, és kevésbé apróbb ajándékokkal lepnek meg. Vagy csoki és virág. Nálam nem pálya. Ezekkel úgy érzem, megvesznek. Megveszik az érzéseimet. Beléd rúgtam? Nesze itt egy csokor virág meg csoki. Bocs. Kevés? Nesze itt egy aranynyaklánc ilyen -olyan kővel. Bocs. Nálam ez inkább ellenkezőjére fordúl. Ha bocsánatot akar kérni valaki, akkor álljon meg velem szemben, és úgy kérjen bocsánatot. "Hülye voltam bocs, nem akartalak megbántani" Nem kellenek az ígéretek, meg a miértek. Azok csak szavak! És nem kellenek a drága utazások sem, (csak ha a saját részemet én fizetem! ) nem kell a csillogás! Ezek csak álcák, amiket jól a másik fejéhez lehet majd vágni, hogy" elvittelek ide meg oda, meg vettem neked ezt meg azt, te meg elhagysz engem???!!!! " És nem utolsó sorban, fontos ugyan egy kapcsolatban a szex, de ha egy kapcsolatot csak a szex tart össze, akkor ott ette meg a fene! Nem kell hogy kiszolgáljanak. Hogy ajnározzanak.

Nálam az érzelmek a fontosak. Nem kell kimondani naponta ezerszer hogy "szeretlek", csak érezzem. Érezzem egy ölelésből. Hogy nem csak egy "megölellek, mert tudom, hogy szereted", hanem abban az ölelésben akaratlanúl is benne vannak az érzések. És ezeket nem lehet tettetni. Érezni lehet abból is, ahogy beszél rólunk a másik , másoknak. Haverjainak, szüleinek, ahogy kiáll mellettünk, ahogy beszél hozzánk, ahogy reagál a dolgainkra, ahogy hív minket, ahogy figyel ránk. Az apró rezdülésekből, az együtt rezgésből, mindenből. Mindenből, amit felénk mutat, és abból is, amit kifele mutat rólunk. Ezek természetes dolgok, ne lehet őket megjátszani. Nagyon hamar rá lehet jönni, ha valaki megjátsza.

De hogy vissza térjek az eredeti témához, mert nagyon elkalandoztam. Szóval, én a jelenlegi életemben ott tartok, hogy tényleg úgy érzem, hogy senkinek nem tűnne fel a nem létem. Hogy szélmalomharcot vívok nagyon sok területen. Hogy azt gondolom, van aki szeret, alanyi alapon, de nincs olyan, aki önmagamért szeretne. Vagy csak én nem érzem, mert nem egy "nyelvet" kommunikálunk. Hogy megyek előre, lázadok, teszem amit kell, amit elvárnak tőlem, nagyon kis részben megvalósítom saját álmaimat is. Vannak mellettem olyanok is akiknek a mindennapjaiban is "szerepet játszom", de kibaszottúl úgy érzem hogy én senkinek nem vagyok fontos, és senki nem szeret, és senkinek nem tűnne fel ha eltűnnék! És ez most nem ilyen hisztismirtil lázadás, hanem valóban így érzem!

[barataimnakcsaktoma]

Megmondom őszintén, nem vagyok valami nagy “klíma-szorongó”. Ezzel együtt persze tájékozódom folyamatosan, és igyekszem a legfenntarthatóbb módon élni az életem. A szemetelést sosem tűrtem (többször szemetet is szedtem), illetve a pazarlás rosszaságára is hamar rájöttem.

Aki ismert a világháborúban (vagy a büdös komcsik első évtizedeiben) élt embereket, pl. nagyszülőket, azok általában az étellel pazarlást sem nagyon szeretik. Nyilván a “nincsből” fakad minden falat megbecsülése. Nem kell hozzá kivételes logika, hogy rájöjjünk.

Az étellel nem pazarlásra már sokan sok mindennel próbálkoztak (pl. éttermekben kisebb tányérok, különböző mobil app-ok, amiken keresztül éttermeknél a zárás közeli órákban olcsóbban lehet főtt ételhez jutni, stb-stb.), de amit ezen a képen látok az szerintem nagyon jó és vélhetően/remélhetően hasznos is.

Mert az érzelmekre hat.

Nem kell mohónak lenni. Szedj keveset, az is elég, hidd el!

A kövér/túlsúlyos ember beteg. Bármit is mond a “body positivity”!

Illetve - ha kicsit elmélkedünk rajta, rájöhetünk - minden vallás alaptételei népi megfigyeléseken (lelki és gyakorlati síkon is) alapulnak. Ilyen a bibliai 7 főbűn is. Ezek között, hétből kettő(!) is ide kapcsolódik: kapzsiság, falánkság.

Szóval szerintem ésszel, és jó szívvel cselekedjünk! 🙏

(Tipp: ha van otthon ételmaradékod, add az utcán egy hajléktalannak, mielőtt megromlana.)