#tönkretesz

[orokkeatied2017]

Feladtam, hogy megfeleljek.

[imafraidmyself]

Utálom a szorongást, minden egyes percben tönkretesz

[nemvoltamelegjoneki]

A rendes fiúkat tönkreteszik a toxic lányok.

A rendes lányokat pedig tönkreteszik azok a fiúk, akiket a toxic lányok tettek tönkre.

Ha mindenki tönkretesz mindenkit, mi lesz így velünk?

[the-stars-know-about-us]

irok majd egy konyet rolunk es elolvasom majd a gyerekeinknek

[lonelysoul235]

Tudtam hogy fájni fog, de nem gondoltam volna hogy ennyire tönkretesz

[angelofghetto]

fordításban elveszett

Sosem értettem, miért kell egy tökéletes szinkront megváltoztatni a filmek alatt. Egyszer volt egy rádióinterjú Tomasevics Zorkával, aki híres szinkronrendező, ő sem érti. Talán olcsóbb újra lefordíttatni, alámondatni, mint felújítani régi anyagokat, esetleg jogdíjakat fizetni.

A gyerekfilmeknél ez kimondottan gyilkos dolog. A kölkeim szóról szóra tudták az összes Gumimaci és Balu kapitány rész szövegét (a kicsik agya olyan mint a szivacs), aztán néhány év múlva megismételték pont a Balu sorozatot egy totál más szöveggel, és talán még a szinkronhangok is különböztek. Többé nem voltak hajlandók megnézni.

Ilyen hatalmas csalódásom volt a Távol Afrikától. Asszem az HBO adta le azt a változatot, amit imádtam, mert annyira jól visszaadta a gyarmati hangulatot. Alig vártam, hogy kiadják DVD-n, de az a változat borzalmas. Visszasírom a régit, amiben Farah Aden, a szomáli szolgáló, a bárónő jobbkeze, a maga végtelen egyszerű és gyakorlatias bölcsességével, alázatosságában is kissé felsőbbrendően, szűkszavúan és lényegre törően időnként megszólal. (Az új változatban ehhez képest túlmagyarázza. Ezzel a karakter lényege vész el.)

Az eredeti valahogy így szól: Az éjszakai tábort oroszlánok támadják meg, de elhajtják őket, viszont egy ökör elpusztul. Farah Aden ezt így foglalja össze: - "Mszabu vérzik, nincs neki ökör. Oroszlán éhes, neki sincs ökör. Kocsi nehéz, neki sincs ökör. Isten most örül. Játszik velünk." Amikor a kávépörkölő üzem kigyullad, Farrah felébreszti álmából a gazdáját: - "Azt hiszem, fel kell kelned Memszahib. Isten jön."

Ugyanezt a bosszantó csalódottságot érzem A lány alibije film esetében is. Eleve nem értem, az új változatnál miért kell a Her alibi-t Bibis alibinek fordítani. Több jelenetet is tönkretesz az új változat (a régit meg sem találtam a neten). A hangszín is más, az újban Nagy Gábor hangja került Tom Selleck karaktere alá, míg az eredetiben ha jól tévedek, Sörös Sándor, aki férfiasabb orgánum. Van egy jelenet, amikor a két főszereplő a férfi házában beszélget. A román származású lány kicsit hibásan beszéli az angolt, a krimiíró férfi az egyik könyvéről érdeklődik, amit a lány épp elolvasott. Dicsérő szavakat vár, ehelyett a lány azt mondja, "megsójolható". Több visszakérdezés után a férfi rájön, hogy valójában azt akarta mondani, "megjósolható". Az új változatban ez a kis nyelvi baki nincs benne, a lány egyből helyesen mondja "előre látható", a férfi csak elismétli ugyanazt.

Egy másik jelenetnél durvább. Levest esznek. Nem láttam az angol nyelvű változatot, de feltételezem, hogy a soup - soap elhallás nyelvi humora van remekül áttéve magyarra, imigyen: Lány: - Mi ez? Férfi: - Kappan. Lány: - Ááá, szappan.

Az új változatban ez így hallható: Lány: - Ez meg mi? Férfi: - Én úgy hívom, leves. Lány: - Ó, leves.

És pikk-pakk, a poén máris semmivé lett, mintha soha ott se lett volna.

Azért attól függetlenül jó kis film ez, szeretem, és élvezhetjük Tom Selleck vígjátéki oldalát is:

[sronti]

Majd az emberek a betonon fognak sétálni park helyett, hagyjál már. Egymillió autósnak meg tönkreteszed az életét, te Karácsony, te!

[banatostenger]

Lássam pozitívan azt a világot ami tönkretesz?

Köszi nem…

[1mondatban]

HALP

helló tumbli népe!

keresem azt a fotót, amin egy tépett plakát a "Mága Zoltán tönkretesz minket" szöveget adja ki.

meghálálom.

köszönöm.

[csacskamacskamocska]

Tumbli és szex

Höhö. Tök unalmas bejegyzés lesz, nem kell a szex témát keresni, a cím nekem csak arra jó, hogy ne feljtsem el amiről írni akartam. Aztán előfordul, gyakaran, hogy másról írok végül.

Van akit a szerelem szörnyeteggé tesz. Én alapvetően nem vagyok se féltékeny, se különösebben birtokló, manipulatív meg agresszív aztán végképp nem. Ezt a barátaim jól tudják. Ők sem azok. Jó emberek mind. Némelyik kicsit furcsa, mert jól tűröm a bolondokat. És akkor sokat, nagyon sokat megengedek nekik. Túl sokat is. Mert mindig mindenre tudok valami megengedő magyarázatot. Meg, ami nekem mindegy, abban hajlamos vagyok mások javára dönteni. Hogy nekik is legyen valami jó. Hogy legyen „jó” a világban. A szerelem szörnyeteggé tesz. Láncra kell verni, bezárni valahova mert tönkretesz, megbolondít, szétmarcangol és fehabzsol. Szörnyű érzés ez is, amikor az ember azt érzi, hogy nem tud jól szeretni. Hogy inkább nem kéne.

Nyilván belenyúlok a méhkasba, ha elmondom a mai gondolataimat a tumbli jelenségről. Nincs élete annak, aki a napi szinten pörgeti bármelyiket is. Csak már mindenki elfelejtette ezt, már annyira a részünkké vált. és annyi megengedő meg elfogadó ideológiát gyártunk hozzá, hogy miért is jó ez. Amúgy jó. Az egészséges emberek teljesen valóságos kapcsolatokat építenek amik a tumblin kezdődnek. nem csak párkapcsolat, nem csak szex. barátságok, ismeretségek, amik kinőnek a virtualitásból és mivé válnak? Mint az FB. Olyan ismerősök akiknek ismerjük az életét, a rokonait, a valóságát. Vannak közös fotók, emlékszünk a születésnapjára, segítünk egymásnak, belelógunk egymás életébe. Azért jobb a tumbli, mert ott ez kölcsönös érdeklődésből jön létre és nem a megfoghatatlan nosztalgia vagy valami érdekek vezérlik. A tumbli megengedi, hogy változékonyabb, nyersebb, betegebb, pszichopatább vagy szociopatább légy, mint a valóságban. A tumblidat jó esetben apád, anyád, nem látja és te se az övéket. A tumbli megengedi, hogy frusztrált legyél. (öh. a tumbli egy elég beteg közeg, leginkább tényleg egy elmegyógyintézetre hasonlít, ahol az lesz aznap az orvos, aki reggel előbb veszi fel a fehér köpenyt) Alkoholisták és drogosok tucatjai, és nem mondod nekik, hogy baszki, veled baj van ám, hanem belájkolod az ivós posztot, amiből kiderül, hogy van baj. Max odakommenteled, hogy te már leszoktál. Aztán majd egy másik alkalommal más kommentel oda valami okosat. Lehet, hogy pont az, akinek a fotóin mindig van egy pohár valami, meg mindig elkottyantja, hogy iszik. Mindegy, megy a lájk, mert amúgy meg összetartozás jelenség van, azt erősíteni kell. Szóval tényleg tök jó amikor embereket személyesen is megismersz és a tumbli nem az egyetlen, hanem csak az egyik kapcsolattartási forma. De még mindig aztmondom, ha lenne életed, csak ritkán jutna időd tumblizni. De a legtöbb kínzó kérdésre, hogy érdekel-e bárkit a létezésed, hogy érsz-e bármit is, hogy elég okos vagy-e, hogy elég vonzó vagy-e, hogy egyáltalán látszol-e, van-e a létezeésednek bármi érzékelhető értéke, arra a tumblin mindig kaphatsz egy megerősítést. Nem valóság, csak olyan mint a hőpapíros blokk: idővel elmúlik. De este, amikor magányosnak érzed magad, már az első apró érzelemmorzsára, még csak ki sem alakulhatott az érzés, már nyúlsz is a gép után. Mint a pánikbetegek a gyógyszerért, amikor érkezik az első hullám. Nem biztos, hogy ezen egy párkapcsolat segít. Talán azt gondolod, hogy ha lenne valakid, akkor más lenne minden. De miért lenne más? Nem vagy gyerek, hogy óránként szaladj a párodhoz, hogy feltedd neki ezeket a kérdéseket és megerősítést kapj. A párkapcsolat önmagában nem adja meg ezekre a választ. Tudom, tudom, a tumbli szórakozás, vidámság, nem kell komolyan venni. Akkor csak annyit tegyél meg, hogy pár hétig nem tumblizol. Hogy más csatornákon tartasz kapcsolatot a barátaiddal. Nincs csak egy pohárka tumbli, meg igazán nem árt meg esténként két tumbli, az ember lazítani akar, meg a többik is tumbliznak nem akartam különcködni, inkább én is, meg én nem tumblizok egész nap, csak...

A szexről meg csak annyit, hogy félek.

[romanmigracs]

Transtelex: Manipulatív zagyvaságokat ír a Székelyhon a medvék számáról, az MTI pedig masszívan terjeszti az álhíreket

Rendszeresen felülbecsülték az állomány nagyságát, azaz több medvét jelentettek, mint amennyi valóban élt a területükön annak érdekében, hogy magasabb kvótát lehessen megállapítani, azaz több egyed kilövését lehessen engedélyeztetni.

Hogy minél nagyobb számban jöhessenek a külföldi vadászok, akik több tízezer eurót is hajlandóak kifizetni azért, hogy kiélhessék a beteg hajlamaikat.

A 8 ezres populációlétszámot egyébként azért szeretnék mindenáron elérni, mert idén egyszer már lejelentették a minisztériumnak, hogy ennyi medve él az országban. Aminek alapján Tánczos Barna volt miniszter próbált is egy 500 egyedes kilövési kvótát érvénybe léptetni, azonban a Román Akadémia ebben megakadályozta. A tudományos testület végül kevesebb mint a felére csökkenttette a kilőhető medvék számát.

A lakossági nyomás növelése érdekében 2016 óta a vadászok és egyes politikusok időt és energiát nem kímélve hergelnek és uszítanak a medvék ellen. Az emberek pedig reagálnak is:

hurkozzák, mérgezik, mézes gipsszel megetetik a szerencsétlen állatokat, akik keserves kínok között pusztulnak el, egyre nagyobb számban.

Szakértő barátom mondta, egy fajt kétféleképpen lehet kiirtani: vagy tönkreteszed az élőhelyét vagy ráuszítod a helyi lakosságot. Romániában, Erdélyben egyelőre nem áll fenn annak a veszélye, hogy a medvéknek ne maradjon élőhelye. A már felszított gyűlölethullámhoz viszont újabb és újabb veszélyes löketet ad minden toxikus politikusi megnyilvánulás és minden botcsinálta szakértő zagyvaságokon alapuló manipulációs kísérlete.

[valianthumanoidangelpainter]

Mindenki azt mondja az idő gyógyít

De még ennyi idő után is a lelkem ordít

Miért nincs válasz arra hogy mégis mennyi idő

És miért nem mondják hogy ehhez nem kell más csak erő

Hányszor akartad vissza tekerni

És minden újból átélni

Hányszor akartad megállítani

És örökké egy helyben maradni

Az idő nem gyógyít hanem bánt

És minden alkalommal magával ránt

Az idő tönkretesz

Hülyeség az hogy mindent helyretesz

Az idő egy örökkévalóság

A hely amiben megéled az pedig csak egy fogság

Szeretni valakit életed végéig

Majd őt kívánni mindig éjféltől éjfélig

Az idő gyűlöletet kelt

A szemed pedig könnycseppel megtelt

Olyannal lenni akit szeretsz

De ő az akit legbelül temetsz

Azt hinni hogy minden jó lehet

Ez csak egy nagyon ritka eset

Ölelni, csókolni míg teheted

És érezni hogy mennyire szereted

Majd felfogni azt hogy gyűlölöd is

Rájössz hogy ez már nem csak egy fázis

Elhidegülsz és feladod

Vissza emlékszel hogy ez volt a tegnapod

Rettegni attól hogy mi jöhet még

De biztos lenni abba hogy belőle már tényleg elég

Remélni hogy a visszaesés szóba se jöhet

De àrnyéka minden percben csak téged követ

Szereted de utálod egyben

De mégis róla írsz ebben a percben

Ezt teszi az annyira dicsért idő

Azt üzeni minek ide jövő

Bàrcsak ne múlna az idő

Egyszerűen bárcsak ne lenne olyan hogy idő

Talán sokkal könnyebb lenne nélküled

És ezt a hülyeséget még elis hiszed

Ő mindig is ott lesz a szívedben

Minden szeretetben és gyűlöletben

Félig elengedve de mégis tartva

Reménykedsz hogy nézel még mosolyogva a napra

[csakhagyjonbekenavilag]

Elhagylak...

Elhagylak, mert mi nem egymásnak vagyunk teremtve, mert ha így lenne, nem lennénk egymástól ennyire távolra sodródva a közömbösségeddel és a kommunikáció szolgálna a nézeteltéréseink helyreállítására.

Elhagylak, mert az életünk nem illik bele ebbe, mert melletted úgy érzem magam, mintha az élet elkerülne engem. Szomorú vagyok, üres és magányos. Ennek nem szabadna így lennie. És bár már ezerszer elmondtuk, a végén mégis úgy tűnik, hogy semmi sem változik… Nem túl igazságos, hogy én itt vagyok melletted és Te pontosan tudod, hogy akarom, hogy az életem része légy, mégis úgy teszel, mintha ez nem érdekelne. Úgy érzem magam melletted, mintha az árral szemben úsznék.

Elhagylak, és nem azért, mert már nem szeretlek. Érted már? Egy kapcsolatban fontos, hogy kimutasd a szeretetet, hogy éreztesd a kölcsönösséget és az érzelmi elkötelezettséget, a törődést. Ahogy az is, hogy foglalkozz a másik törékenységével, legalább annyira, mintha a tiéd lenne. De úgy tűnik ez nem számít neked.

Elhagylak, és nem azért, mert már nem szeretlek. Mert nem, nem tudom kitörölni az érzéseimet egyik éjszakáról a másik reggelig (bárcsak megtehetném). De elhagylak, mert már annyiszor megtettük az utat a határig, hogy már nem tudok többször végigmenni az úton, mert a mi időnk már a végéhez ért. Mert lehetetlen számomra, hogy úgy szeressek valakit, hogy közben ne szeressem magamat. Mert annak ellenére, hogy minden hibáddal együtt, elmondhatatlanul szeretlek, a bőrömben és lelkemben érzem, hogy ez a kapcsolat nem jó nekem. Tönkretesz engem.

Ezért hagylak el, mert ha maradok, meg fogsz ölni és mindig kevésnek érzem magam. De Te még mindig itt vagy, maradtál, mert én is maradtam és ha maradnék te is maradnál, éppen ezért, hideggé teszem a szívem és elhagylak…

Elhagylak, mert az út végére értünk, még ha tagadod is. A szerelmed már nem az enyém.

[lonelysoul235]

Úgy megváltoztatnék pár dolgot a múltamban, de sajnos nem lehet és ez tönkretesz

[almodjkiralylany19]

Tönkretesz ez a sok “mi lett volna ha…?” fantáziálás kettőnkkel kapcsolatban…

[angelofghetto]

a felnőttek nem tudják, hogyan kell élni

Sose gondoltam volna, hogy egy papnak fogom inni a szavait. Nagyszüleimen kívül senki nem élt hitéletet a családban, és nem is érdekelt ez az egész hókuszpókusz, a rituálék, a kenetteljes beszédek, a vasárnapi szépruhás templomozások. Egyszer középsuliban, filozófia órára készítettem egy tízperces kiselőadást a tanár által ajánlott irodalomból "lehetett-e valós személy Jézus?" témában. Templomba csak művészettörténeti érdeklődésű turistaként, vagy barátok esküvőjére meghívottként jártam, ez azóta sincs másként.

Mostanában a kiégés érdekel, mint az emberi működés egyik új felfedezése. Azt gondolom, ez megint csak egy civilizációs betegség, az atomizált társadalom, a nagycsaládok széthullása, a felgyorsult világ, a túlzó követelményrendszer, az időszorítás és a támogató-védő őszinte közösségek hiánya okozza. Vagyis hogy egy idő után megbillen a belső mérlegünk: többet adunk le, mint amennyit visszatölteni tudunk.

Pál Feri (nehezemre esik atyának nevezni, mert ha nem hozna időnként a papi működéseiből való példákat, nem is venném észre, hogy az) az előző előadásból áthúzódó témaként beszél a belső jutalmazási rendszerről, amit a külső jutalmazási rendszer tönkretesz, lebont, helyette függőséget kialakítva. Rajzoló gyerekek történetét hozta illusztrációnak. A gyerekek maguktól szerettek rajzolni, a rajzolás folyamatának és eredményének önjutalom érzéséért, mígnem elkezdtek nekik jutalmat adni érte. Onnantól a jutalom hozta a sikerélményt, a jutalom megvonása a sóvárgást. A kör bezárult. Függőség = irányíthatóság. És nem erről szól az egész porosz iskolarendszer és a munkahelyek világa?

Itt egy jópofa, önazonos ember, aki keresetlen szavakkal, szenvedéllyel, humorral, öniróniával, szeretettel beszél hozzánk hétköznapi dolgainkról, a mondataiból magunkra ismerünk, de meg sem próbál téríteni. Nincs rá szükség. Az embereket egyszerűen csak érdekli, amit mond, magunkba nézünk, elgondolkodunk, és ez jó. Egyre nagyobb termeket kell kibérelni az előadásaihoz, és meglepően sok a fiatal a nézők között. Valamit kapunk tőle, ami eltűnőfélben van a világunkból: nem azt, mint a motivációs tréningeken, hogy miért vagyunk lusták, akaratgyengék, motiválatlanok, és ha elakadunk, az kizárólag a mi bűnünk... hanem hogy emberek vagyunk, bizonytalanságokkal, hibákkal, vágyakkal és szunnyadó értékekkel. Így egyben. És jogunk van bánatosnak, dühösnek, csalódottnak, "lustának" lenni, ha nem vagyunk a helyünkön, ha kényszerek között élünk. És jogunk van élvezni az életünket, és jól érezni magunkat mások között mindenféle elvárás vagy haszon nélkül.