#vicces kép

[david-cross10]

[engedelmeslany]

[csacskamacskamocska]

Mai megrázó felismerés

Olvasom ezt a könyvet az elme trükkjeiről és egyszercsak összeállt valami, ami annyira meglepett, hogy csak ültem, kívül bénultan, belül lelkendezve. Van egy hited önmagadról. Valójában van egy képed arról, hogy ki vagy. Ez amúgy nem hiteles kép, de ez egy másik történet. A hited önmagadról az, amivel azonosítod magad. Ha megkérdeznék, hogy ki vagy te, hogy milyen vagy, hogyan élsz, hogyan gondolkodsz, hogyan érzel dolgok iránt, akkor erről a képről mesélsz. Vannak benne mozgások, nem mindenkinek ugyanazt fogod kidomborítani, és nem mindehol viselkedsz ugyanúgy, de mindig visszatértsz ahhoz a képhez, amit hiszel magadról. És mindent, mindent amit megélsz, amit csinálsz amihez és ahogyan kapcsolódsz dolgokhoz, emberekhez, azt ennek a hitnek a megerősítése szerint torzítod. Azt látod, arra csavarod, azt emeled ki, addig magyarázol a logikára hivatkozva, míg sikerül a világot az önmagadról akotott hitedhez igazítani. Másokat peuig a róluk alkotott hitedhez, de ez ugyanaz, mások nem mások mint a világhoz való viszonyulásod hite.

A traumáid feldolgozása is attól függ, hogy mennyi idő alatt tudod a történteket a megfelelő irányba alakítani.

Csak legvégső esetben, ha nem megy máshogy, csak akkor változtatsz magadon, a magdról alkotott hiteden.

Minél biztosabb vagy magadban és az önismeretedben, annál biztosabb, hogy csak egy kép vagy.

Valóban agyban dől el minden. Ehhez azonban nincs hozzáférésünk. Néha, terapeuta segítségével sikerül változást elérnünk, de attól tartok ez inkább olyan, mint amikor restaurálnak egy képet. A megfeketedett lakk alól előbújnak a korábbi színek. Azok a szépségek amiket hittünk magunkról korábban. Nagyon jóval korábban.

Az önismeret "csak" annyi, hogy mit hiszek magamról, és milyen úton, milyen működéssel jutok vissza az önmagamról alkotott képhez.

Tényleg jó kérdés, hogy változunk-e. Azért küzdünk, hogy egy mások számára elfogadhatóbb vagy önmagunknak tetszetősebb képben tudjunk hinni? Mi van, ha kiderülne, hogy nem is vagyunk valakik", amit a személyiségünknek hiszünk, az csupán az a rendszer amit az elménk a túléléshez hasznosnak ítélt és amit folyamatosan korrigál az információk alapján, ám energitakarékosságból olyan környezetbe navigál mindket amiben a legkevesebb változtatásra van szükség és az érzékelésünket is úgy befolyásolja, hogy a lehető legjobban működjünk. Használja az egonkat, az érzelmeinket, a logikának nevezett rendszerünket a saját túléléséhez. Rég óta tudom, hogy azzá válunk, amire fókuszálunk.

Bárki életét vagy gondolkodásmódját megkapirgálnánk, annyi ellentmondás van benne, ami teljesen érthetetlenné teszi, a meggyőződését, hogy ő "valamilyen". Szóval most a legfontosabb: a kép önmagadról és a torzítás amivel a világot hajlítod, hogy megfeleljen minden annak, hogy a kép fenntartható legyen.

Az elménk véd és elhiteti velünk, hogy a legjobb megoldást választottuk. MINDIG elhiteti velünk, hogy a legjobb megoldást választottuk. Miközben azt választottuk, ami megfelel a hitünknek.

Amiben hiszünk, annak semmi alapja nincs, csak egy ötlethalmaz.

Nyilván a következő fejezet után valami tök mást fogok gondolni, de most megérintett az az érzés, hogy csak az szabad a saját elméje kényszereitől, aki kételkedik magában, az igazában, a világban, amit érzékel.

Jajj, nagyon vicces, ha belegondol az ember, hogy mennyi időt és energiát feccol abba, hogy megismerje a képet amit festett magának magáról. De ha így nézed, más emberk dolgai érthetővé válnak. Egyszerűen nem hitte és soha nem is fogja.

[kepeslajoska]

Vicces fiú ez a magyar miniszterelnök, csak mi nem tudnunk nagyokat nevetni rajta (kép forrása: OV Facebook)

[kertikavics]

Tegnap anyukám letett elém három fénykép albumot. Mondta hogy ezek az én képeim, válogassam ki ami kell a többit majd megsemmisítik.

Végig lapoztam. A képek általános iskola 7-8 körül készültek. Mivel emlékszem, hogy mindig mindenki idősebbnek nézett engem a koromnál, ezért azt hittem ezt fogom látni, de nem.

A képeken látványosan egy 14eves gyerek látható, aki szeret kép kompozíciókat kreálni plüss macival.

Aztán ott volt a kép a volt barátomrol. Ő még nem is volt a legrosszabb. Egy kedves, nem túl okos fiú szívet melengető mosollyal.

A 14. születésnapom. Amikor ő 21 volt.

Előtte volt egy másik srác, ugyan ekkora korkülönbséggel, az azt mondta mikor rájött hogy még nem vagyok 14 hogy nem baj, megérem a börtönt.

Szóval ültem ott tegnap, nézve a volt barátom képét és csak annyit kérdeztem anyutól hogyan hagyhatta ezt. Alig voltam 14!

"mintha neked meg lehetett volna mondani hogy mit csinálj!"

Nem erre vannak a felnőttek a gyerekek körül?

Én akkor azt hittem ez milyen menő. Hogy az egyik börtönt vállalna, a másik meg hiába hét évvel idősebb az én mellem az első amivel közelről találkozott.

Azt hittem a következőnél, hogy az, hogy én vagyok a fogadott húga, majd a semmiből megcsókol és én nem értem akkor a reggel húgom este dugom az vicces, mert ő 23 volt én meg 14.5.

Vagy az utána lévő aki csak 19 volt, de azt mondta ha tudja, hogy maximum pettingre vagyok hajlandó akkor ő szakított volna velem. Még mindig csak 14.5.

Ezt mind és az összes többi hasonlót lejátszottam a fejemben, egy ideig csöndben ültem a volt barátom képével a kezemben.

Mondtam anyámnak hogy szóljon ha bármilyen hasonló dolgot mesél az unokahugom, mert én ölöm meg azt a férfit aki a közelébe megy.

Annyit mondott hogy rendben.

[troger]

online dating:

még csak 4 napja kezdtem, de azt hiszem, máris túltoltam (húztam?)

nem tudom én, hogy kell ezt, 10 éve nem ismerkedtem, online pedig utoljára 2009-ben, csak akkor még jóképű voltam és vicces

első nap megfontoltan húzkodtam, mindent elolvastam, mindenkinek egyből válaszoltam, aki rámírt

az első, aki hosszan és átgondoltan írt, egy kicsit megijesztett, hiszen erre adekvát válasz illendő, németül :/ ráadásul valami a képeiben annyira megfogott, hogy nem is mertem egyből válaszolni, mondjuk pont mindenki szilveszterezni készült

de nem ez a lényeg, hanem hogy 2 nap alatt lett 6-8 cset, ami kezdetnek nem volt rossz érzés, de mostanra fárasztóak, és innen tovább kéne lépni a tettek mezejére

csak eddig még senkit nem hívtam találkozóra, mert megvárnám, amíg a másik félnek is egyértelműen kedve lesz

de amíg várok, meg amíg nem írnak, húzkodok tovább...

ami egyrészt még több csetet fog generálni

másrészt észrevettem magamon, hogy egyre kevesebbet olvasok, már kép alapján nyomok nemet, és csak ha az tetszik, olvasom el

aztán a tagek alapján is nagyon szűrök már, eleinte minden belefért, mostanra már a vallás nem, konzervativizmus nem, utána megyek csak a szövegre...

szóval az egész arról kezdett el szólni, hogy mi nem tetszik valakiben - miközben az észeknémet típus alapvetően nem jön be, és ez a profilok 80%-a

pedig köztük is van jó ember, akivel összeillenénk, csak így lehetetlen kifogni

a legnagyobb baj, hogy rendes telefonfüggőként belecsúsztam abba is, hogy játékként, avagy időtöltésként is elkezdtem swipe-olni

és néha elfelejtem, hogy ezek igazi Emberek

pokol

ui: a legjobb társamba úgy szerettem bele, hogy egy közös ügyön dolgoztunk, egy közösségbe tartoztunk, tehát az értékrendünkben eleve sok átfedés volt - viszont külsőre nem jött be, "nem az esetem". a legtartósabb, legőszintébb, legmélyebb szerelmem volt, de az utcán simán elmennék mellette, és az appban is gondolkodás nélkül balra húznám

[dedibelyegei]

Egy ízig-vérig amerikai bélyeggel megyünk tovább, amit elég keményvonalasan megpecsételtek, meg hát a jobb széle is csorba kissé, de szerintem ez ennek a mintának simán jól is áll. Ez egy önálló bélyeg, nem tagja semmilyen sorozatnak, és Charles M. Russell az egyik leghíresebb vadnyugati festő 'Jerked down' (Lerántva? talán...) című 1907-es alkotását ábrázolja. A mű az alkotóról elnevezett múzeumkomplexumban található a montanai Great Fallsban, ahol több mint 2000 (!) művét őrzik. A bélyeg drága édesanyámmal egyidős, '64-es, jövőre lesz 60 éves. Ennek ellenére tök értéktelen, mivel nyomtak belőle egy laza 128 millió darabot, így még egy postatisztát is száz forintért lehet szerezni.

Kicsit mesélek itt még azért Charles Marion* Russelről, mivel szerintem nekünk európaiaknak jórészt nem mond semmit, az USA-ban meg talán nincs ember aki nem hall róla minimum az iskolában. Ja igen, egy kis easter egg, van egy férfi filmhős karakter, méghozzá elég kemény, akinek szintén Marion a középső neve, na ki tudja? Lent majd el lehet olvasni a megfejtést.

Szóval emberünk 1864-ben született a missouri Saint Louisban, ebből ki is található, amúgy, hogy bár nincs expliciten rajta, de ez egy 100 éves emlékbélyeg a művész tiszteletére. Már gyerekkorában is rajzolgatott, illetve imádta a történeteket a vadnyugatról, cowboyokról, illetve az őslakos indiánokról. 16 évesen hagyja el otthonát, és fejezi be az iskolát, hogy elmenjen egy montanai birkafarmra dolgozni. Ezt elhagyta mert megismerkedett egy Jake Hoover nevű vadásszal, és neki dolgozott inkább. Jakel életreszóló barátságot kötöttek, és bár 1882-ben még visszatért egy rövidke családlátogatásra Missuriba, utána már örökre Montanában élt és dolgozott.

Vicces történet, ahogy hivatásszerű festővé vált: Montanába való visszatérése után cowboyként dolgozott, és eközben szabadidős tevékenységként készített képeket vízfestékkel a tájról, állatokról. Az 1886-87-es tél különösen kemény volt még montanai viszonylatban is, ezt gondosan dokumentálta képekkel. A ranch tulajdonosa ahol akihez tartoztak a marhák, helyzetjelentést kért levélben, hogy miként viseli a csorda az ítéletidőt. Válaszként Russel egy képeslap méretű festményt küldött, melyen egy megviselt marha látható a télben, farkasokkal körülvéve. A tulajnak annyira tetszett a szemléletes és frappáns válasz, hogy megmutatta barátainak ��s üzlettársainak, az egyikük pedig kiállította a képet a kirakatában. Innetől Russel elkezdett megrendeléseket kapni, képek készítésére. A kis kép címe egyébként Waiting for a Chinook címe lett, mivel ezt pingálta rá megjegyzésnek, és később már sikeres festőként elkészítette nagyobb és részletesebb verzióját, mely egyik legismertebb alkotása lett. A chinook egyébként egy széljárás, mely délnyugatról elhozza a melegebb levegőt a Sziklás-hegység keleti oldalára, hát erre várt már ember és állat a rettenet hidegben.

1888-ban Russel egy ideig egy indiántörzzsel élt együtt, ekkor mélyült el igazán az őslakos kultúrában, szokásokban, motívumokban mely nagy hatással lett későbbi témáira és civil tevékenységeire is. Végül 1892-ben telepedett le Great Fallsban ekkor már végképp kizárólag a festésnek szentelve idejét, és biztosítva ebből megélhetését. 1896-ban megházasodik, egy 18 éves ottani lányt vesz feleségül, őmaga 32 éves ekkor. Russel bár helyben ekkor már elismert ember, Nancy segít neki hogy fokozatosan Amerika-szerte, mitöbb idővel nemzetközileg ismert művésszé váljon. Kiállításai nyílnak az USA-ban de még Londonban is. A '10-es években nemzeti parkok és rezervátumok feltérképezési munkáiban is segédkezik, illetve részletes, és mélyreható képeit a későbbi westernfilmek hiteles ábrázolásához is felhasználják. Indiánokkal való jó kapcsolatát ismert emberként sem felejti el, és komolyan lobbizik a föld nélkül maradt Chippewa törzs számára egy rezervátumért Montanában. Ez eredményre is vezet, és 1916-ban a Kongresszus nagyban az ő hatására létrehozza a Rocky Boy Rezervátumot. Sok korabeli művésszel, festővel, színésszel és filmessel ápol baráti kapcsolatot. 1926-os halálakor, a temetése napján iskolaszüneti napot rendelnek el Great Fallsban, hogy mindenki résztvehessen a temetési meneten. A koporsót egy üveghintón húzta négy fekete ló át a városon a temetőig.

Élete során több mint 4.000 művet alkotott, a festmények mellett szobrászkodott is, főleg bronzzal. Több mint 2.000 művet a róla elnevezett múzeum őriz Great Fallsban, melynek egyébként része a ház is ahol élt és dolgozott jórészt. Piacra kerülő művei rendkívül értékesek, rekorder Piegans című festménye, mely 2005-ben 5,6 milló dollárért kelt el egy aukción, de több festménye a milliós tartományokban mozog. Bronzszobrai is igen értékesek, több 100 ezer dollár sem ritka értük, és még a kisebb ceruzavázlatai is 25.000 $ körül cserélnek gazdát.

Számtalan dolgot neveznek el róla a XX.században, iskolákat, díjakat, szervezeteket, mitöbb a második világháborúban még hadihajót is.

Néhány fontosabb képet iderakok azért, tényleg szépek egyébként:

Buffalo Hunt (1899)

In without knocking (1909)

The Herd Quitter (1896)

Cree Indian (1896)

Lewis and Clark on the Lower Columbia (1905)

Russel great falls-i háza

És önmaga (1907)

*MARION COBRETTI, azaz Kobra a Kobra című filmből, Sylvester Stallone felejthetetlen alakításában, ÉS forgatókönyvéből!

[david-cross10]

[csacskamacskamocska]

Nem szabad vélemény

Sok kép, festmény, fotó, szobor, film és mi tartozik még a vizuális alkotások közé, szóval sok tetszik, sok meg nem, amelyik nem tetszik az NEM MŰVÉSZET! – sajna nem ez a definíciója annak, hogy mi művészet, bár igazán nincs definíciója, inkább csak hosszú, szubjektíven okoskodó magyarázatai :D :D Nem is ez a része foglalkoztatott, én leszarom, hogy ki mit fest – ha tetszik belájkolom, reblogolom, ha nem, továbblépek – hanem annak az érdekessége, hogy amit múzeumban látunk azt eleve művészi alkotásnak gondoljuk, művészi értéket kötünk hozzá. Pedig, lehet, hogy csak jobb vakolat tartotta a falon, mint a nála sokkal jobbat, ami nem maradt fenn. Illetve rengeteg mű fennmaradt, ami egy adott kor ismert festője készített, de mint festő nem valami jó. De az adott kor ismert festője. Bemész a múzeumba, és azt gondolod, hogy hűűűű, pedig nem hű egy kicsit sem. Kordokumentum, nem jóféle művészet. Meg azon gondolkodtam, hogy most kik jutnak állami megrendeléshez? Akik benyalták magukat. Ők maradnak majd fent, az ő alkotásaik élnek túl mindent is, aztán ők vagy jó művészek vagy nem. Kicsit olyan ez, mint a tévhit, hogy ami nyomtatásban megjelenik, az igaz. Ott van például Csontváry, akit mi nagy művésznek tartunk (én szeretem néhány festményét), de volt egyszer egy érdekes cikk róla, hogy felajánlották valami cserekiállításra, és a másik országbeli kurátor csak nézett, hogy ez egy tök érdektelen festő, mit akarunk vele, szerinte semmi különös. Néztem egy videót, Picassó fest egy női arc-hasú békegalambot. Heh, már akkor is készültek ilyen festős videók? A videó egyetlen értéke, hogy rajta van Picasso, aki elég jó csávó. A galamb meg galamb. Velőtrázóan közhelyes, és halmozza a közhely ingereket. Vagyis nem művészet, hanem giccs. Lenne, ha nem Picasso békegalambjának millió sokszorosítás tette volna mostanra közhelyessé.

De ezzel nem mondtam semmi okosat, csak ideöntöttem a gondolataimat. Néha persze felbasz egy agyonsztárolt kétes értékű valami, de volt egy érdekes élményem. Egy ismerősöm idős korában elkezdett festegetni. Járt valami iskolába is, ahol másolgattak képeket, próbálgattak technikákat. Picit irritáló amikor összeszalad 150 ismerős, hogy Icukadegyönyörűez, te meg látod, hogy nem gyönyörű, még csak nem is ügyes, max mint egy ötödikes. De belájkolod, mert kedveled az illetőt és egy simogatást megér, hogy talált valami örömteli elfoglaltságot. Ő meg festegetett rendületlenül, csinálta a feladatokat, baszkódott a technikákkal, és így két-három év alatt... szóval, mostanra tényleg jókat csinál. Már nem másol, lett érzéke a témaválasztáshoz, a kompozícióhoz, ügyesen kezeli az eszközeit. Már nem azon bosszankodom, hogy érdemtelenül dicsérik, hanem azon, hogy sokkal többeknek kéne tudnia, hogy ilyen ez. Melózni kell, rengeteget, és kialakul, megtanulható, elleshető. Hogy a gondolatokból, a személyiségből, egy hangulatból mennyi megy át egy alkotásba, talán az, ami tehetség kérdése, de nála például látom a lelkét a munkáiban. És az jó. Jó érzést okoz. A lényeg, hogy tényleg hagyni kell az embereket az örömeikkel, de akár a nyomorult manírjaikkal is. Néha persze nem könnyű, mert az ember belelátja valami saját küzdelmét vagy kudarcát és mocsok irigyek tudunk lenni, ha valakinek sikerül, ami nekünk nem. Ilyen kis szánalmas az ember. Akinek hiánya van az elismerésben, az kevésbé tudja szeretni más sikerét vagy örömét. Ami engem leginkább lenyűgöz, amikor valaki valami teljesen hétköznapi témát fest meg. Egy lebbenő függönyt, egy előszobaajtót, egy szalmakalap mintáit valaki arcán, egy félbehagyott reggelit egy teraszon. Ülök és bámulok, hogy miért és hogyan és hogy volt képes megteremteni, hogy ott vagyok, és látom amit ő látott? Hogyan csinálja? Hogy csinálja, hogy érzem az egész házat, a forróságot vagy a szelet, égeti a bőrömet a nap, elszorítja a szívemet valaki hiánya. Szóval nekem ez az élmény, amit sóvárogva keresek. Amikor a képen túl is van valami. de, ha vicces, a legbénább mém is kap egy lájkot :)

[habkeinb0ck]

Szolgálati közlemény: itt üzenem Rogán Antal titkosszolgálatokért, korrupció elleni küzdelemért és természetesen a propagandáért felelős miniszternek, hogy szórakozzon inkább valamelyik kedvenc koncessziójával, de ne velem! Az általa küldött telefon pedig sajnos összetört, a SIM kártya elveszett 🙂

Ennyi volt a lényeg, de ha valakit érdekel leírom azért ennek a részben vicces, részben persze komoly ügynek a részleteit is. Elöljáróban el kell azt is mondanom, hogy – a tőlem megszokottal ellentétben – nem tudok MINDEN részletet bizonyítani. Mégis közzé kell tennem az alábbi furcsa történetet, mert jól jelzi, mi várható a következő időszakban.

A végével kezdem: hétfőn azt vettem észre, hogy bármerre mentem autóval Szekszárdon, egy Audi Q3-as követ. Szekszárdon azért nehéz ezt feltűnés nélkül csinálni. Először csak az tűnt fel, hogy egy szép drága autó végig jön utánam azon a “titkos” , ésszerűtlenül ide-oda kanyargó úton, amit a kislányom kedvéért talàltam ki, hogy pár perccel lassabban érjünk az oviba. De itt csak csodálkoztam. Amikor délután a kislányt elhoztam és megint láttam az autót, már jobban meglepődtem, amikor pedig a rendelőbe indultam, már tudtam, hogy követ a szerv, csak azt nem tudtam, hogy miért - mit láthatnak Szekszárdon, ugye...

A megoldás másnap érkezett. Reggel Budapestre indultam és az első utam egy McDonalds-ba vezetett – mivel egyelőre nincs irodám, a megbeszéléseim jó részét ilyesmi helyeken folytatom. A gyorsétteremből kilépve egy vírusmaszkos jóember lépett hozzám és egy fekete zacskóban egy telefont nyomott a kezembe. Nem mutatkozott be, csak egy korábban nálam jelentkező informátor ügyére hivatkozott és annyit mondott, hogy másnap ezen a telefonon keresnének, hogy egy „időpontot és helyszínt egyeztessünk” egy újabb megbeszéléshez. Itt értettem meg, mire fel kaptam Szekszárdon a kíséretet. Az ugyanis csak aznap reggel dőlt el, hogy hol lesz a találkozóm. Azt az utolsó pillanatig senki nem tudta, még én sem, gy a maszkos/telefonos ember is csak onnan tudhatta, ha követett. A mai napon aztán fel is hívtak a kis telefonon és egy köztéren zajló megbeszélést javasoltak. Abban maradtunk, hogy majd még jelentkeznek. Sajnos aztán – ahogy a kép is mutatja – “valahogy” eltörött a kis telefon, a találkozóból meg nem lesz semmi- üzenem Tóninak, lefújhatják az akciót.

De mi is van emögött a vicces történet mögött valójában? Természetesen nagyon sok megkeresést kapok szinte naponta, “kis” , pár milliós ügyektől szervezett csalásra utaló információkig. Bár nem vagyok se rendőr, se tényfeltáró újságíró, az elmúlt 16 évben láttam annyi mocskot, hogy nagyjából az elején el tudjam dönteni egy-egy ügyről, hogy mennyire érdemes vele foglalkozni. Amiről most beszélünk, az nem ilyen volt. Egy jóember még a választások előtt azzal keresett meg, hogy megvett egy céget, amivel így természetesen annak a könyvelése is hozzá került. Ebben pedig szerinte fiktív számlák sorakoznak, aminek a célja, hogy egy céghálózat sorának a végén majd valaki felvegye az így megmosdatott pénzt az automatákból és visszavigye egy táskában a korrupt megbízónak. Az első találkozón mondott néhány cégnevet, de az is kiderült, hogy ennél többet is tudhat a rendszerről. Elmondása szerint ismer még olyan embereket/cégeket, akik korrupt politikusoknak hordják vissza az így tisztított pénzt. Azt is elmondta, hogy kész kitálalni az ügyészségen, de nagyon fél, hogy úgy jár, mint Welsz Tamás (aki egy rendőrautóban halt meg váratlanul). Két dolgot kért volna. Egyrészt megkérdezte, hogy meg tudom-e ígérni, ha választás után „olyan pozícióba leszek”, akkor a korrupt politikusok leleplezéséért cserébe valamiféle mentességet kapjon. Másrészt „el tudom-e intézni”, hogy politikai menedéket kapjon egy másik országban, ha kitálal.

Az első kérdésére természetesen azt válaszoltam, hogy ilyet nem tudok megígérni. De azt igen – a választások előtt erről nyilvánosan is beszéltem –, hogy olyan törvényt tervezünk, amely korrupciós ügyek főszereplőit leleplező személyek esetén, átlátható és konkrét feltételek mellett egyfajta részleges amnesztiát kínálhat elkövetőknek. A második kérdésére pedig annyit tudtam mondani, hogy egy-két nagykövetségen rá tudok kérdezni, egyáltalán létezhet-e az országukban olyan törvényes lehetőség, ami ebben az esetben felmerülhet. Ezt meg is tettem, bár egyértelmű válaszokat nem kaptam.

Mindenekelőtt azonban természetesen azt kellett eldönteni, hogy komolyan lehetett-e venni az információkat, vagy “csak” valamilyen provokációról volt-e szó.

Könnyebb lett volna, ha bizonyítékokat is kapok, de ezek annak ellenére is csak ígéretek maradtak, hogy még kétszer találkoztunk, abból egyszer egy kollégám jelenlétében. Egy alkalommal a telefonján mutatott egy szerződést, amit az állítólagos pénzmosó cég és egy állami intézmény kötöttek (az utóbbi nevében aláíró vezető ismert ember), de végül az ígéret ellenére ezt a szerződést sem küldte el. Természetesen megnéztem az általa említett cégek nyilvámos adatait, abból nem volt kizárható, hogy az állításoknak lehet valóságtartalma, de nem is volt egyértelmű, hogy azok helytállóak.

Két eset volt lehetséges:

1) Az elmondottak igazak, de valóban azért nem kaptam bizonyítékokat, mert az informátor (akit amúgy azóta nem tudtam elérni) félt.

2) A találkozók egy „kompromat” keretében történtek, vagyis csőbe akartak húzni (ettől még az informátor által elmondottak igazak is lehettek).

Nem lenne életszerűtlen, ha Rogánék valamilyen ügyet szeretnének kreálni, láttunk ilyet eleget. Rogán egyik embere, Zuschlag János pedig maga mondta el egy telefonbeszélgetésben, hogy az a feladata, hogy ha nincs ügy, találjon ki egyet ellenem.

https://www.facebook.com/488140827963432/posts/3714674465310036/?d=n

Egy ilyen történetből többféle kompromittáló mesét kerekíthetnének Rogánék. Ha az információ hamis és és nyilvánosságra hozom, azzal járathatnak le. Ha viszont igaz, de mivel nem kaptam bizonyítékokat, nem hozom nyilvánosságra, ezzel járathatnak le, például fényképeket mutatva, hogy beszéltem a jóemberrel. Vagy lehetnék akár „hazaáruló kém” is (az ötvenes évek komcsijai ezt nagyon tudták és Putyin is szereti ezt a módszert), aki idegen országok érdekében próbálta lejáratni a hazát. A propaganda bármikor bármilyen hamis sztorit képes hetekig futtatni.

Mindenesetre az informátornak többször javasoltam, hogy tegyen feljelentést. Egy tényfeltáró újságírón kontaktját is megadtam neki, de az újságírónak jeleztem, hogy csak akkor vállaljon találkozót, ha azon már bizonyítékot is kap. Tudomásom szerint a kezdeti kapcsolatfelvétel megvolt, de aztán a jóember felszívódott, mint ahogyan engem sem keresett többet. Az ügyet már-már el is felejtettem, de az eheti viccek alapján már elég nyilvánvaló a második lehetőség, a provokáció volt az igaz.

Ami viszont egészen biztos: Rogán SOHA nem fog megfélemlíteni, akárhány fekete autót küld rám, vagy akárhogy próbál lejáratni!

(Hadházy Ákos, Fb)

[greenteaforbreakfast]

Tegnap

Szép volt az idő, úgyhogy megnéztük, van-e ösvény a dombtetőre, amit lassan minden oldalról láttunk már, csak fent nem voltunk.

Ez még egy korábbi kép, a faluból így látszik (a legközelebbi az, jobb oldalon):

A másik oldalról meg ilyen volt kb két hete:

Na ez nyáron egy nagyonlaza másfél órás séta, a végén pici emelkedővel, 4 km az egész. Most a következőképp nézett ki.

Az elején még volt ösvényszerűség:

Amit már csak az állatok jártak mostanában:

Aztán volt egy szakasz, ahol felfele kellett menni. Sajnos a kép nem adja vissza, hogy mennyire emelkedett, de ilyen térdig érő hóban ez ide föl négykézláb kapaszkodás volt inkább, mint séta:

Aztán elértünk az elágazáshoz, ahol el kellett dönteni, hogy felmegyünk-e teljesen, vagy inkább körbesétáljuk. Körben még voltak ösvénymaradékok, felfele csak térdig, sőt, néhol derékig érő szűz hó. Nyilván felfele indultunk. Az ott szemben amúgy Lofoten.

Mondom, hogy nincs ösvény:

És hogy néhol derékig ért (itt még utána süllyedt lefele a lábam, a kabátzsebem bőven beleért a lukba, mire kievickéltem):

De aztán a tető fele közeledve voltak olyan hóátfúvások, amiknek annyira meg volt fagyva a felső rétegük, hogy megtartott, és simán át lehetett rajtuk sétálni. Ebben az volt a vicces csak, hogy ettől az egész előrejutás olyan volt, mint egy konstans orosz rulett. Sosem tudtad, hogy a következő lépésnél fennmaradsz, vagy 10-70 centire süllyedsz. Bazi szép volt amúgy:

Aztán már csak 1-2 négykézláb kapaszkodós-szenvedős szakasz következett, és már fent is voltunk a csúcson. Három órába telt, de megérte. Soha nem küzdöttem még ennyit 476 méterért :D

3.9 km, 10000 lépés, 1000 kalória. Csodálatos statisztika.

Na de itt egy rendes kép is, így a végére:

Visszafele 1 óra 17 perc alatt tettük meg ugyanezt az utat, nyilván ahol tuduk seggen csúszva, hiszen hogy máshogy.

Levonhatnánk a tanulságot, hogy ha a helyiek nem járnak erre, akkor annak oka van, stbstb, de az a helyzet, hogy ez életem egyik legfaszább túrája volt (pedig azért van a listán már Tátrától elkezdve Új-Zélandon át minden, a pár órástól a többnaposig), és eddig három helyinek mondtuk el, és egyik se mondta, hogy mekkora állatok vagyunk, hogy bepróbáltuk, hanem nagyon elismerően bólogattak, meg mondták, hogy az azért kemény, és hogy milyen faszagyerekek vagyunk (és hogy ezt nem gondolták volna rólunk :( :D). Úgyhogy megyünk még.

[iwannapushthebutton]

így néz ki ha nyomok rá egy fekete réteget is - ahogy gondoltam, túl sokat nem adott hozzá, de próbakörnek így is jó volt.

az eredeti digitális színezett kép így néz ki:

nyilván a rossz kezdés után kb. esélytelen volt, hogy valami hasonló kijöjjön, dehogy megközelítőleg sikerült, az már nagy szó. három színnyomás tesztnek ez eddig remek. a print amúgy a valóságban egyáltalán nem ennyire sötét, vagy legalábbis nem ennyire zavaróan. kaphatott volna még egy derítő timsó fürdőt, de eltekintettem tőle.

a finom részletek eltűntek. legalábbis közelről alig látni őket, furcsa módon minél messzebbről nézed annál több látszik. kipróbálhatjátok otthon a gép előtt ti is. nagyon vicces. minél messzebb mész annál inkább hasonlít az eredeti képre :D

Tanulságok:

a gumiarábikum kurva könnyen lejár és tönkretesz mindent - ezt valahogy sehol sem írták, szóval jobb megjegyezni

a papír negák a nagyon nüansznyi részleteket nehezebben viszik át -> lehet növelni kellene az expó időn, másfél óra helyett 2 órát mondjuk

a papír negatív a kontrasztosabb témákhoz jó

tovább kell dolgozni a másolókeret koncepcióján

A következő kép, amit csinálok szintén lágy lesz, de máshogy. De ott már jó lenne a színeket egyenletesen transzferálni - legalább azokat.

[avicdsgn1]

Ez amolyan magyarosan vicces szitu ismét. A két kamu banda kiment nevetségesen átlátszó módon pózolni az árvízzel, zsákokkal meg minden szarral. "Khycsimmel árweezbe". És most azon vitatkoznak ki volt a nagyobb kamu :DD Pedig mindkettő csak nagy szősülmédia pózolással akart kihasználni egy vészhelyzetet. Bohócparádé. A két kedvencem. VV Mössiás fegyverhordózója az az ujjletördelős brutál antipatikus fasz. Képeken pózolva nagy melóban....fehér cipőben pakolja tele a zsákokat.....az utána képen még mindig hófehér cipőben pózol :D Baszki ha csak kimegyek a fehér cipőmben szar időben sétálni egy órára rá már foltok vannak rajta.....ő elvileg egész nap a sárban, árvízben zsákokat pakolt és lapátolt és egyetlen folt nincs rajta. Tuzson Bence fehér ingben nyomja a "melót"...mondjuk ő legalább rendes, használt lapáttal pózol. Ami bekoszolódott. De azért Csúccsány teherautó betolásos póz se rossz :D Az egész Megafos is ment szintén. De ők eleve vicc kategória. Mondjuk azt nem lehet elvitatni, hogy a balettos be is koszolta magát. Szóval valszeg csinált is valamit pózerkedésen túl is. Az ultimate kép akkor is VV Messiás a világmegmentő lapátolása. Most azt hagyjuk is, hogy egyetlen izzadtságcsepp nincs rajta. Én izmosabb, atletikusabb vagyok bőven, mint ő, de ha lapátolnom kéne egy idő után megizzadnék. Rajta egyetlen harmat sincs egyik képen sem. Az is csak legyen szőszálhasogatás, hogy azért ilyen saras, koszos munkában egy-két koszfolt keletkezik. Legalábbis másokon ugyanott mindenkin láttam. Izzadtságcseppet is. Rajta semmi. De...hogy úgy lapátoljon persze tökéletesen beállított képen a zinstára, hogy a lapáton egyetlen porszem se keletkezzen az már tényleg űberprofi szint :DD Ráadásul egyértelműen vadiúj lapáttal....ha láttál már lapátot közelről te is tudod. Vadiúj tiszta lapáttal állították be pózolni...cirkusz. Amúgy Guccsi vagy LV lapát volt? Szóval a szokásos mogyolós cigánypiaci bazseva....amikor a VV Brendon Dzsasztin a hatszor visszatekert órájú, lerohadt 30 éves Bömöskét akarja rádsózni 2 misiért.

Halkan.....az egyetlen valaki akiben volt némi méltóság és nem ment bohócot csinálni magából KariGeri volt. Kiment ellenőrizni....elmondta a mondókát, nyilatkozott és ennyi. Ez a dolga. Nem beállítva kamupózolgatni a szósűlmédiában zsákokkal. Nincs értelme ennyire átlátszóan bohócot csinálnod magadból. Győzikesó szint....tényleg ő nem vót pózolni árwyzzel?

[ggtjapan2]

Shibuya- ebéd

Hazaértem és rövid készüléd után indultunk Shibuya városnegyedbe, ami fele akkora kiterjedésű (15e km2), mint Debrecen és több mint kétszer annyian lakják (440 ezer), egyébként pedig a nyüzsgő éjszakai életéről (is) híres.

Nagyon alapos keresés után beugrottunk (<- ez itt egy vicc!) egy gyorsétterembe véleményezőinek. Több helyen is azt írták, hogy ez egy olcsó és nagyon jó hely, de ebből egyik sem volt igaz. Nem volt drága és nem volt rossze, de az előbbiek sem igazak.

Kb. a kép közepén a távolban volt a bejárat. A pult elején - mint egy jó menzán - felkaptuk a tálcát, választani kellett valamit ezek közül:

Azonnal készült a tészta frissen, belerakták az alaplébe, majd fizettünk és leültünk. Aztán később jöttünk rá, hogy volt még egy sziget középen - az előző kép jobb széle -, ahonnan friss zöldséget, fűszereket, szószokat lehetett még a levesbe rakni.

Egy idő után azonban a kedves pénztároslány észrevette, hogy nem mi viszont nem vettük észre - mármint a feltét-pultot - és összerakott nekünk mindenből egy kicsit egy tányérra és az asztalunkhoz hozta. Szívecske neki.

[burntsiennasblog]

A negyedik napon kevés motivációt éreztem.

Szerda délután már Dettivel festettünk, aki mindig nagyon izgalmas festészeti feladatot talál ki. Most az első akrilos alkalommal a pointillista stíluson keresztül ismerkedtünk a színkeveréssel. Az elején azt hittem értem mi a feladat, aztán elbizonytalanodtam, hogy talán mégsem... Aztán rájöttem, hogy nincs kedvem a feladathoz, mert nincs türelmem pontozni...

Szóval fáradt voltam szerda este és úgy éreztem alig festettem valamit (pedig nem is), csak hát itt már nálam nem a mennyiséggel kéne lenyűgöznöm magamat hanem a kvalitással. Ahogy Ildi mondta, átállítani a fejünkben a gombot, hogy egy nap egy kép, vagy akár több napig egyet vagy valami ilyesmi.

Tehát a negyedik nap törekedtem arra, hogy kisebb képet, könnyebb témát válasszak, hogy megnyugodjon a lelkem. De egyébként Detti hozott plextort, ami egy levegőn hamar megszáradó anyag és homokot meg kisebb növénydarabokat lehet belekeverni, így alakítva ki izgalmas felületeket. A technika újdonsága miatt is praktikusabb volt egyszerűre venni.

Témának a török ház ablaka vagy bejárata között vacilláltam, végül utóbbi jobban érdekelt, nagyon szép fény-árnyék hatások voltak rajta reggel és hát azok a középkori ajtókeretek!!!

Az ember nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy egy ilyen ajtón belépve, egy műemléki jelentőségű helyszínen alkothat, és léphet be nem csak a múltba, hanem a saját világába is. Nagyon fontosnak éreztem megörökíteni ezt magamnak.

Ebéd után pop art stílusban dolgoztunk, és az is nagyon élvezetes volt. Vicces volt ahogy vírusszerűen terjedt a maszkolás a festôszalaggal, de hát így egyszerűbb volt!

Szép munkák lettek, az enyém nincs kész, itt tart:

A csillagot még körbekeretezem feketével. Hogy honnan jött?

Igen, persze volt pár csendélet beállítás, amiből én egy csíkos táskás kagylósat néztem ki inspirációnak. Amúgy ez volt az: