#Férj

[csacskamacskamocska]

Naiv férfiak

Jó ember volt. A mai napig az. A szakmájában okos és tehetséges. Fantasztikus logikával, kimagasló újításokkal a szoftverfejlesztésben. "Érezte" ezt a dolgot, a vérében volt. Kamasz korától teljesen önállóan képezte magát és végül szakirányú diploma meg bármilyen diploma nélkül kiemelkedő fejlesztő lett. De van benne valami kiborító naivitás, ami a felszínesség érzetét is kelti és a gyerekségét is.

Ő sosem vette észre amikor a környezetünkben valakik "úgy néztek egymásra", nem feltételezte, hogy a kollégái fúrják mer túl nagy kihívást jelent számukra, nem gondolta, hogy akit a bizalmába fogad az őt, engem, a családunkat meg is ítéli, el is árulja. Bosszankodás helyett nevetett, a bosszúságát elfojtotta, folyton fejfájással küszködött, dobozszámra szedte a Quarelint. Kedves volt velem. Őszinte. Nem titkolózott, nem sumákolt, nem ködösített és nem volt képmutató. Olyan tiszta volt, mint egy pohár víz. Szeretni nagyon lehetett, de nehéz felnézni valakire, aki folyton rácsodálkozik arra amit mondasz. Az egész lénye egy hatalmas kérdőjel a világ bonyolultabb összeszövődései felé. A következtetései rosszak, használhatatlanok. Szerinte az nem lehet, hogy A megcsalja B-t mert A olyan rendes embernek TŰNIK. Ha kiderül, hogy A-nak évek óta viszonya van C-vel, akkor néz, hogy ez hogy?? Hiszen A B-nek a felesége. És te nem hiszed el, hogy létezik ez a naivitás.

Ő az, aki elhiszi, hogy az élettársa hétvégeken a barátainál alszik, aki elhiszi, hogy az élettársa amikor együtt alszik az exével, akkor semmi sem történik. Büszke rá, hogy ő megbízik a másikban. Egyszerűbb is így. De valójában csak arról van szó, hogy amit ő nem tenne meg, azt nem feltételezi másról sem.

Ő az, aki nem veszi észre azt sem, ha érdeklődnek utána. Lepereg róla minden csábítás. „Csak barátok vagyunk”. És tényleg úgy hiszi!

Ő az, aki nem néz utána adományozáskor, hogy kinek ad. Ő az, aki nem látja meg, ha kihasználják.

Ő az, aki elmegy külföldre dolgozni, pontosan kiszámolt költségvetéssel, hogy majd lakást vesz, ha visszajön. De nem marad pénze, csak egy autóra, amit aztán nem is ő használ, hanem egy ismerőse. Nem marad pénze, mer eltartja az itthon maradt, nem dolgozó élettársát, fizeti az albérletet, adja az apanázst, mert neki ez alap, hiszen egymáshoz tartoznak, a nő minden szenvedésével azonosul és segít. Nem veszi észre, hogy az ő lemondása mellé a másik ember nem teszi oda a maga lemondását a közös cél érdekében. De oknak azt gondolja, hogy külföldön drágább az élet. Sosem vádolná a nőt azzal, hogy kihasználta. A kocsi meg rendben van, hogy használják mert így nem kell fizetnie a tárolásért.

Arany szívem!

A háta fáj, a gyomra fáj, a feje fáj, a haja kihullott, állandóan megbetegszik, de nem azért, mert nyitott kapcsolatban él amiben csak a nő pasizik, neki sem ideje, sem affinitása nincs csajozni, nem azért, hanem mert mérgező a víz és a levegő. Úgyhogy vesz víz és levegőtisztítót. De semmi sem változik.

Szereti, de nem ismeri a gyerekeit, nem tudta, hogy ismernie kellene őket, nem gondolta, hogy munkát kell beletenni, és hagyta is, hogy eltérítsék a gyerekeitől. Elfogadott minden magyarázatot arra, hogy miért ne legyen a gyerekeivel, miért ne engedje magához őket, mert otthon békét szeretett volna, és azt, hogy ne maradjon egyedül.

Nem bír egyedül élni. Mindent megcsinál, ellátja magát, teljesen önálló, de lelkileg nem bírja az egyedüllétet.

Jó ember. Jó szándékú, kedves és előzékeny. Talán a leírás alapján nem tűnik okosnak, pedig az. Okos nagyon, tanult, művelt. Csak naiv az emberekkel. Mert a saját jóságát vetíti ki rájuk. És mert nem érdekli, hogy azon kombináljon, ki mit miért csinál. Nem is érti a rejtett mozgatórugókat.

Érzelmileg befogadó.

Alkalmazkodó. Elél bármilyen körülmények között. Ha kell keresztény gyülekezetbe jár, ha kell vegetáriánus lesz és buddhista, a jósága megtalálja a jót bármiben. Csak ne legyen egyedül.

Ő volt a férjem.

Sokáig dühös voltam rá, őt okoltam a helyzetért amibe kerültem, hogy nem szexeltünk és végül megcsaltam, aztán a megcsalás miatt szenvedtem. Szar volt az egész. Aztán idővel rájöttem, hogy kevés voltam hozzá, hogy megoldjam a helyzetet, nem volt elég önismeretem és magabiztosságom, nem harcoltam, csak tűrtem és vártam, mintha attól megváltozna bármi, amíg el nem pattant bennem a dolog. Még akkor sem akartam elhagyni, mert jó ember volt. Értékes. És mert máskülönben jól megvoltunk, bár a naivitása bosszantott sokszor. Végül nem vádoltam semmivel. A saját gyávaságom volt az oka mindennek.

Szabotőr volt. Nem tudott kiállni magáért, inkább szabotált a dolgokat. Ha elaludt, nem lehetett felkelteni. Mint valami betegség. Mint aki élőhalott. Ha valamit nem tudott megoldani, kizárta az életéből. Nem dühösen, hanem egyszerűen "elfelejtette". Aztán nagyon sajnálta. Őszintén. Valószínűleg a saját motivációira sem volt rálátása, nem csak a másokéra nem. Aztán már minden érzés elmúlt, bár jóban vagyunk, de barátkozni sem tudok vele, mert ha beszélünk, mint a minap, 10 perc után már tudom, ezért váltam el, e miatt az érzés miatt, hogy a naivitása kedves, de gyerekes, nem tudok felnézni rá, nincs benne a férfias húzóerő, se az érzés, hogy támaszkodhatok rá, próbálja kitalálni a gondolataimat, befejezni a mondataimat, de képtelen eltalálni, mert a világa lineáris.

A válás után egy ideig járt terápiára. Egyszer beszéltünk, és azt mondta, a terapeuta ráébresztette, hogy milyen önző volt velem. És nem érti, hogy én ezt hogy bírtam olyan sok évig. Nem mondta, hogy sajnálja. Csak elmesélte. Én meg forgattam magamban a szót. "Önző". Önzésként fogalmazta meg a terapeuta azt, amikor úgy gondolod, hogy a másik embernek nem probléma az, amiről nem beszél. Ami mindenki másnak probléma a világban, az a te kapcsolatodban nem probléma a másik embernek. Ha MÁR nem beszél róla, akkor nem probléma. Fő, hogy neked békéd legyen.

[gyorinokedli]

A kötődő és igényszerinti nevelésben hiszek.

Már a terhességem gondolata előtt tudtam, ha valaha gyerekem lesz, azt így fogom irányítani magam mellett. A szülői identitásom nagy részét ez teszi ki. Számomra egyértelmű, hogy egy kisbaba igényei és vágyai egyek és ugyanazok, nekem pedig a szent feladatom hogy ezeknek eleget tegyek. És ennek a gyakorlata átültethető akár totyogós, meg annál idősebb gyerekekkel való együttélésbe is.

Na meg a poroszos módszert a bőrömön tapasztaltam csúnyán félremenni.

Na de én sokat jártattam a számat erről a férjemnek, a terhességem alatt, meg azóta is. A praktikus hogyanokról, meg az elméletekről is. Ő mindig jól egyetértett, de soha nem volt a témában proaktív.

Anyámmal a gyerek születése után volt egy hatalmas határhúzásom, és vitám, viszont azóta a kapcsolatunk virágzik. Soha nem voltam ennyire közel hozzá emberileg. Ettől függetlenül ő engem tök máshogy nevelt, nem is érti mit miért csinálok, azt gondolja túlgondolok és túlreagálok mindent.

Mostanában sokat vagyok vele, néhány dologban beadtam neki a derekam, csak hogy menjen a kapcsolatunk továbbra is egy jó irányba. Én hurcináci vagyok, a gyerek 6-7 hónapos koráig babakocsiról hallani sem akarok. Van egy, úgy örököltük, de csak 6 hónapos kortól jó, amit anyám persze nem hitt el. Hát összeraktam, megmutattam neki:tessék lássék marad a hordozó, majd tologathatja eleget később.

Ezt elmeséltem a férjnek, aki olyat mondott, amit nem gondoltam. Azt mondta, hogy ő fél, hogy anyám meg fogja változtatni a nevelésről alkotott képemet, és hogy ezt ő nem akarja.

Engem ez lesokkolt. Mármint soha nem mondott ellent az elveimnek, azok szerint is cselekedett az elmúlt 3 hónapban, de nem gondoltam, hogy ilyen mélyen egyetért velük. Fantasztikus módon, a tudta nélkül űzött el a fejemből minden "szaranyavagyokagyerekemutálnifogéskülömbenis" gondolatot, amit a családdal való csatározások a fejembe ültettek.

Szeretem ezt az embert

[anyadisszeretne]

A szerelemről kérdeztél egyszer és amikor lecsuktam a szemem egyszerre két férfi jelent meg. Az egyik maga a mámor, a gyengédség s mégis az erő a másik pedig a tipikus akivel két mondatot nem tudsz úgy váltani, hogy ne repüljön valami a levegőben. Az elsővel komoly és mély beszélgetéseink voltak és hosszú hosszú soraink egymásnak az élet kudarcairól de másik ő nem beszélt csak hallgatott s mégis annyiszor több mindent mondott el mint bárki. Ő nem tudja a kedvenc dolgaimat de mindig figyel a részletekre és idő kellett ahhoz, hogy ráébredjek a szerelem a részletekben rejlik . A hétköznapok szürkeségében, hogy tud-e a szürkéből pirosat s a pirosból feketét festeni.

Tehát amikor lecsukom immár a szememet egyből az ő ráncos gondterhelt arca jelenik meg s nem tudom oh Istenem nem tudnám semmire lecserélni, mert sem pénz sem ház sem mámor sem friss hús nem tesz olyan kiegyensúlyozottá s boldoggá mint Ő.

[wildiesong]

"Szeretlek, és nem tudok olyan egyszerűen napirendre térni afelett, milyen kivételes boldogság, hogy éppen te vagy a férjem." (Szabó Magda)

[csakazolvassa]

az egyenlőtlenség formái 31.: én megmondtam!

Ez olyan jelenség, amelyet mindenki ismer. Mindannyiunknak volt ilyen apja, de ha nem, akkor férje. Ha az sem, akkor kollégája. Talán a leglájtosabb egyenlőtlenségi megnyilvánulás férfitől nő irányába: amikor az a legfontosabb, Mindenek Felett Álló Érdek, hogy őneki igaza legyen. Mindent ennek rendel alá. Véleményez, magyaráz, beleszól, jobban tud, kontrollál. Hogy végül kimondhassa: látod…! Sima…

[udv-wilson]

Ferike

-- így hívja néni a nemrég meghalt férjét, az egykori egyetemi tanárt, valahol egy I. kerületi örökpanorámás társasház harmadik emeletén.

A negyediken van a munkahely, ahol dolgozom, alattunk a budai polgárság krémje, ahol 8-tól 5-ig ezen polgárság része lehetek munkaidőben.

A néni törékeny, alacsony, izléséses szőkére festett hajjal, papírvékony, de éppencsak ráncos bőrrel. Nyolcvan éves, egykori történelemtanárnő. Minden ízében kellemes, idős nő.

Először csak köszöntünk egymásnak, aztán amikor reggelente szinte egyidőben érkezünk a gondozónőjével, aki a bevásárlását intézi, sokszor összefutottunk, és ezek a találkozások egyre szélesebb mosolyt szültek az arcunkra.

A köszönésekből hogy-tetszik-lenni? vált, majd jaj-de-örülök-hogy látom! lett.

Kapcsolatunk fordulópontja talán akkor jött el, amikor egy óriási pálmát kellett a terasza egyik részéről a másikra elvinni. Akkor egy kollégámmal segítettem. A kollégám lelépett, én ott maradtam, mert nem nézhettem, hogy a kiszóródott virágföld a patyolattiszta lakásban maradjon, és összesöpörtem.

A néni azóta szinte minden héten jár föl hozzánk, hol egy csavart kell meghúzni nála, hol a hűtő magasan levő konnektorját kell kihúzni a leolvasztáshoz.

A héten kétszer is volt fönt a néni az irodában, ilyenkor mindig nagyon szabadkozik, hogy már megint zavar, de hát, ugye, egyedül él, Ferike, az egykori egyetemi tanár férj, aki ezeket a dolgokat intézte, nincs már -- mondja kényszeredetten, de nem panaszként, csak magyarázatként.

Az első esetben nem működött a vonalas telefon.

Amikor beérkezem a lakásba, mindig megfutjuk a köreinket a cipővel és azzal, hogy megkérdem, bemehetek-e, illetve elmaradhatatlan a helykínálás is. A cipő mindig marad, és mindig bemehetek a lakás különféle helyeire és helyet sem foglalok.

A telefon süket volt. Tárcsahang (mondhatni, nyomógombhang) volt, de vonal nem volt, így kerítettünk gyorsan egy másik telefont, de az is hasonló hibát mutatott, tehát vélhetően nem a telefonnal van a baj. Újraindítottam a routert, lett vonal és boldogság is. De hát, ha már ott vagyok - kérdi - nem hívnám-e fel a Vízműveket, mert azért szeretett volna telefonálni, mert a vízóraállást be akarja jelenteni, és hát ezt is Ferike, az egykori egyetemi tanár intézte, de ő már, ugye, nincsen és ő még - mondja a néni - főzni sem tud szégyen ide, szégyen oda, ugyanis mindig Ferike főzött, közben meccset nézett, ő gondoskodott mindenről, csak hát, ugye, már Ferike nincs és el van veszve sok dologban, mondja.

Felhívtam a Vízműveket, kiderült, nem most van diktálási időszak, elmagyaráztam mit, hogyan kell, váltottunk néhány kellemes és udvarias, de egyre inkább mélyebb mondatot, és mentünk a dolgainkra.

A második alkalommal a héten a tévével volt baj: nem volt adás.

Lementem a nénihez, megfutottuk a köreinket, cipő, helykínálás, egyebek.

A néni odahordott minden, a lakásban fellelhető távirányítót. Ezeket szépen kiválogattuk, melyik tartozik ide, melyik nem, nézem a készüléket, bekapcsolom, van adás. Kikapcsolom-bekapcsolom, van adás. Megint, megint és újra. Nyugtázzuk, hogy valószínűleg csak összekeveredett valami valahol, és nem akarom észrevenni, hogy minden jól működött, csak összezavarodott a néni. Telik az idő.

Tudja - mondja az asszony - Ferike intézte ezt, csak ő most már nincs, ő az egyetemen volt tanár -- teszi hozzá. Képzelje - folytatja - a szekrényében most találtunk egy nagy táskát, tele filmekkel, de azok Ferike szobjában vannak, nem is nagyon megyek oda be, de hát az unokák, ha jönnek, ott alszanak, ott néznek tévét, és ha már itt vagyok, megkérhet-e, hogy azt is nézzem meg?

Bemegyünk a kisszobába (Bemehetek? Temészetesen.), ott egy tévé és egy videomagnó. Mutatja a néni, hogy látom-e, hogy mennyi filmet találtak abban a táskában, ami Ferike szekrényében volt, aki az egyetemen volt tanár -- és mutat a polcnyi vhs kazettákra. Nem is tudta, hogy vannak ezek, és az unokák most megnézetik vele mindegyiket, ki fogják kérdezni -- hallgatom a nénit.

Teszek-veszek, dugom össze a kábeleket, kapcsolom a tévét, bejön az M1, helyben vagyunk, van adás.

Kipróbáljuk a videómagnót is? - kérdezte a néni. Hát hogyne, és kicserélem a kábeleket. - Mutassam meg, hogy kell kezelni, vagy tetszik tudni? - Hát, ha nem nagy teher... Mutatom, mondom, többször, és újra és megintcsak. Ezt meg kell nyomni, ezzel állítjuk le, ezzel indítjuk el, satöbb.

Beteszünk egy kiválasztott kazettát, ami ott volt a videó mellett, amit alighanem az egyik ottalvó unoka nézett.

Nyolcvanas évek legvégén- kilencvenes évek legelején vagyunk abban a pár pillanatban. A helyszín egy házasságkötő terem. A névtelen operatőrünk követi a az ifjú párt és a kedves egybegyűlteket.

A néni némán áll mellettem, csak mutogat, az egyik ember ő lehet negyvenévesen, két fejjel magasabban, a másik Ferike, az egyetemi tanár, jovális, szemüveges, középkorú, jó kiállású ember aki az egyetemen tanított, de ő, ugye, már nincs.

A néni megnémult, dől a könnye.

Ömlik, záporozik ebből a kicsi, törékeny, egykori történelemtanárnőből a könny, itt a polgári milliőben valahol az első kerület örökpanorámás, budai hegyekre néző társasház harmadik emeletén.

Gyorsan kikapcsolom a videót, rendezgetem még az elemeket, a néni zokog, rázkódik a sírástól, próbálom egy barátságosan, de nem tolakodóan az együttérzésemet kifejezni azzal, hogy távolról a vállára teszem a kezemet.

Elmegyek, elköszönök.

Zárnám az ajtót kívülről, de a könnytenger között kiszól a néni:

arra kérem, nagyon szeresse a feleségét!

Az ajtó becsukódik, magára maradt a néni Ferikével, az emlékekel és ezzel a feloldhatatlan, megérthetetlen idő múlásával.

[mircsy]

"No Longer You" - Hungarian Loose Translation

So I made this loose translation of "No Longer You" from EPIC: The Musical by Jorge Rivera-Herrans, but the thing is I can't really well/don't dare to sing

Therefore, I'm calling out to my fellow Hungarian EPIC fans who love to sing - uhm - I drop it here and - uhm - if you could somehow pass a cover on to me... It would make me really happy to hear how it actually sounds... And for fun I literal translated back the Hungarian translation to English, this is the structure I follow: Original lyrics Hun loose translation (Literal translation of Hun)

__This is how it goes__:

I am the prophet Próféta vagyok (same)

With the answers you seek Kérdésedre adok (To your question I give)

Time…I've unlocked it Vá-…-laszt, aminek (Answer that)

I see past and future running free Idővel határt nem szabok most (I won't limit with time now)

There is a world Tán valahol (Maybe somewhere)

Where I help you get home Honra rámutatok (I point at home)

But that's not a world I know De te ott nem vagy sehol (But at that place you are nowhere)

What? Hogy?

I see a song of past romance Szerelem száll a múlt egén (Love flies across the sky of the past)

I see the sacrifice of men Áldozattá válik sok férj (Many husbands become victims)

I see portrayals of betrayal Látom ábráját árulónak (I see the figure of a traitor)

And a brother's final stand Rajta bátynak rút vérét [I'm not satisfied with this line lol] (On them is a brother's hideous blood)

I see you on the brink of death Látom, beér majd a veszted (I see your doom, reaching you)

I see you draw your final breath Harcolsz, amíg csak lélegzel [I'm not satisfied with this line either] (You fight, just until you breathe)

I see a man who gets to make it home alive Látok valakit haza térni, de téged (I see someone arriving home, but thee)

But it's no longer you Nem visz tovább az út (Does not take any further the road)

This can’t be… Nem, ez nem [lehet]… (No, this can’t [be]…)

We’ve suffered and sailed through Hajóztunk sok kínban (We sailed in much torment)

The toughest of hells Veszéllyel megvívva, (Fighting danger)

Now you tell us S azt mondod, hogy (And you say that)

Our effort’s for nothing Mindezt hiába? (All this was in vain?)

I see your palace Látom a várad (I see your palace)

Covered in red Vörös fényben (In red light)

Faces of men who Megannyi férfi (So many men)

Has long believed your dead Végednek hitében (In the belief of your end)

I see your wife with a man who is haunting A szeretett nőddel ott van a párja (With your beloved woman there is her pair)

A man with a trail of bodies E rémnek Halál nyomában (This beast has Death in his track)

Who?! Ki az?! (Who's that?!)

Chorus 2 ...

[katacha]

A fehérvári úti (javítva) csarnokban van egy húsos (Fazekas Család), csodaszép szalonnák, kolbászok vannak, ropogós szélű porchettát vettem, férj buldak levesét azzal tuningoltam, az enyémet pácolt-sült tőkehallal.

[konyvekkozt]

J. megvakult

korábban meséltem J-ről

J-t sikerült elhelyeznem. egy lábadozóba került, ami valamiféle hibrid a hajléktalanellátás és a kórház között. a lábadozón van egészségügyi személyzet, gyakorlottak a mindenféle szakellátásban

szerencsém volt, mert a megkeresésünkre, mely szerint J-nek átmeneti ellátást keresünk, nyitottak voltak, helyük is volt

J. így a szemészetről a lábadozóra érkezett betegszállítóval. pénteken szállították, hétfőn voltam nála. J. ült az ágy szélén, kekszet majszolt. elmondtam neki, hogy átmenetileg van itt, azért, mert itt fókuszáltan tudnak segíteni neki az egészségügyi dolgokban. például van kapacitás arra, hogy autóval szállítsák kivizsgálásra, elérjék, hogy legyen időpontja ultrahangra, ami elengedhetetlen amiatt, mert a daganatos betegségéről nem tudjuk, hol tart, milyen károkat okozott

J. a héten volt szemészeti kontrollon. a szakvélemény szerint 100%-os a látásvesztése

ízlelgettem a mondatot. J. megvakult. megannyi kérdés mozog bennem

nem tudom, J. vissza tud-e jönni hozzánk, el tudunk-e látni egy vak embert. azt sem tudom, a párja hogy éli meg, hogy a férje már igazoltan semmit nem lát. abban sem vagyok biztos, hogy a felesége el tudja-e látni, belátással lenne-e a gyógyszereléssel kapcsolatban

J. most jó helyen van. megvan a következő szemészeti kontroll időpontja, van ultrahangos időpont is, onkológiai kontroll is lesz

viszont nem tudom, J. meddig maradhat a lábadozón. ha sokáig, remek, de nem ezt ígértük neki. J. végtelenül együttműködő, megérti, hogy marad. viszont a felesége sem erre számított, nem látjuk, hogy boldogul önálló személyként és nem egy látásvesztett férj segítjeként

és itt vagyok én. van egy lakóm, aki megvakult. J. most azért nem lát, mert nem kért időben segítséget. és hiszem, hogy megannyi módon a tudtára adtam, mindenben számíthat rám. de J. nem lát és soha többet nem lát már

szociális munkásként minden segítséget szeretnék megadni a lakóimnak. és ez így is van. minden ügyfelem minden ügyét a szívemen viselem. intézek idősotthoni elhelyezést, közgyógyellátást, TB ingyenesítést, meghallgatok örömeket és bánatokat

J. túl későn bízott meg bennem. kekszmajszolás közben azt mondta, túl nagy terhet vettem a nyakamba, mire biztosítottam arról, nem túl nagy a teher

J. elkezdi tanulni a látás nélküli világot. én pedig azt mantrázom, mindent megtettem. és ez igaz is. közben mégis van egy lakóm, akiről nem tudom, mikor és hogy érkezik vissza hozzánk, hogy tudom integrálni a házasságába

mindent megtettem, nincs bennem bűntudat. mégis nehéz, hogy van a világban J., aki megvakult

szociális munkásnak lenni kiváltság, mert emberek bíznak meg bennem - vakon, hiszen nincs más. szociális munkásnak lenni felelősség, mert megvakulhat bárki - aki nem bízott bennem vakon

[kezenani]

szomorú séták

c. ciklusunkban ma egy 2015. nov. 25-i esetről emlékezem meg nektek

jézusom. itt az volt, hogy másfélórás gymstick óra után 2,5 km-es gyaloglással izzadtan, fáradtan érkeztem haza, kulcs nélkül. férj itthon, telefonja lemerülve. a birtok bevehetetlen, próbáltam, elhiheted. nagyon sokat bóklásztam a környéken, kedves kis utcákon fel-alá, mindig vissza-visszatérve, hátha férj körbejár, ahogy amúgy mindig teszi, hiába. egyetlen kincsem a szép-kártyám. nekiindultam hát a világnak, hátha férjnek előbb-utóbb feltűnik hiányom. irdatlan messze találtam egy bisztrót - fenti fotón megörökítve -, egyedüli és valószínűleg utolsó vendégként egy forró paradicsomlevest óhajtottam. isteni volt, tüzes fűszerezéssel, lavornyi adag. az utolsó cseppeket kanalaztam, amikor férj megcsörrintett. öröltem neki, mert késő volt, hideg, este és fél kilenc.

fitneszre a továbbiakban kora délután jártam inkább.

[zoeeozzoeeoz]

Rendeléseket névre veszek fel. Vannak magukat viccesnek tartó egyedek, akik nem a saját nevüket adják meg ilyenkor, hanem egy kitalált valamit. Pl. volt már SpongyaBob, Csigusz, megylekvár, kakóscsiga, Tarzan, Maugli is. Most csak ami hirtelen eszembe jutott. Engem egészen addig nem érdekel, amíg meg is jegyzi hogy milyen néven adta le nekem a rendelést. Ellenkező esetben, nem tudom neki kiadni az elkészült rendelését.

Én: Kérnék szépen egy nevet.

Vevő: Ribizli. Közben vigyorog.

Én: Beírom h Ribizli, tovább lépek.

Eltelik egy hét, jön a megbeszélt időpontban a .........felesége.

VF: Jó napot. A Férjem adott le rendelést, azért jöttem.

Én: Milyen néven volt?

VF: Mondja a férje nevét.

Én: Sajnos nincs ezen a néven rendelés. Biztos hogy ezen a néven volt? Nem más nevet mondott?

VF: Mondja a saját nevét, a lánykorit is.

Én: Semmi.

VF: ertzuiolkjhgfdcvbnm hogy megint vicceskedő kedvében volt a férjem!! Nem tudom! Felhívja telefonon a férjét, de az nem veszi fel. Jóóóóóóóóóóóóóó, akkor majd érte jön Ő. És mérgesen elrohan.

Két nap múlva jön a Vevő (férj) : Jó napot. Adtam le rendelést, de nem tudom milyen néven.

Én: Az baj! (Ekkor már beugrik, sejtem, hogy valszeg a Ribizli név lesz a megoldás. )Elvileg adtam egy kis papírkát a megrendelésnél, arra rászoktam írni a megadott nevet.

Vevő: Igeeeeeen, de azt sem tudom hol van.

Én: Na ez még nagyobb baj! Abszolút nem emlékszik milyen néven adta le? Saját név, felesége neve, gyereke neve, esetleg valamilyen növény, állat, gyümölcs, mesehős, étel, akármi.?

Vevő: Saját és felesége nevét is mondja, de nincs. Igen, rémlik hogy megint valami hülyeséget mondtam. Szoktam ilyet, de eddig mindig eszembe jutott, mit mondtam, de most teljesen törlődött.

Én: Van olyan név, amit rendszeresen mond? Ami sűrűn előfordul? Sűrűn mond?

Vevő: Mindig mást mondok.

Én: Remek! Ekkor már dolgozik bennem a kisördög, de hát ha papírt is elvesztette, a névre sem emlékszik, akkor én biztosra megyek, nem adhatom oda másét. Szóval amire gyanakszok, arra megpróbálok segíteni. Esetleg valami gyümölcsnév?

Vevő: alma, banán,narancs,szőlő,málna,dinnye,cseresznye?

Én: Nem nyert.

Vevő: Jaj ne csinálja már velem! Biztos emlékszik rám!

Én: Igen, emlékszem magára, de híresen rossz a névmemóriám! Esetleg ha elmondaná, mit rendelt.

Vevő: Elmondja.

Én: Beazonosítom, és beigazolódik, hogy jól sejtettem , Ribizli a nyerő. Kezemben a csomaggal, kérdezem: Esetleg valami bogyós gyümölcs?

Vevő: RIBIZLI!!!! Basszamegdeutálom!!!! Ki nem állhatom azt a gyümölcsöt! aaaaaaaaahhhhhhhhhhhhhh

Én: Én imádom! De örülök, hogy eszébe jutott. Tessék.

[csacskamacskamocska]

Miért olyan nehéz elengedni valakit... (valamit)

mi történik például a szerelemben? A szerelemben feloldódnak az én határok és valakit beengedek... és eltelik néhány év és a szerelmem az önmagamról alkotott képnek a része lesz. Majd pedig a szerelmem az önazonosságom része lesz. Vagyis, amikor megkérdezik, ki vagyok én, akkor erre úgy válaszolok, hogy már a szerelmemet is belelátom. Feleség vagyok, férj vagyok, társ vagyok. Mikor valaki meghal, akkor törvényszerűen megváltozik az önazonosságunk. És közben ezt mi nem akartuk, ezt a változást nem akartuk. Akarunk ragaszkodni a régi önazonosságunkhoz. Azt szokták mondani, hogy nem szeretjük, ha az önazonosságunkat piszkálják. Amikor meghal valaki, többé nem tudok ugyanaz az ember lenni, aki voltam, de közbe nem tudom hogy tudnék egy más ember lenni. Én az az ember akarok lenni, aki voltam! Nem vagyok kész arra, hogy más ember legyek.... Négy dologra vagyunk kitalálva az egyik, hogy együtt legyünk, a másik, hogy együttérezzünk, harmadik, hogy együttműködjük, a negyedik, hogy egymást kölcsönösen segítsük. Akkor vagyunk jól, ha ezek tudnak működni.

Ha valaki nagyon fontos személy az életünkben meghal vagy elvesztünk egy nagyon fontos élőlényt, aki az önazonosságunknak a része volt, akkor azt éljük meg, hogy nem vagyok többé ugyanaz az ember, aki voltam. És az elvesztés egyik pillanatról a másikra történik, én pedig hogyan tudnék egyik pillanatról a másikra egy másik emberré válni?

Mire kell az idő a gyász alatt? 1-2-3 év... Arra kell ez az idő, hogy megismerjük és felépítsük azt a valaki mást, aki nélküle vagyunk.

Az igazunk elengedése: Azért ragaszkodunk az igazukhoz, mert az ahhoz igazodik, ahogy látjuk a világot. Ha az igazamat el kell engedni, miért annyira nehéz, miért annyira nehéz elengedni az igazunkat? Mert akkor kiderül, hogy a világot másképp is lehet látni. (kicsit árnyaltabban, kicsit összetettebben)

Ha valaki győzött és neki van igaza, gratulálunk, elérte, hogy ne kelljen változnia, hogy a világot továbbra is abban a beszűkültségben lássa, ahogy eddig, tehát ez egy nagyon nagy eredmény, és egy valamit még megnyert hozzá, ez pedig az, hogy elveszíti a legfontosabb kapcsolatait. Gratulálunk. Amikor nem engedünk be valamit, akkor megakadályozzuk, hogy lássuk, hogy az élet és a világ több, mint amit gondoltunk. Pedig vannak kiegészítő igazságok, hogy így is lehet meg úgy is. Hogy mindenkinek lehet igaza. Miért nehéz elengedni embereket... Akkor nagyon nehéz, ha valamely énrészünkhöz az adott emberen keresztül tudunk kapcsolódni. Vagyis, ha elengedjük őt, akkor elveszítjük a kapcsolatot önmagunk egy részével. Ilyenkor érezzük azt, hogy nem tudunk nélküle élni.

– Pál Feri: Elengedés, továbblépés

Van ebben pár dolog, ami önmagában is megérne egy blogbejegyzést. Hogy amivel azonosítjuk magukat, legyen az bármi is, azt nem szeretjük, ha piszkálják. Ne vegyék el, ne kérdőjelezzék meg. Azért ölni tudunk. Ha valakinek az a képe magáról, hogy ő segítőkész, és ez más valakinek problémát jelent, akkor a segítőkészséget fogja választani. És mivel mereven ragaszkodni fog az igazához, egyszerűen nem lesz hajlandó bele sem gondolni, hogy milyen lehet ez egy másik nézőpontból. Ha van valaki, aki segítségre szorul, ő jobban „támogatja” azt, hogy kapcsolódjon saját magához, az identitása fontos részéhez, ezért nem is fogja elengedni. (ez lehet egy pici magyarázat, hogy a tudattalan miért utasít el látszólag bejövős kapcsolódásokat és miért tart meg nem működő kapcsolatokat az idők végtelenségéig) Mindazok miatt, amit fentebb is írtam, a legnagyobb fejlődési lehetőség a veszteségben van.

[angelofghetto]

hagyomáááány, hagyomány

"Hagyomány nélkül olyan ingatag lenne az életünk, mint hegedűs a háztetőn."

Gyerekkoromban tök alap volt, hogy augusztus huszadikán ágyból néztük a tűzijátékot. Olyan helyen laktunk, ahonnan oldalvást rá lehetett látni a Gellérthegyre, és bár már megvolt a pizsamaosztás, úgysem aludtunk volna a durrogástól. Aztán elköltöztünk, felnőttünk. A gyerekeimet még kis korban kivittem a rakpartra baráti társasággal, de valahogy kikopott ez a szokás, most meg még a politika is belerondít. Elvesztette a régi varázsát.

Ilyen hagyomány volt nagyiéknál a húsvét. A vacsora az öreg házban, a locsolkodás ugyanazokkal a versikékkel, és úgy tettünk, mintha nem ugyanaz lenne évről évre, de fix keretet adott az életnek, mérföldköveket az úton. Amíg éltek. És Fater, aki minden április elsején azzal ébresztett minket hajnalok hajnalán, hogy "Gyerekek! Esik a hó!!!" És vihogtunk, és úgy tettünk, mintha még aludnánk, mert már túl nagyok voltunk, és túl sokszor hallottuk ahhoz, hogy elhiggyük. Ugyanígy a mindennapi esték szerves része volt a Tévémaci fagottzenéje.

És sziveszter éjjelén végignevetgéltük az egyre csökkenő minőségű műsorokat, majd a tévével együtt számoltuk vissza a perceket, és január elseje nulla óra nulla perctől együtt énekeltük a himnuszt a szimfonikus zenekarral, persze tiszta hangon, szépen, mert nálunk valahogy mindenkinek köze volt a zenéhez. Koccintás a pezsgővel (a gyerekek is belenyalinthatnak egyet csak az ünnep kedvéért). Hosszasan aludtunk utána, és a pizsamás délelőttök szerves része volt a bécsi újévi koncert Apuval, míg Anyu zörmöcölt a konyhában, és a készülő ebéd illata úgy kúszott be a szobába, mint a Strauss dallamok a fülünkbe, és néztük a szép ruhás balerinákat, nevetgéltünk a szerzeményekben elrejtett zenei humoron, mikor pl. üllőn verte ki a ritmust a zenész, vagy beépítette a zeneszerző a csappantyúval ijesztgetést a régi korokban elbóbiskoló közönség megébresztésére, vagy hallgattuk az elmaradhatatlan Pizzicato-polkát, a Radetzky-marsnál együtt tapsoltuk ki a menetritmust a jól öltözött, felékszerezett bécsi nagyérdeművel, akinek a szembe forduló karnagy beintett, hogy mikor kezdje. És jött a koronaékszer, minden idők leghíresebb és legszebb keringője, a Kék Duna, amit megint csak együtt dúdolt a család, és ami évekkel később a 2001 Űrodüsszeia Kubrick mozi egyik ikonikus jelenetét is olyan kiválóan aláfesti, és aminél kicsit mindig elfelhősödnek a szemeim, és jön az otthon-érzés.

Aztán ez is elmaradt. Férj, gyerekek, válás, gyomor-nyomor. Lettek új rituálék, de van ami még ott legbelül visszahozza a gyerekkort, mint a húsleves illata a vasárnapok hangulatát.

Míg ezt írom, a neten élőben követem ama bizonyos újévi koncertet Bécsből, de már nem Wili Boskovsky vagy Lorin Maazel, de nem is Claudio Abbado vagy Herbert von Karajan dirigál, és nem Apuval hallgatom, nézem. Bár megtehetném.

A világ változik, az életünk változik, mi is változunk, és a fontosságaink is változnak. Minden mozgásban, ezért kellenek a kapaszkodók. A régi és új hagyományok, vagy a visszahozottak, amíg végleg el nem tűnnek az emlékezetünkből.

[lilcantina]

Üres falak, és túl sok kartondoboz

van a lakásban, úgyhogy gondoltam miért ne csinálnék kartonból dekorációkat, ha már úgysincs pénzem jobb ötletem így advent elején. Az apró dobozkákból már a múlt héten felkerültek a kedves házikók, amik úgy tűnik, hogy a gyakorló bemelegítés voltak csak, mert közben eszembe jutott egy ÚJ Ötlet.

Férjjel mostanában Harry Pottert nézünk, egyrészt mert ilyenkor van itt az ideje, másrészt mindketten nagyon szeretjük (ő elsősorban a filmeket, én a könyveket tudom kívülről, de már egy kis Hogwarts Legacy is befigyel)

Úgyhogy miért ne, gondoltam naívan. MIÉRT NE csináljak egy Hogwarts kastélyt a falra kartonból? A kiindulási alap ez a rendelhető falra szerelhető világítós csoda volt, ami eléggé leegyszerűsítve de jól láthatóan hozza a karaktert.

De hát akkor már kerestem hozzá még rajzokat, meg jeleneteket a filmből, meg képeket az eredeti makettről. Mert ugye MIÉRT NE? És egy KICSIKÉT módosítva rajta elkezdtem felskiccelni a dolgot. Most ott tart a folyamat, hogy a teljes kastélyt nagyjából arányosan, leginkább az eredeti film modellje alapján elkészítve megrajzoltam.

(Oké a jobb oldali épületnél van némi eltérés, mert ha oda rajzolom a középső tornyot ahol tényleg van, akkor takarja a magas fura tornyot, úgyhogy azt az épületet némileg szétcsúsztattam. A dupla tornyokról pedig, amik egymást takarják nem akarok beszélni. De hát minek akar az ember egy elképzelt kastélyt tűpontosan megcsinálni, ugyan kit zavarna. Ugyan. Kit.)

A berajzolt ablakokat hogy mind kivágom vagy sem, nem tudom, mindenesetre férj csak annyit kérdezett amikor meglátta, hogy "Te most magadat szopatod?"

Igen. Magamat. Jó lesz ez az advent. :D Folyt. köv.

[koltomata]

János

János jó gyerek mindig pontosan a pocsolya közepébe ugrik szépen szaval március 15-én lekaparja a sebet a lábáról. később is maradó hegek nem szereti a nagynénje levendulaszagát, de mindig kap tőle egy ezrest fülig szerelmes Andiba, de sosem tudja meg senki van rajta egy pici túlsúly, nem szeret futni János jó gyerek

János jó barát ugyanannak a csapatnak szurkol, néha meccsre megy a srácokkal mindig vicces, amikor spicces vannak róla mókás sztorik, amin bármikor jó nevetni, ha elmondja valaki rövidujjú ingben szokott jönni kipirosodik az arca, ha valami kínos a számára nehezen udvarol minden hülyeségben benne van János jó barát

János jó kolléga pontos néha hoz egy új ötletet, ezeket elmondja a meetingen szórakoztatóan mondja el, néha mindenki nevet együtt ebédel másokkal, olyankor a cégről beszélnek este is felveszi a telefont, ha sürgős hétvégén is a nyaralás viszont szent. minden évben egyszer János jó kolléga

János jó férj az első nagy szerelmét vette el. holtáiglan péntek este szeretkezik. rövid orál, aztán felül van, végül hátulról egyszer kiverte, miközben Júliára gondolt, de szégyellte magát spórol gyakran vesz virágot. a virágos a sarkon van egyszer tévedésből azt hitte, félrelép a felesége, de pénteken másképp gondolta János jó férj

János jó apa focizik a gyerekkel, néha meccsre is viszi, ha nincs túl későn várja, hogy akkora legyen a gyerek, hogy együtt quadozhassanak nekimegy újra és újra a deriválásnak. régebben ment neki jó, hogy spórolt vicceskedik, amikor a gyerek odaviszi a barátnőjét titokban észreveszi, hogy nem hord melltartót János jó apa János jó halott elmondják róla, hogy jó gyerek, jó barát, jó kolléga, jó férj, jó apa volt a biztosítása minden költséget fedez az autója patika. pöccre indul még mindig az unokája emlékszik, hogy papa vicces volt a dédunokája tudja a keresztnevét János jó halott

[pajjorimre]

Bajnokok programja

Csábi Bettina egykori bokszolónk Hitgyülije, tekintelyelvű, vallás szintjére emelt vállakozása. Komoly brand mára. Tesóm egykori évfolyamtársa, mérsékelten híres, bár extra jómódban élő doktor házaspár nőtagja, hívők. Tesómat próbálta önmaga szintjére emelni, ami kb abban merült ki, hogy luxus kozmetikai cikkeket ajánlgatott neki, napi rendszerességel. Ezekből is leginkább a kizarólagosan használt, agyonajnározott Chanel (kizárólag!!!) rúzs akadt be, közben fb-on a hazaspár hímtagja szép csendben egyre sportosabb alakot öltött, mialatt a tesóm hallgatta: *....kám, neked is KIJÁRNA egy jó családból való, egzisztencialisan stabil pár, nem ezek jóképű csibészek*. Aztán egyszercsak eltűnt a férj az oldalról, 2 hónap csend, majd egy komolyabb litánia az eseményekről (ami a szokásos kazetta B oldala az egykori csinos lányból stabil stelázsiformára kényelmesedett, végtelen lusta, luxuscikkeken kívül semmi iránt nem erdeklődő feleséggé váló nő panasza), amire a tesóm pragmatikusan csak annyit jegyzett meg hogy *Talán ha kennél rá egy kis Chanelt...*