#problémáim

[arassea]

hogy fogom én azt elmagyarázni valaha bárkinek

aki velem fog lakni,

hogy teljesen normális vasárnapi program maradék pizzát, tejszínhabot mutatóujjról és nutellát kanálról vacsorázni,

könnyekig meghatódva margaringreklámokat-,

majd plédbe csavarva rossz sorozatokat nézni?

illetve: hogyan fogom én ezt elmagyarázni olyannak, aki sosem menstruált?

[szepkerekkocka]

Konstruktív ötlet: valaki csinálhatna egy tematikus blogot "nagy segítség ez a magyar családoknak" témára, és akkor elég lenne csak azt tegelni, nekem meg nem kéne ezt újra meg újra elolvasni minden második közéleti szredben (+ a tematikus blogot tudnám blokkolni). Ez se jobb, mint az elsőzés volt anno.

[sugarpallos]

Napi redbull? Mármint úgy érted napi 1, azaz egy doboz redbull?? Csak egy????

[takemetochurch13]

A problémáim 80%-át pénzzel meg lehetne oldani. A maradék 20-al meg el tudok élni

[yourfvckinnightmare]

Mindig azon kapom magam, hogy vajon melyik volt az utolsó csók, amit szerelemből adtál nekem és mikortól kötelezettségből?

Hány alkalommal öleltél meg szorosan miközben végig tudtad, hogy nem akarsz többé?

Mióta elhagytál, bizalmi problémáim vannak azokkal szemben, akik engem akarnának. Hogyan is tudnám megkülönböztetni a szenvedélyt a bűntudattól, amikor te elhomályosítottad a határt oly könnyedén.

[ejszakaszuletettgondolatok]

Vajon tényleg ennyire hideg lett a világ? Az emberek már nem ismerik a másik iránti tiszteletet? Mintha mindenki elvesztette volna a boldogságát, célját, és a hála már ismeretlen fogalom lenne. A család, a barátok mind távolodnak, és senkire sem lehet igazán számítani. Akik körülöttem vannak, azok számára a problémáim már csak terhet jelentenek. A világ, amelyben már senki nem segít szívesen, mert nem látja a hasznot benne. Hogyan jutottunk idáig, hogy a barátságok és a szerelmek is elvesztették mélységüket? Minden egyre inkább felszínessé válik, és már semmi sem igazán valós.

[anyadisszeretne]

Az első lépés a gyógyulás felé az ha beismerem, hogy baj van és kicsúsztak a dolgok a kezeim közül. A hét elején annyi Frontint és fájdalomcsillapítót szedtem be, hogy ismét láttam önmagamat kívülről. És írnom kell róla mert tudom, hogy egyszer a lányom érezni fog hasonlót és lehet én akármilyen jó anya hiszen ez egy elbaszott világ. Én az őszinte anya akarok lenni és nem a legjobb tehát igen nem vagyok erős ember sőt azaz igazság, hogy nem is szeretnék az lenni mert ember vagyok és gyenge hiszen érzek mindenfélét.

Vannak problémáim, nem tudok emberek közé menni ha nem veszem be a piruláimat mert azt érzem mindenki engem néz, hogy úristen mekkora állat ez a nő. Az alkohollal is vannak gondjaim mert amint van lehetőség én azonnal részeg leszek és igyekszem elhagyni önmagam. Néha ok nélkül leszek dühös magamra és a világra, dühös leszek azokra akik ítélkeznek holott én magam is szoktam. Mérges leszek azokra akik bántják a melegeket vagy a más nemi identitással rendelkező embereket. Utálom sőt egyenesen gyűlölöm ha bántanak mást azért mert más mondjuk telt, vagy vékony vagy tetovált netán szemüveges és sárga a foga. De én ezek ellen tenni nem tudok, maximum jobbá tehetem a világot egy kedves szóval vagy mosollyal.

A lényeg az, hogy az utóbbi hónapokban elhagytam az elveimet, bántottam és hagytam, hogy bántsanak. Hagytam, hogy az alapján ítéljenek meg aki nem vagyok. Aki egyszer függő volt az mindig az is marad szokták mondani és ez igaz, de nem mindegy, hogy milyen függő lesz.

Én az érett függő vagyok aki tudja, hogy már nem lehet visszaesni mert felel egy életért és nagy valószínűséggel hamarosan egy másikért is de még is hiányzik csak itt a tudat erősebb. Mert itt már nem én vagyok az elsődleges az életemben hanem a gyerekeim.

És szeretném ha majd miközben ezt olvasod az eszedbe vésnéd, hogy nem kell mindig jól lenned, mert a talaj az mindig meginoghat alattad de hála istennek erős lábakat kaptál és előbb vagy utóbb újra stabilan fogsz állni rajta. Szeretlek.

[arassea]

onnan tudom, hogy öregszem

hogy egy ismerősöm feldobott instagramra néhány képet, amin csilivili sminkkel, enyhén berúgva (de még nem annyira, hogy ne tudjon vállalható képeket lőni), terpeszben ül a padlón, fehér fal a háttér, nagyon #artsy az egész, képalából kiderül, hogy a Sziget utáni mámor lett megörökítve,

és nem az az első gondolatom, hogy "jaj, mennyire jó neki, hogy fesztiválozott, amíg én a multiszekeret hajtom, úgy irigykedek", hanem hogy "BASSZUS, HOL TALÁLTAK VAJON PONTOSAN ugyanolyan szegélylécet, mint a laminált padló? mázlisták!"

asszem, ez a vég kezdete

[szepkerekkocka]

szemcsepp wtf

Műkönny: lényegében arra van, hogy ne száradjon ki a szemed (pl. mert egész nap képernyőkre meredsz és hanyagolod a pislogást). Vény nélkül. Van belőle ~30 fajta, válogasd ki, neked melyik jó. Ha véletlenül 3x annyi kerül a szemedbe, az nem gáz. Mindegyiknek egyedi design szerint készült nyomkodós, ergonómikus kialakítású tartálya van, amivel a kétbalkezes hülyék is tudják kezelni: 1 lenyomás = pontosan 1 csepp, ha nem nyomkodod, nem csepeg.

Vényes szemcsepp: kb. arra való, hogy ne vakuljál meg. Vényes. Ebből csak kb. féltucat van, de a szemészed majd kiválasztja, neked melyik kell. Pontosan kell adagolni, ha kimarad / egy cseppel több kerül a szembe, az nem oké. Kb. mindegyik ugyanolyan puritán, puha műanyag tartályban van, amiből úgy jön ki a csepp, hogy összenyomod a tartályt (nem ám valami dizájnos adagoló mechanizmus). Mikor még tele van, akkor egy finom érintésre is 3-5 csepp záporozik (a fele persze a szemgolyó mellett, az arcon landol, mert még célozni sem volt időd). Mikor már csak kevés van benne, akkor meg fél percig kell nyomkodni kitátott szemhéjakkal (és természetesen pont akkor pislogsz, amikor végre kipottyan az utolsó csepp belőle).

[kavekkozt]

megőrülök annyira bonyolult az osztrák szociális rendszer.

úgy érzem hogy mindent elolvastam meg utánanéztem, értek németül és egy csomó minden elérhető angolul is, de hiába értek minden szót, annyira más a rendszer, mint amihez hozzászoktam (angol rendszer leginkább), hogy egész egyszerűen konceptuális problémáim vannak.

nem segít, hogy mindennek van valami 3-6 mássalhangzóból álló rövidítése.

ha orvoshoz vagy a gyógyszertárba megyünk, mindig meglepetés, hogy fizetni kell-e és mennyit. (a keresetem kb 27%-át fizetem be minden hónapban társadalombiztosításra, és cserébe eddig semmilyen gyógyszert nem tudtak receptre felírni.) tudom, hogy a helyzet valamennyivel jobb, ha alkalmazott vagy, de nem számottevően, ezek a problémák ott is jelen vannak.

most írt az SVS hogy még nem választottam vorsorgekasszát, ami már megint micsoda de tényleg.

gondoltam, nyugdíj, de utánanéztem és NEM nyugdíj, mint ahogy a neve sejtetni engedné, hanem "munkavállalói előgondoskodás". gyakorlatilag előre fizeted a fizetésed egy bizonyos százalékát, amit megkapsz végkielégítésként, ha felmondanak neked (???). hogy ezt nekem vállalkozóként miért kell fizetni, és hogy jutnék hozzá ehhez a pénzhez valaha, az rejtély.

mindegy, megnéztem hogy melyiknek vannak nachhaltig befektetései és azt kiválasztottam.

nagyon szívesen fizetnék is valakinek, hogy elmagyarázza ezt a rendszert nekünk, de kihez kell ezzel fordulni?

[xerxesz]

Rettenetes problémáim vannak. Remélem, hogy itt megértö fülekre találok:

A Cybertruck mégiscsak elkészült (mondjuk egyelöre csak Amerókában)

Viszont továbbra is iszonyatosan néz ki.

És 3 tonna

És tök felesleges.

De érzem, hogy azért lassan igény az lenne rá.

Mondjuk úgysem lesz sosem (én én nem is vagyok benne továbbra sem biztos, hogy az EU-ban egy ilyet forgalomba lehet helyezni) de nem is szeretnék rá vágyni, mert minek.

Mit tegyek?

Köszönöm. Áldás.

[troger]

félrediagnózisok

én ugyanígy lettem majdnem szemüveges tinédzserként. a (szemüveges) anyám kitalálta, hogy a gyakori fejfájásaim oka, hogy szemüveg kell. elvitt a (szemüveges) gyerekkori barátnőjéhez, aki történetesen optikus lett, bemértek, találtak valami minimális difit, és máris azon kaptam magam, hogy válasszak keretet (a látással nem voltak problémáim a mindennapi életben, tehát én nem éreztem, hogy szemüveg kéne)

aztán megkérdeztem más szemüvegeseket, és az volt az általános tanulság, hogy ha elkezdek szemüveget hordani, gyorsabban fog romlani a szemem: sokan mondták, hogy néhány évente erősebb szemüvegre van szükségük

megmakacsoltam magam, anyám és barátnője megbántásának terhe mellett bemondtam, hogy kösz, nem kell

ez idestova 30 éve volt, és most már lassan tényleg szükségem lesz rá - de ha akkor kezdem el, ki tudja, hogy ma hány dioptriánál és hánymillió pénznél járnék (mert azért szemüvegesnek lenni olcsó bulinak sem tűnik, cáfoljatok meg)

[halalvagyamvan]

Az én problémáim miért nem érdekli senki?

[csacskamacskamocska]

Állandóság

Eddig mindenre volt egy jó magyarázatom. Aztán egy még jobb, egy másik, egy annál is jobb. Most inkább csak egy érzés van, hogy vávává, kezdhetnénk ezt elölről? Nem is tudom, hogy nem értek semmit vagy mindent rosszul értek?

Volt egyszer egy fogalom, a szeretetállandóság, aztán jött a stabil, biztonságos kötődés. A kettő kb ugyanazt fedi le. Ez most már biztos, hogy nekem ilyenem nincs.

Szeretetállandóság, biztonságos kötődés, kb az, hogy az ember tud bízni mások érzelmeinek az állandóságában, a kapcsolat stabilitásában, a folyamatosságban, abban, hogy akkor is szeretetben működnek a dolgok, ha nem kontrollálja, ha nincs jelen, ha a másik nincs jelen, nem retteg tőle öt perc múlva, hogy elhagyták/becsapták/stb, nem gondolja, hogy cserélhető, sőt, hogy le is akarják cserélni, nem érzi magát magányosnak, kívülállónak, tehetetlennek. Emlékeztek? A kisbaba eleinte azt éli meg (nem gondolja, amennyiben a gondolást úgy értjük, mint következtetések levonása), hogy amikor az anyja kimegy a szobából, akkor a világ és vele az anyja – megszűnik. Aki bejön, az egy másik anya. Az „anya” egy gondozó Isten, egy gondozottság ÁLLAPOT. Aztán felismeri az anyját, az ismétlődést, és elkezd kötődni és elkezd következtetni. Anya még mindig az Isten, de már következetesen megszólítható. Sírással. Régen azt gondolták, hogy ha a sírásra kielégítik a gyermek szükségleteit, akkor megszokja, hogy panaszkodjon, hogy ugráltassa a szüleit, hogy mindig mindent megkap vagyis el lesz kényeztetve. Én sosem hagytam sírni a gyerekeimet. Egy felnőttet se hagynánk sírni, egy kisbabával miért tennénk? A gyerek azt tanulja meg, ha nem hagyják sírni, hogy van kapcsolat, van válasz amikor kommunikációt indít. Van segítség, számíthat másokra, nincs egyedül, törődnek vele. Később megtanulja a finomságokat, de ez az alapállapot, ez fontos. A bizalomvesztés gyors folyamat, annak megértése, hogy csak a saját világodnak a közepe vagy, az lassú.

Szóval, se bizalom, se biztonságos kötődés. Szeretnék, de nincs, és ha szeretnék is, nem tud lenni. És a problémáim legnagyobb része ebből adódik, azt hiszem. Szorongás, agresszió, féltékenység, elhúzódás, magányérzet, és a gátlástalanság is, ha annak nevezzük, hogy leszarom mit gondolnak mások, többnyire megyek a magam feje után.

Persze, jobban nézne ki, ha nem egy ilyen közhelyes kis szar probléma állna a háttérben, hanem valami grandiózus és hangzatos valami, nem egy ilyen tucattrauma. :D De valójában hátborzongató, hogy egy porszem, egy apró kavics képes kicsorbítani az életünket? De hogy? És miért? Miért nem lett ez jobban összerakva?

Azon gondolkodtam hajnalban, hogy tényleg képesek vagyunk magunkat meggyógyítani, testileg és lelkileg is. Csak nem tudjuk a módját. A mindenféle önsegítő technikák csak próbálkozások, ha nem hoz paradigmaváltást, nem ér semmit. Ez a képességünk, ha készségszintűre emelkedne – Volt? Vagy a jövő? – az evolúciós lépcső lenne. Az öngyógyítás nem mantrázás, nem önmeggyőzés, hanem valami állapot, amit néha elkap az ember, kicsit tudja működtetni, aztán kizökken, és nem talál vissza.

Az, hogy szinte mindenben tévedtem, az feldolgozhatatlan teher lenne, ha megpróbálnám befogadni, ezzel tisztában vagyok. Hogy egy alapjaiban hibás nézőpontra épült a világom, eddig nem gondoltam, hogy ez ekkora baj. Ilyen és kész, ezzel együtt vagyok, aki vagyok. Csakhogy, minden egyes fájdalom gyökere ott van.

Ennyi elég is lesz mára.

[cloud-breakingdreams]

Én jó ember ismerőnek tartom magam. De van Valaki, akiről azt állítom, hogy még nálam is jobb.

Nem beszélt róla, de azt hiszem, hogy szeptembertől úgy kiismert, ahogy senki más nem tudta volna megcsinálni, szimplán csak HÁROM hónap alatt.

Valahogy kiszúrta, hogy problémáim vannak magammal és konkrétan szenvedek a saját testemben.

Azt mondta, hogy szép vagyok és, hogy nincs miért negatívnak lennem saját magammal és az élettemmel kapcsolatban.

Köszönöm.

Lexa

[hicapacity]

A monogámiáé vagy a poliamoriáé a jövő? – Ágoston Lászlóval, a Nonmono alapítójával beszélgettünk

Barna Bori

2021.06.18

Máig tabutémának számít a többszerelműség kérdése, pedig valójában egyre többen akadnak azok, akik nem szeretnék követni a hagyományos kapcsolati modellt. De mit is jelent pontosan az etikus nonmonogámia?

Tudod mi a közös Voltaire-ben, Virginia Woolfban, Gustav Klimtben, Yungbludban és Ágoston Lászlóban? Mindannyian poliamoristák, vagyis a többszerelműség hívei. (Figyelem: Nem összetévesztendő a poligámiával, tehát azzal, ha valakinek egynél több házastársa van!) Az etikus nonmonogámiaként is emlegetett fogalom a hivatalos definíciója szerint a kettőnél több ember között fennálló intim kapcsolatot takarja. Azaz szembemegy a monogámia intézményével. „Én például tinédzserkoromtól kezdve a húszas éveim jelentős részében monogám kapcsolatokban éltem. De sosem értettem, miért van szükség erre a kizárólagosságra egymás részéről. Nem tartottam logikusnak. Miért ne ismerkedhetnénk másokkal is? Miért kellene birtokolnom valakit? Az az ember, akivel együtt akarok élni, egy független lény és nem tartozik nekem semmivel” – kezd bele a történetébe Ágoston László, operaénekes, a Nonmono alapítója. (Az oldal komplex szolgáltatást nyújt a poliamoria iránt érdeklődőknek: társkeresője, fóruma illetve edukáló része is van.)

Szabadságot az értékekért?

Mindenért a gazdaság a hibás?

László azt mondja, ezután tisztábban látta a fenntartásait a korábbi kapcsolatait illetően, és azt is, miért volt bizonyos helyzetekben tanácstalan. „Mindig is hatalmas kérdőjel volt számomra, miért kellene ostorozni magunkat azért, mert valaki érzelmeket gyújt bennünk. Problémáim voltak egyes önkorlátozó hiedelmekkel. Gyakran hallhatjuk például azt, ha beleszeretünk valakibe, majd aztán egy másik emberbe is, akkor az, amit az első személy iránt éreztünk, nem lehetett igaz. A többszerelműség filozófiája segített kitörni ezen keretek közül.” László egyébként úgy látja, a monogámia intézménye gazdasági okból épült fel, többek között ebből fakad a poliamoria tabusítása.

Hagyományok hálójában

A Nagy Ő csak a mesékben létezik?

László nem titkolja, az „igazi” eszményét a kompatibilitásra cserélné. Nem az idealizált Nagy Ő-t kellene megkeresnünk, hanem azt, akivel együtt tudunk működni. Irreálisnak tartja azt, hogy egy emberben akarjunk megtalálni mindent, amit keresünk egy párkapcsolatban. Ez ugyanis a másik félre nézve is hatalmas teher. „Nem a legnagyobb szerelmekből lesznek a legjobb házasságok, hanem a legjobb csapatokból. Azért dolgozunk, hogy bebizonyítsuk, nem csak strukturálisan kell jól működnie egy kapcsolatnak: az a cél, hogy minél több érzelmet megélhessünk az életben.”

Mindent a poliamoriáról

Mivel máig nem folytatunk (teljesen) nyílt kommunikációt erről a fogalomról, így elkerülhetetlen, hogy számtalan tévhit keringjen róla a köztudatban. Pedig:

1. A poliamoria NEM a szexualitásról szól!

„Természetesen ez is hozzátartozik, hiszen az érzelmeknek testi megnyilvánulásai is vannak. De létezik aszexuális poliamoria, platonikus kapcsolat, amiben egyszerűen nincsen szexualitás. Nézzük csak meg magát a kifejezést: többszerelműséget jelent. Az érzelmeink vannak a középpontban és az, hogy növeljük a tudatosságot a kapcsolatainkban. Nem szabad hagyni, hogy intézmények határozzák meg, hogyan gondolkozunk. Alakítsunk ki olyan életformát, ami a saját szabályaink alapján (nem pedig egy ránk húzott sablon szerint) működik és boldoggá tesz minket” – foglalja össze László. „Nincsenek elvárások: minden kapcsolatból a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni. Lesz, akivel ez egy jó beszélgetés, mással gyereket nevelünk életünk végéig.”

2. A poliamoria NEM egyenlő a promiszkuitással!

„Téves elképzelés az is, hogy gyakran váltogatnánk a szexuális partnereinket vagy orgiákat tartunk. Ez egyáltalán nem így van. Amikor Will Smith és Jada-Pinkett Smith lánya, Willow bevallotta, hogy poliamor, akkor azt is hozzátette, hogy valójában a korosztályához képest neki éppen kevesebb szexuális kapcsolódása van, mint másoknak. Egyszerűen azért, mert más értékekre figyel, amiket nem fog háttérbe sorolni a nemi aktus miatt.” László fontosnak tartja, hogy az emberek megértsék, ez a filozófia az etikán, a másik tiszteletén és a kommunikáción alapul.

3. A poliamoria NEM csak egy indok a félrelépésre!

„Gyakran megvádolnak azzal, hogy ezzel csak felmentést keresünk a megcsalásra. Azt mondogatják, egyszer majd biztosan találkozunk valakivel, aki annyira megdobogtatja a szívünket, hogy rájövünk, nem kell más. Sokan úgy gondolják, ha megéltük volna már az igaz szerelmet, akkor nem kételkednénk a monogámiában.” László szerint azonban a többszerelmű emberek érzései semmivel sem felületesebbek vagy gyengébbek attól, hogy nem egyetlen ember felé koncentrálódnak. Az az álláspontja, hogy a szeretet „nem fogy el”, legfeljebb az egymásra szánható idő és energia végessége állíthat korlátokat.

4. A poliamoria NEM jár együtt irreális mértékű féltékenységgel!

„Rendszeresen megkapjuk másoktól, hogy ők képtelenek lennének úgy élni, ahogyan mi, mert iszonyatosan féltékenyek lennének. De ez egy érzés, nem pedig egy jellemvonás. Azt jelenti, hogy bizonytalanok vagyunk magunkban valami miatt, ami triggerelődik, amikor bekerül egy harmadik fél. Ezek a problémáink pedig féltékenységben nyilvánulnak meg.” László szerint ezt háromféleképpen lehet kezelni

Meg kell ismernünk a tárgyát. A démonokkal nehéz megküzdeni. Akiről csak gondolkozunk, azt mindig jobbnak, erősebbnek képzeljük el. De ha szembenézünk vele, meglátjuk a hibáit és szerethetővé válik. Kialakíthatunk vele egy egészséges viszonyt.

Dolgozzunk az önbecslésünkön. Higgyük el, hogy elég jók és szerethetőek vagyunk, de folyamatosan tennünk is kell azért, hogy önmagunk legjobb verzióivá váljunk

Javítsunk a kommunikáción. A féltékenységnek néha valós oka van: például lehet, hogy valaki valóban kevesebb figyelmet és törődést kap a párjától, mint szeretné, és jogosan kezdi rosszul érezni magát. Ilyenkor a beszélgetés a legfontosabb: az egyik félnek tudnia kell nem támadó módon jeleznie a problémáját, a másiknak pedig időt és energiát kell szánnia arra, hogy megoldást találjanak. Ez különösen akkor gyakori, amikor a partnereknek különböző a szeretetnyelve, például az egyikük érintésre vágyik, a másik viszont elismerő szavakra. Tudni kell kimondani a gondokat és nyíltan beszélni róluk egymás előtt. Ez amilyen egyszerűnek hangzik, sokszor olyan nehéz – de nagyon sok méregfogat kihúz.

5. A poliamoriára NEM csak bizonyos emberek képesek!

A többszerelműség szabályai

Van azonban valami, ami a monogám és a poliamor kapcsolatokra is igaz: méghozzá az, hogy mindkettőn dolgozni kell. A többszerelműség esetén például akad néhány alappillér, amit nem szabad szem elől téveszteni.

1. Kommunikáció:

A beszélgetés elengedhetetlen a poliamoriában. „Mondd ki az akaratodat, a vágyaidat és az elképzeléseidet, és halld meg azt is, mit szeretne a másik. Ez nagyon egyszerűnek hangzik, de igazából rendkívül nehéz és bonyolult. Ha az ember kitárulkozik valaki előtt, védtelenné is válik. Úgy kell kiépíteni a kapcsolatunkat, hogy megengedhessük magunknak ezt a fajta őszinteséget. A bizalmat kell a monogámia korlátozásának helyére tenni.” László hangsúlyozza, óriási különbség van aközött, hogy megmondjuk a partnerünknek, mit nem csinálhat, vagy bízunk abban, hogy nem tesz olyat, ami nekünk rossz. „Én mindent megbeszélek a feleségemmel, Barbarával. Ahogyan a munkámat, úgy az érzelmi kapcsolódásaimat is. Ez is a részünk. Etikusan és hosszútávon csak így működhet a kapcsolatunk. Elfogadhatatlannak tartanám, hogy titkom legyen előtte.”

2. Önismeret és önértékelés:

„Képesnek kell lenned arra, hogy elhidd, elég vagy. Nem kell versenyezned egy másik személlyel. Mindketten szerethetőek vagytok a saját személyiségetekért. Nem vagytok egymás konkurenciái. Az önismeret és az, hogy meg legyünk békélve magunkkal lényeges eleme a poliamoriának.”

3. Időmenedzsment:

„Légy tisztában azzal, hogyan tudsz elég időt, energiát és odafigyelést adni az embereknek úgy, hogy az mindenki számára kielégítő legyen. Ebbe természetesen a self time is beletartozik” – osztja meg velünk László. „Nem vesztheted el önmagadat a kapcsolataidban.”

4. Szabad akarat:

Ne csinálj semmi olyat a párod kedvéért, amit valójában nem szeretnél és ne is kényszeríts senkit semmire. Sose felejtsd el, hogy mindannyian érző emberek vagyunk. Nem erőltethetjük rá egymásra a vágyainkat. (Különösen igaz ez egy harmadik személy esetében: ő sem kihasználható, eldobható.) Meg kell tanulni nemet mondani – és elfogadni azt, ha valaki nemet mond az elképzelésünkre.

László hozzáteszi, ezek a pontok a monogámia esetében is fontos feladatok lennének. „Azonban ebben az esetben könnyebben el tudunk siklani felettük, hiszen nem kell olyan próbatételek elé állnunk, mint poliamorként. Sok fájdalmat és félrecsúszást megspórolhatunk, ha megtanuljuk a szabályokat! Az első szerelem is azért fáj sokszor annyira, mert nem készít fel minket senki a kapcsolatokra.”

Valóban az etikus nonmonogámiáé a jövő?

„Mindig felmerül a kérdés, hogy az etikus nonmonogámia lesz-e a jövő? És én erre azt szoktam felelni, hogy a része lesz. Egyre több embert fog érdekelni és elérni. A Z generáció tagjai körében hatalmas az érdeklődés a poliamoria iránt, nem értik, miért kellene követniük azt a régi rendszert, amiről azt látják, nem feltétlen sikeres” – tudjuk meg Lászlótól. „Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy a többszerelműség nagy robbanás előtt áll, de nem fogja kiszorítani a monogámiát. Egyszerűen azért, mert mindannyiunknak mások a kapacitásai érzelmileg, energiában, élethelyzetben, szexuális étvágyban – mindenben. Lesznek, akik a monogámiát fogják választani. Ezzel kapcsolatban egyetlen kérésem lenne a világ felé: ez egy jól informált és tudatos döntés kell legyen. Ne azért határozzanak így az emberek, mert úgy érzik ez az egyetlen út. Egyik intézmény sem rosszabb a másiknál, ha az ember tényleg szabadon határozza el magát.”