#Előítélet

[eletkeptelen-pieceofshit]

Megbélyegzés

annyira sok már, hogy a betegségem miatt megkérdőjelezik az épelméjűségemet

[csakazolvassa]

a konszenzus és ami a konszenzuson túl van

Egyszer, még 2013-ban épp férfi és nő kétpólusú feszültségéről írtam valami fontosat, de legalábbis tetszetőset itt a blogon, és akkor egy – egyébként nem buta – olvasó nekem szegezte a kérdést: miért vagyok heteronormatív? Láthatólag élvezte, hogy az újonnan tanult, ütősnek hitt fogalmat ellenem veti be. Megrángatta a trónt, amelyre úgy kerültem, hogy soha ilyesmit nem akartam. Így kezelte a…

[soulonefonix]

FELTÁRVA: Minden Titokban KÓDOLVA van a Bibliában! Az Emberiség Végének Próféciája | Gregg Braden (2023.12.02.)

A videóban Gregg Braden és a műsorvezető egy mélyreható beszélgetést folytatnak, amely az AI és a spiritualitás kapcsolatát, valamint a Tóra kódjának jelentőségét tárgyalja. A fő témák közé tartozik az AI által újraírt Biblia ötlete és annak potenciális veszélyei, az emberi előítéletek és félelmek AI-ban való megjelenése, valamint a Tóra mint egy kvantum térkép, amely a történelmi eseményeket és…

[kozbeszedhu]

Egy olyan régóta fennálló, jó kapcsolat megszakítása, mint a magyar-német barátság, semmilyen körülmények között nem engedhető meg.

[ornamental-commie-faggot]

Kollégám, Jeff Mannes írása arról, hogy

a kink és a fétis miért kell, hogy a Pride része legyen.

Géppel lefordítva (mert nincs időm alaposabban):

Kink büszkeség – és a gyerekeknek látniuk kell!

Valóban részt kell venniük a bakelitben és bőrben, ló- és kutyamaszkban, gumiban, latexben vagy hámban lévőknek a CSD-ben? Hiszen ezt a gyerekek is látják. Abszolút, mondja Jeff Mannes az IWWIT megelőzési kampányból.

Amikor körülbelül tíz éve Berlinbe költöztem, részt vettem az ottani meleg és leszbikus városfesztiválon. A minden júliusban, a berlini CSD előtti hétvégén megrendezésre kerülő esemény szerves része a német főváros Pride hónapjának rendezvényeinek. Előtte nem sokkal költöztem a vidéki Luxemburgból a nagy metropoliszba. Egy információs állvány kijelzőjét néztem, amikor a bal oldalamon valami felkeltette a figyelmemet.

Egy anya egy tetőtől talpig bőrbe öltözött férfival beszélgetett. A nő mellett ott volt a gyereke, úgy sejtem, öt év körüli. A férfi mellett pedig egy kutya volt, ami pórázon volt, és a gyereket ugatta.

A kutya azonban nem volt igazi kutya. Egy ember volt, egy kiskutya-játékos, kutyamaszkot viselve, négykézláb ült a gyerek előtt és ugatott rá. A gyerek nem bírta abbahagyni a nevetést, miközben az anya továbbra is lazán csevegett a bőrruhás férfival, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga. A kutyaember ugatott, a gyereket szívmelengető nevetési roham kapott, az anya és a gazdi pedig barátságosan csevegtek, miközben körülöttük folytatódott az utcai fesztivál nyüzsgése.

Fokozott láthatóság és sok előítélet

Ez volt az első alkalom, hogy kiskutyajátékkal találkoztam. Ez a tapasztalat megalapozta a fétis iránti érdeklődésemet, amely később a kisállat- és kiskutyajáték eredetéről szóló szociológiai esszémhez vezetett. Az elkövetkező néhány évben a fétis gyorsan láthatóvá vált – többek között a számos európai város Pride felvonulásain is. Ezt a megnövekedett láthatóságot egy részben queer- és szex-ellenes, valamint erősen előítéletes vita kísérte arról a kérdésről, hogy a fétisnek van-e helye a Pride-on.

A gyermek jólétét ismételten felvetik (aligha meglepő) - lehetőleg olyan emberek, akiknek nem sok közük van a pedagógiához vagy a gyermekfejlesztéshez. És szinte mindig ezek a megjegyzések többet árulnak el az őket alkotó emberek fantáziájáról, mint arról, hogy valójában mi is a fétis és a kink.

Vegyük a Puppy Player példáját: Ha egy gyerek meglát egy kutyamaszkot viselő személyt, nem látja a szexet. Hanem pontosan azt látja, amit: egy kutyamaszkot viselő, magát álcázó embert. És jól szórakozik rajta – akárcsak a nevető gyerek a berlini utcafesztiválon. Mellesleg, hasonlóan ahhoz, ahogy a gyerekek is élvezik az embereket, akik kutya- vagy más maszkot viselnek a farsangon. Kivéve, hogy úgy tűnik, azt senki sem bánja. – De ez egészen más – hallom már a kifogásokat. – Annak semmi köze a szexhez! És máris az előítéleteknél tartunk.

A Pride Kinksterei nem vesznek részt szexuális cselekményekben

Házi kedvenceknek és kutyakölyköknek öltoznek ezek az emberek, így önmagukban nem szexuálisak. Igen, igaz, hogy a kisállat- és kiskutyajáték a BDSM-kontextusból származik. Azóta azonban kissé elszakadt, önálló életet élnek. Manapság sokan vannak, akik a szexualitástól teljesen elkülönülten gyakorolják a kisállatfétist. Darren Langdridge és Jamie Lawson 2019-es tanulmánya kimutatta, hogy az állatokkal való játéknak nagyon különböző motívumai vannak, amelyek a szexualitástól teljesen függetlenül is előfordulhatnak. Ilyen például a kikapcsolódás, a hétköznapokból való menekülés, a terápiás előnyök, a játék és a társasági élet, a kapcsolatépítés vagy a közösségi érzés erősítése. És egyesek számára ez a szexualitásukhoz is kapcsolódik. Ám ez nem jelenti azt, hogy nyilvánosan sem viselhetik. Nyilvános helyen tilos a szexuális aktus. De a Pride kinkszterei nem folytatnak szexuális aktusokat – és nem szabad összetévesztenünk önkifejezésüket a szexuális obszcénsággal.

Ugyanakkor szexuálterapeutaként azt tudom mondani, hogy nem kizárt, hogy van, akinek a farsangi jelmeze szexuális összetevője is van. Tehát amit szexuálisnak tekintünk, annak kevésbé van köze az álruhás emberekhez, sokkal inkább a saját fantáziánkhoz és az ezekkel az emberekkel kapcsolatos előítéleteinkhez.

A kink politika,

függetlenül attól, hogy a fétisközösségben gyökerező ruházatnak és maszknak van-e szexuális összetevője az egyén számára, vagy sem. Mindig politikus. És ezért a Pride része. A büszkeség azt jelenti, hogy küzdünk a kívülről támasztott szégyen ellen, elfogadjuk magunkat olyannak, amilyen vagyunk, és ezt az elfogadást követeljük meg a társadalomtól. Ezért politikus a Pride. A szexualitás politikai kérdés. A queer élet politikus. És a kink is politikus.

A fétis közösség tagjai mindig is az LMBTI-jogokért küzdöttek a CSD 1970-es évek eleji kezdetei óta. Míg 2024-ben a drag már nem számít rendkívülinek (de még mindig harcolnak ellene), addig a 20. század közepén szexuálisan deviánsnak számított. 1969-ben, amikor New Yorkban kitörtek a Stonewall bár körül a rendőri erőszak elleni queer zavargások, amelyek lefektették a CSD-k alapjait, még mindig voltak törvények, amelyek tiltották a "cross-dressinget". A queer felszabadító mozgalom számos vezetője, köztük a transz szexmunkás, Marsha P. Johnson és Sylvia Rivera, az akkori definíció szerint "perverznek" minősült.

A bőrös közösségnek is mély történelmi gyökerei vannak a queer mozgalomban, egészen az 1940-es évekig visszamenőleg. A bőrös bárok az 1950-es és 1960-as években a queer emberek biztonságos tereivé váltak, és egy helyettesítő családot jelentettek a szüleik által elutasított queer fiatalok számára. És amikor 19

[csacskamacskamocska]

Lelki társ

Hajlamosak vagyunk rá, hogy a „lélek” szó alá besöpörjünk egy rakás zavaros dolgot. Érzékenységeket, szentimentalizmust, fájdalmat rengetegfélét, kapcsolódásokat, együttérzést. Ami nem logikus, az érzelmi, az lelki.

Ki a lelki társ? Aki feloldja a lelked mélyén lapuló, az életedet és az érzelmeidet bilincsbe verő magányérzetet? Vagy az a lelki társ, aki ugyanúgy mint te, mer gúnyos lenni, előítéletes, irigy, bosszúálló? Vagy, aki kiszolgálja a ki nem mondott vágyaidat? Akit kedved szerint rángathatsz, most van kedvem hozzád, most nincs, és tűri mert neki valamiért ez nem gond. Ő lenne? Vagy, aki minden kaland vagy veszekedés után is visszafogad? Vagy, aki érti a céljaidat és támogat benne, hogy elérd, akkor is, ha e miatt esetleg neki rosszabb lesz vagy éppen elveszít? Mindent meg tudsz vele beszélni és mindenre azt mondja, nahát, én is éppen így! ? Vagy csak mindent meghallgat, amit elmondasz és hagy élni?

Ha rátalálsz, tudni fogod, hogy ő az! – szokták mondani. Aztán kiderül, hogy csak egy narcisztikus vagy pszichopata hálójába kerültél, aki rutinosan tudja, hogy mitől érzed magad megérkezve.

Ja, nem tudom ám az okosságot, csak az kavarog bennem, hogy egy barátnőm azt mondta, szerinte soha semmi nem oldja fel a magányérzetet. Mindig le fog csapni, ha éppen a gyermeki énünk nem kapja meg a magáét. Valószínűleg igaza van. Egyetlen rossz szó, vagy amikor a másik nem áll a rendelkezésünkre, az elég, hogy magányosnak érezzük magunkat. Minden egyéb jó ellenére. Azok inkább, akiket gyerekkorukban valami módon elhanyagoltak vagy nem élték meg az érzelmi biztonságot. És ez az űr nem betölthető és felesleges várni azt, aki betölti, mert az ember normálisan társkapcsolatra vágyik, nem egy apára vagy anyára.

Persze, néha érezzük, hogy valaki több. Vele könnyebb kommunikálni, valahogy gördülékenyebbek a dolgok, kevesebb a feszkó, több a pozitív hozadék. Aztán szerelmesdalokon sírunk valaki más után, aki egy görény. És a lelki társ visszafogad.

Nincs lelki társ. Igények vannak és kiszolgálók. Hasonló életvezetés, hasonló értékrend és gondolkodásmód van. Ráadásul a lelki dolgokban botladozók gyakran társulnak érzelmileg túlfűtött emberekkel, akiken keresztül ki tudják élni vagy meg tudják tanulni amivel nehezen boldogulnak: a lelki dolgokat.

Volt egyszer egy pasim, akinek volt egy lelki társa. Aki nem én voltam. Igaz, amíg együtt voltunk, addig nem tartotta vele a kapcsolatot. A nő ismertem személyesen és eléggé megdöbbentem amikor a sztori kibomlott elém. A nőnek féltucat lelki társa volt, a szar házasságában azzal szórakozott, hogy férfiakat akasztott horogra. A lelki társság mellett persze küldött cicis fotót is, szigorúan plátói alapon, az elfogadás és a vagányság bizonyítékaként, hiszen a kapcsolat egymás feltétel nélküli szeretetén alapult. Hát ki értené meg jobban egy férfi lelkét, mint aki küld magáról valami izgit?

Az én mondjuk lelki társam a céljaimban van velem. Abban vagyok a legsebezhetőbb és ott van szükségem a jóféle megértésre és támogatásra. Okos tanácsokra, biztatásra, és persze arra, hogy tervezhessek és építhessek meg álmodozhassak, és ezt ne olvassák a fejemre. Hogy mit tudok adni cserébe? Hát, mire van szükség? :) Cicis fotó jó lesz? :D

[donb]

Gerontofil-e Gulyás M.?

Ezen az "ügyön" jól lehet demonstrálni, mi az a hook. Az eszmecserék 90%-a egyetlen téma körül forog, illetve annak apropóján a tanár-diák viszony stb. körül. Holott miért is olyan érdekes, hogy a 84 éves, amúgy is ramaty állapotban levő "csacsi Kőszegünk" mit dadog GM inkvizítornak a kihallgatás hetedik (ismétlem: hetedik) órájában? GM ez alatt a hét óra alatt csúcsra járatta makacs, előítéletes ostobaságát. Ugye, az a mániája mindig, hogy megpróbálja alanyaiból kigyötörni, hogy mondják ki: valami, amit 20, 30, 40 évvel ezelőtt tettek, az ostobaság, sőt bűn, de mindenképpen erkölcstelen volt, és különben is, az egész életük értelmetlen, hiszen nem tettek semmit vagy eleget a világforradalomért. Vagyis ha valaki nem osztja GM mai világnézetét, sőt ha nem osztotta fél évszázaddal ezelőtt, akkor egy morálisan defektes hülye. Vagyis GM egy ostoba fasz.

[nitta86]

cw: testsúly

Az az igazság, hogy lefogytam. Előtte is csak kicsit voltam túl a BMI táblázat szerint ideálison, de most épp benne vagyok az egészséges tartományban.

Na és ezzel kapcsolatban megfigyeltem egy elég érdekes társadalmi jelenséget. A jelenlegi külsőm alapján az emberek többsége feltételezi, hogy valamit intenzíven sportolok. És az az igazság, hogy egyrészt igen, szoktam sportolni, de másrészt volt olyan korszakom amikor sokkal többet és sokkal intenzívebben sportoltam. Ez pont az enyhén dundi korszakom volt. Akkoriban 5 km-t futottam terepen, 100 km-t bicikliztem egy nap, átúsztam a Balatont, 3000-4000 m-es hegyekre mentem fel 20 kilós hátizsákkal. És ezek után az emberek rámnéztek, és mivel volt rajtam felesleg, feltételezték, hogy nem mozgok semmit, és aggódó fejet vágtak, hogy bírni fogom e a 7 km-s túrát, mert van benne egy domb. Javasolták hogy inkább másik sporteseményre nevezzek be, van könnyített verzió is stb. Most meg a mostani karcsú állapotomban sokszor a harmadát se bírnám a régebbi sportteljesítménynek. Igyekszem fejlődni, elkezdtem újból futni, de még csak 1,5 km-t bírok, mondjuk hülyeség is lenne 5 km-rel kezdeni ennyi kihagyás után. És mindemellett tényleg tömegek hiszik el, hogy nagyon sportos vagyok és bármiről is legyen szó, fikarcnyi kétségük nincs, hogy bírni fogom.

Tehát ez előítélet, túlsúlyosan is lehet valaki tök erős. Van egy nőismerősöm aki hát nem vékony és úgy mászik fel a visszahajló mászófalon, hogy ihaj.

A másik előítélet, hogy a sporttól lehet fogyni. Oké, segít, de a kevesebb kalória számít főleg. Intenzív sportolás mellett is lehet hízni, ha valaki eleget eszik. Én például csak mostanában kezdtem el újból többet mozogni, lefogyni pont úgy sikerült, hogy némi youtube fitneszen és az időnkénti gyalogtúrákon kívül nem mozogtam semmit, csak elkezdtem egészségesebben enni, mint addig.

[iszappakolas]

Ez egy izgalmas videó, az ageism jelenségét vizsgálja, hogy hogyan, milyen hatások mentén alakul át az idősek társadalmi megítélése. Van egy baromi nyomasztó tényező, amire nem tér ki, de szerintem az egyik legmeghatározóbb, és nem lehet teljes a megértésünk, ha nem vesszük számításba. Lehet, hogy általánosan elmondható, hogy a marketingkampányok célközönsége legtöbb esetben a fiatal, magasabb vásárlóerővel rendelkező korosztály, ezért (is) alulreprezentáltak az idősek a médiában, de a politikai kampányok sok esetben pont az időseket célozzák. És a politika tisztában van vele, hogy ezen generáció jókora részét olyan emberek alkotják, akik nem rendelkeznek megfelelő kritikai érzékkel, könnyen manipulálhatóak, a valóságot fehérben vagy feketében látják, korlátozottan képesek az árnyalt, absztrakt gondolkodásra, és a felkorbácsolt indulataik hatékonyan konvertálhatóak szavazattá. Ezt a politikai masszát látjuk többek között a komment szekciókban, tüntetéseken, vagy a családunkban, a vasárnapi ebédnél tajtékzani. Lehet, hogy nehéz bevallani magunknak és számot vetni a lelkiismeretünkkel, de egy természetes pszichológiai immunreakció, hogy nem tudunk tisztelni olyan embereket, akik képtelenek a párbeszédre, szélsőségekben gondolkoznak és erőszakosak. Biztos vagyok benne, hogy alapvetően nem akarnak rosszat, de szerintem nem vitatható el az ember saját felelőssége a szellemi és magatartásbeli igényessége kapcsán. Úgy gondolom, hogy ők és a politikai marketing is tehetnek arról, hogy az idősekkel kapcsolatban egyre intenzívebb a negatív előítélet. A legtöbb, amit tehetünk, hogy kerüljük az általánosítást, és megpróbálunk tanulni ebből a jelenségből, megtörni ezt a mintát, kulturáltabban viselkedni és gondolkodni, ha majd mi alkotjuk ezt a korosztályt.

[retisonic]

19. Galaxisok- Minket Ne Szeress!

Az van, hogy jó eséllyel én vagyok az a fajta Galaxisok rajongó, akit Benedek a leginkább lenéz és megvet.  Annyira nem szeretem az első lemezt, mert nekem az még túl Cseh Tamás, viszont eléggé karmolom a másodikat, amiről meg Benedek mindenhol elmondja, hogy nem a kedvence. Imádom a harmadikat, és csalódás volt a negyedik, és nem azért, mert hogy zongora, hanem mert furák sokszor a szövegek. Természetesen az ötödik lemez a kedvenc Galaxis lemezem, ami így kicsit ilyen dacból született, hogy a harmadik lemez világáért sivalkodó pondrók, mint én, megkapják, amit akartak. A hatodik lemezt, amiről egyszer Benedek egy interjúban azt mondta, hogy a zenekar fő műve, én megint nem szerettem annyira, mert szerintem túl sok szám volt rajta.

Nagy mák, hogy ezt az új lemezt úgy hallottam először, hogy semmit nem olvastam róla előzetesen. Valószínűleg ha meglátom, hogy a lemezt a spanyol új hullám, a MOVIDA MADRILENA legendái inspirálták, akkor legyintek egyet, és hagyom az egészet a faszba, és puffogok magamban, hogy most tényleg SZÜKSÉGES EZ?! Na ezért nem jó előítéletes bunkónak lenni! Mert, hogy a kedvenc Tik Tok/Insta influenszeremet idézzem, ez a lemez NÁLAM SIMÁN 10+ PONT! Az első hallgatás után csak egy problémám volt, hogy csak 27 perc. Ez furán hangozhat egy olyan valakitől, akinek a tűréshatára egy lemezzel kapcsolatban általában kb 43 percig terjed, és az előbb hisztizett, hogy a Történetek Más Életéből túl hosszú, de az van, hogy ez meg az alsó határt nem üti meg! Kimondom és vállalom: szerintem az ideális lemez hosszúság 31 és 44 perc között van! Ettől eltérni csak kivételes esetben lehet! A 27 perc szerintem egy EP, még két szám simán belefért volna!

Na de ez legyen a legnagyobb probléma! Elhiszem amúgy, hogy a MOVIDA MADRILENA ihlette a dalokat, tökre nem értek hozzá, de ha azt mondanák, hogy mondjuk a brit új hullámhoz nyúltak vissza, azt is simán elhinném, és még egyet is értenék vele, mert hogy én azt is kihallom a dalokból. A szinti baromi jó az egész lemezen. Nem tudom, milyen szinti, nem vagyok szakértő, és nyilván most valami orbitális hülyeséget fogok mondani, de mivel hatalmas Inspiral Carpets és Charlatans fan vagyok, én igazán értékelem. A dalokkal kapcsolatban kivételesen az sem zavar, hogy nincs nagy változatosság a tempóban, mert 27 perc alatt nehéz lenne bármit is megunni. Aminek viszont nagyon örülök, hogy megint olyan szövegek vannak, amikbe bele tudom élni magam, sehol egy Dominik, a szúnyogok királya, vagy mi. Én mindig ezt szerettem Benedek szövegeiben, hogy ilyen leíró prózák, nem kell kódfejtő tudás az értelmezésükhöz. Tudom, geci egyszerű vagyok. Na mindegy, a lényeg, hogy ez egy szuper lemez, és kíváncsian várom a következőt. Egyszer amikor hallgattam a Minket Ne Szeresst, akkor azon gondolkoztam, hogy milyen vicces lenne, ha így egy csomó ilyen visszajelzés menne a zenekar felé, hogy jó, jó, de mi a faszom ez a MOVIDA MADRILENA, és akkor a következő lemezen Benedek így beolvasna az akadékoskodó rajongóknak, hogy: NEM SZERETITEK A MOVIDA MADRILENAT? AKKOR BASSZÁTOK MEG! Persze ezt egy kicsit jobban megfogalmazva.

Kedvenc számok: Nem Tudom Megvédeni Magam, Ez A Nyár, Vissza A Természetbe

[starmythelonesurvivor]

Az Alma együttest van szerencsém látni élőben. Olyan természetellenes középkorú, pocakos férfiakat látni gyerekdalokat énekelni, dehát csak én vagyok előítéletes, láthatóan nagyon élik a gyerekek is, pedig ha este jönnének velem szembe, én nem mernék a közelükbe menni.

[csakazolvassa]

kedves naplóm! november végén (2.)

…és e sok régi, vegyes tárgy láttán – másnak mindez szemét, de nekem is – sajogni kezd, hogy milyen kaotikus az élet. Én ezt nem bírom el… hogy mennyi apróság van, volt. Főleg lelazultabb állapotaimban kínoz, félálomban, hajnalban. Nem konkrét, homályos Sok felgyűlt, vegyes érzés, tele szeméttel. Történetek emberekkel, akik írtak nekem, akik akartak valamit. Vagy én tőlük. És olyan kellemetlen…

[angelofghetto]

lehetünk-e elég objektívek?

Kíváncsi voltam a hivatkozott rendőri jelentésre, amely Varga Judit és Magyar Péter házastársi veszekedéséról készült, és ami alapján nőverőnek próbálta titulálni a propaganda. Nyilván kissé más füllel hallgatom, mint az, aki nem élt bántalmazó kapcsolatban, és aki nem került nárcisztikus férfi befolyása alá. Valóban nagyon nehéz kitörni, mert a folyamat annyira körmönfont, hogy az áldozat sokáig nem érti, mi történik, amíg saját személyisége annyira le nem bomlik, hogy már szinte emberi lénynek sem érzi magát. Van kiút, és valamelyest lehet gyógyulni ebből, bár a nyomok örökre megmaradnak a lélek szövetén. De vajon honnan ismerhető fel mégis? Aki egyszer már beleesett, és elég tudatos, az érzékenyebb lehet a korai jelek felismerésérere.

Ebben a videóban felolvassa valaki a jelentést, remélem, teljesen hitelesnek tételezhető:

Ha valaki vált már, tudja, hogy az nem babazsúr. Magam nem láttam "szép" válást. Próbáltam bármiféle előítélet nélkül végighallgatni az anyagot. Nem ismerem az előzményeket, és nyilvánvalóan nem ismerem a szóban forgó család életét, nyitottan hallgatom, és próbálom értelmezni a jegyzőkönyvben foglaltakat. Viszont ha ezt egy olyan apa hallgatja, akinek valaha megpróbálták megakadályozni a gyerekei láthatását, annak valószínűleg hasonlóképpen tudatosan kell odafigyelnie, hogy objektív maradjon.

Egy megromlott házasságot látok, amelyben az anya az apa tiltakozása ellenére el akarja vinni a gyerekeket a családi otthonból, és ehhez biztonsági emberek segítségét kéri, holott általában nem kéri a védelmüket. Ez tudatosságra, tervezettségre vall. Nem látok bántalmazást az apa részéről, csak felfokozott indulatokat, és kétségbeesett próbálkozásokat. Vajon mit keresett Magyar Péter telefonja Varga Juditnál, miközben a gyerekek holmijáért ment haza? A jelentés szerint Juditunk végig higgadtan viselkedett, bár láthatóan félt, míg Péterünk végig agresszívan viselkedett. Ami ezután van a jelentésben, az már következtetés. Majd jóval később, egy válást is követően anyu vigyázott a gyerekekre, amíg apu kormánykritikus tömegtüntetést tartott. WTF ???

Én is hagytam el a családi otthont a gyerekekkel nem egyszer, de az egészen másképp zajlott. Én is voltam része brutális fenyegetésnek, sőt fizikai bántalmazásnak. Nem tudtam ennyire higgadt maradni, még akkor sem, mikor apukám béketeremtő segítségét élveztem, akire valami kifürkészhetetlen ok miatt gyermekeim apja felnézett, holott ez egyébként másokkal szemben nem volt szokása. És én is éltem át olyat, hogy az apjuk elvitte a gyerekeket, és hónapokig rejtegették őket előlem a szüleivel, még telefonon sem tudtam velük felvenni a kapcsolatot.

Ez a hangfelvétel helyrerak bennem pár dolgot, ha hihetek a megérzéseimnek (eddig még soha nem hagytak cserben). Talán az is lehetett oka a megromlott házastársi viszonynak, hogy anyut beszippantotta a ner, de apu már ki akart volna szállni. Erre utal a "meg fogom buktatni a kormányt" kijelentés. Azt a kétségbeesést hallom benne, hogy elvették a feleségemet. Ha ez tényleg bántalmazás lenne, nekem nem lett volna elég, hogy a biztonsági ember házon kívül maradjon, akinek hallania kell az "engedj el" kiabálásomat. (Senki nem látta, ki csapott zajt odabent. ) Ha valóban súlyos lenne a helyzet, behívtam volna, hogy a testi épségemet védje. Csak nagyon halkan mondom, az "engedj el" egyáltalán nem biztos, hogy azt jelenti, "ne érj hozzám", inkább azt jelentheti ebben az esetben, "hadd hagyjam el a házat".

Nagyon sajnálom, hogy ezeknek az embereknek, és főleg a gyerekeknek végig kellett szenvedni egy megromló kapcsolatot és egy válást, de sehol nem látom a bántalmazást. Itt egy elkényeztetett úrilány sértődöttségét látom, aki attól is kikészül, ha elveszik a sminkkészletét. És egy apa elkeseredett harcát látom a szeretteiért, a feleségéért, akit már elveszített, és a gyerekeiért, akiket most fognak elvenni tőle. Ennyi és nem több. És nem tetszenek a jelentés végén a prekoncepciós mondatok, amelyek "értékelik" az esetet.

Persze ki mint él, úgy ítél. Más-más életutat járunk be, más benyomások érnek, más sebeket szerzünk. Nem biztos, hogy nekem van igazam.

[csacskamacskamocska]

Megérzések

Hagyatkozz nyugodtan rá! Ha bármikor is azt érzed, hogy valami bűzlik, valami nem kerek, valami stikkes, ne hessegesd el, mert útóbb úgyis kiderül, hogy a tudatalatti rendszerlátó radarod jól jelzett. Kérdés, hogy ezt a megérzés nevű lokátort mennyire torzítja valami más. Mert alapjában ez csak arról szól, hogy az összes előítélet és sztereotípia és meg nem nevezett ismétlődési minta mind megjelent és nem tudatosított rajzolatot hívott elő. Nem, nem tudom mire hasonlít leginkább, mert csak egy darabja valaminek és csak homályosan látom, hogy minek a darabja, de ha az egész lenne, az nagyon nagy gáz lenne. Látom is meg nem is. Csak „érzem”. Valahogy így. Csakhogy, ami foglalkoztatja az embert, azt mindenbe belelátja. Ott is van mindenben, csak nem biztos, hogy érdemes vele foglalkozni. Attól, hogy van egy kalapácsod, és mindent szögnek látsz, még nem muszáj mindet be is verni. Valahogy így. Ha valaki szarul főz, az nem fog változni attól, hogy kedvesen kínál vagy zsolnaiban tálal. Ezektől nem lesz jobb ízű az étel. Persze, a kedvedért megtanulhat főzni. Még akár meg is szeretheti. Ki tudja, ki tudja. A következő kedves pedig már úgy kapja, főznitudóan. (az egyik kedvencem az, hogy a leghíresebb magyar szakácskönyvek írója – szomtudja a nevét – nem tudott főzni egyáltalán. Külföldre költözött a férjével és akkor kezdett el főzni meg rendszerezni a tapasztalatait. És lett belőle mindenki átal ismert szakácskönyvíró. De lehet, hogy ez csak marketingduma, hoyg lelkesítse a kezdőket és ő valójában már kisdedként is pörcöt szórt a tejbegrízre) Az egészet igazán csak azért írom, mert folyton elém kerül ez az idézet, hogy csak a bolond várja, hogy ugyanaz a cselekvéssor valami más eredményre vezessen. Mondjuk, évmilliókig bombázta a nap kitörésekkel a földet, és egyszer élet született belőle és a Gibraltári-szorost is évmilliókig mosta az óceán, aztán egyszer csak átcsorgott a víz, bele a kiszáradt földközi medencébe, de azért ja, bolond, aki valami másra számít, mint ami már százmilliószor megtörtént. Visszatérve a főzésre. Ha én főzök szarul, az sem fog megváltozni. Az ember szeretné elfogadtatni magát, és közben elfeledkezik róla, hogy nem tud megváltozni. Lehet más a hajam, lefogyhatok harminc kilót, rajzolhatok magamra sűrűbb szemöldököt vagy dúsabb ajkakat, de ettől még semmi sem változik. A bensőm nem lesz tőle „szebb”.

Biztos van a lélekben is egy Gibraltári-szoros, amin egyszer átcsap a érzelem, aztán megállíthatatlanul zubog és hosszú idő alatt feltölti a kiszáradt lelket. Az enyémet. A tiédet. Kaját meg majd rendelünk.

[vanista]

Előítélet, tömegkultúra, majdénjobbantudom

hahaha. Sose láttam, na jó, megnézek egyet, maximum egyszer, aztán elefántcsontozó késemmel szépen kicsontozom.

De nem megy. Ez jó.

Pont mint az első komment: “A szentségit Te gyerek, nem vagyok egy mai srác már, de (…) köszi... elkapták a ritmust az ősök mikor téged megcsináltak, az tuti ;)”

[hobbygilda]

HENRIK, BÉLA és JÁNOS (Havas Henrik írása, FB)

MÁRCIUS IDUSA

Tegnap - majdnem azt írtam, hogy színházban voltam, de úgy helyes, hogy az Újpesti Rendezvénytérben - megnéztem Pintér Béla Marshal Fifty-Six c. darabját, pontosabban elmentem megnézni Gálvölgyi Jánost.

Pintér Bélára – hülye előítélet – nem vagyok kíváncsi, mert jó pár évvel ezelőtt, a kocsiban a Klubrádióra kapcsoltam – akkor még lehetett –, belehallgattam egy beszélgetésbe, valaki irdatlan nagy faszságokat adott elő valamilyen történelmi eseményről, talán ’56-ról. A témára már nem emlékszem, csak arra, hogy idegesítően félművelt, de magabiztos ember beszélt sületlenségeket. Aztán kiderült, hogy Pintér Bélát hallottam, a rendezőt. Pontosan tudom, hogy nagyon népszerű, az előadásaira a jegyeket elkapkodják, nekem is csak a Gálvölgyi Dorka közbenjárásával sikerült a fatert megnézni. Már kb. két hete tudtam, hogy mit látok, de az interneten nem néztem utána, a cím nekem alig mondott valamit, Marshal Fifty-Six. Na jó, az ’56-ot még értettem, de Marshalt annyira nem (tegnap óta se).

Elöljáróban annyit, hogy kivétel nélkül remek színészeket láttam, meg egy zseniális zongoristát, és azért az elég nagy kibaszás, hogy több, mint egy órát kell várni Gálvölgyire. A Jánost persze nyíltszíni taps fogadta. Nem azért, mert barátok vagyunk, de számomra ő az igazi színész, aki mindent el tud játszani. Ő Ladislav Fuks regényadaptációjában az álszent szörnyeteg, de ha kell, lehet Ottó is a Bánk bánban, vagy a Macskákban Gastrofar George. Tegnap éppen Dózsa Lászlóvá lényegült át, mit mondjak, óriási volt. Schmidt Marika kevésnek tűnt.

Már említettem, hogy csupa remek színész játszott a Pintér által rendezett és írt, nyilván világosított és hangosított darabban, de azért azt meg kell említeni, hogy Rezes Judit, nekem – aki alig jár színházba mert a Havasné lusta felöltözni – ő igazi felfedezés volt.

Ami a darabot illeti, nekem Szabó István filmje, a Mephisto jutott eszembe, az a rész, amikor Hamburgban, a későbbi Porosz Állami Színház intendánsa, Hendrik Höfgen (Brandauer) kommunista kollégájával, Hans Miklassal (Cserhalmi) Hamburgi Művészszínház néven ,,forradalmi színházat” szerveznek. Hát, Isten bocsássa meg nekem, hallgattam Pintér Béla szövegét, barátkoztam a látvánnyal, élveztem az énekesek és a zongorista összhangját és azon gondolkodtam, hogy nekem ez úgy két órában nem csak sok, de unalmas is. Értem, tudom, hogy ez a legmagasabb művészet, legalábbis Rákay Philip Petőfijéhez, a Puskás meg a Baradlay féle produkciókhoz képest (nem beszélve a pozsonyi csatás animációról), meg úgy egyáltalán a fideszes őrülethez, de azért mégis!

A végén két megjegyzés: tegnap a színházban feltűnt, hogy – március 15-én - egyetlen ember mellén láttam kokárdát. Én induláskor majdnem kitűztem, de a Hír Tv-ben láttam Nacsa Lőrincet és elment a kedvem.

Aztán otthon újabb csapás: az interneten olvastam, hogy Kossuth-díjat kapott L. Simon László avantgard költő és Vitézy László, akit én személy szerint kedvelek, de ő az, aki valahogy mindig feltalálja magát.

Még egy jó hír: az Újpesti Rendezvénytér előtt kényelmesen lehet parkolni.

Privát üzenet Gálvölgyi lányának: Dorka, kösz az ingyenjegyet, de a pótszékről kurvára nem lehet látni, hogy a színpadon éppen ki haldoklik a földön! Apádat puszilom.