#micsoda emberek vannak

[hicapacity]

Ágoston László:

Én személy szerint nem pártolom, hogy férfiként született és férfiként felnőtt emberek nőkkel versenyezzenek, mert egyszerűen máshogy alakult ki az izomzatuk. Nem véletlenül vannak férfi és női versenyek. Szerintem erről beszélni se kéne nagyon, annyira evidens.

A probléma viszont az, hogy nem minden "férfias" nő transzgender. Tapasztalatom szerint a legtöbben annyira egyszerűsítenék a kérdést, hogy "nézzünk be a szoknya alá, ha kilóg valami (vagy egykor kilógott), akkor zárjuk ki a versenyzőt".

Csakhogy természet édesanyánk (a rengeteg magyar által oly' dühösen tagadott) végtelen sokszínűségében a törékeny virágszálak mellett hajlíthatatlan szálfákat is teremtett női nemi szervekkel.

Emlékezhetsz talán Caster Semenya esetére: a 180 centis dél-afrikai futó vaginával született, de nincsen méhe, viszont van két le nem szállt heregolyója a testében és közel férfi tesztoszteron-szintje.

Namost akkor kedves KDNP-s polgártárs: apa férfi, anya nő, Caster Semenya micsoda?

Vagy a te istened hibázott, amikor megteremtette (nem) vagy te, amikor meg akarod mondani a te istenednek, mit teremthet (igen).

Az olasz bokszolóval meccselő Imane Khelif szintén hasonló eset: ő sem transzgender, csak egyszerűen "más nő". Férfiasabb, magasabb a tesztoszteron szintje. Tehet róla? Nem.

(Egyébként szerintem nagyon érdekes, hogy Oroszországból indult az a téves hír, miszerint Khelif férfi kromoszómákkal rendelkezik. Az igazság az, hogy egyetlen transz nő sem versenyez a párizsi olimpian. )

Na most itt kezdődik a valódi, értelmes embereket foglalkoztató probléma. Ha sikerült megértenünk, hogy vannak nők között is szélsőséges esetek: hol húzzuk meg a határt?

Mondhatod: nézzük a tesztoszteron-szintjét! Oké. És melyik "természetes" nőnek mondjuk, hogy még éppen határeset, versenyezhet, melyiknek, hogy éppen határeset, ezért nem?

Nincs válaszom. Nálam sokkal hozzáértőbb emberek se tudják a megoldást.

Főleg, hogy a férfiak között ÜNNEPELJÜK a természet kegyeltjeit. Michael Phelps például ugyanilyen genetikai szélsőség: a lábfeje akkora, mint egy uszony, és egy genetikai rendellenesség (Marfan-szindróma) miatt (!) úgy is hajlik. Hatalmas, lapátszerű kézfeje van és a genetikai adottság miatt olyan hajlékony, amit hétköznapi ember elképzelni se nagyon tud (miközben ez valószínűleg napi szintű fájdalmat okoz neki).

28 érmet szerzett olimpiákon.

28.

Szerinted fair ellene vízbe szállni?

Ha a magas tesztoszteron-szintű nőket ki kéne zárni, vajon őt nem?

És itt elvágom a gondolatmenetet, mert - ahogy ígértem - nincsen válaszom.

Mind érezzük, hogy nem fair, amikor egy "majdnem férfi" 47 másodperc alatt elver egy nőt. És milyen hálás ezt az egyszerű, tájékozatlan ember számára "apa férfi - anya nő" színvonalon tálalni!

Csakhogy a világ akkor is sokszínű, ha valaki erőszakkal akarja fekete-fehérben látni. És vannak sajnos ebből eredően gyakorlatilag megoldhatatlan problémák.

A jó hír, hogy szerencsére nem a mi felelősségünk ezekre választ adni. Nem is irigylem azokat, akiket ez a teher nyom.

A mi feladatunk mindössze annyi, hogy próbáljuk megismerni az összes szempontot - és üvöltő gorilla helyett embernek maradni közben.

[csacskamacskamocska]

Csak halmozódnak a megválaszolatlan kérdések

Még mindig vannak logikai gubancok, amik rettenetesen zavarnak. Ezért nem tudom letenni a témát. A legtöbb pszichológus, aki a narcisztikus és pszichopata témával foglalkozik, az elmond egy saját verziót, ami klisékben hasonlít, de részleteiben tök más, és végül úgy tűnik, hogy bárki lehet az, nem lehet pontosan megmondani, csak egy terápiában, hogy valaki narcisztikus. Amúgymeg csak szenvedünk tőle – HA KÖZEL VAN. Távolról nem annyira borzasztóak ők, hiszen akkor csak a hamis szelf látszik, ami akár megnyerő is lehet, vagy esendő, szegény én is, imponálóan határozott, vagy intelligensen éleslátó. Vagyis mi mindannyian egy rakás narcisztikust dédelgetünk, például a tumblin, akitől más vagy mások meg szenvednek, mert a barátjuk, családtagjuk, kollégájuk. Ez jó szarul hangzik. De nem tudjuk kik ők. Mert valójában kaméleon. És vadászik. A lelke mélyén lenéz mindenkit, azokat leginkább akikre hatni tud. De közben szüksége van rájuk, rátok, ránk. Ezért aztán helyezkedik, alkalmazkodik, alakítja a külvilág felé mutatott arcát. Seggfej ő vagy narcisztikus?, mikor passzív-agresszív valaki?, mikor bánt tudatosan?, mi ami a saját felelősségünk és mi a másiké?, verbális, lelki, érzelmi bántalmazásban nem áldozat, hanem inkább elszenvedő az ember, ugyanaz másnak meg se kottyan vajon?, és tudják-e ők hogy bántanak?, és hogyan boldoguljon el az ember azzal, hogy a kívülállók számára a narcisztikus normálisnak tűnik, miközben bántalmazó?. Önigazolás a saját hibáinkra a másik ember hibáinak keresése vagy az önvallomás és a tisztánlátás része?

5 biztos pont, hogy megállapítsd, hogy valaki narcisztikus-e. 8 pont, 11 pont, ezt kérdezd, hogy megtudd, ha ezt látod menekülj! És mondják, mondják, de nem érzem a tisztánlátást. Nem szakemberek csak azok foglalkoznak a témával, akik érintettek. És tanítanak, oktatnak, olyan emberek, akik egy valaki könyvét elolvasták, és az alapján úgy gondolják, hogy tudnak segíteni másoknak. Sokszor valóban tudnak, mert sokszor csak egy kéz kell, ami vezeti az áldozatot. És az elméjét, hogy megértse és újrarajzolja a rendszert. Miközben olvasom, hallgatom ezeket az anyagokat, sokszor ellágyulok, annyira megsajnálom a másik embert. A kurva narcisztikust. A szenvedése miatt, aminek már nincs is tudatában, még a szenvedését is elrejtette, eltagadja önmaga elől vagy felhasználja a céljaira. Szóval, hogy ne sajnáljam őt, és gyógyítsam magamat, elkezdtem írni egy folyamatosan bővülő listát, azokról a mondatokról meg helyzetekről amik megsebeztek. Ezekben nincsenek benne azok a dolgok, amik be nem teljesült vágyak vagy sima udvariatlanságok. Azok kerültek bele, amit ha elmesélek másnak, akkor az a fejét fogja, atyaég, ez micsoda tiszteletlen és szeretetlen dolog. Micsoda geciség!

Hogy a sok személyes nyavalygás mellett adjak valami új infót is: Többnyire tudja, hogy mit csinál, de nem bírja nem csinálni. Éretlen, elakadt ember. Nehéz beleképzelni magunkat, hogy abban a lelkiállapotban van, amire mindannyian emlékszünk gyerekkorunkból. Ne vakard le a vart! És nem tudod nem levakarni. Ne piszkáld az orrod! És nem tudod nem kibányászni a zavaró beszáradt taknyot. Öntudatlanul piszkálod a sebed, az orrod. Tudod mit csinálsz, hiszen a te kezed csinálja, tudod azt is, hogy nem kéne, de nem bírsz ellenállni a belső késztetésnek. Ami nyilván kielégít valami öntudatlan belső igényt. És emlékszel rá, hogy ez valami fura állapot. Nézel magad elé, nem is vagy jelen, a kezed meg csinálja. Képzeld el, hogy egy narcisztikus számára ez hasonló. Nem tudja nem csinálni. Annyira mélyről jön. Sémakémia – most ez foglalkoztat leginkább, mint a továbblépés fontos része. Hogy többet ne kapcsolódjak narcisztikus férfira.

[napszemuvegbe]

nagyon vicces sztori, tokeletes pelda arra hogy a sok penz (tenyleg sok penz) es az inkompetencia eredmenye micsoda.

pedig amugy voltak/vannak ott jo emberek, csak nem lehet egyszerre csinalni is valami mukodot, meg kilapatolni a cegbol a penzt a sajat beszallitoidon keresztul.

ugye a thought machine volt a kerdeses core rendszer, amirol meg valamikor ev elejen belattak, hogy hat ez nem fog menni, tul hulyek vagyunk hozza.

[diogenesz2020portugal]

Gábor György

TLDR

Ad notam: A logika a helyes következtetés tudománya. Egy következtetés akkor és csak akkor helyes, ha lehetetlen, hogy premisszái igazak, konklúziója viszont hamis legyen.

Premisszák:

A tankötelezettséget 16 éves korra csökkentette.

Egy totálisan inkompetens rendőrt nevezett ki a köznevelés és a közoktatás élére.

Rá sem hederít arra, hogy az egész közoktatás darabokra esik szét: sokszorosan megalázott, kifosztott, semmibe vett tanárok, a jövőjüket az általános és a középiskolákban elveszítő diákok, már az induláskor sorstalanná tett esélytelenek.

A múlt évszázadban feledkezett gondolkodásával és habitusával, s a jövő hazai cselédtársadalmának víziójával, bent bandukolva a XXI. században, azt mondja, hogy a hazai oktatás legfőbb baja a hittan és a testnevelés hiánya, mintegy ezek pótlásában és kiterjesztésében jelölve meg a közoktatás hazai programját.

Szó nélkül hagyja, hogy a szakmai tárgyalásokat óhajtó és az ellehetetlenített helyzetük miatt, továbbá a diákok jövője érdekében tiltakozó tanárokat a rendőrminiszter rendőrrohammal intézi el, s teszi ki az utcára, egyszerre növelve a pedagógushiányt, s egyszerre ellehetetlenítve a tanulókat, legfőképp az érettségire készülő, s tanáraikat elveszítő diákokat.

Egy szava sincs, amikor a közoktatás és a köznevelés ügyével megbízott rendőrminiszter azt mondja, hogy „én nem értek az oktatáshoz.”

Az egyetemek vagyonát alapítványi formába tereli és teszi lenyúlhatóvá, s inkompetens pártállami komisszárokat ültet élethossziglan az alapítványokba: saját minisztereit, államtitkárait, pártbéli polgármestereket, kormánybiztosokat, pártjának képviselőit, pártjának és családjának üzletfeleit, csókosait, barátait és barátnőit.

Az egyetemi autonómia elvéről mit sem tudva, s arról hallani sem kívánva nem teszi lehetővé, hogy az egyetemek a legminimálisabb hozzászólási vagy véleményezési jogkörrel rendelkezhessenek saját jelenük és jövőjük tekintetében.

Az alapítványok pártállami összetételében látja a garanciát arra, hogy a tudományosság általa megnevezett legfőbb kritériuma, a „nemzeti” eszme megerősítése és az „internacionalista-globalista” szemlélet száműzése a hazai oktatás és tudományosság dicsőségére realizálódjék.

A káderlerakatokká egypártrendszeresített +egyetemi" alapítványok átláthatatlanságát maga szorgalmazza, pártállami reflexeiből fakadóan természetesnek tekinti az intézményes garanciák teljes hiányát, s pártállami káderein keresztül őrzi az átláthatatlanság megszokott ködét és homályát.

Nem érdekli, hogy a közoktatásban részt vevő diákok nemzetközi felmérésekben is kimutatott eredményei mekkora mértékben esnek vissza, s még csak el sem gondolkodik annak okán, vajon miért választja egyre több diák a külföldi felsőfokú képzést a hazai helyett, továbbá ezekből hány marad kint véglegesen, a méltányosabb és biztonságosabb anyagi és egzisztenciális feltételeket, s az összehasonlíthatatlanul jobb tudományos-kutatási körülményeket választva.

Konklúzió:

„Akinek van gyermeke, az azért azt mondja, hogy miféle emberek ezek? Lehet, hogy van egy vita Magyarország meg Brüsszel között, meg nem értünk egyet. Micsoda ember az, aki bosszút áll más ember gyerekén vagy a fiatal nemzedéken? Micsoda dolog ez? Hát, ilyen emberek vannak Brüsszelben. Képzelje ezt el! Egy politikai vitát úgy akarnak lerendezni, hogy bosszút állnak a magyar fiatalokon.”

(A gátlástalanság, a manipulációs szándék, a tényleges felelősség hárításának gyávasága és a cinizmus csimborasszója.)

[healthcarehospitality]

"Milyen sötétségben is leledzünk, milyen kevessé is vagyunk képesek felfogni a Létet, és azt, ami van," sóhajtott föl John Locke, az angol felvilágosodás nagy filozófusa egy szokatlanul bizonytalan pillanatában. "Néha elégedj meg azzal, hogy nagyon tudatlan vagy."

A múltkor írt nekem egy lány, azzal kezdte a levelét: "Ti tényleg értetek a drogokhoz?" Elgondolkodtam: tényleg értek-e a drogokhoz? Húsz éve foglalkozom ezzel a témával, rengeteget olvastam, több száz cikket írtam, filmet forgattam róla a világ számos országában, szakmai konferenciákat szerveztem, saját tapasztalatokat szereztem vele kapcsolatban - de nem merem kijelenteni, hogy értek hozzá.

Vannak bizonyos jelenségek, amiket érteni vélek - de minél többet tudok meg róluk, annál inkább megértem azt is, hogy mennyire keveset is tudunk biztosan. És mivel ez egy nagyon összetett (multidiszciplináris) jelenség, rengeteg olyan szakterület van, amihez bizony nem értek, és csupán felületesek az ismereteim.

Biztosan az nyugtatta volna meg, ha azt felelem, hogy igen, értek a drogokhoz. De nem tettem. Mi több, azt gondolom, és ezt meg is írtam, hogy bizonyos részéhez értek, de ha valaki azt állítja magáról, hogy ő nagyon ért a drogokhoz, akkor meneküljön - mert az biztos sarlatán. És néha tényleg őszintén meg tudok döbbenni, hogy egyes emberek micsoda nagy arccal tudják magukról állítani, hogy mindent tudnak, miközben a tudásuk finoman szólva korlátozott.

A propagandasajtó egyik lejárató célzatú cikkében szememre vetették, hogy "csak" történészi végzettségem van, "laikusként" hogyan is lehetnék "szakértő"? Az ilyen megközelítés szerint ha az ember legalábbis nem toxikológus, vegyész vagy pszichiáter, akkor nem "drogszakértő". Nos, soha nem tartottam igényt a "drogszakértő" kétes értékű és jelentésű címére. Ellenben szerényen rámutatnék, hogy lehet, hogy a toxikológus nagyon ért ahhoz, hogyan bontja le a szervezet a különféle pszichoaktív szereket, de semmi garancia nincs arra, hogy a drogjelenség lélektani és társadalmi vetületeihez bármennyivel jobban értene, mint egy laikus.

Az elmúlt húsz évben rengeteg drogtémájú tudományos konferencián vettem részt, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy tisztességben megőszült professzorok, akiknek a karrierje szól a drogkutatásról, milyen nagy ökörségeket tudnak néha állítani egy olyan droggal kapcsolatos jelenségről, amihez nem értenek. Vagy hogy végletesen, egyoldalúan leredukálják az emberi élményt - életszerűtlenül idegenül attól, amit egy ember fogyasztóként átél. Vagy abszolutizálják, túláltalánosítják a fogyasztók egy bizonyos csoportjának az élményeit, és figyelmen kívül hagynak másokat.

Nincs olyan, hogy "drogszakértő" - hiába végez el bármilyen egyetemet. Az ember hosszú évek szívós munkájával felszedhet némi tudást, kutat, ír, figyel, vitatkozik, letesz valamit az asztalra - és még azután is meglepheti valami, amiről fogalma sem volt.

(note to msyelf)

[filmszeresz]

FILMSZERÉSZ TOP 100 TÉVÉSOROZAT - 57. A Tenkes kapitánya

Épp idén 60 éves. És tudjátok, mije van ennek a sorozatnak? Méltósága. És ízlése. Ezek tartósítják. Zenthe Ferenc csinos bajszára mondom: bármikor meg tudok nézni belőle egy-egy részt.

Egyébként meg, A Tenkes kapitánya tudtommal a magyar televíziózás első játékfilmsorozata. Igen, tulajdonképpen az első magyar fikciós minisorozat. Olyan régi, hogy papíron közel nézhetetlennek kéne lennie ma. Hisz hol van már az a kor, amelynek ez a 13 részes ifjúsági kalandfilm-folytatásos mesélt... Már az is nagyon régen történt, amikor Zenthe a Szomszédokban ősz halántékkal nosztalgiázott, s az is lehet, hogy az első magyar tévésorozatos metapoént lőtte el ekkor, ahogy Taki bácsiként saját magát mutatta a többieknek a tévében. Nagyon régi sorozat a Tenkes. Régi emberek vannak benne (Krencsey Marianne, Ungváry László, Szabó Gyula, Pécsi Ildikó és még nagyon sokan mások), akik még régebbi korokból való embereket játszanak. Régi az egész, még fekete-fehér is (micsoda monokrómban úszik a táj, gyönyörű), de van neki illata és szaga. És tényleg olyan, mint egy fakarddal vívó honi gyerekálom a 60-as évekből.

Nem véletlenül készült anno a sorozatról egy nagyon népszerű gyerekdal is.

[avicdsgn1]

Hopsz egyik kép nem odavaló.....kibaszott trehány vagyok. Minden amit kapok üzenetben/letöltök/készítek grafikus programban/áttöltök/elmentek egy nagy gyűjtőkonténerben köt ki. Egy könyvtárban minden. Így gyakori a keveredés. Ez egy nagyon ostoba szokás, de egy csomó ilyen trehány tipikus számítógépes reflexem van. És mindig meglepődök, hogy a normális emberek nem így csinálják. Nálam pl a böngésző mindig fullon van megnyitott lapokkal. Vágod így egészen a + jelig...vagyis tovább csak addig látszik :D (egyébként az rohadt jó az új Chrome frissítésben, hogy nem csak pár előzmény lapot tudsz visszahozni, ha bezáródik, hanem ilyen komplett 200 lap egy ablakbant is) De kisebb baleseteken kívül simán vágom és emlékszem, hogy mi micsoda és miért lett megnyitva. Csak ez ilyen rossz beidegződéssé válik. Megnyitod tiszta lappal....na jó most nem lesz olyan. És 10 perc múlva megint azon kapod magad, hogy 100 lap menyitva.A másik ilyen brutál ostoba és káros szokás a névadás. Egy normális ember, ha elment valamit akkor nevet ad neki. Na de van a QWERTY típus. Ami én is vagyok. Úgy adok nevet, hogy csak simán végighúzom az ujjam a billentyűzeten. Ha már foglalt akkor tovább húzom vagy másik sorban :D Ez a legdebilebb szokás. De ha egyszer rászoksz reflexé válik. És nagyon előnytelen. Ha pl keresnél file-t akkor név alapján megleled. Na, de ha a file neveid így kezdődnek, hogy asdf vagy qwerty vagy xcvbn akkor kicsit nehezebb a dolog. Jó azért kész munkánál nem így csinálom. Ott szigorú nevek és számozások vannak. Könyvtárakra osztva. Meg persze a _final. De pl mikor még csak készül és még nincs kész simán ugyanígy tolom. Múltkor majdnem nagyon durván beégettem magam. Egy tized másodpercen múlt. Nap közben kaptam ajándékba egy eléggé 18+ képet, hogy jobb legyen a napom. Jobb is lett. Mentettem is a konténerbe. Aztán egy elég fontos ügyfélnek el kellett küldenem valamit. És véletlenül a képre kattintottam. Vágod file csatolása... az volt legfelül és rutinos gyors reflex nyomás....és már pont egy hajszálnyira voltam, hogy a mehet nyílra nyomjak tényleg már felette voltam és csak pár miliméter választott el a nyomástól....és akkor szúrtam ki... az utolsó pillanatban...uuuhhh bazmeg...lol..hát meglepődött volna az fix :DD

[onsieluenkeli]

Micsoda sz*r volt, a tegnapi nap.

Nincsen 1 hete hogy elmeséltem, hogy küzdenem kell, és az esetemben ez kurvára nem vicces. És azt is magyaráztam, hogy van olyan is amikor egy intelligens és edzett csaj bántalmazó attitűd helyett, inkább segíteni szeret. Ezt a Flórára értettem, és meg is köszöntem neki. (vannak akikre még persze igaz ez, nem ő az egyetlen, és nem csak 💪nők).

A magas érzelmi intelligencia, az igazi empátia, a gesztusok, a cselekedetek, a figyelmek, a megértések mögött rejlik. A Flóra képes volt erre, és ez nem egy rossz, szégyellni való tulajdonság! És krvára sajnálom, hogy Magyarországon ez kihalóban van! Azok a nők, akik sokszor azt hiszik közük van hozzám, vagy a magánéletemhez, 99%-ban sosem csinálnak semmit. Fantáziálnak, de nullák! Manipulatívak, gúnyolódnak, és Trollkodnak, de nullák! Higgyétek el, az igazán jók, nem az utóbbi érzéketlen, és idióta seggfejek között vannak!

Akinek nem inge, ezt nem veszi magára... Rengeteg magányos nő él úgy Magyarországon, hogy egy igazán jó, bizalmi, toleráns, feltétlen nélküli, csapatjátékos párkapcsolatra képtelenek! És ők szoktak rendre gúnyolódni rajtam, rajtunk. Nikiznek, péniszeznek, és stb... próbálják aljasul a rosszat betalálni, és tönkre tenni a napomat, mert pontosan tudják legbelül, hogy mélyebb érzelmekre, és fejlődésre képtelenek. Olyanok, akik nem akarnak égni mint a rongy, és erre inkább minket aláznak... Nem különbek azoknál, akik rendre cigányoznak. Bántva, lealáznak másokat! Vagy ott van a Mérő Vera, akit pasizzák a maszkulinabb feje miatt.

Magyarországon az emberek nem jobbak szeretnének lenni, és jól, hanem szinte naponta rúgnak valakibe bele! Az egyik röhögve Nikizik, a másik Bélázik, a harmadik disznózik, a negyedik törpézik, az ötödik cigányozik, a hatodik b*zizik.. . - Ez nem szégyen? Ez nem ciki? Így élni, viselkedni, és gondolkozni?

Ott van a WMN 20. -án még reggel kijött egy kiváló cikk Kurt Cobain-ről. Aki ismer az pontosan tudja hogy engemet is megőrjít a rohadt „hírnév”, hogy vannak akik a végtelenségig szórakoznak manipulálva rajtam. Aki ott délelőtt dolgozott, semmi bajom nem szokott lenni vele, és még örültem is a Cobain cikknek.

DE! estére a social felelős lecserélődött, feltehetőleg egy hályogos szemű, kényszerzubbonyos elmebetegre! Egy manipulatív majom, aki „pénisz irigység”-el jön. Egy csökött aki százezredikre sem tudja felfogni, hogy nálam nincs olyan, és nem vágyok gyerekre!

Már megint rajtam szórakozik, már megint lealázott, mert krva vicces, mi!? A transznemű az nem írigy, hanem inkább szuicid! Deréktől lefele továbbra sem érzek semmit, sokszor meséltem már hogy habár végtelenül tisztelem, és védem az anyákat, és a gyerekeket, de van saját keresztem, és még több terhet nem bírok el ebben az életben! A következőben szeretnék, de ebben már nem! Igen, fáj de legalább krvára felelősen gondolkozom.

Egy trollkodó WMN-esnek kell állandóan magyarázkodnom!

Miért asszociál arra a Domira, aki HOMOKOS, és egy albérletben él, és olyan ostoba, hogy egy ilyen országban, gyereket szeretne csaknem 40 évesen! Lassan orosz mintára esélye sem lesz a gyerekhez, iddióta! Az? AZ!

Sem én, sem más, sem senki nem jött mostanában olyan baromsággal! Miért kell állandóan az én hátamat kaparni?

Szerintetek még hányszor kell ezt elmagyaráznom? Mikor fejezik be a Niki zaklatását, a szexuális és nem orientációk szándékos keveréskavarását örökös buzizást, a dugjámá, és a szülőségi agybajt? <- Ezek a rohadt, beteg katatón körök! Annyira unom már én is, és tényleg rohadt frusztráló, és felzaklat!

Tudod milyen sz*r amikor több mint 100.000 éve kiállok mindig valami vagy valaki mellett. És el is várják ezt. Öntik bele a szemembe a horror történeteket, és a problémákat örökké, úgy hogy az én életem sem könnyű... + Felnézek a netre és az emberek úsznak a gyűlöletben. Olvasom a híreket, és mintha Hitleri 30-as évek lennének. Putyin lassan tényleg világháborúba sodródik, és őrület mi megy a politikában. Sorolhatnám reggelig mennyire ömlik mindenhol a negatív sz*r, és a panaszkodás. És akkor még viseljem el, hogy lealáznak röhögve Nikizve, buzizva, péniszezve, dugjámááá, és legyé szülő baromsággal. Úúúgy hogy semmi közük hozzám, az életemhez, vagy bárkihez!

Én mikor megyek oda zaklatni a Krányi Cintiát azzal, hogy terpesszé, és szüljé mááá! Vagy mikor kurkázom a Fjodorka szívében?! Szoktam oltogatni, manipulálni, sztereotipizálni? Nevetség tárgyává tenni őket? Ami másoknál intim, és személyes, az a WMN-nél garantált lealázás, me'ez a mentalitás a 90-es években kúrvára vicces volt! Vagy NEM! A kiskatonák zaklatták, és szivatták örökké agyon egymást olyan humorral. Ellopták egymás személyes leveleit, a barátnők képein nyalakodtak, meg röhögtek, gúnyolódtak, poénkodtak.

Bárki is szórakozott 20.-án este, nem ismersz!

.

[lea15]

Micsoda klikkesedések vannak mindenhol.

Megvan mindenkinek a maga kis társasága, mintha tartozni akarnának valahova. Felszínes ,erőltetett beszélgetések, aztán az első adandó alkalommal ki beszélik egymást.

Örülök neki hogy ilyen emberek közé nekem eszem ágában sincs beolvadni. 🤷🏻‍♀️

[vanegyjosztorim]

190215 - Csak egy buszmegálló és látogatói

A buszmegállók kezdenek egyre elkeserítőbb hellyé válni. Mindig, amikor megérkezem egy buszmegállóba, igazából hulla fáradt és lusta vagyok. Másra sem vágyom, csakhogy felszálljak a buszra, csendben hazamenjek és ledőljek, pihenjek, kikapcsoljak. Semmi másra nem szeretném használni azt a szerencsétlen helyet, csak megvárni ott a hazaszállító eszközömet.

Viszont mostanában a buszmegállók adják a legtöbb inspirációt, pontosabban azok a dolgok, amik egy buszmegállóban képesek lejátszódni. Sajnos nem pont a legszebb gondolatok születnek meg ezeken a helyeken.

Az első történetem talán egy hete játszódott le, amikor éppen várakoztam a buszomra az egyik buszmegállóban. Pont munkából mentem haza. Fáradtan, éhesen, már akkor minden bajom volt.  A megállóba érve legalább abba a hitbe ringathattam magam, hogy a buszon nem lesznek sokan, mivel a megállóban is egyedül töltöttem jó pár percet.

Azonban ekkor csatlakozott hozzám két alak. Mondanám, hogy úriemberek, viszont akkor hazudnék. Most jöjjön a csavar, hogy miért nem nevezném őket így:

Igazából a buszmegállóban lévő ülés egyik szélénél támaszkodtam. Nem mondom, hogy leültem, mert februárban az egyenlő lenne egy felfázással, megfázással és mások elborzadó tekintetével, hogy képes vagyok nő létemre ilyet tenni, de fáradt és erőtlen voltam, szóval nekidőltem. A  két személy a másik oldalon foglalta el a helyét. Igazából beszélgettek, amikor megérkeztek és előtte is hallottam a hangjukat. Egyáltalán nem tartottam furcsának a dolgot, két iskolás éppen megy haza és várja a buszt. Normális.

Amikor elhelyezkedtek, elhallgattak. Majd az egyik egy csodálatosan undorítót köpött a buszmegálló kellős közepére. Az első gondolatom ami szöget vert a fejemben az volt, hogy legalább menne el a buszmegálló mellé ha rájön a késztetés, hogy undorítóan viselkedjen, vagy vegyen elő egy zsebkendőt, de ne itt az orrom előtt jusson eszébe. Főleg ne oda, ahol mások általában várakoznak. De nem idegesítettem magam tovább, inkább az elhaladó autókra tereltem a figyelmem. Ekkor hallottam még egy köpést. Már akkor kezdtem kicsit kiborulni ettől, de megpróbáltam nem foglalkozni vele. Ha kell hát kell, ha nem annyira intelligens, hogy ezt ne itt csinálja, hát nem. Viszont amikor az első kettőt több is követte, kicsit elgondolkoztam.

Ezek ketten rákezdtek a buszmegállóban versenyt köpködni. Nem tudom, mi lehetett a cél. Kinek milyen messze sikerül, kinek mennyire undorító…? Nem is akarok belegondolni. Ekkor már elég szúrós szemmel néztem rájuk, hogy mégis miért jó ez nekik? Esetleg köpőcsészét ne adjak, ha már úgyis elkezdek ősember szintre visszavedleni az értelmi szintjükkel? Vagy ez valami területmegjelölés lenne, mint a kutyáknál? Bár sajnos a kutyák intelligensek, az az ember pedig, aki ilyet csinál nem különösebben nevezhető annak.

A harmincvalahanyadik után azért azt is megkérdőjeleztem, hogy ezeket tényleg beszélni hallottam. Lehet, hogy csak morogtak valamit egymásnak és nem is képesek értelmes szavakkal, mondatokkal kommunikálni. Vagy a köpésekkel kommunikálnak. Lényeg a lényeg, undorító volt.

Aztán a buszmegálló előtt elsétált egy nő. Az egyik srác majdnem sikeresen telibe találta a cipőjét. Amikor megállt és ránézett felvont szemöldökkel, hogy “mégis mit csinálsz gyerek”, a két srác csak nevetett és megjegyezték, hogy nem kellene az útban lenni, akkor nem történne ilyesmi. Az útban? Mégis milyen útban? Annak, ami a szájukból kijön, na annak nem kellene senki útját keresztezni. Méghogy útban.

Az első, ami itt eszembe jutott,  hogy ha ezeknek az embereknek megjegyzem, hogy undorító amit csinálnak és igazán magukra szedhetnének egy kis jó modort és tiszteletet, akkor fel vannak háborodva, hogy milyen jogon szólom le őket. Kaptam volna rögtön, hogy én sem vagyok jobb, ne szóljak bele az ő dolgukba stb. Még az is lehet, hogy kaptam volna egy jópofa monoklit is a szemem alá ajándékba.

Ha viszont ugyanezt én csinálom meg velük, hogy például majdnem ráköpök valamelyik cipőjére, szintén én vagyok az undorító állat, és megint csak kapok kettőt a fejemre. Úgy láttam, a hölgy is hasonló véleményen volt, mivel inkább nem erőltette a kölykök megnevelését.

Kérdem én:  miért kell ennyire alpári, undorító, elcseszett módon viselkedni, amikor elméletileg az emberi lény egy intelligens faj? Lehet, hogy azoknál, akik ilyen kulturáltan viselkednek, a koponyacsont és egyéb tartozékok már csak salátát védenek de akkor is! Egy minimális tiszteletet, egy kis jó modort sem lehet tanúsítani más emberek iránt? Muszáj mindenkinek tudni arról, hogy valami nincs rendben a toronyban? Legalább ne mutatnák meg, hogy mennyire jó nevelésben részesültek.

A másik történetem szintén ebben a buszmegállóban játszódott (“szeretem” ezt a buszmegállót, mindig történik valami érdekes). Úgyszintén a buszra vártam és ismételten a padot támasztottam. Viszont akkor nem voltam egyedül, ugyanis mellettem helyet foglalt egy hölgy, illetve a buszmegálló mellett egy-két méterrel odébb egy asszony várakozott a buszra.

Ebben nem lenne semmi furcsa, három ember várja, hogy végre hazajusson. A forgalom gyér volt, alig haladt el autó az úton, azt is hallottam, hogyha valaki levegőt vett. De erről az a bizonyos asszony nem igazán vett tudomást. Ugyanis!

Ebbe a szép, csendes környezetebe belehasított valami igazán fülsértő hang, a megálló mellől. Egy fing. Egy hangos, meghökkentő fing.  Nem, nem viccelek! Nem tudom, mi késztette erre, de a buszmegálló mellett álló asszony úgy gondolta, elenged egy galambot.  Lehet, hogy elgondolkozott az élet értelméről és teljesen megfeledkezett magáról, vagy zavarta a csend. Az is lehet, hogy már úgy volt vele, hogyha elég erősen koncentrál a galamb mellé sikerül összehoznia egy hangtompítót is. De annyi biztos, hogy nem igen zavartatta magát.

A hölgy, aki mellettem ült, döbbentem nézett rám. Tekintetéből ki lehetett olvasni, ő sem hiszi el, hogy ez tényleg megtörtént. Gondolom, az én arcomra is hasonló kifejezés ült ki. Esélyünk sem volt felocsúdni, ugyanis megérkezett a busz, és mint kiderült, mind a hárman ugyanazon  a buszon fogunk utazni. Megvártuk, amíg a trombitásunk felszáll a buszra, természetesen tisztes távolságot tartva követtük és eszünkben sem volt a busz ugyanazon részét megosztani vele. Döbbenetünkben szerintem azt sem figyeltük, mégis milyen buszra szállunk fel.

Az egyetlen gondolat, ami megfogalmazódott bennem, amíg az ajtó becsukódott mögöttem és a busz elindult, hogy legalább kint engedte el, mert nem tudom mit csináltam volna, ha ugyanez a levegőtlen buszon történik. Ugyanis itt nincs esély a menekülésre.

[pitkinofficial]

Közszolg! Álomfejtő kerestetik!

A helyzet az, hogy szinte szégyenlem leírni, amit álmodtam. Persze ez nem fog visszatartani. Valakinek el kell mondanom, és reggel majdnem el is mondtam a feleségemnek, de aztán úgy gondoltam, húsz év után már inkább nem mutatok neki újat, nehogy összezavarodjon...

Annyira abszurd volt, hogy álmodás közben felriadtam- éjjel fél egykor-, és ezután már sehogysem sikerült visszaaludnom, ráadásul valami idióta tiktokos zene is dallamtapadást okozott, amitől zakatolt az agyam egészen fél ötig, amikor is nagy nehezen sikerült elaludnom.

A storyboard nem hosszú, de annál idiótább.

Szóval, azt álmodtam, hogy amikor Gagarin meghalt, odaadták a cigányoknak. Mármint Gagarint. A cigányok pedig téves helyzetfelismerésről téve tanúbizonyságot, nem feltétlenül kezelték helyén a szitut. Rövid tanakodás után levágták térdből az egyik lábát, és azzal támasztották ki a putri ajtaját. Mert nagyon meleg volt. De ez nem volt valami stabil megoldás, állandóan igazgatni kellett, mert mindig feldőlt a Gagarin lába. Gagarin nem volt magas ember, sőt kimondottan alacsony volt, hogy jól beférjen a Szputnyikba, így természetesen a lába sem volt túl hosszú. Mivel ezek ilyen igazi, sorsukba beletörődő cigányok voltak, akik megtanulták már, hogy nekik mindenből a rövidebb jut, hamar megszokták, hogy ez bizony foglalkozós sport lesz. Aki éppen arra járt, megigazította a Gagarin lábát. Eddig ugye semmi érdekes. A történet akkor vett nem várt drámai fordulatot, amikor az egyik tyúk elkezdte kikezdeni a Gagarin lábán a bütyköt. Amikor ezt a cigányok észrevették, természetesen fel voltak háborodva, mert hát mégis milyen dolog ez kérem, hogy egy kibaszott tyúk csípkedi a Gagarin bütykét?! Ilyenről a kalendáriumban sem írnak, micsoda skandallum! Persze nem lehetett titokban tartani, a dolognak hamar híre ment, mint a futótűz, úgy rohant végig az országon. Természetesen országos felháborodást okozott, az újságok címlapon hozták a sztorit, megmondó emberek, beszélő fejek zsörtölődtek hosszan főműsoridőben esti film helyett. A nagyobb városokban tüntetések robbantak ki, a kisebb településeken pedig beborogatták a szekereket az árokba. (ezt mondjuk nem értettem, hogy miért csinálták, de szerintem azért, mert ugye ezt az egészet én álmodtam, nekem viszont halvány lila fingom sincs, hogyan lehet vidéken lázadni, de a szekérborogatást eléggé punk dolognak érzem ) A nemzetközi sajtó is felkapta a sztroit, de nyilván máshogy értékelték a történetet nyugaton, mint keleten, a folyamat az eszkaláció felé haladt, és már mutatkoztak egy, a nagyhatalmak közötti háborús konfliktus kibontakozásának jelei. Erre már én is annyira ideges lettem, hogy végül felébredtem.

A cigányok álmomba keveredését nem tudom megmagyarázni, álmomban sem gondoltam volna, hogy a sztereotíp minták ilyen mélyen vannak az agyamba táplálva, már álmom közben is éreztem, hogy ez nem igazán píszí, de mégis engedtem, hadd menjen. Amikor felébredtem, annak nagyon örültem, hogy a tyúkról az álomban nem derült ki, hogy lopták, sők kifejezetten legális, rendezett tulajdonjogii viszonyokkal körbebástyázott tyúknak álmodtam meg.

Hát ennyit tudok erről elmondani.

Ha valaki ért az álomfejtéshez, fejtse meg, és tartsa mélyen magában, mert arra nem nagyon vagyok kíváncsi, hogy komplett idióta vagyok.

Bezzeg fiatalabb koromban tudtam álmodni hintát, homokozót, meg rétet, kispatakot, most meg ilyenek jönnek.

Talán a nagy adag kakaspöri, meg a csípős cseresznyepaprika az oka, amit vacsira benyomtam.  Nokedlivel.

[csacskamacskamocska]

Mert nincsenek barátai

Egyszer egy ismerősöm, aki állandóan az exét supportálta, a kérdésemre, hogy miért teszi, hiszen a nőnek van férje, vannak felnőtt, családos gyerekei, miért ő az akit ugráltat, azt válaszolta, hogy mert szegénynek nincsenek barátai. De hát vannak, látható, hogy vannak, olyan rekaciókat kap FBn amiből nyilvánvaló, hogy az közeli ismeretség, barátság. Azok nem olyan barátok! Oké. Amúgy nem az én dolgom. Van egy véleményem a meg nem dolgozott szakításokról meg a könnyen szerzett lovagi érdemekről is, de amúgy nem az én dolgom, pláne a faszom fog veszekedni amikor a másik ellenáll annak, hogy más oldalról is megnézzen valamit. A legjobb barát ex nehezen megfogható módon, de kárt okoz az új kapcsolatban mindkét félnek.

Le is szarnám én ezt a régi történetet, ha a barátnőm sztorijában nem került volna elő egy hasonló. A barátnőm nulla féltékenységet képes érezni, hihetetlenül egészségesen kezeli a kapcsolatait, a konfliktusokat kapcsolaton belül igyekszik megoldani. Nem gyanakszik, nem korlátoz, nem feltételez rosszat. Nem azért mert hülye vagy naiv, hanem mert nem terheli magát ilyesmivel. Így lehetett, hogy a válása után 2 hónappal a férje már össze is jött a kolléganőjével és egy éven belül gyerekük is lett. – Te, nem lehet, hogy ezek már nézegették egymást korábban is vagy akár viszonyuk is volt? – kérdeztem tőle. – De, lehet – válaszolta és megvonta a vállát. Én ettől biztos megőrülnék, hogy raktam bele a kapcsolatba az időt meg az energiát, akartam javítani, megbeszélni, stb, stb és kiderül, hogy a társam már rég másfelé leli az örömét és hiába csináltam mindent. Jó, nem őrülnék meg, de kéne idő amíg feldolgozom és amíg lejövök az érzésről, hogy a jó kurva anyját. Nade nem is erről a csávóról van szó, hanem a következőről. Hogy annak is van egy ilyen supportált exe. És a dolog már a nem féltékenykedő, nem irigykerdő barátnőmet is zavarja. Mert ő kér valamit (lécci, szereld fel, lécci vedd meg, lécci intézd el), akkor vár és vár és vár. Az ex szól, hogy jaaaaaj, nem tudom ezt megcsinálni, nem tudom azt megcsinálni, jaaaj, nem vinnél el a világ végére, nincs autóm nincs jogsim jaaaaj mit csináljak és a pasi ugrik és felszerel és beszerez és megjavít és hajnalok hajnalán elindul és elviszi két napra elintézni az ex ügyeit, akivel amúgy ő szakított. Nincs semmi romantikus vonal, nincs semmi szex, csak a lovag, aki segít, a jóember aki jóban van az exével, a könnye beszerezhető hála és elismerés van. Szerintem. Én abban is biztos vagyok, hogy akire otthon lehet számítani, akire nem kell várni, aki otthon is lovag és jó ember és férfi, azt egy nő örömmel nézi, ha másnak is segít, mert büszkeséggel tölti el a dolog. Ez a fantasztikus FÉRFI, ez annyira top, hogy tud adni másnak is. De ami jár az jár. A kapcsolat előnyt kell élvezzen, a partnerem igényei előnyt kell élvezzenek, akár férfi vagyok, akár nő. Mert az nem járja, hogy alátolok a másiknak mindent és ő meg az így nyert energiát máshova viszi. Mert ott van hála. Otthon meg nincs. Mert otthon alap, hogy megcsinálod, ahogy alap, hogy a másik is megcsinál rengeteg mindent. Neked könnyű – mondja a pasi – mert ez meg az... (Csupa olyan dolog amiért a csaj keményen megdolgozott), de szegény ex... hát annak kurva nehéz.

Olyan konfliktusok melegágya ez amiről napokat lehetne beszélni, mert a jéghegy csúcsánál elakad mindenki. Hát miért ne lehetnének barátok az exszel???? Micsoda undorító féltékenység ez! Aki pedig élt meg hasonlót, az hallgat, mert már tudja, hogy nem lehet igaza, mert a valódi mélysége a dolognak nehezen megfogalmazható önmagunk megalázása nélkül. Mert vagy szolgának, megalkuvónak, vagy hülyének, vagy hisztisnek, birtoklónak, féltékenynek fogunk tűnni. És ami a fontos, nem csak exszel és nem csak másneművel van ez a probléma. Hogy viszik ki az időt, energiát figyelmet szeretetet a kapcsolatból, hogy valahol máshol elismerést szerezzenek, mert az valahogy értékesebb, mint az otthoni. Gyerek lovagok ezek az emberek. Tulajdonképpen önzők a maguk gyerekes módján. És semmit sem értenek vagy akarnak érteni, amikor elhagyják őket. Amúgy, valójában arról akartam írni, hogy mit takar az, hogy valakinek nincsenek barátai. Miért nincsenek, és miféle ütőkártya ez a mondat. De nem az akart ma megíródni.

[progarden]

Tapintható volt a levegőben az a feszültség, amit az elmúlt évek hagytak maguk után, járványok, lezárások, klímakataszrófa. És az is tapintható volt, ahogy az emberek mindezt a feszültséget, szorongást, és várakozást belesűrítették abba a pillanatba, amikor az Ozora Fesztivál megnyílt - fellobbant a tűz, és tömegek kezdtek beszaladni a mágikus aurájú völgybe minden felől. És ebben a kollektív, szakrális, és ma már hagyományosnak nevezhető szertartásban feloldódtak a szorongások, az agyak amygdalái, félelemközpontjai kikapcsoltak - és bumm. Robbanásszerűen felszabadult az évekig lefojtott önfeledt öröm.

Na ezek azok az élmények, amiket a legritkább esetben szoktak a média beszámolókban említeni, amikor erről a témáról van szó. És a legritkább esetben kapnak akár lábjegyzetet a partidrogokról szóló tudományos szakcikkekben. Pedig aki ezeket az élményeket nem veszi figyelembe, az olyan, mintha egy színvak ember próbálna rájönni a szivárvány szépségére.

Igen, sokan az ilyen rendezvényeken módosítják a tudatukat szerekkel. Igen, ennek vannak kockázatai is. De a képlet nem lehet teljes anélkül, hogy ne mondanánk el: ezek a pozitív kollektív élmények micsoda érzelmi, szellemi táplálékot, energiaforrást jelentenek emberek sokaságának. Akár egész évben.

Oriza Triznyák Ozorára megy, ha hívják! 😂

[kepeslajoska]

Parászka Boróka Kevés olyan írója, drámaírója van a magyar irodalomnak, akinek a szövegei, szófordulatai beépültek a magyar nyelvbe, kicsit át is alakították azt, folklórrá váltak. Szép Ernő (született Schön Ezékiel) egyike ezeknek. A pesti úri közönségtől az utolsó nyírségi bakáig mindenki ismerte egy-egy dalát, versét, történetét. És azon kevesek közé is tartozott, akit ezért a magyar nyelvvel való brillírozásért meg is fizettek. Igazi, ünnepelt híresség, kedvelt bohém volt. Egy darabig, amíg érvénybe nem léptek a zsidó törvények.Szép Ernő 33 évig élt a Margitszigeten, egy szállodában,  1944-ben kellett elhagynia, hogy az előírásoknak megfelelően, sokad magával beköltözzön egy csillagos házba. Még ekkor is annyira népszerű volt, hogy kerek egy nap haladékot kapott a költözésre a többiekhez képest, hogy legyen ideje a három évtized alatt felhalmozott könyveit átszállíttatni. 1944 októberében sokadmagával, mind hatvan év feletti budapesti zsidó férfiakkal kényszermunkára vitték. Kubikolnia kellett a hátfájós, cukorbajos, isiászos férfiaknak, akiket csak úgy hajtottak ki a tankcsapda három méter mély árkát ásni: "mozgás tata".Ennek a "jemboreenak" a történetét írta meg Emberszag című visszaemlékezésében, pont annyi humorral, könnyedséggel, ahogy annak idején a kabarétréfáit, kupléit írta. Igaz, ekkor a népszerűsége  már csak arra volt elég, hogy stikában dohányt, kenyérsarkat és egy fél törölközőt kapjon.Az Emberszag egyik jelenetében egy kis, vézna  embert ütlegel az igenhetyke kamaszkorból alig kinőtt katona, mert nem ássa elég fürgén az árkot. A cingár öreg annyira esetlenül tűri az ütlegelést, hogy a katona zavarba jön, meg kérdezi, kicsoda-micsoda civilbe?Nyomdász - jön a nemvárt válasz. A várt válasz az lett volna, hogy uzsorás, kocsmáros, pénzhajhász - valami ilyen "zsidós" hivatás, amire lehet haragudni. Egy nyomdászt elég nehéz gyanúba keverni, bár a katona  nagyon igyekezett haragudni, s végül eszébe  ötlött a válasz: - Azért maga is fölözött!Miután ez a felismerés megszületett, zavartalanul ment tovább az ütlegelés, az emberek agyonlövése, éheztetése.Mi a "fölözés?" Szép Ernő megmagyarázza: hat-hét év alatt terjedt el a magyar társadalomban, a korabeli propaganda szorgalmas munkájának köszönhetően, hogy a zsidók mindig mindent lefölöznek. Mindig a "napos oldalon vannak". Hat-hét év kellett ahhoz, hogy ez a "fölözés" irtózatos haragot, irigységet, erőszakot keltsen. Mit tud lefölözni egy nyomdász? Ezt már nem írom le, olvassatok sok sok Szép Ernőt, az az igazi élmény.Csak épp jelzem, mennyi időnek kell eltelnie, hogy elszabaduljon és pusztítson egy szó. A zsidók fölöznek. A homoszexuálisok pedofilok. A "migránsok" elveszik a kultúránkat. Mi lesz ebből? Olvassátok Szép Ernőt! - mondanám, ha nem tudnám, hogy Szép Ernőt akkor is olvasták, szavalták. És hiába voltak a tökéletes művek. A Patika. A Lila Ákác. A Vőlegény. Nem olvasták mégsem elegen. Vagy nem olvasták jól. Mert mégiscsak a propaganda szavai győztek. A "fölözés" győzött. Akkor ott 1944 októberében mindenképp. Elszabadult a gyűlölet, az öngyűlölet,  rettegéssel tartotta saját magát sakkban az egész társadalom. Nem is kellett hozzá különösebb erőfeszítés, karhatalom. Ma sem kell már. A szavak elszabadultak, idő kérdése mikor ered utánuk az erőszak.

[nitta86]

Úgy látom, mindenkit felháborított a 20 fok az iskolákban. Oké ahol egész nap ülnek ott tényleg inkább 21-22 fok lenne az ideális, meg remélem a minisztériumokban stb., szal a helyeken ahol a fontos emberek vannak és rokonaik, ott is max 20 fok lesz télen.

De erről eszembe jutott, hogy úgy nőttem fel, hogy 19 fok volt otthon. Egyébként utáltam, de igazából az is teljesen kibírható. Egy iszonyat nagy és kissé huzatos villában laktunk és így is egy kisebb vagyon volt a fűtés számla. A 19 fok tényleg nem annyira vész, voltak vastag pulcsijaim meg mindenféle szőrös takaró ami alá bebújtam regényt olvasni.

Ami gond volt, az az amikor vendégség volt, ami kb. az összes hétvégét jelentette. Ilyenkor apám ünnepélyesen feltette 21 fokra a termosztátot, micsoda luxus. Ez jó is lett volna, csak idő volt amíg ezek az óriási terek melegedtek 2 fokot és a nőktől kamaszkortól kezdve elvárták, hogy ilyen kis koktélruhákat viseljünk nejlonharisnyával télen is. Két okból lázadtam a dresszkód ellen, egyrészt mert a nejlonharisnya a szenzoros problémáimmal nem jó ötlet, másrészt meg mert iszonyú hideg volt. Ezért csak nekem a sok lányunokatesó közül, elnézték, hogy fekete szövetnadrágot viseljek blúzzal, ami inkább az idősebb nők viselete volt. Ez azért sokkal jobb volt de ezekben a vékony anyagból készült blúzokban is megfagytam, amikor a nappaliban vártuk a vendégeket és a hőmérő épp 19,5 fokot mutatott. Minden vágyam volt, hogy felvegyek egy pulcsit, de azt nem volt szabad amíg meg nem ittuk az aperitifet, meg nem csevegtünk egy sort a rég nem látott rokonokkal. Akkor amikor már mindenki megszemlélhette, hogy elegánsban vagyok, vagyis a szüleim nem vallottak velem ilyen téren kudarcot, csak akkor mehettem fel a szobámba egy iszonyat konzervatív drapp kardigánért amit más körülmények között fel nem vettem volna.

Nagyon érdekes, hogy ilyen feltételes reflexként azóta is, ha túl vékony ruhában fázok, az a családi ünnepeket juttatja eszembe.

[angelofghetto]

belső erő

Vannak történelmi sebek, amelyeket nem lehet feldolgozni. Filmek tömege készül zsidóüldözésről, a táborokról, filmek Pearl Harbor-ról és 911-ről. Fura dolog, hogy vannak, akik soha véget nem érően, hangosan, és “jogosan” kesereghetnek, akiknek semmi jóvátétel nem elég, akikkel kötelező együttérezni a világnak... és vannak, akiknek minimum nem illik. Az örmény népirtásról pl. egy darab filmet nem láttam. Japán nem reklamálhat Hirosima miatt “elvégre maguknak keresték a bajt”. Igaz, hogy a csapás nem volt arányos a bűnnel, és azt soha nem teszik hozzá, hogy valójában ez egy legalizált fizikai kísérlet volt az emberiség történetében.

Nekünk magyaroknak ilyen dolog Trianon. Aki emiatt szomorkodik, vagy horribile dictu lázadozik, az magyarkodó, az idióta, az őskövület vagy szélsőségesen nacionalista. Vagy rásütik, hogy unalmas, és mikor volt az már, egyszerűen felejtsük el.  Miért?

A történelem, a politika nem az igazságosságról szól, hanem a mindenen és mindenkin átgázoló érdekérvényesítésről. Bizonyos szűk csoportok bújtatott vagy látványos hatalomgyakorlásáról.

Pap Gábort sokat hallgatom, mert a tudás és tapasztalat sok oldala összegződik benne, és sajátos módon látja a világot, rámutatva sokszor, hogy semmit sem könnyebb meghamisítani, mint a történelmet. Néha tárgyi leletek elsüllyesztéséről, vagy egyenesen megsemmisítéséről beszél (szemtanúként), amelyek azért jutnak erre a sorsra, mert nem illenek az épp bizonyítani kívánt koncepcióba. Tudománytalan tudományokról, amelyeket hiába cáfoltak már meg többször, több oldalról, mégis makacsul uralják a köztudatot.

Amit nagyon szeretek Pap Gábor videóiban, az a fajta pozitív szemlélet, ami szerint a magyarság magja elpusztíthatatlan, hogy minden sorscsapásból fel tudtunk állni, és mélyen hiszi, hogy ez továbbra is így lesz. Nem is tudom, ki mondta már, hogy ezt az országot úgy 50 évente totálisan lerabolják és kisöprik, mégis mindig újratöltjük magunkat. Ebből látszik, micsoda belső erő van bennünk, ha nem hallgatunk a lehúzó, romboló, ellenségeskedő, ridegen haszonelvű propagandának.

Mit látok én? Hiába az általános uszítás határokon belül és nemzetközi szinten, ha igazán nagy baj van, a magyar emberek összefognak, és önzetlenül segítik egymást, és az idegeneket is, ha úgy alakul. Legutóbb a pandémia első hullámában tapasztaltam ezt bizonyos civil önszerveződésben, hogy senki ne maradjon segítség nélkül egyedül. Egészen konkrétan megmelengette a szívemet, hogy a környékünkön a postaládákba valaki kézzel varrt textil maszkokat dobált (gondosan bezacskózva), amit szemmel láthatóan szakképzettség nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel és szeretettel követett el, az általános maszkhiány közepette, hogy egy családnak legalább ez az egy legyen.

Valójában békeszerető, türelmes, melegszívű nemzet vagyunk, a történelem során erősen felhígítva mindenféle betelepülőkkel, akiknek leszármazottai már itt születtek, magyarul beszélnek, de gondolkodásban, viselkedésben, értékrendben, lélekben nem magyarok, mert a haszonelvűségük minden mást visz.