#van egy jó sztorim

[vanegyjosztorim]

190302 - Mindenki gyerekkori emléke

Hivatalosan véget ért a tél. Ezzel egyidőben most szeretném, ha mindenki visszaemlékezne egy kedves gyerekkori emlékére. Pontosabban egy gyerekkori emlék elemére. 

Az overálokra. 

Emlékszem mennyire utáltam őket. Itt most nem az alkalmi, divatos, csodálatos overálokra gondolok. A gyerekkori traumát okozó overálokra. 

Amikor a szüleid azért, hogy ne fázz meg, rád adtak egy harisnyát, egy cicanadrágot, arra még egy nadrágot és szerencséd volt, ha erre már csak az overált húzták fel. Felülre került az atléta, a póló, a hosszú ujjú felső, egy pulóver és rádcibálták az overál tetejét. 

Kinézetben ilyenkor tartottál valahol ott, hogy a karod minimum 10 centire volt az oldaladtól és igazából a lábaidat sem tudtad normálisan rakni egymás után, csak togyogtál, mint egy pingvin. 

Viszont szerencséd vol, még levegőt tudtál venni. Persze itt még nem volt vége. A zokni ugye már a két nadrág között felkerült a harisnyára, szépen belehúzva a cicanadrágot. A legbundásabb, legnagyobb hótaposóba alig fért el a lábad, arról ne is beszéljünk, hogy a talajt már nem érezted, de még csak be sem sikerült lőni, hogy vajon milyen távol lehet a lábadtól, ugyanis. 

A rétegek alatt már le sem tudtál hajolni, hogy legalább megnézd, mert egyetlen lehetőséged volt: az egyenesen előre. 

Amikor már nem tudtál mozogni, így védekezni sem, a fejedre kerül a legnagyobb sapka, amire ráhúzzák a kapucniját a csodálatos overálnak, mindezt pedig megfejelik egy sállal, csak a biztonság kedvéért. 

Igazából ezzel a felszereléssel nem csak a hideg ellen védtek meg, de törésbiztossá is sikerült tenniük, ugyanis igaz, hogy járni nem tudtál csak totyogni és gurulni, de bármi került is az utadba, az biztos, hogy nem érezted. Nagyjából olyan hatást értek el ezzel, mint amikor rendelsz valami viszonylag törékeny dolgot és kismillió réteg buborékfóliába csomagolják, hogy biztosan meg ne sérüljön. Na, ezzel a felszereléssel te sem tudtál megsérülni, azt garantálom. 

Most pedig, hogy ezt leírtam és mindenki végigolvasta, megfogadjátok, hogy ha nektek egyszer gyereketek lesz, biztos nem adtok rá ennyi göncöt, ő ugyan nem fog így kinézni, mennyire fölösleges is ez stb. Mert ugyebár erről a kinézetről mindenki őrizget legalább egy képet abban az albumban a polcon, amit annyiszor nyitogattak és rakosgattak már, hogy inkább szétesett lapok, semmint album. 

Viszont van egy rossz hírem! Ezt az ígéretet senki nem fogja betartani. Mindenki gyereke egy sétáló, színes pingvin lesz! 

Köszöntem a figyelmet! 

[almavarybabary]

Már régóta terveztem egy Soós Imre válogatott idegrohamai megamixet, csak eddig lusta voltam, de most megcsináltam. Sőt, mindjárt kettőt is készítettem, olyan gazdag volt az anyag. Jöjjön hát a válogatás a Rákosi korszak James Deanjének legjobb jeleneteiből. Imádom a tagot, bármi van, ő ezer fokos lánggal ég. Ha éppen jól áll az osztályharc, akkor csillogó szemekkel, tátott szájjal mosolyog. Mindenre, legyen az egy új csapágy, sportolók felvonulása, vagy egy mozgalmi kórus. Úgy szeretnék én is ilyen boldog lenni! Ha nem állnak jól a dolgok, akkor viszont felpattan, homlokot ráncol és elviharzik. Ezt majd a másik videóban lehet látni.

Az ugye köztudott, hogy Soós Imre ilyen szegényparaszti, zselléri sorból emelkedett ki, valahol Balmazújváros szélén laktak, nyolcan voltak testvérek, Soós akkor járt először Budapesten amikor felvételizett a színészkollégiumba, a csizma feltörte a lábát, ezért mezítláb ment be az épületbe, stb. Na mindegy, ennek az egész Soós-sztorinak nyilván jó kis propagandaértéke volt, tényleg minden évben jelentek meg cikkek a Haladásban, meg a Szabadságban, meg ilyesmi nevű lapokban, hogy Soós Imre, „a messzijáró fiú” hazalátogat szülőfalujába.

Ezek tényleg nagyon bájosak, mintha mindet ugyanaz az ember írta volna. És mindig kiderülnek új részletek a Művész úr sanyarú gyermekkoráról. Kisbéresnek szegődött egy hírhedt zsírosgazdához, aki egyszer lóval tapostatta le a sarkát. Szatmárban Teleki grófék birtokán cselédeskedett, ahol cudar ellátást kapott, miközben a grófkisasszony kutyája pörköltet evett, és ezen annyira felhúzta magát, hogy egy fadarabbal agyonütötte az ebet. Négy elemi után tovább akart tanulni, de azt mondták neki a kulákfiúk, hogy „Te akarsz közénk jönni ilyen rongyosan?”. Egyszer begyalogolt Hajdúszoboszlóra, ahol egy jó hírű társulat játszott, fel akart csapni közéjük, de nem engedték, mert nem volt frakkja. Végig ilyen 4everalone sztorik, szétadom mindent.

Az apja az egyik cikkben még világéletében útkaparó volt, a másikban már kommenciós cseléd Semsey gróf birtokán. Az Új Szó, meg azt írta róla, mármint az apjáról, hogy a nyomor miatt az ivásra adta magát, na de aztán jött a fordulat, tíz hold földet kapott a Magyar Népköztársaságtól, és attól kezdve hirtelen megváltozott, „az italról fokozatosan leszokott, tagja lett a Magyar Dolgozók Pártjának és munkájával bekapcsolódott a termelőszövetkezet életébe.” Szóval nem volt kicsi a happy end.

Néha egészen meglódul a fantázia, kedvenc sztorim pl. az, hogy Soós Imre úgy tudta meg, hogy felvételi van Pesten munkás- és parasztfiataloknak, hogy a Szabad Nép újságot, amiben ez a hirdetés szerepelt, odafújta a lábához a vad pusztai szél, miközben épp a földeken dolgozott. Neki már csak le kellett hajolnia. :) (Én ezt így filmjelenetben is tökre el tudom képzelni.) És már a libalegelőn is folyton színházat játszott. Meg hogy az anyja megnézte a Ludas Matyi című filmet, amivel híres lett, és amikor deresre húzzák éppen az Imrét akkor felkiáltott a moziban, hogy „Ne bántsák a fiamat!”

Meg ilyen életképek vannak, hogy ott ül az egész család a fehérre meszelt öreg parasztházban, mindenki egyszerű, de talpig becsületes parasztember, az öreg, beteg nagymama felidézi, milyen is volt, amikor az Imre szép autóval vitte fel őt Pestre a filmbemutatóra, és utána „lehajtja a fejét, és az érzékenység két drága könnycseppje a dunnára hull.” I-MÁ-DOM! De olyan is van, hogy pohárköszöntőt mond az egész család Sztálinra, aki felszabadította őket.

A Kiskrajcár című filmben pedig tényleg van egy olyan rész, hogy Soós Imre hazamegy a szülőfalujába és ott tényleg az igazi családja szerepel a jelenetben, statisztaként.  Mondjuk aztán a famíliából többen is kipattantak nyugatra ’56-ban, amikor erre lehetőség volt, de ez mindegy.

[rejszelde]

erről a threadről jutott eszembe egy miskolci sztorim, ami csak mérsékelten vicces, de inkább rámutat, mennyire volt biztos a fiatalok egzisztenciája akkoriban.

szóval volt egy kollégám, akinek a szomszédjába költözött egy kb hasonló korú nő (ez akkor 25-30 közötti életkort jelentett) és mivel a srác szinte minden este reccintett egy békepipát több menetben, a szomszéd nőnek ez hamar feltűnt, mivel az erkélye a srác fölötti volt.

szóval kb 1 hónappal a beköltözés után egyszer pont úgy alakult, hogy egyszerre ��rtek a lépcsőház bejáratához, a csávó a másodikon lakott, a nő meg a harmadikon, viszont csak az utóbbi tudta az előbbiről, hogy ő hol lakik, a kolléga akkor még nem tudta, hogy a felette lakóval utazik egy liftben. érdekes módon a csaj rögtön beszédbe elegyedett vele, mondta neki, hogy alsószomszéd, meg hogy jó ez a lépcsőház, nincsenek cigányok stb, szokásos lakótelepi meglátások. aztán kiszállt a másodikon, hogy még befejezzék a beszélgetést, és majd felmegy gyalog. de a beszélgetés elég hosszú lett, úgyhogy a kolléga beinvitálta magához, hogy egy sör mellett folytassák, és így persze aztán behívta a cigire is. jól érezték magukat, vihogtak stb.

másnap a csaj megkérdezte, hogy nincs-e kedve megint beszélgetni. aztán harmadnap is. persze minden alkalommal ment a cigi, kaja, a kolléga meg már kicsit kezdte furán érezni magát, hogy minden este ott a csaj nála, és duplán kezdett fogyni a fű meg a kaja-pia a hűtőből, szóval egyszercsak "nem ért rá", mert programja volt. (persze nem)

másnap a csaj megint kérdezte, ráér-e. a kolléga nagy nehezen előjött a dologgal, hogy hát az a helyzet, hogy nagyon bírja a beszélgetéseket így 1-2 alkalommal, de mindennap ez nem fog menni. a kiscsaj ekkor előhozakodott a dologgal: neki nincs pénze egész hónapban napi 3 kajára, fűre meg pláne, de egyébként tényleg szimpi neki a csávó, szóval mi lenne, ha nem ingyen adná a kaját meg a cigit? először a kolléga nem is értette, hogy miről van szó, hiszen most mondta a csaj, hogy nincs pénze, de aztán leesett neki.

ha azt hiszed, hogy egy ilyen helyzetben egy huszonéves egyedülálló szoftverfejlesztő azt mondja, hogy "kislány, ne alacsonyítsd le magad, ez kurvaság", akkor nagyon tévedsz, mert a srác úgy emlékezett vissza, hogy "nagyon lelkes" volt mindenben, "sokmindent kipróbáltak". és ez a rész jutott eszembe a gumicukros mókáról a fent említett threadből.

amúgy a kiscsaj talált egy jobb melót 3 hónap alatt, és utána mondta, hogy kocc, de addigra már a kolléga is ráunt a dologra.

[dendre]

Lassú merülés. Mennyire pontos név, főleg az 1995-ös lemezre igaz. Tökéletes hétvégi zene munka mellé. 

A 95-ös lemezről, a Pygmalionról van egy BONBA sztorim, hogy @retisonic szaktárs stílusában elmeséljek egy tényleg elsőosztályú STORYt. Szekszárdon a kilencvenes években működött egy LaLa nevű maszek lemezbolt (egy, ki nem található: LaLa nevű diszkós vitte), régebben, a nyolcvanas évek végén, kilencvenesek elején a piac mellett egy bodegában, full tömve vinyllemezekkel, nagy ritkán vetettem is fel itt valamit, böngészve a német válogatáslemezeket és szelektálgatva az érdekesnek tűnő számokat. Azért csak nagy ritkán, mert kicsivel gyakrabban Pakson tettem meg ugyanezt egy hasonló helyen (még később, ‘91 őszétől meg Baján). 

Na ez a LaLa a kilencvenes évek elején kicsit beljebb költözött a vározs központja felé egy nagyobb helyre, a boltutcába (kábé 80 méterrel arrébb, mégis főutcára), hiába, a kapitalizmus tumbolt, betört a cd-láv, gondolom lehetett szakítani lemezezéssel akkoriban rendesen. És akkor a Baja nyújtotta lehetőségek kimaxolása után néha ide is benéztem, hátha van itt más is, ami érdekes. És - ez nyilván 1995-ben volt, a szóban forgó Slowdive-lemez megjelenésének évében, látom magam előtt a cd sarkán a HMK logót, a terjesztő emblémáját - kérem szépen megvolt ott ez a Pygmalion a szekszárdi LaLában. A 120 Minutesből és az Alternative TV-ből ismerős volt a Slowdive, de nem kapott el úgy, hogy erre azonnal rámenjek, nézegettem a borítót, tök érdekes, belehallgatni nem lehetett, mert celofános volt, vagy mert morcos a boltos manus, szóval próbáltam kitalálni a halvány emlékfoszlányokból és a borítóból, hogy milyen lehet a zene. Érdekelt, izgatott. Jónak képzeltem el, de nyilván a havi, kéthavi, háromhavi max. egy cd-vásárlást nem erre bonyolítottam el. De tök jó volt látni, van itt egy lemez a sok Stone Temple Pilots és Pearl Jam között, amit máshol nem láttam még. 

Mindig megnéztem, amikor arra jártam, hogy megvan-e még. Megvolt. Jó. Aztán ritkán jártam már arra, de még akkor is mindig ott volt, egészen biztosan ugyanaz a példány, a szekszárdi shoegaze-erek nagy tömege nem harapott rá. Aztán valamikor sok évvel később LaLa felszámolta a boltot, mindenki cd-t másolt már, jól kibasztunk a lemezboltosokkal, be köllött zárniuk. Nem tudom hányban járunk, de olyan 2000 körül, 2002? Fene tudja. 

Na ott vannak állványon a cd-k, hogy leárazva. És közte a Slowdive: Pygmalion is, már nagyon kopott, koszos, szakadt a celofán, vagy lehet nem is volt rajta, akkor meg karcos a tok, lehasznált. És mittudomén féláron van. Nem vettem meg. Pár hónappal később megint arra jártam, már csak két-három cd-papírdoboznyi lemez állt a pénztár mellett, közte a még koszosabb Slowdive, a mittudomén 750 Ft-os matrica is áthúzva, és 500 Ft az ára, vagy bármi hasonló. Még mindig szemeztem vele, de nem tudom mi volt, nem volt pénzem semennyire, vagy fene tudja. Nem vettem meg. Ez az én történetem a Pygmalion CD-vel, ami aztán ki tudja, hogy hol lehet most. Mi lehet azzal a cd-vel? Hol vagy szekszárdi Pygmalion? Mert valahol biztosan van. Az üzlet bezárt, LaLa, vagy valaki elvitte a maradék cd-t, és letette egy garázsba egy szatyorban rohadni megfelé. Azóta is ott lehet. Vagy egy kukában landolt, onnan egy szeméttelepre, és azóta is hánykódik valamerre. Mert a műanyag nem vész el. 

Valamikor ez után nem sokkal letöltöttem a Lélekkereső szolgáltatás igénybevételével a Slowdive-életművet és szépen lassan, ahogyan ehhez a zenéhez illik, megszerettem. De nagyon lassan ám. De legalább mostanra  nagyon-nagyon.

[felvidek]

Valamiért nincs benne az az információ, hogy Marek amúgy a pozsonyi OSF (Sorosss!!!) executive director-a is volt egy ideig, de amúgy emberileg jó arc. Igazából csak azért írom le ezt, mert hozzá kötődik egy kedves sztorim, mikor az akkor Krasznahorkán rendezett gombaszögi táborban kísérgettem, hogy megmutassam neki, mi hol van és hogy néz ki a tábor, természetesen a diverzitásos PR-szöveg került elő: sok fiatal, mindenki nyitott mindenre, harmóniában egymással és az élettel, minden szép és jó. Nyilván keményen lobbiztunk a meghívott vendégekkel, az OSF kisebbségi programjai akkoriban is romaprogramokat jelentettek, a magyar kisebbségekhez semmi közük nem volt és pontosan le volt osztva, hogy ki kap pénzt.

Akkor futottunk bele egy csapat keményvonalas fiatal focidrukkerbe. A krasznahorkai táborban. Ahol meg mertem volna esküdni, hogy nem találkozok ilyen csoporttal, nem is a terepük és teljesen más a természetes közegük. Ahogy árpádsávos zászlóval ria-ria-Hungáriáznak. Hümmögtem egy sort, aztán megemlítettem, milyen szép az idő. Az OSF azután se támogatta a tábort :D

[pajjorimre]

Északkeleti az édesem, szóval semmi francia hatás nem érte, német viszont igen... akkor viszont a fükk az "Fhecken"? Tovább kell nyomoznom az ügyben... :-)

Na ezért nem értettem először egy kurva szót se Emmenben, mikor odakeverdtem. Azok a lokálok Düseldorfból járnak nyaralni, nem egy faszival találkoztam aki 40+ létére életében nem volt Amszterdamban, Staadskanal 50 km-es körzetén kívül csak munkaügyben. Kibaszott lokálpatrióták, minden jó, ami a környéken van. A legnagyobb sztorim, amikor lerohadt a kocsim és megkértem a nijmegeni főnökömet, hogy keressen nekem dél-Limburgban egy szerelőt. 2-3 óra múlva visszahívott hogy talált egyet, beszél angolul, szóval jobb lenne ha felhívnám én beszélnék vele, mert ő egy kurva szót nem értett a limburgi dialektusból és nem fog világ csúfjára angolul beszélni holland létére egy hollanddal.

[a-kaosz-istenno]

Hello!

A nevem Rita 17 éves gimnazista lány vagyok. Kék hajjal és rocker stílussal. 3 éve küzdöm depresszióval és önbizalom hiánnyal. Az én történetem 2017 márciusában kezdődött. Mikor az első nagy szerelemre találtam. Elkezdtem féltékeny lenni mert féltem hogy talál jobbat és elhagy. Az iskola sose volt kedvező hely nekem rengeteget piszkáltak így máshogy láttam magam. Ezért volt bennem az hogy tán talál jobbat elkezdtem karcolni magam mert hibásnak éreztem magam majd ennek a kapcsolatnak vége lett. 17 szeptemberében a 14 születésnapomon a mamám meghalt. Nem messze volt egymástól ez a két esemény. A karcolást nem hagytam abba és szinte sose hagytam el a házat csak úgy. Depresszióba estem hosszú álmatlan éjszakák, véres alkar és könnyben úszó párnák kisérték napjaim. Egészen 18 áprilisáig mikor is megismertem a legjobb barátom, most nevezzük R-nek. R és én iszonyatosan szoros kapcsolatban álltunk hiába volt közöttünk 214 km. Rengeteget segített nekem és általa enyhült egy ideig minden. Segített túl élni az első közép sulis napjaim mikor még rendészetire jártam. 18 novemberében barátnője lett. Aminek akkor tökre örültem csak annak nem hogy a Facebook értesített róla nem pedig ő maga. Elhanyagolt én pedig szenvedtem az iskola miatt is. Mindennél jobban menekülni akartam mert úgy éreztem megfulladok ott. De végig csináltam a 9.-et. Bár pótvizsgáznom kellett. 19 júliusában döntést kellett R-nek hoznia én vagy a barátnője. Ismét egyedül maradtam a pótvizsga 1 hónapra rá várt engem és én vissza estem szobám 4 fala közé mosoly nélkül és hajnali 3 kori alvással és 6-7 óra keléskor hulla voltam de tanultam hogy minden jól menjen és rá jöttem hogy megy ez nekem egyedül is. El kezdtem már gyorsabban gyógyulni ebből s minden sikerült amiért küzdöttem. 19 Októberében R vissza tért hozzám és újra minden a helyén volt. Volt pár haverom, barátom és önmagam. Viszont szenvedtem az iskolában többszöri alkalommal jöttem haza sírva és kétségbe esve hogy nekem ez nem megy tovább. 2020 januárjában elkezdődött a vírus márciustól otthonról tanultunk és boldog voltam mert számomra véget ért a szenvedés. 20 júliusában jelentkeztem az új sulimba 20 augusztusában megtaláltam újra az igaz szerelemet és beiratkoztam a suliba és szeptemberben már egy új közösség tagja lettem egy egész jó helyen az osztályban lévő hiearhián lett egy legjobb barátom. Végre elmúlt a fájdalmaim nagy része ettől függetlenül még az alakom takarása és a karcolás meg van de ezekről is igyekszem le szokni és helyre jönni .

Ez vagyok én ez az én sztorim reblogold és írd meg a tiéd. Mert mindenkinek meg van a maga története ami olyan csodássá és erőssé teszi őt.

-Rita🥀

[regiszinkron]

The Ruby Suns - Maasai Mara

Imádtam őket kb. 10 évvel ezelőtt. Nyilván ez volt a kedvenc (mindig küzdök a trendek ellen, de általában végül mindig fejet hajtok a slágerek előtt).

Amennyire gyönyörű az egész, annyira gyermetegül tagolt is, megpróbáltam kijegyzetelni hogy hogyan is pontosan (ez most olyan mint amikor kiderítették a Ponyvaregényről, h HAGYMASZERKEZETŰ!!!! úristen, tényleg, pont mint egy HAGYMAAAAA!!!áááá):

A - 0:00 - 0:15 A' - 0:16 - 0:30

B - 0:31 - 0:42

A'' - 0:43 - 0:57 A''' - 0:58 - 1:12

B' - 1:13 - 1:35

C - 1:36 - 1:52 C' - 1:53 - 2:08 C'' - 2:09 - 2:28 - Beach Boys paródia

A'''' - 2:29 - 3:09 - sírok és akkor a végén a cím az utolsó szó is egyben a szövegben...

Fun fact: van egy ilyen csattanó nélküli sztorim velük kapcsolatban, amit 9-esekre végződő smileyval kell majd befejeznem: szóval ott voltam a szegedi koncerten (’Jazz kocsma’ azt hiszem) 2009-ben. Jobb oldalon álltam hátul és volt ott egy ilyen vintage, nagyon masszív kredenc szekrény / rusztikus tálaló / Welsh dresser-szerűség, aminek szépen nekitámaszkodtam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, h a teteje megbillen/elindul (nem volt sem a falhoz, sem az alsó részhez rögzítve) és még pont időben egyenesedtem vissza, hogy nehogy eldőljön a cucc, gyorsan megfogtam az egészet. Különben rázuhant volna az emberekre és leállt volna a koncert és mindenki döbbenten rám figyelt volna :))))))));)))))))))))99999999 Szerencsére nem vett belőle észre senki semmit. Nagyon sokszor előjön ez az emlék azóta is és mindig összeszorul a gyomrom, hogy mi lett volna ha... :::..)))))99876 Szorongás rulez!!!

Kint dolgoztunk aztán Angliában és amikor hazajöttünk akkor itthon ilyen english bubble-t akartunk a lakásba, nagyjából össze is jött, lett egy ilyen Welsh dresser is és a Ruby Suns koncertes élmény hatására az volt az első dolgom, hogy nagyon erősen odarögzítsem a tetejét a falhoz (jó, a gyerek miatt is nyilván). Szerintem ez egy kurva nagy sztori!

[stoned--kitten]

eddig sem voltam egy nagy ember-imádó

meg a kolleganőimmel sem ápolok esküvői tanú jelölt viszonyt, de, aminek tegnap szem- és fültanúja voltam, afelett nem tudok napi rendre térni, persze, tudom, biztos sok helyen előfordul, és leginkább ezt nevezzük tévesen vezetői magatartásnak.

aki nem tudja, ugye a bürger kingnél vagyok manager. minket úgy érint a vírus, hogy először visszaesett iszony mód a forgalmunk, illetve az üzemeltetés a nyitvatartással, meg a vendégtérrel napi szinten 3x variàlt - első körben itt mentek el sokan, mert nem bírtàk, hiszen a beosztást is volt, hogy napközben kellett újraírni az éppen megalkotott vírus-rendszernek megfelelően.

majd, maradt csak a drive, de vendégtér nyitva elvitelre. a forgalmunk megugrott, nyári hónapok zárásait produkáljuk, fele emberrel.

nyilván, a diákokat nem engedik a szüleik, az állandósaink meg 12 órában vannak széthajtva, mert valaki állandóan beteg - nem koronás, csak sajnos többen betegesek, mert nem bírják annyira a terhelést - és kevesen vagyunk.

szóval, óriás káosz, mindenki aláírta a szerződés módosítást, de talán jobban tettük volna, ha nem. na mindegy, lényeg, hogy a fizunk harmadát elvették, és 6x annyit szopunk, mint eddig, mert az embereket nem igazàn érdekli, hogy otthon kellene maradni.

na, és akkor a sztorim lényege, ugye szív a csapat, de mindenki, aki mozgatható bent van az étteremben, átlagban 9-12 óràban.

tegnap a csajok küldik a csúcsidőt, én is kint pörgök velük, két és fél órán keresztül kb inni nem tudott senki elmozdulni a pozíciójáról, mert kint-bent folyamatosan jöttek az emberek.

lemegy a sor, utolsó autó elhajt.

nekem szokásom őket megtapsolni és megköszönni a munkájukat, mert mondom, embertelen, ami az utóbbi hetekben folyik.

(ja! költségcsökkentésből elvették a légkondinkat is, szóval el tudjátok képzelni konyhán milyen idő lehet. vagy nem? hát, kb 40-50 fok környéke közvetlen a gépek mellett)

nagyban tapsolok, köszönik, tapsolnak velem egymásnak.

szintén MGR kolleganőm grimaszol rám, hogy mi a faszt csinálok? majd elkezdi, hogy jó lenne összetakarítani etc.

mindenki elindul a dolgára, takarítunk, rendet rakunk.

két kolleganő megáll váltani 3 szót, említett mgr kollega oda kiabál: JÓ LENNE, HA EZT A PLETYKASARKOT BEREKESZTENÉTEK, ELEGEM VAN, HOGY ÁLLANDÓAN PLETYKÁLTOK MEG BESZÉLGETTEK, AHELYETT, HOGY DOLGOZNÀTOK.

én már itt àlltam, hogy tessék?

egyik diáklányunk nagyon nehéz időszakon megy át - nyilván, ha bárki is beszélgetne rajtam kívül a dolgozókkal, tudnák -, azt válaszolta erre, hogy felmond, persze nem azzal az éllel, amivel amúgy felmondanál, csak így hagyjál már a faszomba hangsúllyal.

kedves mgr kolléga reakciója átkiabàlva kasszasorrol konyhàn(vendégtérben minden jól hallatszik): NA MOST MÁR MEGINT MI BAJOD VAN? HOGY DOLGOZNOD KELL, MIKOR EZ A DOLGOD?!

na, itt ledobtam a láncot, és égett a pofámról a bőr.

aztán óvatosan körbekérdeztem, és kiderült, hogy ez rendszeresen így megy.

és ne értsetek félre, tényleg van, hogy linkeskednek, de valahol meg is értem. hülyére vannak hajszolva, aláírtak tényleg olyan szerződésmódosítást, amit csak egy nem normális írna alá.

jönnek, dolgoznak, csinálják szívvel-lélekkel, és ez jár nekik?

olyan szinten csalódtam, hogy ilyen emberekre simán azt mondják, gyere, legyél vezető...

kicsit más elképzelésem van az egészről.

[sronti]

Sisak masterpost

először is, tényleg tökre sajnálom, hogy nem írtam le még rendesen, hogy mit tudok erről a biciklis, sisakos témáról, mert mindig csak triggerel, amikor valaki beírja, hogy “mindig hordjatok sisakot mert különben meghaltok”, aztán elveszünk a vitában a részletekben. Itt az idő, hogy írjak valamit, amit mostantól csak be kell linkelni és mehetek tovább, még tagelni se felejtettem el, annyira figyeltem. 

Az egész threadben @keszegeteszeget  megjelenéséig @odn5t9rhpxr7 volt a legközelebb ahhoz, hogy megértse miről beszélek, bár be kell látnom, hogy nem sokat segítettem, mert azt feltételeztem, hogy olyan embereknek írok akik érdeklődnek a téma iránt és olvastak már valamit arról a vitáról, ami a biciklis szervezeteknél világszerte évtizedek óta van sisak ügyben és oda vezetett, hogy nagyobb jelentőségű biciklis szervezetek nem nagyon kampányolnak sisakviselés mellett.  Ehhez képest az volt inkább, hogy emberek tekernek annyit, mint az egyenlítő másfélszer hosszában, vagy lejtőn lefelé negyvennél telefonoznak és egyszer elesnek, vagy fejreestek valahol és sisakkal együtt is betört az arcuk (tényleg ezek voltak a példák, nem is értem, na mindegy) és ezért hordjon mindenki sisakot. 

Amit a jelszónevű felhasználó írt, abban legalább ott van, hogy a biztonságot az infrastruktúra fejlesztése és az ezzel jó esetben egymást erősítő hatást  kiváltó  biciklisek számának növelése az, ami leginkább javítja a biciklisek biztonságát az utakon. Amit viszont nem említ meg, az az, hogy a biciklizés terjedésének a sisakviselés reklámozása egy gátja  is lehet, nem csak akkor, amikor a törvények kötelezővé teszik a viselését, hanem akkor is, amikor a sisak erősíti azt a hitet, hogy  a biciklizés nem biztonságos, ami távol tartja az embereket a városban bringázástól. 

A sisakviselés fontosságának hangsúlyozása ebben a formában egy olyan dolog, ami valójában nem fog senkit rávenni, hogy vegyen sisakot, aki amúgy nem akar, amit viszont meghallanak belőle emberek, az az, hogy BICIKLIZNI VESZÉLYES és mivel hiszek abban, hogy az emberek általában alapvetően nem hülyék, így tudják, hogy a biciklizés nem a sisaktól lesz biztonságos, szóval inkább hagyják az egészet a francba. Ez azért van, mert ezek a történetek és intések egy olyan percepciós hibára erősítenek rá, amire az emberek amúgy is hajlamosak. Sokkal könnyebben meghallják, ha azt mondják nekik, hogy az unokaöcsém bringázott és most kómában van, mert elütötték az úton, mint azt, hogy a fater ahelyett, hogy letekert volna napi 10 kilométert munkába meg vissza, inkább nem töltött napi öt percnél többet nem ülve és elvitte a szívroham 50 évesen. Miközben  egy elég nagymintás vizsgálat nemrég például azt találta, hogy a kizárólag biciklivel közlekedés majdnem felével csökkenti a szívbetegségek kialakulásának esélyét és 40 százalékkal az összes rákét mindenféle más közlekedési módot használókhoz képest, sőt, alapvetően 40 százalékkal csökkenti a korai halál esélyét általában, egyszerűen azért, mert garantálja a rendszeres testmozgást. (EDIT: az új vizsgálat már húszat mond, de továbbra is elég meggyőzőek az adatok) Ha azt mondom, hogy biciklis balesetben kevesebb mint százan halnak meg Magyarországon évente, szívbetegségekben pedig százezren, akkor erre nehéz racionálisan azt mondani, hogy na de a Béla a kómában, de általában mégis azt jegyzik meg az emberek. 

Ami még különesen zavar, hogy a veszélyesség percepciójának fenntartása meg a sisakviselés elvárása maga különösen a nőket tartja vissza a bringázástól. Azokban a városokban, ahol a defenzív, sisakos futárstílus megy, ott olyan egyharmad-kétharmad a nők férfiak aránya, míg ahol rendes infrastruktúra és kényelmes biciklizés van, ott valamivel több nő biciklizik mint férfi. Ez azért is felháborító, mert a közlekedéskutatások eredményei szerint a nők gyakrabban tesznek rövid utakat, amik alkalmasabbak a biciklivel közlekedésre, mint a férfiak (gyakrabban marad rájuk a mindenhova beugrás akár több egymáshoz közeli helyen egymás után, a gyerek felkapása, aztán a hazaút, míg a férfiaknál gyakoribb a munka-hazaút hosszabb ingázással). Szóval ezek a rémtörténetek azt érik el, hogy azokat tartják vissza a legjobban a bringázástól, akiknek a helyzetét ez leginkább javítaná. Nem beszélve arról, hogy őket nagyobb eséllyel fogják önjelölt férfiak megróni azért, mert kockáztatják az életüket sisak nélkül. 

A kedvenc sztorim arról, hogy ezek a gyakran sisakhoz köthető veszélysztorik milyen hatással vannak a biciklizésre nemrég történt, amikor támogattam egy srácot, akit huszonpár éves korára már rengetegszer megkéseltek, pont a beszélgetés idején is mankózott és ment volna vissza kontrollra egy ilyen eset miatt, de amikor megkérdeztem, hogy nem oldaná-e meg a közlekedési gondjait, ha tömegközlekedés helyett majd biciklizne ha már lehet azon a három kilométeres távon ahol kell, akkor csak annyit mondott, hogy hagyjam ezzel, mert Londonban biciklizni túl veszélyes. 

Biciklizni a legjobb közlekedési forma a városban és bárki bármit mond, Európában nem tudnak olyan szar közlekedésbiztonságot összehozni, hogy ne érje meg csak emiatt nem biciklizni. Ha sisak kell ahhoz, hogy biztonságban érezd magad tekeréshez, vegyél egy sisakot, ha a sisak hiánya, vagy valamilyen kényelmetlensége tart vissza attól, hogy bringázz, akkor szard le és bringázz anélkül, lényeg, hogy bringázz.

PS: eléggé szeretem ezt a cikket az autós sisakról és sok mindent más megvilágításba tehet. A fejsérülések vezető oka még mindig az autóbaleset, hiába sokkal kisebb az esély a fejsérülésre autóban kilométerre lebontva, ha viszont abszolút számban életek többszörösét lehetne megmenteni az auótban hordott sisakkal, akkor azt legalább annyira kéne nyomni, mint a biciklis sisakot, ez mégse történik meg, vajon miért? 

[vanegyjosztorim]

190209  - Az ismeretlen megmentőm.

Nem szeretem a szűk, zárt helyeket. Nem feltétlenül vagyok klausztrofóbiás, viszont határozottan meg kell küzdenem azzal, hogy én liftbe szálljak.

Amikor bekerültem a jelenlegi munkahelyemre, nagyon meg voltam rökönyödve, hogy a hatodik emeleten van az iroda, illetve, hogy oda a legegyszerűbb feljutási útvonal a lift. Méghozzá nem az a standard nyomógombos, megnyomod és hallod, ahogy kattan lift. Az a szép érintőpaneles, amit addig simogathatsz, ameddig ki nem ír valamit, legjobb esetben azt az emeletszámot, ahová menni akarsz.

Egy hónapba telt, amíg már idegeskedés és gyomorgörcs nélkül szálltam be, tudván, hogy fogom, bemegyek, gombot nyomok, felvisz, kiszállok.

Aztán a múlthét folyamán sajnos egy kicsit máshogy alakult az én elképzelt “megyek a földszintre” jelenetem.

Gombnyomás után ugyanis, a lift ajtaja bezáródott, majd kiírta, hogy error és nem mozdult sehova. Pár percig abban a hitben voltam, hogy csak valami rosszat nyomtam, megvártam amíg eltűnik az error felirat, majd újra hozzáérintettem balszerencsés ujjamat a földszint gombjához.

A lift viszont nem volt hajlandó reagálni már egy error felirattal sem. Ott már azért éreztem, hogy egy kicsit gondban leszek. Viszont akkor ijedtem csak meg igazán, amikor  a lift működésének hangja is abbamaradt. Pedig eddig legalább az zúgott, tehát tudtam, hogy működik. Körbenéztem, van- e bármilyen utasítás vagy valami, hogy mit is lehet ilyenkor csinálni. Az egyetlen lehetőség a vészcsengő volt. Gondolkoztam nagyjából 5 percig, hogy most akkor megnyomjam a vészcsengőt, hogy a lift nem hajlandó működni és itt állok a hatodikon egyedül, vagy kezdjek el dörömbölni, hátha valaki meghallja az emeleten? Nem kenyerem a hangoskodás és az idegen emberekkel való kommunikáció, gondoltam várok még pár percet, hátha mégis érzékeli bármelyik gombot.

Ezután teljesen kétségbeesve indítottam meg ujjamat a kis csengő rajz felé, más menekülési esélyt nem látva. Viszont ekkor csoda történt!

A lift anélkül, hogy bármit tettem volna, az error felirat helyett, amivel engem jutalmazott a lejutási próbálkozásom során kiírta, hogy harmadik emelet, felberregett és elindult lefelé.

Itt már hálás voltam, gondoltam jó lesz nekem az a harmadik emelet is, csak menjünk. A harmadik emeleten kinyílt az ajtó, beszállt egy nő, megnyomta a földszint gombot, amivel személyem ellenszenvet váltott ki a liftből, én pedig keresztbe tett ujjakkal vártam, hogy vajon megint error?

De nem! A lift becsukta az ajtaját, kiírta, hogy földszint, elindult szépen, komótosan és a célnál kinyitotta az ajtót. Olyan lendülettel, mint akkor, szerintem még soha nem menekültem liftből. Pedig pár egyetemi társam a megmondhatója, hogy igazán gyorsan szoktam távozni. Ha nem élet halál kérdés, egyáltalán nem gondolkozok sokat, hogy bent vagy kint.

Szóval, kedves ismeretlen megmentőm, köszönöm,  hogy a pánikhelyzetemben a segítségemre siettél a tudtodon kívül. Igaz, valószínűleg te csak le akartál jutni és hazaindulni, ahogy négykor szinte minden dolgozó ember, de sikerült megmentened engem egy teljes pánikrohamtól!

Ilyen, egy igazi, ismeretlen megmentő!

[ka-steve]

Hát, ez alapján a cikk alapján egészen biztos vagyok benne, hogy tényleg nem fog sikerülni megakadályozni. (Nem csak nálunk, de szinte egy európai országban sem.)

Pl megvan Horvátország első fertőzöttje ugye, most ért haza Milánóból. Ugyanonnan jön haza a magyar csávó, és ha jól értem, neki szerencsére a melóhelye ad extra fizetett szabit hogy önkéntes karanténban lehessen, mert a magyar egészségügy szerint ahhoz hogy gyanús legyél “nem elég az utazási előzmény, láznak és súlyos felső légúti megbetegedésnek is jelentkeznie kell. A gyanús eseteket járványügyi szempontból ki kell emelnie a háziorvosnak, de azok, akik Olaszországban jártak, és tünetmentesek, nem gyanúsak.” és “Orvosként nem írhatja ki azt az embert, aki félelemből, vagy önként vállalt karanténban maradna otthon: táppénzpapírt csak meglévő betegségre adhat ki, ha valaki emiatt otthon maradna, azt a főnökével kell megbeszélnie.”  

Egyáltalán nem vagyok meglepve. A kedvenc sztorim, hogy 1944 karácsonya úgy telt, hogy reggel még mindenki elment fenyőfáért és ajándékokért, és megpróbált úgy tenni, mintha nem egy világháború zajlana, nem bármikor betoppanhatnának a szovjetek a folyamatosan közeledő frontról, és aztán este mindenki jól meglepődött, hogy egyszercsak beállítottak a szovjetek és onnantól folyamatos lövöldözés van az utcákon, ki számított erre. Egyszerűen az emberi psziché a jelek szerint borzalmasan rossz abban, hogy elhiggye, hogy egy hosszabban fennálló békés normalitás megváltozhat, és még amikor ez már történik is, akkor is jobban ragaszkodunk ahhoz, hogy “de ez nem történhet meg”, mintsem hogy érdemben megpróbáljunk felkészülni a bekövetkeztére. Most végignéztünk jó pár országot, amint megfertőződnek, de velünk ez nyilván nem történhet meg, szóval nem igazán teszünk ellene semmit. 

Jó hír, hogy február 23-tól végre van hőmérőzés Ferihegyen, de ez kicsit későn kicsit kevés. És 1000%-ig biztos, hogy (miután biztos, hogy a napokban felbukkan a fertőzés) egy vagy két hónap múlva tök szigorú szabályok lesznek mindenhol érvényben, és hónapokon keresztül csak ezen nagyon szigorú szabályokat követve lehet bármit is csinálni. Csak ha mondjuk ezzel nem várnánk meg, amíg ezrek fertőződnek meg, hanem más országok példáiból tanulva előre okosabbak lennénk, az egész jó lenne. Persze lehetetlen, mert mindenki teljes paranoiának gondolná, szóval először meg kell várni, amíg el kezdenek meghalni az emberek, és utána be lehet vezetni mindazt, amit előre is kellett volna, teljes agyrém.

[troger]

Közszolg!

Varjú vagy holló?

Van egy sztorim, de jó lenne tudni, ki a főszereplő

[ao3feed-thorki]

read it on AO3 at https://ift.tt/3cx1j3w Mrsrogers1942

by Mrsrogers1942

Ez a könyv az általam kitalált, Petra Parker és kétpetéjű ikertestvére, Peter Parker történetét meséli el. Többek között olyan apróságogra is fény derül majd, hogyan tettek szert képességeikre, hogy váltak a Bosszúállók tagjaivá, miként lettek szerelmesek és, hogy vált belőlük igazi szuperhős. Néhol előfordulhat káromkodás felnőtt tartalom és boy x boy is, akinek ezek bármelyike nem fekszik, az ne olvassa. A történet, mivel van benne egy új karakter, nem mindig hű a filmekhez. Ez az első sztorim, szóval nézzétek el, ha az elején kicsit esetlen, az építő kritikákat pedig örömmel várom. Ja, mielőtt elfelejteném, a karakterek jogai a Marvelt illetik, kivéve Petrát, mert az ő jogai nálam vannak. Ha megynyerte a teszésed a könyvem, akkor olvassz bele! Jó szórakozást!

Words: 631, Chapters: 1/?, Language: Magyar

Fandoms: Marvel Cinematic Universe

Rating: Teen And Up Audiences

Warnings: Creator Chose Not To Use Archive Warnings

Categories: Multi

Characters: Avengers Team (MCU), Various MCU Characters

Relationships: Loki/Thor (Marvel), Wanda Maximoff/Vision, Pepper Potts/Tony Stark, Scott Lang/Hope Van Dyne, Bruce Banner/Natasha Romanov, James "Bucky" Barnes/Sam Wilson

read it on AO3 at https://ift.tt/3cx1j3w

[szeretemaszavakat]

A származásodból adódóan ért már bármiféle atrocitás?

Közvetlenül szerencsémre még nem - itt bécsben az emberek hatalmas része külföldi gyökerekkel rendelkezik és az olyan világos bőrű embereknél, mint amilyen én vagyok, nem szoktak arra gondolni, hogy az illető roma lehet, ezért nálam általában nem tudják az emberek, amíg ki nem mondom, hogy az vagyok. És ezt nagyon megalázó bevallani, de a helyzet az, hogy kb 17 éves koromig nem is szoktam megemlíteni, mindig csak annyit mondtam, ha a származásomról kérdeztek, hogy a családom magyarországból származik.

Ennek az az általános anticiganizmus volt az oka, ami sajnos a világon nagyjából mindenhol jelen van. Emlékszem, 11 éves lehettem, amikor földrajzon felbukkant a tankönyvben egyszer a roma fogalom és amikor a tanárnő megkérdezte, tudjuk-e mit jelent, mindenki vihogni kezdett. Értelmes definíció helyett csupa olyan szóval dobálóztak, amitől megfagyott az ereimben a vér: Cigány, bűnöző, piszkos, büdös, csaló. Az osztálytársaim mind szerettek engem, mindig az a csendes, unproblematikus lány voltam, aki mindenkivel jóban van, soha nem keveredik bele egy konfliktusba se, soha nem szól rossz szót senkire, szívesen ír két különböző fogalmazást, hogy a padtársa is be tudjon adni egy házit - szóval az a lány, akire soha senkinek nem volt oka semmi csúnyát mondani. Nem asszociálták volna velem ezeket a negatív dolgokat. De az etnikai hozzátartozásommal igen. Itt döntöttem el, hogy megtartom a dolgot magamnak.

Ahogy teltek az évek, sok ilyen élményben volt részem. Egyszer egy 'barátnőm' 15 éves korunkban közölte velem, hogy nem jöhet össze a fiúval, akiért éveken át oda volt és aki végre valahára viszonozni kezdte az érzéseit, mert "hát, tudod, kiderült, hogy cigány... tudod milyenek azok. Undorítóak." Egy másik lány, akivel jóban voltunk (és aki rendszeresen dicsérte meg a ruháimat) egyszer elborzadva akasztott vissza vásárlás közben egy felsőt, mert "A végén még valaki azt hiszi, c i g á n y o k vagyunk". Amikor a második világháborút vettük a gimiben, minden üldözött csoportot sikerült megneveznie az osztálynak, kivéve a romákat és amikor a tanárunk hozzátette, hogy igen, két harmaduk a koncentrációs táborban végezte, egy fiú előttem vállat vont, mintha ez a népírtás senkinek nem is ártott volna.

Sok ilyen sztorim van. És mind nagyon szomorúak, de nevetséges semmisségek ahhoz képest, amit másoknak kell elszenvedniük nap mint nap.

17 évesen úgy döntöttem, ideje felvállalnom a származásomat és azóta mindig meg is teszem [na jó, nem mindig, az ex főnökömnek nem mertem volna bevallani, miután hallottam, milyen borzasztó dolgokat mondott a romákra - persze, az ironikus, hogy szerinte menthetetlen, buta selejtek vagyunk, de mégis rám, egy roma lányra, bízta egy csomó hivatalos és személyes ügye intézését is...]. Olyan emberekkel szeretem körülvenni magamat, akik szintén az én elveimet vallják és nem ítélnek meg másokat a származásuk vagy szexualitásuk alapján, ezért ez még soha nem volt probléma [... bár ha belegondolok, a fiú, akiben szerelmes voltam elég sokszor mondott már-már sértő dolgokat ezzel kapcsolatban, ami még egy ok arra, hogy soha többé ne álljak szóba vele], de néha sajnos találkozok olyan emberekkel, akikről lerí, mi a véleményük a romákról és hogy ha kedvelnek is engem, csak kivételnek tartanak, ami erősíti a szabályt - és ez egyszerűen nevetséges, mert nekem egyszerűen csak több lehetőségem volt a startvonalnál, mint rengeteg más roma fiatalnak. Ez szerencse dolga.

Az évszázados szisztematikus rasszizmust és elnyomást, meg a következményeiket sajnos nem lehet csak úgy kiradírozni. De nagyon remélem, hogy lassan de biztosan a romák életkörülményei is javulni kezdenek majd, világ szerte. Ha egyszer sikerül szereznem egy jogi diplomát, szeretnék tenni az ügy érdekében. Ez évek óta nagy álmom :)

Bocsi, hogy ilyen hosszú lett ez a válasz, szép estét mindenkinek 💕

[designfreakart]

🦇 My crazy vampire girl, Lucy (in the sky without diamonds). Swap for the time lapse video and a previous illustration of her in a bit different mood! 😁 ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ 🇭🇺 Lucy is egy jó régi karakterem, talán 2008 környékén bukkant fel először egy vámpíros történetemben. Rengeteg sztorim van a rózsaszín hajú leányzóról, de az biztos, hogy pár évet még várnia kell, mire a kalandjait "vállalható formába" pofozom. :D . . . . . . #illustrationoftheday #artgram #characterillustration #draweveryday #createveryday #illustrationdaily #digital_art #illusztráció #mik #instahun #ikozosseg #hungariandesign #rajz #művészet #festmény #hungarianartist #hungarianart #kézműves #fashionart #fashionillustration #vintagegirl #1940s #vintagefashion #pastelhair #pastelpinkhair #pastelpink #cutebutpsycho (helyszín: Budapest, Hungary) https://www.instagram.com/p/B1Mhej9BhCQ/?igshid=kgogkw19yu36