Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag
Harminc újabb hazai nevet jelentett be a Coca-Cola SZIN az Armin Van Buuren, Kamrad, Zara Larsson nemzetközi sor mellé, így már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31., Szegedi Partfürdő!
A hazai fesztiválszezon legnagyobb nyárzáró bulijára, a Szegedi Ifjúsági Napokra - mely tavaly Coca-Cola SZIN néven még nagyobb fordulatszámra kapcsolt - az elmúlt években már jóval a fesztivál előtt elkeltek a bérletek, tavaly volt olyan nap, hogy a napijegyek is elővételben elfogytak, pedig már egy megnövelt vendégtérrel várták a látogatókat. „Nem az a célunk, hogy rekordokat döntögessünk, hanem minden évben szeretnénk egy olyan fesztiválélményt nyújtani, ami emlékezetes lezárása a hazai, sokszínű zenei fesztiválévadnak” – mondta Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN főszervezője. „Az egy kiváló adottság, hogy Szeged belvárosához egy ugrásra, de a Tisza-parti természet közelségében építhetjük fel a fesztivált, ezt igyekszünk egy olyan programkínálattal feltölteni, melynek gerincét nemzetközi sztárok, nagy hazai fesztiválkedvencek adják, de szívesen mutatunk be minden évben feltörekvő új zenekarokat, előadókat is” – tette hozzá a főszervező.
A nemzetközi sztárokat már ismerjük: nyár végén Szegedre érkezik a trance mozgalom “zászlóvivője”, Armin Van Buuren, az „I Believe” című dalával a toplisták élére tört Kamrad és a svéd világsztár, Zara Larsson, akinek új lemezét itt hallhatjuk Magyarországon először élőben. Az is már közismert, hogy Azahriah a Coca-Cola SZIN-en zárja majd a fesztiválnyarat.
A hazai listát most 30 újabb névvel bővítették a szervezők. Ők: a Carson Coma, Majka, Beton.Hofi, a Margaret Island, a Parno Graszt, a Blahalouisiana, a Honeybeast, a Punnany Massif, Ganxsta Zolee és a Kartel, 6363, Bruno x Spacc, az Esti Kornél, a Magna Cum Laude, az Anima Sound System, a Konyha, az Aurevoir., a Hűvös, ajsa luna, a Gypo Circus, Metzker & Friends, azaz Metzker Viktória, Koósz Milán, Pumped Gabo, Pixa, Szalonna és Bandája, a K-OSZ DISCO, OTL-IBBIGANG x Gyuris, kristoaf, Rácz Gergő és Orsovai Reni valamint a Hangfoglaló program keretében érkező feltörekvő zenekarok, előadók, mint a Gorg & Benzol, Lenkke_, Juhász Zoli és zenekara és a Vodka For Kids.
A Coca-Cola SZIN korábban már bejelentette, hogy a hazai felhozatalban a Tisza-partra érkezik majd – mások mellett - Dzsúdló, a Bëlga, Krúbi, Pogány Induló & Ótvar Pestis, Rúzsa Magdi, a Follow The Flow, az Analog Balaton, a CsakNekedKislány, a Wellhello és sokan mások.
Bővebb információ itt: www.szin.org
Read the full article
0 notes
ESC Insight's Musical Moments Of 2020: Part Two
Monty Moncrieff (Second Cherry Podcast)
‘Cicciolina’ by Erika Vikman
Hungarian-born Italian adult entertainment actress and artist’s muse cum politician Ilona Staller might seem an unlikely inspiration for a song, but in her ‘Ciccolina’ Erika Vikman evokes the real-life cultural icon’s manifesto of sexual liberation, set perfectly to the backdrop of stomping Finnish disco.
Vikman’s Cicciolina is…
View On WordPress
0 notes
"A levegő nehezebb szavaidnál."
Rácz Gergő x Orsovai Reni - Mostantól
129 notes
·
View notes
Szép szavak, csak szép szavak...
Mondhatsz bármit, ha mást mutat rólad a tapasztalat. 💔
40 notes
·
View notes
Érzések ,érzések
Érzések, nem csak vágyak
Úgy égnek, úgy fájnak
Miért kéne, hogy csendben várjak?
Rácz Gergő x Orsovai Reni - A titkod nem leszek
9 notes
·
View notes
Hey! Would you do the music list shuffle tag BUT with hungarian music? And then tagging people BUT they have to link music from the country they are from
Hi! Tbh I don’t listen to that much Hungarian music so I can shuffle, but I can link some good songs! They’re not all the type of music I listen daily though.
Hajnali Járat by AWS
Adjon az Ég by Tankcsapda
Blazing by Brains
Lights by Cloud 9+
Illúzió by Hooligans
Lélekdonor by Caramel
Március Végétől by Zanzibar
Running by András Kállay Saunders (yes this was a Eurovision song)
Mostantól by Gergő Rácz & Reni Orsovai
220 felett by Neoton Família
I tag everyone who wants to link songs from their own country!
17 notes
·
View notes
Mostantól
Ez a szem nem idéz mást mást
Mostantól
Ez a kar nem ölel mást mást
Mostantól
Ez a test nem akar mást mást
Mostantól...
Rácz Gergő x Orsovai Reni - Mostantól
23 notes
·
View notes