#meleg p�r

[rebeka-felesleges]

Ó R Á N... A P A D A L A T T...

Helyettesítettek...gondoltuk hátra ülünk..a mi kis "bandánk" xd.Én melléd kerültem....Épp nagyban témázgattunk,amikor megéreztem meleg a kezed először csak a vádlimnál...mondom:*joo,semmi nincsxdd*Aztán megéreztem a kezed a térdemnél.És egyre csak feljebb és feljebb haladtál,én pedig odasúgtam neked,hogy hagyd abba,mert csikis vagyok és a többiek észre veszik..És te csak azért is folytattad..aztán elkezdted a derekam csípkedni én pedig próbáltam kordában tartani magam és nem felkiáltani,hogy hagyd már abba,mert csikizel.De csak folytattad..

~Hagyd már abba,csikizel-mondtam neked nevetve hangosan,miközben a többiek épp egy témáról beszélték,de erre odakapták a fejüket..

~Csak egy cérna volt-súgtad a fülembe egy cinkos mosollyal...és akkor tudtam,..

V E S Z T E T T E M...

Túlságosan is elgyengítettél,ahhoz,hogy kitudjak belőled szeretni..

[mindennapimarina-blog]

Vajúdás? 1

2019.02.21.
Tegnap alig jött álom a szememre. Már éjfél is elmúlott amikor bedőltem az ágyba. Jógázni akartam - éjjel negyed 1-kor, LOL - meg másnap hajnali 5-kor felkelni, hogy odaérjünk az utolsó trimeszteri vérvételemre a bábámhoz. Szóval a jógát a pár óra alvás érdekében elvetettem. Már éreztem, hogy furcsán vagyok. Másnap kelés, az 5-ből fél 7 lett, természetesen.  Gyorsan a reggeli meleg citromos vizem és a kávém, öltözés, egy kis smink, hogy azért valamitől jól érezzem magam és indulás. A “készülődés-kapkodás” közepette alig érzem, de a reggeli forgalom feszkójában elég jól tudatosul, hogy baromira fáj a fejem és a siettség miatt mégszarabbul érzem magam, utálom ha nincsenek meg reggel a rítusaim. Egy-egy nagyobb fékezésnél a hányinger is jelentkezik. Mi a fene van!? Ez nem első trimeszteri? Megérkezünk a 3. Kerbe, rendelő mit alig találunk, a pisit az autóban felejtettem. Viktor menj vissza érte légyszíves. Be fogok pisilni, legyen már meg a 15/a… Megvan, Tekla leveszi a vérem, nem viselem valami jól, amikor kimegyünk Viktor ott bóbiskol a váróban, kezében a táskám, átadom Teklának a szajrét, érzékeny búcsút veszünk egymástól, ő vissza megy rendelni, mi pedig kezdjük a napot. Program : biobolt az egészségtudatunknak és a termékei a háztartásba, bababolt a még hiányzó dolgok miatt : a szüléshez hiányzik még pár dolog, a baba életre már felkészültünk, amennyire lehet. Gyógyszertár szintén ezügyben, majd egy mama barátnőmhöz, akitől átveszem az újszülött mosható pelusokat, egy biztonsági csomag eldobhatósat meg a flow miatt. AHA. IGEN. Gondoltam én. Sétálunk vissza az autóhoz, mintha Szofi forgolódna. Megállok, hogy segítsem, de nem mozog a gyermek, csak valami nagyon furcsát érzek az alhasamban. Nem nagy fájdalom de kellemetlen, mintha ezer apró manó rugdosna odabent egyszerre, lentről, fölfelé. Viktor bioboltot keres a közelben, fel sem tűnik neki, hogy én valami egészen új érzést kezdek el hordozni magamban. Beparázok, Úristen mi van ha ez valami?, ez fáj és nem múlik el. Liheg, liheg, ripakodik : “-Lehetne, hogy velem vagy!?” - ordítok a telefonba bújt szerelmemhez :D Visszaérünk az autóhoz, a közelben a biztosító, intézzük el azt is. Jó persze, intézzük. Elindulunk, a furcsa érzés szüntelen, alig hagy ki, Szofia rendíthetetlenül helyezkedik odabent, a fejem sajog, parkolás előtt érzem, törne fel a taccs, de elmúlik. Megállunk, én az autóban maradok, nem tudok így mozogni, Viktor légyszi hozz kaját mert éhen halok. Vanília fagyi. A társ negyedóra múltán visszatér, sós rudakkal és egy teljeskiörlésű croissanttal, mi legyen? Biobolt, bababolt? Gyógyszertár? Liza? Menjünk Lizához, mert nem lesz pelusa a gyereknek… De használhatatlan vagyok… Menjünk inkább haza, ezek biztos jelek, hogy ma  pihenjek. Az autóban a haza úton teljesen összeomlik a testem, elönti valami lebegő érzés a fejem hátsófelét, nem tudom eldönteni, hogy gondolatok vannak-e a fejemben, vagy teljesen üres a kép, nem érzek csak a testemmel történő érzeteket. Ki kell düllesztenem a hasam, hogy kényelmesen tudjon rugdosni a manó, meghalok a fejfájástól, fázni is elkezdtem, mi a fasz de tényleg !? hazaérünk. Felrohanok a szobánkba, levetkezek, bedőlök az ágyba, sötétítő, alvás. Alvás, alvás. Fél 3-kor ébredek meg úgy igazán, zabbantok egy nagyot, iszom egy mégnagyobbat, aludni már nem akarok, de ha nagyobb mozgásba lendülök, újra hányinger és fejfájás és furcsa összehúzódás szerű érzések az alhasi tájékon. De ha valami van, az biztos intenzívebb. A bábákat még nem akarom hívni, szenvedni egyedül is tudok. Meg Viktor is itt van. De ha most megindulsz kiskirálylány, kórházba kell menni, itthon csak márc 4.-től lehet. Olvasom a művészet atlaszát, A Villendorfi Vénuszról eszembe jut az Ifjú pápa c. sorozat, nézzem azt? …  de én át akarok menni a Lizához, olyan jó lenne valaki aki megért.. Beteszek egy mosást, ez a próba, hogy elinduljak-e. Kezdek jobban lenni. Belelendülök a Vanish foltkiszedő szappanozásba, telepakolom a mosógépet, készítem a következő adagot is, elteszem a száraz ruhákat. Belém hasít a fejfájás, újabb furcsa fájdalomnak érzett valami a hasamban, liheg, liheg. Oké. Akkor én ma inkább összekészítem a kórházi csomagomat, kislányom. 35 hét, 2. nap. Nem korai ez még?

[bythevayviktoria]

Post 219

Queerness.

Végtelen mennyiségű esszét olvastam az elmúlt napokban fekete queerségről, fehér queerségről, lezbikusságról, melegségről és totál de totál megfoghatatlanul próbálták az amúgy akadémikus írónők/iróférfiak vagy akadémikus queerek definiálni a queerséget politikai, közösségi alapon, a genderszerepeket hegemónikusan lebontva hogy érhetőbb legyen hogy mennyire bináris a társadalom és minden kukira meg punira meg femininre és maszkulinra van felcímkézve. 

Az esszékből én valami olyasmire következtettem hogy ez egy befogadó közeg ami a társadalmi gender szerepeken túlmutat és lehetsz akármi vagy akárki az tökre nem számít. Nem csak a gender szerepekre utalva hanem a szociális normákat eltörölve nyit egy új szabadabb nyitottabb társadalom felé akiknél nem meghatározók azok a rádnyomott szerepek mint monogámia, házasság köteléke, fiú/lány meghatározás, cross dressing. Nos ezt már az esszékből is sejthettem volna hogy ez egy nagyon ideológizált, cuki útópia amiben mindenki együtt táncol és lassított felvételben azt csinál amit akar és összeröhögnek az emberek az elfogadás és a barátság és egyenlőség oltárán. 

Igen ez a cél és a végső állomás de addig azért van hova fejlődni közösségen belül és kívül közösségen belül és kívül.

Kár hogy ez a fajta összetartás még csak egy fantázia. Bell Hooks feminista akadémikus csodanő ír a fekete nők helyzetéről a struktúrális elnyomásról, a médiából kizárása és megszüntetése a fekete nőknek és azon belül a fekete lezbikusok képernyő idejének. Mivel tény hogy amit képernyőn látsz sokat az standardizálódik a társadalomban és bizonyos szerepek s szerepkörök elfogadóbbá teszik a nézőt például a fekete nők / és fekete lezbikusok irányában. ( A fekete példát most azért használom mert a következő videóban egy fekete queer közösségről szól a fáma)

Szemináriumom ezt a videót elemeztük,( és tök béna hogy fizetni kell érte és amúgy what the actual fuck, vimeo?) És a queerekről doksiban megismertünk a szubkultúrán belüli kategóriákat. 

-non komformista

-feminin

-masculin

-stud, buch, dyke

-trans

-agressive

Ezek a kategóriák léteznek habár most jön a kontroverziónalitás ( ez egy szó?) mivel eddig a queerséget én szubjektíven úgy értelmeztem hogy egy non-bináris létige, a kategóriák között folyik a kiközösítés, a rasszizmus, a kirekesztés, a pfujjolás, hogy ki hogy nézhet ki, hogy ki hogy mit vehet fel ha már egy kategóriába tartozik. pl: Stud-Stud párosítás bizonyos queereknek visszataszító és érthetetlen, pedig ugyanabban a cipőben ( magassarkúban ) járnak de valamiért itt is lebontódik egy patriárchális gender szerepek közé szorult közösséggé. Érdekes volt számomra látni hogy ameddig én naiv azt hittem hogy az LGBTQ közösségek legelfogadóbban viszonyulnak egymáshoz, konkrétan egy hatalmas céltáblává teszik azokat az individumokat akik a saját módjukon értelmezik az öltözködésüket, szexualitásukat és amit szeretnének. És ami a legmeglepőbb hogy maguk közt is lebontják a férfi-női szerepeket néhol (nem mindenhol) amivel visszakanyarodunk a bináris szerepekhez ami meg a heteroszexualitást jellemzi.

Mivel családi példa van nálunk az LGBTQ reprezentálására így azért nem ért teljesen váratlanul ez a fajta harrasment de sosem láttam ennyire élesen ezt a fajta szubkultúrán belüli diszkriminációt. 

Na várjunk és akkor még nem is említettem hogy az LGBTQ közösségen kivül állóknak mennyi feladata van az elfogadás, támogatás részével de ezt tényleg arra lehet visszavezetni hogy edukáció. Mint Svédországban a gender szerepek átértelmezése ami könnyíti a beilleszkedését egy két gyereknek és könnyíti a jövőbeli nemzedéknek az egészségesebb társadalmát. Mert ezek a dolgok mindig léteztek lsd Harlem reneszánsz ahol burjánzott a queerség pl. csak a társadalmi elnyomottság és az elfogadás volt/ van más szinteken. 

Javítani lehet, sőt elvárom ha valakinek más meglátása van a dolgokról, írja le, mondja ki én is csak kostolgatom a témát. 

[nemzetinet]

Már több halálos áldozata van az Egyesült Államokban uralkodó rendkívüli hidegnek

Az Egyesült Államok területének mintegy 75 százalékán csontfagyasztó a hideg, a hőmérséklet fagypont alatti, sőt, helyenként eléri a mínusz 20 Celsius-fokot is. A meteorológusok szerint mintegy 90 millió ember – az amerikai lakosság egyharmada – él olyan vidéken, ahol mínusz 15-20 Celsius-fokos hideget mérnek. Az előrejelzések szerint azonban még mindig további lehűlés várható.

A leghidegebb város jelenleg Chicago, amelynek egyes negyedeiben hidegebb van, mint a Déli-sarkon vagy Alaszkában. A vasúti pályaudvar sínjeit gázlángokkal melegítik. A hideghez a középnyugati államoktól az északkeleti Maine államig erős széllökések járulnak.

Több tagállamban – például Wisconsinban, Michiganben, Illinois-ban, Indianában, Ohióban, Pennsylvaniában – felfüggesztették a postaszolgáltatást, ezekben az államokban kedd óta zárva tartanak az állami hivatalok és az iskolák is.

Az országban 2300 repülőjáratot töröltek, további 3500 járat pedig késésekkel közlekedik. A középnyugati és északkeleti államok főútvonalait is hó vagy jégpáncél borítja.

Az északon fekvő Nagy-tavaknál folyamatosan havazik, Buffalóban és környékén óránkénti 7-10 centiméteres hóhullást jósolnak.

A rendkívüli időjárásnak eddig 14 halálos áldozata van: Iowában egy 18 éves egyetemista, Michiganben és Illinois államban három idős ember, Wisconsinban egy 55 éves férfi fagyott halálra. Chicagóban egy hókotró sodort el egy 75 éves férfit, aki a kórházban elhunyt, Indianában egy fiatal pár lelte halálát a jeges úton, két halálos áldozata van a pennsylvaniai jeges utakon történt balesetnek is.

Az északi-sarki ciklon (polar vortex) várhatóan a jövő hét elejéig hoz még erős széllel párosuló rendkívüli hideget.

MTI

Már több halálos áldozata van az Egyesült Államokban uralkodó rendkívüli hidegnek a Nemzeti.net-en jelent meg,

[petersegitvizszerelogazszerelo]

Vízvezeték szerelés a wikipedia szerint: A vízvezeték vízvezeték szerelő a fémekkel dolgozó mesterségek közé tartozott és kialakulása idején a bádogos mellékfoglalkozása volt. Később nőtte ki magát egy különálló szakmává. Itthon a vízvezetékek használata először Hunyadi Mátyás uralkodása idején honosodott meg, bár igen korlátozott mértékben - Vitéz János érsek Esztergomban, Mátyás király pedig a budai Várban használt ilyen vezetékeket. Mátyás király rendszerét feltehetően a mai Svábhegy forrásaiból táplálták, és használták nem csak ivóvíz szállítására, de hideg és meleg fürdők táplálására is. Buda lakossága a XIX. század elején ezt a (felújított) rendszert, illetve a törökök által épített vízművet használta vízszállításra, a későbbi Vízművek őse azonban csak a század második felére készült el - ekkorra tehető a vízvezeték-szerelő, mint önálló mesterség megjelenése Magyarországon.

[napiakcio]

Átfolyós vízmelegítő LCD kijelző + zuhany csak 6.990 Ft

Átfolyós vízmelegítő zuhannyal

Ezentúl a zuhanyzás sem okozhat problémát még olyan helyen sem, ahol csak hideg víz van

A beépített LCD kijelzőn olvasható a kifolyó víz hőmérséklete

Hirtelen elromlott a meleg vízellátás a lakásában?

Vagy hétvégi házában, garázsában, fészerében nincs lehetőség meleg vizet engedni?

Itt a tökéletes megoldás

Csak egyszerűen fel kell szerelni a meglévő csap helyére, csatlakoztatni az elektromos hálózathoz, és máris megfelelő hőmérsékletű víz folyhat a csapból

Könnyen beüzelemhető, így szakembert sem kell hívni

5 másodperc alatt akár 60 °C-os hőmérsékletet is elérhet

Használata igazán egyszerű

360 fokban elforgatható, így ideális egy- vagy kétmedencés mosogatókhoz és mosdókagylókhoz

A csomag tartalma:

1 x Átfolyós vízmelegítő, zuhanyzós csatlakozóval

Technikai információk

Teljesítménye: 3 KW

Vízfelfűtési teljesítménye: 1,5-2 liter/perc

Vezeték hossza: 140 cm

[receptajanlo]

Mogyoróvajas csokis csók

Ez a kis keksz valami mennyei, és marha egyszerű az összeállítása is.

Egy kicsit izgultam, amikor belenyomtam a csokikat, olyan érzés, mintha azonnal szétesne a tészta, de ahogy hűl a sütemény, szépen egyben marad, nem kell aggódni. Kicsit ropogós, isteni izgalmas a csokis közepe.

Az elkészítése, mint mondtam nagyon egyszerű: a vajat szobahőmérsékleten hagyjuk megpuhulni, vagy tegyük be pár másodpercre mikrohullámú sütőbe, de ne annyira, hogy folyóssá váljon. Ezt kavarjuk ki a kétféle cukorral és a tojással egy habverő segítségével. Adjuk hozzá az összes többi hozzávalót, majd egy edényben tegyük a hűtőbe legalább fél órára.

Melegítsük elő 180 °-ra a sütőt, és béleljünk ki sütőpapírral két sütő lemezt. Apró diónyi golyókat formáljunk a süteményből, hempergessük meg őket kristálycukorban, és sorakoztassuk fel őket a sütőpapíros tepsikre.

Körübelül 10 percig süljenek a sütőben, addig amíg a tetejük elkezd repedezni. Ekkor vegyük ki a tepsiket, és hagyjuk 5 percig hűlni a süteményeket, majd, amíg még langymelegek, nyomjunk a közepükbe egy egy csoki cseppet.

Amikor már belekerült a csokoládé a kekszekbe, érdemes még egy pár percre hűtőbe visszarakni, hogy a csoki ne váljon folyóssá, és szépen lehűljenek.

Hozzávalók

160 g liszt fél teáskanál szódabikarbóna 1/4 teáskanál só 115 g vaj 50 g kristálycukor 100 g barnacukor 1 nagy tojás 194 g mogyőróvaj 1 vaníliarúd kikapart magja 100 g kristálycukor a forgatáshoz 20-30 db csokicsepp (cukrászkellékboltból rendeltem) Tovább http://bit.ly/2Ak0EBq

[korkep-blog]

Kalita Gábor: Mitől szép a petróleumlámpa lángja?

az Omega 55 – Volt egyszer egy vadkelet, című szcenárium változatát, több ismeretlenebb, ám zenei szempontból a legigényesebb zenei produkciójukat hozták el.

Nyitókép: Passzio.hu

  arácsonyi Omega koncert – Pozsonyban, 2018. december 20.

  Én abba a korosztályba tartozok, melynek képviselőivel még „élesben” éltük meg a petróleumlámpa lángjának varázsát.

  Az ötvenes évek elején, amikor Nyíren /Lévai járás/, nagyanyáméknál nyaraltam, a falusi esték a petróleumlámpa lángjánál teltek, hiszen a villanyt a helység lakóházaiba csak ötvenhatban „húzták” be.

  Nagyanyám, a vacsora után, a tiszta szobában eloltotta a csillárként szolgáló, díszes, cirádés petróleumlámpa erősen fénylő lángját, majd egy másikat, a Szűz Anya, s Jézus keretezett képeivel, korpusszal kiegészített házi oltár mellett lévő, úgynevezett kézi lámpa, vagyis kisebb petróleumlámpa kanócát gyújtotta meg.

  Ennek, a helyiség sarkából érkező, meghittséget, melegséget sugárzó, hullámzó fénye olyan izgalmas, különleges, megnyújtott ábrákat rajzolt, vetített a falra, melyek gyermeki képzeletemben lepkeként, ördögként, nagy bajuszú betyárként, vagy szárnyaló angyalként jelentek meg.

  Aztán a közös esti ima következett, nagyanyám Szűz Mária oltalmáért fohászkodott, majd nyugovóra tértünk. De előtte, még nagyapám fogta a petróleumlámpát, s körbe nézett a nagyságában is tekintélyes portán, hogy – az ő szavaival élve – minden úgy van-e, ahogyan annak lennie kell.

  Himnusszá változott, szívünk himnuszává

  Az Omega Petróleumlámpa című dala, de a többi nagyszerű szerzeménye is  végig kísérte sokunk serdülő korát, érett fiatalságát, hiszen 1962 szeptemberében alakult a banda.

  Ahányszor részt vettem honi földön, vagy az anyaországban Benkő Lászlóék koncertjén, azt tapasztaltam, hogy az emberek könnyes szemmel hallgatták a dalokat, mert – egyszerűen – nekünk szólnak, mert a szívünkig érnek el. Persze ezek a dalok nemcsak a mi szívünket simogatták meg.

  Omega – Petróleum lámpa 1969. Kép: youtube.com

  Kóbor János a vele készített interjú alkalmával említette, hogy, ahogyan „vénül,” a határ túl oldalán mindig nehezebben tudja könnyek nélkül elénekelni legismertebb dalaikat, legyen az bárhol, a magyarok lakta vidékeken. De nemcsak a mi nyelvterületeinken. Amint mondta, látott ő már koncertjeinken könnyes szemű szerbet, lengyelt, németet, de cseh nemzetiségűeket is, akik a szöveget sem értették, de a szívük, lelkük – bizony – nagyon is értette a feléjük intézett, megzenésített ódát.

  „Itt a Szabad Európa rádió”

  Valami hasonló, könnyes örömben volt részem akkor, amikor a hetvenes évek elején prágai katonáskodásom idején, éjjel, fülhallgatón keresztül hallgattam Panasonic rövidhullámú táskarádióm társaságában az éjszakai könnyűzenei műsorokat. Legnagyobb meglepetésemre, az egyik cseh rádióban, egy, a Karel Gott által interpretált „Lédikarnevál” után felcsendült a „Petróleumlámpa.”

  Persze, ez nem volt a véletlen műve, hiszen 1971-ben, az akkor már befutott Omega tagok, lemezt is feljátszottak cseh stúdiókban, s koncertjük is volt itt. De német adók is hozták a banda dalait, és a baráti társaságom által „Lakszinak” becézett adó (Rádió-Luxemburg) is zsinórban hozta dalaikat.

  Nem is beszélve a Szabad Európa magyar adásáról, ahol Cseke László szeretett Omegája, s természetesen, a Mi Omegánk napi terítéken volt.

  A gazdag zenei pálya kockában

  A teljesség igénye nélkül, hadd idézzem fel néhány pontban azokat a főbb eseményeket, amelyek végig kísérték az Omega ötvenöt évre visszatekintő pályáját.

  A Liszt Ferenc-díjas Omega együttes 1962-ben alakult, két zenekar összevonásával. Omega védjegy alatt, az említett év szeptember 23-án léptek fel először a Műegyetem Hess András téri kollégiumában. Az akkori felállás a következő zenészekből állt:

  – Benkő László /”Laci”/ – ének, zongora, furulya

  –  Kóbor János /”Mecky”/ – ének, ritmusgitár

  –  Kovacsics András /”Öcsi”/ – szólógitár

  –  Künsztler Tamás /”próféta”/ – dob

  –  Varsányi István /”Gergely”/ – basszusgitár

  A kezdeti évben számos fellépésük volt beat és táncdalfesztiválokon, 1966-ban ismert nyugati slágereket hordozó lemezt adtak ki. Többek között a The Rolling Stones Paint,it Blak feldolgozás hozta meg első külföldi sikerüket. Ennek révén sokan az Omegát a „keleti Rolling Stonesként” emlegetik, ugyanis egy évben alakultak, s mind a két zenekar az egyedüli, ma is aktív, legrégebbi rock bandának számít.

  1967-1971 időszakban neves zenészek is gazdagították az Omega repertoárját, ebben az időszakban Presser Gábor/ „Pici”/ – ének, orgona és zongora játékával, zeneszerzői tudásával, ma is játszott, több sikeres dallal, orgona fellépéseivel nagyban hozzájárult a világhírnév felé vezető úton.

  1968-ban angliai turnén vettek részt Omegáék, s a menedzsment ajánlására, Omega Red Star From Hungary léptek fel számos helyen, s elkészítették az első albumukat – angol nyelven.

  Másodszor is kimentek az Albionba, de a turnét félbe kellett szakítani a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kifogásai miatt, ugyanis a magyar cég tudta nélkül adták ki első albumukat.

  Így Magyarországon elkészült az első könnyűzenei albumuk, mely a Trombitás Frédi, a Rettenetes emberek, Ha én szél lehetnék című dalaikkal robbantak be immár a magyar zenei piacra is.

  De nem ez volt legnagyobb „dobásuk,” hiszen 1969-ben elkészült a kislemezük Naplemente címmel, itt futtatták be a Régi csibészek közismert dalukat. Majd jött a második magyar albumuk, az Ezer lépés. Ez a csapat beat korszakának az aranykora. Itt található az – 1958-ban,a boogie-woogie klubban, az örökzöld Petróleumlámpa, a Tízezer lépés, a Tűzvihar, az Udvari bolond kenyere, s az Omega eddigi legnagyobb slágere, A gyöngyhajú lány.

  Állandósult a  zenekar „rendes” tagjainak a száma

  Presser és Laux, valamint Adamis Anna 1971-ben elhagyja a zenekart, a felállás azóta változatlan. Tehát, Benkő, s Kóbor mellé csatlakozott  MihályTamás /”Misi”/- basszusgitár, ének, Molnár György /”Elefánt”/ – gitár, s Debreceni Ferenc/”Ciki”/ – dob.

  1974-ben megjelent a hattételes Omega 5. A Szvit című kompozíció feljátszásán részt vett a Magyar Állami Hangverseny zenekar is. l995-ben megjelent a Nem tudom a neved című Omega 6 albumuk, a csapat Hard rock korszakának legsikeresebb albuma. Aztán sorra születtek újabb és újabb dalaik, A madár, az Addig élj, A bűvész, Szomorú történet, Hűtlen barátok, Rég várt kedvesem, Addig élj, stb.

  A Space rock-korszak legismertebb dalai a Napot hoztam, csillagot, az Éjféli koncert.

  Ma is közkedvelt albumuk a Csillagok útján 1978-ban jelent meg, itt találhatóak a címhez hasonló Csillagok útján, Az Égi vándor, a Léna című szerzemények.

  Gammapolis albumuk olyan műveket hozott, mint A nyári éjek asszonya, Ezüst eső, stb.

  Tehát, szinte már felsorolhatatlan, óriási zenei anyag lehetőséget adott számukra külföli fesztiválokon, turnékon való részvételre.

  A fellépések sűrűjétől megviselt tagok /1987-2004/ a leállás, az időszakos működés pályájára léptek, de rangosabb fellépéseken – Népstadion koncert /1999/ – ismét részt vettek.

  2006-tól az EurOmega turnét is megszervezték, amely meghívásos fellépés sorozat volt, így a következő évek hosszú során számos alkalommal vettek rész koncertjeikkel a Kárpát-medencében, többek között a Felvidék nagyobb városaiban is.

  De fesztiválokon is részt vettek, például az alsóőrsi motoros találkozón, a Soproni Volt fesztiválon, a lengyelországi Slupskban a Rock Legensen, Dunaszerdahelyen a Dunafesten.

  Pozsony ismét megőrült az Omegáért

  Természetesen, nem először szerepel Pozsonyban az Omega. Az ismétlődő érdeklődést az bizonyítja leginkább, hogy most is teltház, s valóban fegyelmezett, többségükben középkorú, vagy idősebb magyar-szlovák Omega rajongók előtt szerepelt a csapat a Nemzeti Tenisz Központban /NTC/, de szép számban voltak jelen a fiatalok is.

  Omega koncert Pozsonyban 2018. december 20-án. Kép: A szerző archívuma

  A műsor elő zenekaraként a Wasted Strings, öttagú zsolnai női rock együttes lépett fel, akik kőkemény rock-kal hozták nagyszerű formájukat. Itt, élőben hallhattuk a Take it all legismertebb dalukat is, mely sikeres filmzeneként is szolgál. Ők, öten konferálták fel az Omegát, fergeteges gitárjáték, s dobszóló közepette.

  Amint ezt Kóbor János, a záró számok alkalmával bekonferálta, az Omega 55 – Volt egyszer egy vadkelet, című szcenárium változatát, több ismeretlenebb, ám zenei szempontból a legigényesebb zenei produkciójukat hozták el. A legismertebb dalaik amolyan jól időzített „fénygránátként” ott szerepeltek a műsorban. Például a Léna című dalukhoz, a hóban rendszerint fukar Pozsony-Óváros is hozta magát, ugyanis az előadás idejére már néhány centis  hólepel borította a metropolist.

  Omega koncert Pozsonyban 2018. december 20-án. Kép: A szerző archívuma

  Az Omega-rajongó közönség nagyon is figyelte  a káprázatos fényeffektusok kíséretében a már nem sokat szerepeltetett dalok szövegrészeit is. Ahol Mecky /Kóbor János/ nagyon is meggyőzően a tömegbe harsogta egyik számuk refrénjét:

  – „A gazembernek mindent szabad …” Valóban, hiszen a némaságnak ez a hozadéka a „mindent szabad” demokráciánkban, hiszen „szakajtónyi” bőségben tapasztalhattuk ezt az elmúlt közel harminc évben is mind a politika, mind a társadalmi élet területén.

  Mindenki Omegája

  Számos szlovák zenész arcra is felfigyeltem a nézők soraiban, olyanokra is, akik valahol a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején kezdték el karrierjüket. Vagyis akkor, amikor az Omega már nemcsak szűkebb-tágabb életterünkben, de külföldön is sikereket aratott.

  Omega koncert Pozsonyban 2018. december 20-án. Kép: A szerző archívuma

  A magyarul nem értő Omega rajongóknak – a gazdag színpadi effektusok mellett – az anyaországi banda tartalékolt egy bonbont, hiszen – amint ezt a műsor végén Mecky bekonferálta, „csehszlovák” nyelven előadják régi cseh zenész barátjuk, Petr Janda, az Olympic frontemberének egyik ismert dalát. A két együttes tagjainak barátsága 1971-ben, az Omega ottani szereplése alkalmával indult.

  Tehát, számomra is most vált igazán érthetővé az, hogy amikor prágai ottlétem alkalmával, 1973-ban, a Vencel tér akkori, Korona gyorsétterme közelében található, utcai lemezbörzén a gyűjtők részéről a Jesus Christ Superstar című, a komcsiban csakis „kéz alatt” megvásárolható lemez mellett, miért is voltak legkeresettebbek az Omega és az Olympic hanghordozói.

  Omega koncert Pozsonyban 2018. december 20-án. Kép: A szerző archívuma

  Záróakkordként, a banda kétszeri, „állva” visszatapsolása alkalmával jött a csoda, a – Petróleumlámpa.

  Ugyanis ilyenkor, mindannyiunk által várt advent idején, a Hit, Remény, Öröm, Szeretet gyertyafényeinél érzékeljük a leginkább, hogy számunkra miért is örömkeltő, miért is a szívünk csücske, a Petróleumlámpa reményt sugárzó lángja.

  Kalita Gábor

[livingdreamproject]

New Post has been published on Living Dream Project

New Post has been published on http://livingdreamproject.hu/?p=8771

Első Fejezet: A Holdvezér

Végre! A Főváros, Tyass-Arien! Hosszú út áll már mögöttem, és igen elfáradtam, de megérkeztem ide! Ráadásul olyan szerencsém van, hogy a városkaput pont a Kert Negyednél fogom elérni, vagyis nem kell végigvándorolnom Tyass-Arien összes kerületét ahhoz, hogy elérjem a fogadót. Hogy is hívják? Hú, valami tündéres. De nem sok egyéb szálláshely van még ebben a kerületben, jó okkal. Elég… nagy a hely, ahogy mesélték.

– Ki vagy, és mit akarsz? – üti meg a fülemet egy bársonyosan érces hang, én pedig arrafelé fordulok. Egy kapuőr, bár sosem láttam még hozzá hasonlót. A bőre enyhén zöldes árnyalatú, haja hosszú, és sötétbarna. Magas és karcsú férfi, mégis, igazi harcosnak tűnik.

– Havasi Csilla vagyok, Macska Alakváltó az északkeleti Magasdomb Törzsből. A fővárosi törzs Holdvezérét keresem! – felelek nyíltan, hiszen nincs takargatnivalóm. Ráadásul érthető a Főváros szigorú védelme, jobb, ha nem tévednek ide bajkeverők. Ugye?

– Rendben. Mostantól az Alakváltó vezérek felelnek érted. Jelentkezz náluk azonnal. – válaszol a férfi, én pedig bólintok, és belépek a városkapun. Lépek még néhányat, majd hirtelen visszafordulok.

– Elnézést, de… Önök ugye… Erdei Elfek? – kérdezek rá kicsit félénken. Bőrük és hajuk színe mellett öltözékük is a természet színeiben pompázik, mint akik teljes összhangban élnek az erdővel. Ráadásul hegyes füleik is elf mivoltukra enged következtetni, és a Közös Nyelvet is kicsit furcsán beszélik.

– Igen, azok vagyunk. – bólint a férfi, most már egy fokkal kedvesebben. Úgy sejtem, kedvelhetik az alakváltókat, bár ez nem meglepő. Mindkét nép kifejezetten természetközeli. Remélem, később majd jobban meg is ismerhetem őket.

– Nahát, ennek igazán örülök! Remélem, még találkozunk, és… merre is van a… ömm… fogadónk?

– A Kacagó Tündér? Arra! – mutat el a kert egyik irányába – Csak kövesse az utat, táblák mutatják a helyes irányt.

– Köszönöm! – vigyorgok rá, majd biccentek felé és a társa felé is, és lendülettel megindulok a mutatott irányba. Igen fáradt vagyok már, talán ez jön ki rajtam, mert majdnem szökdécseléssel haladok tovább. Persze, azt se feledjük, hogy most már igen közel kerültem a célomhoz, nemsokára láthatom a nagy tudású Holdvezért!

A Kert Negyed igen érdekes területe a Fővárosnak. Mintha nem is egy városban lenne az arientel. Mindenütt parkok, kertes házak, a városkapu környékén kifejezetten erdős a terület, a városfal valahol a bokrok és fák közt lapul, szinte nem is látni. Persze, az átjutás nem egyszerű. Bár nem látok a kapuőrökön kívül más Erdei Elfeket, de biztos vagyok benne, hogy a legkiválóbb íjászok, harcosok és druidák lapulnak a fal mentén a fák közt, hogy megvédjék a várost a szabálytalanul érkezőktől. Tudtommal saját fővárosi otthonuk is ehhez mérten épült. Még jó, hogy Agancs már járt itt, és el tudott mondani nekem néhány fontos információt. Persze, az elbeszélések sosem olyanok, mint a valóság, én pedig kezdek szédülni már, annyit forgolódok a sok házat látva. A táblák szerencsére elég feltűnőek, bár teljesen természetes anyagokból készültek, így hamar eljutok egy parkhoz, aminek túloldalán már jól látható a hatalmas, emeletes épület: Kacagó Tündér Fogadó és Fürdő. Nos, igen, egy ekkora kerületben a sok lakónak elég macerás lenne a folyóra járni mosakodni, ahogy mi szoktuk csinálni otthon, így minden kerületben legalább egy fürdő van kiépítve, ahová időről időre ellátogathatnak a városlakók, tisztálkodni. Őszintén szólva, bár nem rajongok a vízért, de inkább egy kellemes fürdőházba mennék én is, a szokásos cicamosdás csak a bundámat tisztítja, és nem túl kellemes érzés, amikor a szőrgolyókat köpködöm. Szóval kifejezetten örülök, hogy új szállásom olyan közel lesz a fürdőhöz, hogy papucsban is lesétálhatok oda. Persze, épp emiatt az épület igen méretes, és amíg átérek a parkon, van is időm megnézni alaposan. Hú, remélem, hogy a toronyszoba szabad lesz! Mindig arról álmodtam, hogy egy ilyenben lakhassak! Ez már csak ilyen… macskamánia. Igen, az az épületszárny láthatóan a fürdőház lesz, még gőzölög is! Vajon a földből nyert termálvizet használják, vagy van valami fűtőrendszerük? Áh,mindegy is, a lényeg, hogy meleg! Jóóóóóóó meleg! Az épület másik részét a fogadó étkező része foglalja el, legalábbis Agancs ezt mesélte. Itt csak kevés szoba van, azok is inkább hátul, némelyik saját kis terasszal ellátva, ahová kiülhet a lakója reggelizni. Végül is ez is jól hangzik, vagy valamelyik emeleti, erkélyes szoba. Remélem, nem csak erkélytelenek vannak szabadon, bár végül is ücsörögni az ablakpárkányon is lehet. Nos, mindjárt kiderül, ugyanis végre elérem a bejárat környékét, vagyis azt a néhány lépcsősort, ami a fogadó teraszára vezet fel, onnan pedig a bejárat már csak egy köpésre van. De azért köpködni nem fogok inkább.

– Szép Napot! – köszönök hangosan, ahogy belépek az ajtón apró kopogást követően, a pult mögül pedig egy éles, harsány hang válaszol.

– Szia! Üdvözöllek a Kacagó Tündér Fogadóban, miben lehetek a szolgálatodra?

A hang felé fordulok, és elkerekednek a szemeim. A pult mögött álló lány igen érdekes jelenség. Rövid, szőke haja van, már-már fehér, a feje közepén viszont hosszabb, és kicsit sárgább. Igazából pont olyan, mintha… tollak bújnának elő a frizurájából, akár egy… kakadunak?

– Izé… ööö… Havasi Csilla vagyok, Alakváltó, ééééés a Holdvezért keresem.

– Ááá, nahát, szia! – ugrik elém egy könnyed mozdulattal, mintha csak átrepülte volna a pultot. Nagyon vékony csontozatú lány, olyan kis törékenynek néz ki. Igazából még alkatra sem épp a nőiesség mintapéldánya, de a hangja egyértelműen elárulja, melyik nemhez tartozik. Megragadja a kezem, és alaposan megrázza. – Én Bóbita vagyok, azaz Aranyos Dália, de a nevemmel nem viccelődni! – kacsint – Gondolom, már rájöttél, hogy kakadu vagyok, ezt még a vak is látja! – simít végig hosszú tincsein, amik… tényleg tollak! Sőt, meg is emelkednek, ahogy ennél a madárfélénél szokás. – Mi a te állati alakod? Nagyon kedvesnek tűnsz, honnan jöttél? Tanulni akarsz a Holdvezértől?

– Hát… – jutok végre szóhoz, ami nem könnyű, mert még levegőt sem véve hadarta el kérdéseit, és igen gyorsan beszél. Ráadásul tényleg nagyon harsány lány. – Fehér macska vagyok, hosszűszőrű, és Hópihe a nevem. Mármint a másik. És igen, tanulni szeretnék a Holdvezértől, azt hallottam, hogy nagyon bölcs és nagy tudású! – bólintok egyet, majd néhány pislogás után hozzáteszem – meddig akarod még rázni a kezem?

– Jaj, bocsi, teeeeeljesen megfeledkeztem magamról, de ne aggódj, csak nagyon örülök, mindig nagy öröm egy új alakváltóval találkozni, még ha macska is, remélem, nem akarsz majd levadászni, de vigyázz, mert nagyot csípek! – nevet, miközben kezemet elengedve visszaröppen a pult mögé. Majdnem szó szerint. – Ülj le bárhová, a Holdvezér hamarosan megérkezik, általában ilyentájt szokott vacsorázni, mint mindenki. Érzed ezeket az illatokat? A ragadozók imádják a sült húst, bár nekem a gyomrom hajlamos kavarogni tőle. Na, mindegy, te is kérsz majd vacsorát? Esetleg hozhatok egy italt, amíg várakozol?

– Mindkettő jól hangzik! – sóhajtok, miközben leülök egy fal melletti, két fős asztalhoz, háttal egykihaltnak tűnő folyosónak, hátha érkeznek még vendégek vacsorára, így elférnek majd a nagyobb asztaloknál. A hátizsákomat pedig berúgom az asztal alá. – Nagyon éhes vagyok már, és fáradt is, meg szomjas, esetleg… van egy kis tej? – pislogok Bóbitára angyali szemekkel, mire a képembe vigyorog.

– Hát persze! Elég sok macskaféle lakik nálunk, hiába no, mégiscsak városibb állatok, mint sokan mások. Mármint érted, a farkasok kevésbé bírják jól a városi környezetet, hát még a többiek, az őzek és szarvasok ha tehetik, inkább a területünkön maradnak, de a fogadó, na, hát az tele van macskákkal, szóval muszáj sok tejet tartanunk. Mitől vagytok ti erre ennyire rákattanva, de tényleg? Hihetetlen, én sosem tudnék ilyesmit inni, de azért persze, adok belőle, értem én, hogy ízlések és pofonok közt különbség van! – s közben tölti is ki nekem egy bögrébe a tehéntejet, majd folytatja a pult fölött repkedést. Igen ügyes akrobata a lány, mert egy cseppet sem hagy kiborulni a fehér finomságból, amit már le is pakol elém.

– Tessék, egészségedre, és akkor jól értem, hogy egy szobát is szeretnél? Szerencséd van, most még válogathatsz is, ráadásul vidéki alakváltóknak a lakhatás ingyenes, hiszen örülünk, ha meglátogattok minket, és van kivel beszélgetni!

– Tényleg? Ez nagyszerű! Akkor marad némi pénzem! – örvendezek, miközben közelebb húzom a bögrét. – Mondd csak, az emeleten az a… toronyszoba… kiadó esetleg? – kérdezem félénken, mire a lány rosszallóan megrázza a fejét, és csettintget a nyelvével, vagy mi ez a vicces hang, amit a kakaduk szoktak csinálni.

– Ejj, újabb macskamánia. Az összes cica azt nézi ki magának, szóval már foglalt. Még Stikli is lekéste, pedig folyton azzal nyúz, hogy hadd költözzön be!

– Valaki Stiklit mondott? – dugja ki a fejét a konyhaajtón egy vigyorgós srác, fekete macskafülekkel, mire Bóbita nagy lendülettel és rikácsolással nekiesik.

– Stikliii! Mars vissza a konyhába! Neked most a vacsorára kell figyelned, hogy ne égjen oda! Hess, hess!

– Hess a madárnak, te Nagyszájú! – válaszol a kölyök, nekem pedig csak kerekednek a szemeim.

– MIT MONDTÁL??? – ripakodik rá Bóbita, mintha a bűnök bűnét követné el a fiú, és mindketten eltűnnek a konyhaajtó mögött, ahonnan csak a veszekedést hallgatom. Sóhajtok egyet, a reakcióból ítélve Nagyszájú lehet Bóbita gúnyneve. Találó lenne, amennyit locsog és fecseg, szóval figyelnem kell rá, nehogy így szólítsam véletlenül. Végül is… egy alakváltó szemébe mondani a gúnynevét hatalmas sértés. Még a háta mögött is óvatosan kell használni ezt, de a másik gúnynevét a szemébe mondani azt jelenti: „ellenséged vagyok!”. Persze, ha jól sejtem, ez a srác.. izé.. Stikli? És Bóbita közt ez azért mégsem jelent teljes ellenségeskedést.

Felemelem a bögrét, s gondolataimba mélyedve kezdem el inni a tejet. Azaz… inkább lefetyelni. Ugyanis nem szoktam észrevenni, de ha épp elgondolkozom tejivás közben, akkor előjön ez a szokás nálam.

Vajon milyen lehet a Holdvezér? Mindig nagyon öregnek képzeltem el. Azt mondják, bölcs. Nagyon bölcs, tapasztalt, és ismeri az Asztrálvilágot. Vajon van hosszú fehér szakálla is? És milyen állat lehet? Biztos nagyon nyugodt, és elegáns, és sokat meditál, a tekintete pedig átható, mint aki a csontjaimba is belelát. Van egy botja is, tele mindenféle természetközeli ereklyékkel, mint Teknő Bácsinak, csak még többel! És nagyon sok természetes anyagból készült ruhát hord, amik mind nagyon…

– Szia! – üti meg a fülemet egy fiatal férfi hangja, közvetlenül mellettem csendülve fel, mire egy sikkantással eldobom a bögrét, és a falhoz lapulok a széken ülve. A szőke fickó épp a vállam fölött hajolt mellém, mögöttem állva, és elképesztő reflexekkel kapja el a tejemet, majd teszi le az asztalra.

– Na, ennyire nem kell megijedni! – fordul felém, a bögrét mentő kezével az asztalra támaszkodva, míg másik keze a székem háttámláján pihen, így pedig szinte teljesen körülzár, és közel hajol. Egyre közelebb. Ne, ez már túl közel van, nagyon közel, ráadásul egy pillanatig sem sikerült tartanom vele a szemkontaktust, nem, ezt nem hagyhatom, a szívem mindjárt kiugrik a helyéről! Merre tudok elszökni, most, gyorsan, nagyon gyorsan?

Érzem, ahogy előbújnak füleim és macskafarkam is, mindjárt átváltozok, de úgy legalább el tudok slisszanni, ha elég gyors vagyok, bár ahogy elkapta a bögrét, biztos engem is könnyedén elkapna, de egy próbát megér, már érzem, ahogy nő a bajszom is, és elkezd kiszőrösödni a hátam, ujjaim végén karmok nőnek, de nem vagyok elég gyors. Mindkét kezével megragadja a karjaimat, és ez úgy meglep, hogy nem egyszerűen abbamarad az átváltozásom, hanem azonnal vissza is alakulok teljesen emberi formámba, egy szempillantás alatt.

– Hé! Nyugi! Nem foglak megenni! Ajj, mitől félsz ennyire? – mosolyog rám, kicsit mintha nevetne rajtam, ami nagyon nem esik jól. És még mindig nem engedett el. Hogy lehet valaki ennyire… határozott?

– Én… én… – én… még mindig nem bírok ránézni. Egyszerűen annyira közel van még mindig hozzám, amit nagyon nehezen viselek, mióta… nos… Marcang óta.

– Jaj, te lány! – sóhajt fel, és bár elenged, de megragadja a szomszéd asztal székét, és átpörgeti mellém, a szék támláját felém fordítva, s úgy ül a székre, hogy a támlájára tudjon támaszkodni, állát pedig alkarjaira fekteti. Aggódva pislogok a konyhaajtó felé, de Bóbita még mindig nem akar visszajönni, és a fogadó is üres még. Nyelek egyet, amióta eltávolodott, egy kicsit nyugodtabb vagyok, de csak a szemem sarkából merek néha rápislogni.

– Szóval Te érkeztél a Magasdomb Törzsből? – kérdez rá hirtelen, nekem pedig kikerekednek a szemeim, és végre felé fordulok.

– Ezt meg… honnan tudod?

– Tudok ezt-azt… – von vállat, s még csak nem is pislog, ahogy engem figyel. Én pedig most látom meg a szemeit, amik nem egyszerűen vágott pupillával rendelkeznek, akár a macskafélék, hanem még felemásak is. A bal szeme égkék, ilyn árnyalatot még sosem láttam, a jobb szeme viszont aranysárga, ami emberként senkinél sem természetes. Az nem volt kérdéses számomra, hogy ő is alakváltó, az viszont már biztos, hogy ő is macskaféle. Ez magyarázza a közvetlenségét. A cicusok közül nem sokan vannak, akik távolságtartóak, és félnek az idegenektől. A fővárosiak közt nehéz is lenne ilyen macsekot elképzelni. A fiúk közt meg pláne. Ők valahogy… kolbászolnak és kandúrkodnak.

– És hogy hívnak? – kérdez tovább, amíg én elmerülök a különös tekintet vizslatásába.

– Te sem tudsz mindent? – bátorodom fel egy kis visszafeleselésre.

– Ezt nem mondtam. De az illem azt diktálja, hogy rákérdezzek.

– Azt hittem, a bemutatkozást diktálja…

– Milyen igaz! – vigyorog rám ismét, s egy pillanatra előtűnnek a szemfogai. – A nevem Mancs, vagy emberek közt Tölgymarosi Előd. Örvendek, kisasszony… – s a kezemért nyúl, hogy kézcsókot adjon, amitől úgy fut végig a gerincemen a hideg, hogy nem csak a hátamon borzolja fel a szőrt, de még farkamat is előcsalja, hogy emberi gerincemet meghosszabbítva még tovább kínozzon.

– Hadd találjam ki. Fehér macska vagy. Szóval? – néz rám kérdőn, én pedig tátogok kicsit, megpróbálom gyorsan eltakarnni farkamat szabad kezemmel, majd nagy nehezen kinyögöm:

– Én… én… Hópihe… azaz… Havasi Csilla!

– Üdvözöllek nálunk, Csillagom! – borzolja ismét gerincemet ezzel a megnevezéssel, amire felháborodottan prüszkölök egyet.

– Csilla! Csak Csilla!

– Rendben, Csak Csilla. Van már szobád?

– Hát… – vonom össze szemöldökeimet, és most tűnik fel, hogy érzelmek egész tárházát sikerült bemutatnom az elmúlt percekben. Ki a fene ez a fickó? – Bóbita azt mondta, választhatok, de még nem választottam, mert… elment megkergetni valakit.

– Áh, igen, biztos Stikli rosszalkodik már megint… – dől kicsit hátrébb a széken, a támlába kapaszkodva, hogy ne boruljon fel, s elnéz a konyhaajtó felé. – Ilyenkor egy darabig elvannak, aztán lenyugszanak. Egy jó tanács. Soha ne szólítsd Bóbitát a gúnynevén, tényleg nagyot csíp!

– Ezt sejtettem… – bólogatok egyetértően. Ahogy a fintort nézem az arcán, saját bőrén tapasztalhatta a csípés mértékét…

– Szóval milyen szobát szeretnél? Egészen sok van most szabadon, de ez már nem marad így sokáig, szóval pont jókor jöttél! – pattan fel a székről, majd macskás eleganciával indul meg a pult mögé.

– Talán… egy erkélyeset, vagy teraszosat. Nem tudom. Az erkélyesek hasonlítanak kicsit a toronyszobára? – pislogok felé félénken a szemem sarkából, miközben kinyitja a könyvet. Az utolsó kérdésemnél viszont rám vigyorog.

– Te is a toronyszobát szeretnéd?

– Hát… jó lett volna… – biggyesztem le kicsit ajkaim, miközben végre kiegyenesedhetek a széken ülve, s megpróbálom az ő korábbi székét óvatosan távolabb rugdosni. Kezeimet az ölembe ejtem.

– Igen, kár, hogy foglalt. De… – indul el ismét felém ragadozótekintettel – ha nagyon szeretnéd… – folytatja lassan, miközben egyre közelebb ér, majd az asztalra könyököl, és ismét közel hajol, én pedig úgy lapulok rá a szék háttámlájára, hogy meglep, miért is nem estem még hátra… – szívesen fogadok egy lakótársat. Pláne, ha ilyen csinoska…! – mér végig, s ahogy pillantása a melleim magasságába ér, egyszerűen nem bírom visszafogni magam, egyik kezem egy sikkantással a blúzom dekoltázsa elé kapom, a másik pedig lendül… majd csattan… én pedig jéggé fagyok. És ő is. Csak a konyhaajtó mozdul, ahol egy csapzott Bóbita és Stikli dugja ki a fejét, hatalmasra kerekedett szemekkel.

– Itt meg mi a magas ég történt??? – kezd rikácsolásba Bóbita, mire Mancsból hangos hahotázás tör ki.

– Ez igen! Megérdemeltem, nem tagadom! – simogatja meg kicsit arcát, ami mintha kezdene vörösödni. Bár ahogy ismerem magam, az én arcom sokkal vörösebb, és nem csak egyik oldalt. Szinte érzem, ahogy ég a bőröm, biztos, hogy az egész fejem vörös a dühtől!

– Maaancs! – nyávog bele Stikli a dologba, szó szerint. – Már megint mit csináltál? – és persze, előcsúszik az ajtó mögül, olyan mozgással, mintha csak egy hízelgős macskát látnék, aki emberi testben él. Most van alkalmam látni, hogy farka is van, és az is fekete.

– Ugyan, éééén? Semmit, hát olyannak ismersz? – emeli fel kezeit megadóan a szőke férfi, én pedig nem értem. Nem tudom hová tenni az egészet. Ez az alak… teljesen kiismerhetetlen számomra a viselkedése. És most tűnik fel, hogy az eddig mutatott érzelemeim mennyisége már minimum megduplázódott. Nem szeretem, amikor ilyen vagyok. Nagyon nem.

– Igeeeen, mert olyan vagy, mint egy igazi… – somfordál Stikli egyre közelebb Mancshoz – Kand Úr! – s a fejét hozzádörzsöli Mancshoz.

A szőke férfi felemás szemei felvillannak, s mintha fokokkal hűvösebbé válna a levegő ettől. Szigorú pillantással néz Stiklire, miközben ellép tőle aki ezt a tekintetet látva kétségbeesett nyávogással veti magát Bóbita karjaiba, és bújik el mögé, halkan szipogva, ugyanis… sír! Elkerekednek a szemeim. Viszont ahogy elnézem, jobb, ha Stiklinek sosem mondom el a gúnynevemet. Előszeretettel incselkedik vele. Viszont… a Kand Úr elég sokat elárul Mancsról. Azt hiszem, jobb, ha tartom tőle a húsz lépés távolságot, és meggondolom a huszinegyediket is.

– Ejnye, Stiklikém, hát miért kell neked folyton a bajt keresni? – csendül fel mögöttem egy idősebb néni hangja, Stikli pedig a következő pillanatban már a néni karjaiba veti magát.

– Buhuhuborék néhéhéniii!

– Mondtam már, fiam, hogy ne piszkáld a nagyobbakat folyton! – dorgálja meg a fekete macskát a néni, miközben alaposan meglapogatja, aztán megsimogatja a fejét. – Te meg, Mancs, okosabb is lehetnél ennél! – villantja kerek szemüvege mögül a tekintetét az említettre.

– Tudod jól, Buborék, hogy van egy határ, amit nem lépünk át. Stikli túl sokat egyensúlyoz rajta így is.

– Ami igaz, az igaz! – bólogat Bóbita is, láthatóan alig várta, hogy szóhoz jusson. – Az egy dolog, hogy velem gúnyolódik, na de Manccsal? Megtanulhatná már, hol a helye! Tudhatná, hogy ki az, akit soha, semmilyen körülmények között, még csak véletlenül sem szólítunk a Gúnynevén, akkor sem, ha biztosra vesszük, hogy nem hallja, még gondolatban sem, mert mi van, ha azokat is kiolvassa? Hát ez egész egyszerűen felháborító! Jobban meg akarom csípni, mint az előbb, amikor engem neve…

– Bóbita. – vágközbe halkan ismét Mancs, mire Bóbita hirtelen elhallgat.

– I.. igen..? – kérdezi meg halkan, szinte félve.

– Köszönm a kedvességed. – pillant felé a férfi macsós félmosollyal, Bóbita pedig egészen elpirul.

– Jaj, hát tudod, hogy rám mindig számíthatsz, és én tudod, sosem mondanék rá semmi ro…

– Bóbita?

– Igen…?

– Kész van már a vacsora?

Bóbita pedig akkorát ugrik, mint akit most csíptek fenékbe.

– A VACSORA!

A következő pillanatban pedig már el is tűnik a konyhaajtó mögött, néhány kósza tollat hagyva maga után, olyan sebességgel repült be. Stikli még szipog egy sort, miközben Buborék továbbra is a haját simogatja.

– Na… mit kell mondani? – kérdezi tőle kedvesen a néni.

– Mu… muszáj…?

– Stikli…

– Hát… jó… – bontakozik ki a néni öleléséből Stikli, és lesütött szemekkel Mancs felé fordul. – Sa… – sóhajt egy nagyot – sa… sajnálom. – A következő pillanatban pedig már csak a farkincája látszik Buborék mögött, pedig nem egy nagy termetű néniről beszélünk. Mancs megforgatja szemeit, majd egy „jólvan”-t morogva bajsza alatt leül velem szemben, Stikli pedig a fogadó másik feléig meg sem áll, ahol Buborékkal együtt elfoglalnak egy hat fős asztalt.

Nagyokat pislogok Mancsra, de nem szólok semmit. A hirtelen beállt csendet egy vékonyka hang töri meg.

– Jó estét!

A tulajdonosa a lépcső felől érkező gyerek, vagyis talán tizenhat éves lehet. Egy fiúruhákba öltözött kislány, rövidre vágott, szőke hajjal és hatalmas szemekkel. Sőt, a szempillái olyan hosszúak, hogy ilyet még életemben nem láttam, és olyan cuki az egész jelenség, hogy szívem szerint harapnék bele egy nagyot. Vagy legalábbis magamhoz ölelném, és addg szorongatnám, amíg van benne szusz! Ha lenne belőle plüssállatka, biztosan akarnék egyet. Leül jó messze Stiklitől, vagyis a szomszéd asztalhoz, s hirtelen megindul az alakváltó-áradat. A megérzéseim legalábbis azt súgják, hogy az érkezők közül majdnem mindenki az. Elég sokszínűek, és számomra követhetetlen módon ülnek le. Van köztük egy kedves pár, s bár nagyon barátságosnak tűnnek, érzem, hogy a jelenleg már nem látható farkamon minden szőrszál égnek áll. Jön egy masszív, izmos nő, egy másik kecsesebb is, egy apró lányka, ruganyos alkattal, ő Stikli mellé ül le, és még egy termetes fickó is felbukkan, aki olyan végtelen nyugalmat áraszt magából, hogy úgy érzem, a velem szemben ülő Mancs minden haragja elszállt ennek a férfinak az érkezésekor. Bár azt nem értem, hogy miért pont velem szemben ült le a felemás szemű. Lehet, hogy… ez a törzshelye? És vajon melyikük lehet a Holdvezér? Talán valamelyik idősebb férfi..? De egyikük sem néz ki úgy…

A vacsora közben megérkezik, több tálat is hoznak ki. Mi egy jó szaftos pörköltet kapunk, ahogy Stikliék asztala is, míg a mellettünk ülő szőke kislány valamilyen zöldség-pörköltet kaphat, és még néhány asztalra ugyanez az étel kerül. Ahogy ezt megfigyelem, sejtem, hogy a zöldségpörkölt a növényevő alakváltóké, míg a hagyományos pörkölt a ragadozóké. Ez alapján már nem nehéz megállapítani, kik a macskafélék, hisz amellett, hogy húst esznek, az alkatuk is olyan… macskás. Erre nincs jobb szó. Például a masszív hölgy is tuti, hogy macskaféle, és az a kecsesebb alak is, és akkor ott van az a fehér hajú srác még. A többiekről ne is beszéljek. Annyian vannak, hogy nagyon nehéz lenne mindegyiküket kielemezni. Mindenki nekilát az evésnek, én is azt teszem, csak épp velük ellentétben én teljesen csendben, ahogy asztaltársam is. A többiek fecsegnek, locsognak, beszélgetnek. Csak egy nagy adag zúgást hallok, szavakat nem, s a tányéromból is alig merek felnézni. Csupán Bóbita éles hangjára leszek figyelmes, hisz mellettem ül, a szőke kislány asztalánál, ráadásul amekkora hangereje van a lánynak, még a süketek is hallanák.

– Elég már a nyígásból, Stikli! Igazán megtanulhatnád már végre, miért nem szabad gúnyolódni a Holdvezérrel! Minden alkalommal így jársz!

Megfagy bennem a vér. Elejtem a kanalat, s halál sápadtan nézek fel a felemás szempárba.

– Te… Te vagy a… Holdvezér?

[csakugyfiu]

Néha

Üdv. Jóóóóóó sok idő eltelt mióta utoljára irtam. Hogy miért hagytam abba? Gondolom lustaságból. De viszont nagyon jó néha visszaolvasni ezeket a firkálmányokat. Tanulságos. 

Egészen pontosan nem tudom megmondani mikor írtam utoljára... biztos meg lehet valahol nézni, de nem fogom. Ha saccolnom kellene, háááát ööööö..... szerintem olyan másfél éve. És azóta NAGYON NAGYON NAGYON sok minden megváltozott.

Pl.: azért annyira már nem számolok vissza hétvégéig. Tudom, idegesítő volt, láttam én is, illetve olvastam. Annak, hogy már nem számolok vissza, mint egy idióta, több oka is van. És az újdonságok nagyját le is tudom írni majd vele.

Először is: munkahelyet váltottam, és a jelenlegi nem annyira pocsék, mint amit ott hagytam. Persze pocsék ez is, de ez máshogy pocsék. Mostanában gondolkodtam azon, hogy ott hagyom ezt is, de így visszaolvasva az előző bejegyzéseimet, már nem is tartom olyan rossznak a helyzetet. Már ezért megérte ide felnéznem.

A munkahelyem egyébként piszkos, mocskos, télen iszonyatosan hideg, nyáron pedig fullasztóan poros és meleg.... De se csengő, se kamera. Ez azért egy nagy pozitívum számomra. De nem csak ez. Beszereztem ott egy igen jó kollégát és cimborát, sőt, mentort, K.-t. Ez elég zavaró lesz így, de egyenlőre maradjon ő is K.. Vele úgy nagyjából mindent kibeszélünk, ha kell tanácsot ad, ha kell besegít ebbe-abba. Szóval amolyan jófej nagybácsi style... :D

De, mielőtt elveszítem a vezér fonalat, a másik ok. K. a barátnőm, még mindig kitart mellettem. Azóta elvégezte a sulit, elkezdett dolgozni, és hetente többször is eljön hozzám. És az összeköltözést tervezzük. És még mindig nagyon szeretem. Persze gondok mindig vannak.... jelenleg pénzügyiek, az összeköltözés drága, és jelenleg P. is gyengélkedik....bár most elég enyhén fogalmaztam.... Igen, P. még meg van, de most nagy a baj... És a gyógyulás nagyon nem olcsó számára, szinte újjá kell születnie, azért. Persze R. nagyon sokat segít továbbra is, de mindent nem állhat, ezt nem is várhatom el tőle, így is tényleg kitesz magáért.

De ha már a problémáknál tartunk ugye.... A. elkezdett inni... Igen, tudom, hihetetlen, de ez van. Szóval itthon egyre pazarabb a helyzet, főleg amikor ez a kettő egyszerre érzi jól magát, és vagy verekednek, ami a leggyakoribb, vagy törnek zúznak, vagy le se merem írni mit csinálnak.... Úgy egy éve volt egy jó kis mentős-rendőrös ramazuri is nálunk, detoxikálóval a végén, de nagyon sokat az sem javított a helyzeten. Na egen, itthon jelenleg ez a helyzet. Én pedig ezért szeretnék már szabadulni. K. ma ment el, holnap már dolgozik, pedig csak tegnap délután jött... És nagyon nagyon nagyon hiányzik... Már nem szeretnék elválni tőle, azt szeretném ha minden nap láthatnám őt... Persze holnapután este már jön is, de az is csak pár óra, aztán nekem reggel meló, neki pedig délután megy a busz haza. Szóval ez sem jó így.... Persze befoghatom a számat, ez is több, mint a csak szombaton dolog.

Annyi de annyi mindenről tudnék még írni, hogy inkább be is fejezem mára....Már így is hosszú lettem megint. De azért jól esett így leírogatni a dolgokat nagyvonalakban. De hogy hű legyek az eddigi posztokhoz, megjegyzem hogy még öt nap van szombatig.... csak nem érdekel mert egyrészt dolgozok, K. pedig szerda este és vasárnap jön.... :D Na befejezem tényleg .D

Pá