#ayahuasca visions

[entheognosis]

There is a level of consciousness where plant spirits can interact with us. Like teachers, they transmit their medicine to us in a unique language. This space of consciousness is the Icayari World.

Luis Tamani

art by Luis Tamani

[kandidoburenson]

Shamans the world over must undergo initiatory ecstasy to manifest their call to office and to validate their vocation and supernatural power to themselves and to their society (Eliade 1964-:35). South American shamans also undergo ritual ordination and experience symbolic death, both essential stations on the arduous road to shamanism on the continent as elsewhere. Familiarity with death as a gateway to life on a different plane of existence is what sets the shaman apart from the average person. Thus, shamans arc frequent travelers across the threshold between life and death and, beginning with the initiatory "dismemberment" and contemplation of their own "death," they "die" repeat-edly in the course of their praxis.

Quote from the book Tobacco and shamanism in south America

[ayahuascahungary]

Az Ayahuasca és az emberi sors

Dennis McKenna "fotoszintézis" élményének beszámolója:

"Évekkel ezelőtt, amikor végzős hallgatóként terepmunkát végeztem a perui Amazonas vidékén, többször is megkóstoltam az ayahuasca nevű pszichedelikus italt mesztic ayahuasquerók figyelő szemei alatt. Valamilyen oknál fogva azonban ezek a korai tapasztalatok nem voltak túl kielégítőek. A körülmények kombinációja, beleértve a helyi főzetek változó és gyakran gyenge összetételét, az elnöklő sámán hajlamát a gringo résztvevők aluladagolására, és saját feszült, hiper-éberségemet, amely védekező magatartás tükrözte bizonytalan helyzetemet, mint idegen egy kifejezetten idegen országban, mind összeesküdtek ellenem, hogy ne tudjak kapcsolatba kerülni a perui ayahuasca-élménnyel, kivéve a legkevésbé és a legfelületesebb módon.

Az ayahuasca-vízió valódi mélységét csak évekkel később tapasztaltam meg igazán, amikor részt vettem egy konferencián, amelynek házigazdája az UDV volt, az a brazíliai szinkretista vallási csoport, amely az ayahuascát rituálisan használja szertartásaiban, "hoasca", "vegetális" vagy "cha" (tea) néven. 1991-ben az UDV orvosi tanulmányokkal foglalkozó csoportja tudományos konferenciát szervezett a hoascáról, amelyet egy nyári menedékhelyen tartottak São Paulo városától néhány mérföldre, a kör alakú, templomszerű templom szomszédságában, amely az egyik helyi UDV "nucleos" vagy gyülekezet közösségi és szertartási központjaként szolgált. Néhány évvel korábban több tanulmányt is publikáltam a doktori kutatásomhoz kapcsolódóan Peruban végzett ayahuasca-kutatásomról. Erre a munkámra felfigyelt az UDV, és ennek hatására szívélyesen meghívtak a São Pauló-i konferenciára, ahol előadást tarthattam a kutatásom eredményeiről. A konferencián körülbelül 500 ember vett részt, többségük a szekta brazíliai tagjai, de volt egy kis helyi és nemzetközi kívülálló is, köztük orvosok, pszichiáterek, antropológusok, botanikusok, farmakológusok és hasonlók. Körülbelül 20 észak-amerikai volt meghívva, és én is köztük voltam.

A konferencia kedden kezdődött és szombaton ért véget. Négy napnyi előadás, diavetítés és sok élénk beszélgetés után mindannyian jól felkészültek voltunk, és alig vártuk, hogy megtapasztaljuk a hoasca italát; a konferencia utolsó, záró estéjére egy csoportos foglalkozást szerveztek számunkra a templomban. Ez egybeesett az UDV szokásos menetrendjével is, amely szokás szerint váltakozó szombatonként tartja az üléseket.

A kérdéses éjszakán párás és langyos volt az időjárás. A gyülekező alkonyatban mindannyian gyalog tettük meg a rövid távolságot a kollégiumtól, ahol megszálltunk, a templomig, amely körülbelül negyed mérföldre volt egy kis völgyben. A gyülekezet rendes tagjai, akik közül sokan részt vettek a konferencián, de a legtöbben a városból utaztak ki az esti szertartásra, már elfoglalták a helyüket a templomban, és a templom belsejét teljesen körülölelő teraszokon elhelyezett kényelmes nyugágyakban foglaltak helyet. Az amfiteátrumszerű tér közepén egy hosszú asztal volt elhelyezve, körülötte székek sorakoztak, az egyik végén pedig egy íves, a nap, a hold és a csillagok ábrázolásával díszített szerkezet alatt Mestre Gabriel, a vallás alapítójának és prófétájának képe függött. Több gallon hoasca tea, egy tejeskávé színű, barnás folyadék volt egy műanyag léadagolóban, amelyet az asztalon, Mestre Gabriel képe alatt helyeztek el; mellette egy halom papír piknikpohár állt.

Az amfiteátrum közepéhez közeli, teraszszerű magaslatok egyikén külön székeket foglaltak le a külföldi "méltóságok" látogató küldöttsége számára. Átfurakodtunk a már ülő tagok között, és elfoglaltuk a helyünket a fenntartott helyen. A hivatalban lévő mester és akolitusai - többnyire férfiak, de köztük több nő is - már az asztal körül ültek. Miután mindenki elhelyezkedett, a felelős mester felállt, hogy néhány tanítványa segítségével megkezdje a főzet kiosztását. A tagok rendezett sort alkottak (úgy tűnt, mindannyian pontosan tudták, hogy hová és mikor kell menniük, és nem volt szükség zűrzavarra vagy útmutatásra), és egyenként sorakoztunk fel, hogy a mester elé álljunk, és átvegyünk egy papírpoharat, amelyben a nekünk kiosztott ital volt; az adagok mérete személyenként változott, és úgy tűnt, hogy a testsúly és a mester értékelő tekintete alapján mérik ki; hogy milyen egyéb kritériumokat alkalmaznak, azt nem magyarázták el, de az embernek az volt az érzése, hogy az előtte álló kérő lelkét és szellemét is megméri, csakúgy, mint a testét.

Mindenki átvette a számára kijelölt poharat, és a poharat tartva visszatért a szék elé. Miután mindenki megkapta a kiszolgálást, a mester jelzett, mire mindenki az ajkához emelte a csészét, és két-három kortyban kiürítette a keserű, bűzös ízű italt. A mellettem álló brazil tudósok egyike egy kis darab szárított gyömbért csúsztatott a kezembe, hogy rágjam meg, hogy elnyomja az utóízt; hálás voltam a kedves gesztusért.

Miután kiürítették a poharukat, mindenki hátradőlt a kényelmes, hálós székeiben. Egyfolytában azt reméltem, hogy valaki lekapcsolja a vakító, zümmögő, fénycsöves lámpákat a fejünk felett, amelyek túlságosan is világosak és meglehetősen idegesítőek voltak. Ezek azonban egész este égve maradtak. Körülbelül 45 percig mindenki a saját gondolataiba merülve ült. Teljes csend uralkodott; a több mint 500 fős teremben egy gombostűt is lehetett volna hallani. Ezután az idő után néhányan felálltak és a mosdók felé tántorogtak, mivel a hányinger, ami a kezdeti szakaszban gyakori mellékhatás volt, kezdett elhatalmasodni rajtuk. Az épület hátsó részében lévő közös mosdókból hallani lehetett a hányás és a székelés hangjait. Nagyjából ugyanekkor a mester egy gyönyörű dalt kezdett énekelni, amit shamada-nak hívnak, és bár a portugál szöveget nem értettem, a dallam nagyon megható volt. A szívből jövő shamada hangja, amely a háttérben hevesen hányó emberek vonagló, ziháló hangjaival keveredett, megmosolyogtatott az inkongruencián, de úgy tűnt, senki más nem vette észre.

A saját élményeim nem úgy alakultak, ahogy reméltem. A gyomrom émelygett, de nem annyira, hogy a mosdóba küldjön, és nyugtalannak és kényelmetlenül éreztem magam. Nagyon kevés hatást éreztem, kivéve a hipnagógia néhány rövid felvillanását a csukott szemem mögött. Csalódott voltam; többet reméltem egy küszöb alatti élménynél, és nem akartam csalódást okozni a vendéglátóimnak, akiknek fontos volt, hogy a látogatóiknak jó élményben legyen részük, és "értsék". Amikor a mester jelezte, hogy kész második poharat adni bárkinek, aki kéri, én is beálltam a körülbelül egy tucatnyi gringóból álló csoportba, akik sorba álltak az asztal előtt; úgy tűnik, nem én voltam az egyetlen, akinek nehezére esett a tea szelleméhez kapcsolódni.

Megittam a második poharat, és hátradőltem a székemben. Az íze, ha lehet, még rosszabb volt, mint az elsőnek. Néhány percen belül világossá vált, hogy ezúttal működni fog. Kezdtem érezni, ahogy a hoasca ereje átjárja a testemet, a gerincem tövétől a fejem tetejéig tartó energia érzése. Olyan volt, mintha egy nagy sebességű liftben vittek volna felfelé. A szimpatikus aktivációnak ezt az állapotát már ismertem a korábbi gombás tapasztalatokból, és üdvözöltem az érzést, mint megerősítést, hogy a vonat kihajt az állomásról.

Az energizált és elementális érzés, illetve a gyors gyorsulás folytatódott. Olyan volt, mint a gomba, de sokkal erősebbnek tűnt; az volt az érzésem, hogy ebből a liftből nehéz lesz kiszállni, mielőtt elérnénk a legfelső emeletet, bárhol is legyen az. A szemináriumokon az előző napokban tárgyalt témák véletlenszerű részleteit kezdtük el lebegtetni a tudatomban. Emlékeztem az egyik szemináriumra, amely az UDV azon elképzelésével foglalkozott, hogy a hoasca tea ereje az "erő" és a "fény" kombinációja; az "erőt" a MAO-gátló Banisteriopsis szőlő, a helyi köznyelvben "Mariri" néven ismert, míg a fényt - a látomásos, hipnagógikus komponenst - a Chacruna, a DMT-tartalmú Psychotria keveréknövényből nyerték. Arra gondoltam magamban, hogy milyen találó ez a jellemzés; a hoasca egyértelműen az "erő" és a "fény" kombinációja, és abban a pillanatban jól benne voltam az "erő" szorításában, és reméltem, hogy hamarosan kitörök a "fénybe".

Abban a pillanatban, amikor ez a gondolatom támadt, egy hangot hallottam, amely mintha a bal vállam mögül jött volna. Valami olyasmit mondott, hogy "Akarod látni az erőt? Megmutatom neked az erőt!" A kérdés egyértelműen költői volt, és megértettem, hogy valamit meg fogok tapasztalni, akár akarom, akár nem. A következő pillanatban egy testetlen nézőpontba váltottam át, az űrben lebegve, több ezer mérfölddel az Amazonas-medence felett. Láttam a Föld görbületét, a csillagok a túlsó égbolton egyenletesen mutattak a tintás háttér előtt, és messze lent a medence fölötti felhők játékát és örvényeit. Valamint a hatalmas folyórendszerek idegszerű vonalvezetését is láttam. A medence közepéből emelkedett ki a Világfa, egy hatalmas Banisteriopsis inda formájában. Csigavonalba csavarodott, és virágzó csúcsai éppen testetlen nézőpontom alatt tekeredtek, az alja pedig messze alant a földhöz volt rögzítve, a látás számára messzi ködbe veszve, felhők és távolság mélyén. Miközben elképedve bámultam ezt a látomást, a hang elmagyarázta, hogy az Amazonas a bolygó Omphalosza( szövegkörnyezetben köldöke ), és hogy a csavart, kötélszerű Yggdrasil/Mariri Világfa a három birodalmat - az alvilágot, a földet és az eget - összekötő kapocs.

Valahogy megértettem -- bár nem voltak rá szavaim --, hogy a Banisteriopsis inda volt a megtestesítője annak a növényi intelligenciának, amely átölelte és beborította a Földet, hogy a Földön létező növényfajok közössége együttesen biztosította azt a tápláló energiát, amely lehetővé tette magát az életet ezen a csodálatos bolygón. "Megértettem", hogy a fotoszintézis - az a csak a zöld növények által ismert ügyes trükk, hogy a napfényből, szén-dioxidból és vízből összetett szerves vegyületeket állítanak elő - volt az az "erő", amelyről az UDV beszélt, és valóban az az erő, amelytől minden élet függ; eszembe jutott EE Cummings egyik sora, miszerint a fotoszintézis "a zöld gyújtózsinór, amely a virágot hajtja".

A következő pillanatban azon kaptam magam, hogy az űrben lévő test nélküli helyemről azonnal a földfelszín alatti fénytelen mélységekbe kerültem. Valahogyan érző vízmolekulává váltam, amely véletlenszerűen átszivárog a talajban, elveszve a Banisteriopsis Világfa hatalmas gyökérszálainak kuszaságában. Éreztem a hűvösséget, a talaj nyirkos nedvességét körülöttem, úgy éreztem, egy hatalmas földalatti ciszternában lebegek. Egyetlen csepp vagyok a milliárdnyi csepp között. Ez az érzés csak egy pillanatig tartott, aztán határozott mozgásérzetet éreztem, ahogy az ellenállhatatlan ozmotikus nyomás kérlelhetetlen ereje által összeszorítva, gyorsan átkerültem a Banisteriopsis-fa gyökerei közé; az emelkedő, száguldó lift érzése visszatért, csakhogy ezúttal gyorsan átemeltek a növény érrendszerének hatalmas csövein. Egyetlen vízmolekula voltam, amely a függőleges labirintus számtalan ágán és elágazásán keresztül bukdácsolt, amely egyre szűkebb lett, minél magasabbra jutottam.

Végül a gyorsuló, függőleges mozgás érzése enyhült; most már szabadon, vízszintes irányban úsztam; már nem éreztem, hogy nyomnak, egy hatalmas, boltozatos alagúton átfolyó patak közepén lebegtem. Sőt, az alagút végén fény volt, zöld fény. Hirtelen rájöttem, hogy épp egy napsütötte levél sziromlevelén haladtam át, és egyre szűkülő artériákba tereltek, miközben a csuklós ereken keresztül valami ismeretlen cél felé vittek. Segített a hang (vagy a saját narráló énem, nem vagyok benne biztos, hogy melyik), időnként kommentálta az utazás egyes állomásait, ahogyan azok kibontakoztak.

Kétségbeesetten próbáltam visszaemlékezni a növényfiziológiából és anatómiából vett régi leckéimre; ekkorra már szavak nélkül megértettem, hogy a földi élet központi misztériumának szemtanúja, sőt részese vagyok; a fotoszintézis folyamatának vízmolekulák szemszögéből történő megtekintését élem át. Hirtelen már nem a levél erezetének artériás áramlásában lebegtem; valahogy egy hatalmas, zárt térbe kerültem, amelyet zöldes fény árasztott el. Fölöttem láttam a szerkezet kupolás, boltozatos tetejét, amelynek a belsejében voltam, és megértettem, hogy egy kloroplasztisz belsejében vagyok; a tető áttetsző volt, és a napfény sugarai úgy áramlottak át rajta, mint egy hálószobaablakon egy ragyogó reggelen.

Előttem lapos, réteges struktúrák voltak, amelyek úgy néztek ki, mint szorosan egymásra rakott, összehajtogatott lepedők, és antennaszerű szerkezetekkel voltak borítva, amelyek mind ugyanabba az irányba néztek, és mind buzgón kinyíltak, hogy befogadják a beérkező fényt. Rájöttem, hogy ezeknek a tilakoidmembránoknak kell lenniük, a kloroplasztiszon belüli organelláknak, ahol az úgynevezett "fényreakció" zajlik. Az őket borító antennaszerű szerkezetek szó szerint izzottak és zümmögtek a fotonikus energiától, és láttam, hogy ez az energia valahogyan áthaladt a tilakoidok membránjain, amelyekre szerelték őket. Felismertem, vagy "megértettem", hogy ezek az antenna-szerű elrendezések klorofill molekulák voltak, és a "horgonyok", amelyek a membrán szubsztrátumaikhoz kötötték őket, hosszú fitinsav farkak voltak, amelyek energiaátalakítóként működtek, és a virág alakú receptorok által összegyűjtött fényenergiát a membránon keresztül az alatta lévő rétegekbe irányították.

A következő dolog, amire emlékszem, hogy a membrán alatt voltam; mintha futószalagon vittek volna; láttam a fölöttük lógó fitinsavláncokat, és rajtuk túl, a membrán félig átlátszó "tetején" keresztül, a virágszerű porfirincsoportok, amelyek a klorofill fénygyűjtő berendezését alkották, úgy tűntek fel, mint egy rádióteleszkóp tömbjének tányérjai. A tér közepén egy foltos sík felületnek tűnt, amelyet időszakosan hatalmas energiaboltok sújtottak, amelyek a fölötte függő fitinsavfarkakból villámlóan áradtak ki; és ezen az oltáron a vízmolekulákat az energiaboltok darabokra zúzták. A tudat felrobbant és elhalt az elektron extázis görcsében, amikor a fitinsav-átalakítók által kibocsátott energiavillámok lesújtottak rám, és szegény vízmolekula lelkem darabokra hasadt. Ahogy a fényenergiát a víz ionizálására használták, a folyamat során felszabaduló oxigén sikoltozva emelkedett fel, hogy kiszabaduljon a borzalmak kamrájából, miközben a mátrixukból kiszabadult elektronok az elektronszállító hullámvasútra kerültek, és úgy csúsztak lefelé a citokrómok láncán, mint egy táncos, akit partnerről partnerre adnak át, a Fényrendszer várakozó karjaiba, hogy aztán egy újabb fotonikus töltés lökje őket, és a ferredoxin, az elsődleges elektronakceptor közeli, de múló ölelésébe pattanjanak, amelyet végül a NADP+ fog el, hogy csaliként használva két megfoghatatlan protont fogjanak el, mint a láng a lepkét.

Hirtelen kívül kerültem a lapos tilakoidszerkezeteken, amelyek az én perspektívámból úgy néztek ki, mint a magas, kör alakú lakóházak. Felismertem, hogy a sztrómában, a tilakoidmembránokon kívüli régióban lebegek, ahol a titokzatos "Sötét Reakció" zajlik, az alkímiai nász, amely a szén-dioxidot a ribulóz-difoszfáttal köti össze. Egy lövésszerű házasság, amelynek a ribulóz-difoszfát-karboxiláz, az úgynevezett pentóz-foszfát első enzimje az elnöke. Minden elcsendesedett, és egy pillanatra szabadon lebegtem a sötétségben. Aztán csodával határos módon (a csodák ekkor már hétköznapiak voltak) rájöttem, hogy testetlen nézőpontom újra reinkarnálódott, és most az újonnan redukált ribulóz-difoszfát-szén-dioxid-komplex mátrixába ágyazódott; ez az instabil köztes termék gyorsan szétesett két foszfoglicerátmolekulára, amelyeket a Calvin-ciklus első enzimei megragadtak és felraktak a körhintára.

Homályosan próbáltam visszaemlékezni a korai botanikaórákra, és neveket adni annak, amit láttam. Felismertem, hogy a pentóz-foszfát első fázisaiba léptem, abba a biokémiai útvonalba, amely a fotoszintézis kezdeti termékeit összetett cukrokká építi fel, és onnan továbbküldi őket a bioszintézis számtalan útvonalába, amelyek végül az élet molekuláris anyagát hozzák létre. Egyszerre éreztem magam megalázva, megrázva, kimerülve és felemelve, majd hirtelen kiszakadtam a molekuláris hullámvasútból. Testetlen szemem ismét magasan az Amazonas-medence fölött lebegett. Ezúttal nem világfa emelkedett ki a középpontjából, ez a látvány olyan volt, mint amilyennek egy űrsiklóból vagy egy magas pályán keringő műholdból lett volna látható. A nap erősen sütött, az íves horizontig nyúló kilátás kék és zöld és kékes-zöld. Az alatta lévő, csillogó folyókkal átszőtt növényzet olyan volt, mintha egy benőtt petri-lemezt borító zöld penészgomba lett volna.

Hirtelen elhatalmasodott rajtam a nyomasztó szomorúság érzése, a bolygó életének kényes egyensúlyáért, az életet mozgató és fenntartó törékeny folyamatokért érzett félelemmel vegyes szomorúság, a bolygónk és értékes rakományának sorsa miatti szomorúság. "Mi lesz, ha elpusztítjuk az Amazonast" - gondoltam magamban - "Mi lesz velünk, mi lesz magával az élettel, ha hagyjuk, hogy ez a pusztítás folytatódjon? Nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen. Meg kell állítani, bármi áron." Sírtam. Szerencsétlennek éreztem magam, dühöt és haragot éreztem saját rabló, pusztító fajom iránt, amely alig van tudatában saját pusztító erejének. Egy olyan faj, amely nem törődik a pusztítással, amit maga után hagy, amikor meggondolatlanul tizedeli az ökoszisztémákat és égeti el az esőerdők ezer hektárnyi területét. Undor és szégyen töltött el.

Hirtelen ismét a bal vállam mögül egy halk hang hallatszott. "Ti majmok csak azt hiszitek, hogy ti irányítjátok a dolgokat." - mondta. "Ugye nem gondoljátok, hogy mi tényleg hagynánk, hogy ez megtörténjen?" És valahogy tudtam, hogy a "Mi" ebben a kijelentésben a fajok egész közösségét jelentette, amely a bolygó bioszféráját alkotja. Tudtam, hogy felbecsülhetetlen ajándékot kaptam, a gnózis és bölcsesség egy darabját egyenesen a bolygó intelligenciájának szívéből/elméjéből, amelyet egy végtelenül bölcs, hihetetlenül ősi és rendkívül együttérző "nagykövet" közvetített látomásokban és gondolatokban az emberi közösségnek. Reménnyel vegyes megkönnyebbülés áradt szét bennem.

A látomás elhalványult, és kinyitottam a szemem, hogy lássam újdonsült barátaimat és házigazdáimat, akik lelkesen körém gyűltek. A szertartás néhány perccel korábban hivatalosan véget ért, én pedig teljesen megfeledkeztem arról, hogy mi történik a világban a lehunyt szemhéjam mögött. "Milyen volt", akarták tudni, "Érezted a Buhacharát (különös erőt)?".

Elmosolyodtam magamban, túláradó örömöt éreztem, hogy megoszthatom az élményt, és tudtam, hogy valóban megtapasztalhattam a végső "erőt", azt a roppant idegen, hihetetlenül összetett molekuláris gépezetet, amely a "virágot mozgató zöld gyújtózsinór".

[mysticalblizzardcolor]

Helle Kaasik - Psychedelics, Other Worlds And Quantum Physics

[ziolarosa]

Check out this awesome 'Pretty tropical forest flowers tribal girl' design on @TeePublic!

[sashayed]

time for me to review The Whole Bible. ready? ok. to be honest my favorite part of the gospels is Mark 8.22-26, when Jesus spits in some nice blind man's eyeballs and accidentally gives him cosmic consciousness. guy's just like "may i have a teaspoon of visual response to stimulus" and jesus is like "oh sure" and gives him God Vision. fuckin...ayahuasca sight that perceives the interconnectedness of all life. "oh is that not normal? does everyone not have that? nuts. ok try these eyes. are those more regular? great. maybe lie down by yourself for a while and please don't mention this to anyone"

[monstersinthecosmos]

i have to tell you guys about my new extremely in depth headcanon about how Daniel was not mentally ill or having ND burnout but a third thing -- coming down off a vision quest that Khayman dragged him through the desert on in which they drank way too many people on ayahuasca trips

[talonabraxas]

“When you take any plant other than Ayahuasca, you connect through your dreams. You are conscious and awake. That is why it is the planta maestra – the eye through which you see the world,

the universe.”

A PERUVIAN SHAMAN’S VISIONS OF THE COSMOS, Pablo Amaringo’s Art

[not-poignant]

Techniques for writing a bad drug trip:

We're going to be using excerpts from one of my own chapters here from my story Eversion to discuss the kind of writing techniques that will help make a bad drug trip more believable. In context, the character Connor has nonconsensually been given a synthetic made-up highball of drugs that gives him a horrible time, and this does not accurately reflect what bad drug trips look like across all drugs, for example sometimes throwing up on ayahuasca is a feature, and not a bug. What I'll be focusing on instead are the actual narrative techniques that indicate an affected mind and body vs. specific technques for specific drugs.

Beginning Stages:

Firstly, pre-bad-trip, it's useful to depict your character beforehand as being fully - or as close to fully lucid as possible. Have them realising things, actively thinking, describing their surroundings, and doing things in a kind of logical way - show them doing something mundane even, like walking into a room, or a cafe. In this case, Connor walks into a cafe, describes the cafe, makes some mental notes and then has a lucid conversation.

Next, most of the time any drug gives you physical symptoms even before the bad trip part, so describe those. In this case:

Seconds later Connor’s heart began to race

The needle slid free and Connor hardly felt it.

He stumbled over nothing as he passed the group of cyclists, staring at them as his heart beat harder and harder, as sweat broke out over his forehead.

At this point in the story, another character takes over, the person who gives him the highball picks up the conversation because Connor is overwhelmed by the physical sensations and doesn't feel like talking. He stops thinking about his environment accurately and starts to notice things while dropping others. His thoughts are already being affected.

This is when you can start using techniques like time skipping, forgetfulness, memory loss, or alternatively focusing on one thing a lot and a lot of other things a little.

Connor nodded, thinking that he needed to get away, that he needed to go somewhere. He reached for his phone, but it wasn’t there. Where was his phone? His vision slanted, time slipped away from him. He was beneath a tree, throwing up while Gabriel petted his shoulder and waited beside him.

Here we have a strong time skip - Connor goes from looking for his phone, in the next paragraph he's throwing up by a tree. This progression of events has no logic, except for the bad drug trip. Which means we now know Connor is being really affected by what's happening. These two paragraphs also show forgetfulness - Connor needs to get away / needs to go somewhere, but can't remember where. He looks for his phone, but has forgotten Gabriel took it from him. You don't even need the 'time slipped away from him' description, vision slanting or blurring tends to indicate to readers in situations like this that someone is being quite seriously affected by what's happening to them.

Middle Stages:

Then, he was walking, but couldn’t think past the scattered, rushing noises in his ears, looking like black jags across his vision.

He landed hard on his knees and stared down bewildered at the grass. He looked around, vision turning to brightness, cars zooming by too fast and too large, the sky distorted, the clouds inverting. He raised a hand to his head, but another hand – warm and gentle – rested at his temple, thumb gently stroking. Connor leaned into it, whimpering.

We're doing a lot of time skipping now, alongside mental symptoms.

The writing technique itself is changing. In one sentence we cover a lot of choppy subjects - vision turning bright, cars too fast, sky distorting, clouds inverting. It gives a sense of too much information happening at the same time - Connor's senses are overwhelmed.

This kind of choppy information can be delivered in short complete sentences, but I liked one run-on sentence here because it gives that sense of 'and then this and this and this and this and this' which is sometimes how it feels to have too much information coming in at once.

It's also making use of the senses. We have vision and hearing and touch all in the same paragraph. We also have 'too fast' 'too large' - things are too much. Not only that, but describing things as distorted indicates strongly that Connor's already hallucinating and hasn't realised yet.

At this point in your bad drug trip, you should not be using your regular writing style. If your character isn't thinking like normal, you might want to consider also not writing 'like normal' for that character.

(This is the same for when a character is having a flashback, is overwhelmed, or is experiencing something intense for any reason).

He took great, shuddering breaths and then pressed shaking fingers to his stomach. The knot of pain in his thigh was manifesting there as well.

Now, for the bad drug trip to truly be bad, we also have the physicality of the experience. The body comes along for the ride and it often feels like it's dying during a bad drug trip.

Huge shuddering breaths and shaking hands can indicate an overloaded nervous system, also someone who might be going into shock, or who is hyperventilating, or who is literally experiencing respiratory distress. We don't have to know what it is - one or all of them could be true! A person on a bad drug trip, unless they're a medical professional or experienced with bad drug trips, will not know or be assessing what is happening to them as it happens.

He flinched back when he saw black inching out from beneath his knees on the grass, dimly knew it as a hallucination before that awareness vanished and he pushed himself back and away.

Boop a hallucination. Connor was already hallucinating, but now he realises too. You don't need to include this. I was writing a smart, analytical character, and he does know he's having a bad drug trip, so he's allowed little moments of realisation. Your character might know more, or they might know less.

Intense / Peak Stages:

He could feel the way his body pulsed at discordant rhythms, too fast, too slow, never in sync throughout his body. The tips of his fingers were throbbing. His feet felt like stones. He looked at Gabriel’s perfect beard and thought of tearing his face off. It would be brief, brutal, bloody, but then he could just lie down.

Writing emotional distortion here is that Connor feels like behaving violently, which - to this degree - isn't normal for him. The drug overdose is making him vengeful. We know it's part of the drug overdose because the first part of the paragraph focuses on all his physical symptoms. The drug trip might make your character too terrified to function, it might make them aroused (i.e. fuck or die sex pollen scenarios), it might make them giddy. Have some emotional distortion going on on some level. Even if it's extreme anhedonia or apathy in the face of potentially dying.

The hospital was clearly giving him too many sedatives. He didn’t know how to tell them that he had no tolerance, he couldn’t take the dosages that his father was pushing for.

Now we hit full flashback. Connor now believes he's being overdosed with sedatives in the hospital, and is no longer in the present at all. He's not even 'I remember' - he's just there. Flashbacks won't happen with every bad drug trip but they are common to any bad drug trip that is hallucinatory in nature.

Connor stared up at the ceiling of his apartment, and his hands rested on the floor. His heart was beating far too fast, fluttering in his chest. He felt hazy. Every now and then he had to clench his hands into fists so tight that his knuckles ached. A compulsion. He couldn’t stop himself from doing it. He’d feel himself shake, and then he’d stop, and he’d stare upwards. He was lying on the floor.

Connor stared ahead. The corner of his mouth felt wet. He was drooling. His fingers and toes kept twitching against his will.

What Connor is describing now is seizure activity.

Connor isn't consciously clenching his hands into fists, his body is doing that. He calls it a compulsion, but it's not. Feeling your body shake and then stop and then shake again is - in this instance for Connor - active seizure activity.

Not all seizures cause full unconsciousness of the entire brain, for example. Connor doesn't know what's happening to him, but we can tell from the physical symptoms here - heart fast and fluttering, feeling hazy, physical movements completely beyond his control - that he's now in a danger zone.

If you want the bad drug trip to reach 'a normal person would be in an ambulance by now' - this is a good place to be. Focus on strange sensations of the heart, the pulse, shaking, the sensation of overheating or being too cold. If you want, look up the symptoms of shock, or tachycardia.

Aftermath of bad drug trip:

In the aftermath of a bad drug trip, be aware that it can take some time for a person's thoughts to return to normal. Don't write an instant return to normalcy once a person is physically stabilised. Often they show mood shifts that are quite profound. Even a person coming down from MDMA often experiences depression or flatness after a great night out with zero negative memories.

Normal aftermaths/ongoing side effects from bad drug trips include apathy, depression, suicidal ideation, anhedonia, flatness, lethargy, exhaustion (literally, the body physically went through several marathons), pain, and foggy, disconnected thinking (both because the brain went through something traumatic and the drugs take a while to work through the system). GI (gastrointestional disturbances) are common, from 'not going to the bathroom at all' to 'diarrhea' etc. Sometimes these after-effects last days, sometimes they last weeks, sometimes they even last months.

-

So! In summary helpful techniques for bad drug trips can include:

Shorter, choppier sentences to indicate overwhelm

Physical symptoms being 'experienced' - character often doesn't know what's happening except in special circumstances

A progression of physical symptoms.

Focus on all of the senses

Hallucinations and/or flashbacks (one usually happens with the other)

Unusual emotional affect or emotional distortion

Time skips / non-linear time jumps

Inability to think properly

Focusing on some things too much and other things not at all

Realising there is a progression, that must include a heavy aftermath (unless you're trying to be special, or unless it's one of the few drugs that can make you feel unusually euphoric afterwards and then there's still usually a crash after that lmao)

Different drugs create different, known effects, however, people will have different 'bad drug trips' depending on their circumstances.

I'm a little bit afraid this post is going to crash so I'm going to post it now! And for that anon who asked me what kind of writing I used - this is it! :D

[shamandrummer]

Ancient Rock Art May Depict Shamanic Music

More than 2,000 years ago, the Tukano people of the Colombian Amazon may have documented the soundtracks to their hallucinogenic experiences in petroglyphs on volcanic boulders. Consisting of what appears to be dancing human figures surrounded by zigzagging lines and other geometric forms, the enigmatic art eludes concrete interpretation, although a new analysis suggests that these abstract shapes may depict the songs that transported participants to other dimensions during Ayahuasca ceremonies. The pre-Columbian designs can be found at Toro Muerto, which contains one of the richest collections of rock art in South America. A desert gorge, the site is strewn with thousands of boulders, some 2,600 of which feature ancient carvings.

Describing the drawings in a new study published in the Cambridge Archaeological Journal, researchers explain that the artworks contain "an almost overwhelming repetition of images of dancing human figures (known as danzantes), unique in the region, and an extraordinary accumulation of geometric patterns, most often in the form of vertical zigzag, straight and sinuous lines varying in width, sometimes with accompanying dots or circles." Previous attempts to interpret these zigzags have suggested that they may represent snakes, lightning, or water, although the study authors believe they may have an alternative meaning.

Examples of "danzantes" at Toro Muerto. Image credit: Tracings: Polish-Peruvian research team, compiled by J.Z. Wołoszyn/Cambridge Archaeological Journal/2024 (CC BY 4.0)

To build their hypothesis, the researchers point out the striking similarities between the drawings at Toro Muerto and the traditional artwork of the Tukano culture in the Colombian Amazon. In the case of the latter, geometric designs have been linked to the visions induced by the hallucinogenic brew Ayahuasca, which has been ritually ingested by Indigenous Amazonian communities for millennia. According to the Tukano these drawings were 'yajé images', meaning that they showed patterns they had seen while in an altered state of consciousness induced by consuming entheogens. Concentric circles, dots, wavy lines, zigzags and crenellation motifs dominated among them.

Anthropological analyses of these rituals have repeatedly highlighted the importance of music, with songs known as icaros being sung by shamans as a means of communicating with the gods and journeying through the spiritual cosmos. Ritual in many human cultures involves music; it is a key social technology for building and sustaining community. Ritual music is a universal way to address the spirit world and provide some kind of fundamental change in an individual's consciousness or in the ambience of a gathering. Experiences of ego loss and trance are important for integrating the individual into the group and maintaining community, and music is a significant element of such ritual activity.

Intriguingly, studies into the significance of zigzags in Tukano artwork have revealed that "the Tukano saw in them the representations of songs which were an integral part of the ritual, having also agentive power, and constituting a medium for transfer to the mythical time of the beginning." In other words, within a Tukano context, these shapes depict the shamanic music that mesmerizes ritual participants under the effects of Ayahuasca, delivering them to an alternate reality in which they are able to reconnect to their ancestral mythology.

Admitting that their theory is somewhat speculative, the researchers nonetheless conclude that these pre-Hispanic drawings "illustrated a graphically elusive sphere of culture: singing and songs. The interpretation we propose is of course hypothetical, but the conclusions it leads to constitute a logically coherent counter-proposal to previous interpretations of some of the Toro Muerto petroglyphs. We suggest that zigzag lines could be representations of songs, which seems particularly intriguing given the repeated juxtaposition of these patterns with the figures of dancers at Toro Muerto, not only in the more complex compositions but also in the less complex as well."

[entheognosis]

[allthebrazilianpolitics]

São Paulo exhibitions offer a window on to a Brazil seldom seen

Otherworldly neon faces float among a profusion of shapes and curving lines on the vibrant canvas “Sky Bird Boa Constrictor” by Acelino Huni Kuin. The painting is a commotion of fish, multicoloured birds, leaves and scales, bordered by black-and-white zigzags. Relax your focus and the patterned body of the snake appears, winding itself through the work. The effect is both dreamlike and riotous.

Psychedelic depictions of animals, plants and people are a frequent feature in Mirações (Visions), an exhibition of artists from the Huni Kuin indigenous peoples at the São Paulo Museum of Art. Exploring the mythologies and ancestral tales of the Amazonian tribe, many of the works are inspired by the consumption of ayahuasca, a hallucinogenic drink prepared from jungle plants and used in shamanic rituals for centuries by native South Americans. In a curator’s essay, one of the artists, Ibã Huni Kuin, describes the process of putting the exhibition together as “working in the gallery with music and myth”.

The show is one of a pair that has inaugurated a year of programming dedicated to indigenous histories (or stories, depending on translation) at the cultural institute. This underscores a growing recognition of artists from Brazil’s indigenous populations, who were portrayed in idealised terms by the newly independent nation’s Romanticism movement in the 19th century and then studied as anthropological subjects. Their own cultural output was often not afforded the status of art, instead considered craftsmanship. Now, though, work by Brazil’s original peoples is gaining space in the country’s most prestigious galleries.

Continue reading.

[punkcaligula]

2023 READING LOG

JANUARY

-> Books:

HURSTON, Zora Neale; Their Eyes Were Watching God

WILLIAMS, Tennessee; A Streetcar Named Desire

-> Essays & articles:

CHRISTENSEN, Joel; How do chatbots dream of electric Greek heroes?

DYHOUSE, Carol; Why Are We So Afraid of Female Desire?

EDWARDS, Stassa; A Little Madly: Hysteria at the Moulin Rouge

HOOKS, bell; Romance: Sweet Love

LAING, Olivia; NYC blue: what the pain of loneliness tells us

LIEBERMAN, Jeffrey A.; “The Miracle Cure”: A Brief History of Lobotomies

LORDE, Audre; The Uses of the Erotic: The Erotic as Power

SHUSHAN, Gregory; Near-death experiences have long inspired after life beliefs

STADONILK, Joe; We’ve always been distracted

TÁÌWÒ, Olúfémi; The idea of ‘precolonial Africa’ is vacuous and wrong

WYPIJEWSKI, JoAnn; How Capitalism Created Sexual Dysfunction

FEBRUARY

-> Books:

DOUGLASS, Frederick; Narrative of the life of Frederick Douglass

WINTERSON, Jeanette; 12 Bytes: How We Got Here, Where We Might Go Next

-> Essays & articles:

BLACK, Bob; The Abolition of Work

BURDEN-STELLY, Charisse; How Black Communist Women Remade Class Struggle

COBB, Michael; Bigmouth Strikes Again

GOODLAD, Lauren M.E.; Now The Humanities Can Disrupt “AI”

HALBERSTAM, Jack; Towards a Trans* Feminism

HARVEY, Katherine; Medieval babycare

ROTHFIELD, Becca; A Body of One’s Own

RUKES, Frederic; The Disruption of Normativity: Queer Desire and Negativity in Morrisey and The Smiths

STRINGER, Julian; The Smiths: Repressed (But Remarkably Dressed)

VENKATARAMAN, Vivek V.; Lessons from the foragers

MARCH

-> Books:

AMADO, Jorge; Gabriela, Clove & Cinnamon

-> Essays & articles:

ALEXANDER, Amanda; Making Communities Safe, Without the Police

BOURDÉ, Guy; The philosophies of history

ELLIOTT, John H.; An Europe of composite monarchies

ERNAUX, Annie; A Community of Desires

HARCOUT, Bernard E.; Policing Disorder

JABBARI, Alexander; After the mother tongues: what we lost with Persianate modernity

MANTEL, Hilary; Anne Boleyn: witch, bitch, temptress, feminist

MANTEL, Hilary; Holy disorders

MANTEL, Hilary; Night visions

MANTEL, Hilary; No passport required

MANTEL, Hilary; The shape we’re in

MINER, Horace; Body Ritual among the Nacirema

RUSSEL, Francey; What It Means to Watch

WEBB, Claire Isabel; Cosmic vision

APRIL

-> Books:

MISHIMA, Yukio; Sun and Steel

OLADE, Yves; Bloodsport

-> Essays & articles:

BATESON, Gregory; A Theory of Play and Fantasy

CÉSAIRE, Suzanne; The Great Camouflage

CHARALAMBOUS, Demetrio; The Enigma of the Isle of Gold

DAVID, Kathryn; How Stalin enlisted the Orthodox Church to help control Ukraine

SINGLER, Beth; Existential Hope and Existential Despair in AI Apocalypticism and Transhumanism

WYATT, Justin; The Smiths, Pop Culture Referencing and Marginalized Stardom

-> Short stories:

ELLISON, Harlan; The Man Who Rowed Christopher Colombus Ashore

SAYLOR, Steven; The Eagle and the Rabbit

MAY

-> Books:

PLUTARCH; Life of Sulla

-> Essays & articles:

BRAUDEL, Fernand; Clothes and fashion

CHAMPLIN, Edward; Nero Reconsidered

GARTON, Charles; Sulla and the Theatre

HAY, Mark; The Colonization of the Ayahuasca Experience

HSU, Hua; Varieties of Ether: Toward a history of creativity and beef

PROBYN, Elspeth; Cannibal Hunger, Restraint in Excess

STAR, Christopher; How the ancient philosophers imagined the end of the world

TELUSHKIN, Shira; Meet Eva Frank: The First Jewish Female Messiah

[chatvengers]

Steve: Can we finally finish the party?

Steve: Now that we’ve spent a week in Bora Boring and found no sign of Peter Wanda Or Y/N only to find out we were tricked because they used Strange’s portal to go to THAILAND AND THEN ITALY at which point MJ proceeded to conspire with STRANGE to get us to spend an entire POINTLESS WEEK IN THE BAHAMAS with SAND IN MY ASS and then COME BACK TO THE HOUSE FOVERED IN WEBS FORKS IN THE CEILINGS WANDA PETER AND Y/N LOCKED IN THWIR ROOMS BECAYSE THE DEMONS ANSWETED THEIR CALLS

Tony: Are you done?

Pietro: The demons didn’t answer their calls…they detoured to New Orleans for some ayahuasca

Steve:

Steve:

Steve: WHATBDKBLB I GO N IN BUF HDJ THNKITUBFIVMIK IKLKOLLPLLL

Tony: Did you have to do that?

Pietro: I was craving some hell

Pietro: It was way too pacific out there in Bora Bora

Clint: Are you telling me they went to Thailand, Italy and Ayahuasca?

Bucky: Is that a place?

Bucky: I thought it was cough syrup

Sam: That’s Ayurvedic, you moron

Nat: Don’t forget New Orleans…

Clint: Just ‘cause you fucked those vampire bitch boys over there doesn’t mean the rest of us need to remember…

Pepper: Guys, what the fuck

Pietro: Excuse you!

Clint: I didn’t know she could curse…

Clint: Did you, Tony?

Tony: I didn’t program her to, no

Tony: Friday, what’s up with model 63479?

Pietro: I hope that’s not the number of existing Peppers…

Pepper: Ignore him, he’s bullshitting

Pepper: Is anyone going to tell me why the house is covered in knives webs and blood?

Clint: Y/N Peter and Wanda had a little party

Tony: And now’s our turn to finish ours, so you can go

Pietro: #uninvited

Sam: #ohshit

Tony: No, he’s right, she is uninvited

Bucky: #whatthefuck

Clint: Is there a breakup happening in front of my very eyes?

Pietro:

Pietro: Are you gonna cry?

Scott: Is there something in your eye?

Thor: Tears, perhaps?

Steve: Will you all ever stop milking that?

Sam: FUCK NO, it’s one of our hits

Y/N: It’s so not

Steve: Y/N! YOU’RE ALIVE!

Pietro: Cue the rib breaking

Peter: WGO’s BREAKING Y/N’S RIBS?!

Wanda: The rib breaking HUGS

Pietro: Buzzkill

Pietro: NOOOOoooo Wanda not the Bbbeeeeez

Pietro: bvveeeeezx hmvhdbnk gikop

Strange: Nicely done

Wanda: Thank you 😈

Bucky: Someone just broke Sam’s ego…I will be forever grateful.

Steve: Will there ever come a time when they don’t fight?

Tony: That’ll be the end of times

Steve: That’s depressing

Tony: Is it?

Nat: Some of us find it quite amusing.

Steve: That’s even more depressing.

Y/N: Barnes, you’re making Steve cry

Wanda: Evil Y/N

Y/N: I prefer Neutrally Chaotic

Clint: WHAT is that rachet?

Pietro: Don’t you mean ratchet?

Wanda: Or wretched!

Vision: I’m fairly certain he means racket, for I too can hear it.

Tony: Oh come on, Barton. How come you’re the only one allowed to play theme songs really loudly?

Clint: Don’t go calling the Star Wars song theme…it’s my lifesong.

Nat: Is it now?

Clint: What Y/N is playing is a deathsong.

Peter: Whose death?

Peter:

Tony:

Tony: Does anyone know what’s wrong with Peter?

Steve: Did you forget to pay his therapist?

Tony: Is there anything I forget to pay?

Sam: My allowance

Bucky: And mine

Pietro: Mine as well

Tony: Shut up.

Pepper: Let them unwind. Death music is healing.

Tony:

Tony: Friday, find out which Pepdroid is malfunctioning.

Nat: Pep-what?

Tony:

Tony: Nothing

Clint: That’s it…I’m going to Y/N’s room.

Wanda: Take another step and I’ll kill you in your sleep.

Clint: That’s still a few hours away, I’ll be fin

Clint: gdeteuh huswgok Co oljf

Tony:

Steve:

Tony: That didn’t sound good.

Steve: It didn’t sound bad, either.

Tony:

Tony: Yeah…we should just go for some ice cream.

Steve: Good idea...death ratchet or racket, it is deafening.

Tony: When the favorite bands tour again, I’ll buy them tickets for the whole of it…crime solving will increase nationwide and our eardrums will get a reprieve…win-win.

Steve: Hell yeah. Wanna race me to the car?

Tony:

Tony: No?

Steve: Too bad.

Tony:

Bucky: WAIT! I WANNA RACE!

Tony: Too bad.

Bucky:

Sam:

Bucky: IM GONNA KILL YOU!

Sam: Gotta catch me first

Bucky: RAAAAAAH!

Y/N: This is too fucking good.

Peter: I know.

MJ: Are you all okay?

Ned: We should take them back to Bora-Bora…clearly they didn’t stay long enough.

MJ: Yeah…I’ll hit up Strange. Bring them around in an hour?

Ned: Yup.

MJ: Alright, I’ll pack my scuba gear and see you there.

Ned: Guy in the chair out.

Wanda: We’re highjacking, right?

Pietro: If we don’t, I’ll die.

Wanda: Wouldn’t be the first time

Pietro: Thanks, sis.

Wanda: I’ll get Vis to wipe our tracks.

Pietro: Will you ever let him come with us?

Wanda: no

Wanda: I don’t want to end up kidnapping a village and reenacting a sitcom…I’d much rather highjack portals and be single as a Pringle

Pietro: If you’re single, I’m dead.

Wanda: You will be 💀

Pietro: 🙄

Steve: Why’s everything so quiet?

Tony: Maybe they went to bed

Steve: What, at 11pm? Higher chance of them being dead.

Tony: Friday, where are the kids?

Pepper: They left with MJ to pay Stephen a visit.

Tony: I thought I said Friday

Pepper: Fuck off.

Tony: Right back at you.

Clint: That’s what you get for making Pepdroids.

Steve: I think they’re gone again.

Tony: Where?

Steve: Vision.

Vision: If I tell, Wanda will never marry me.

Tony: I won’t let her marry you if you don’t tell.

Steve: Ha!

Tony: Not helping, Cap.

Vision: They said they were going back to Bora-Bora, that Peter and Y/N hadn’t stayed there long enough.

Steve: Do we really have to go, Tony? For all we know, by the time we get there they’ll be in Oslo or Ibiza

Tony: Would you let your cat go unchaperoned to Norway?

Steve: They’re not cats?

Tony: Are you sure about that?

Steve:

Steve: I guess I’ll pack my bags

Tony: Good.

Steve: Great.

Tony:

Steve:

Wanda: I think it’s really going to work out this time…

Pietro: The part where we make Y/N and Peter better or the part where you make Steve and Tony make out on the beach?

Wanda: Both.

Pietro:

Pietro: 😶‍🌫️

[dasenergi]

In his visions, he saw them. He told Guerrero: “’We’ll find the children today.”

[artlimited]

Arts de l'Ayahuasca en Amazonie péruvienne | Visions Chamanisme https://www.artlimited.net/agenda/arts-de-l-ayahuasca-en-amazonie-peruvienne-visions-chamanisme-exposition-musee-quai-branly-paris/fr/7585760