#ignatius itt

[spooky-donut-ghost-house]

Happy birthday Wednesday Addams!!!

[tenthirtyone]

Looks like Cousin Itt has a full name now, and we're back to using the "Itt" spelling instead of "It".

I kind of like the name Ignatius for him.

[riottrabbit]

do you guys think grandmama could also show up or get referenced in wednesday? we got references to cousin itt and also lurch is there so i assume grandmama also exists

[writerswho]

They gave a name to Cousin Itt, they went there and gave a name to Cousin Itt. I have excused several things in this series, but I cannot excuse this. This is a crime, a sacrilege, somebody has to pay, somebody has to suffer. 

[rankpup8]

Okay, just an idea that has been on my mind lately, its kind of not serious but also i mean this is a comedy, cmon. In the show Wednesday has issues with communicating, well, in general but particularly with her parents. If Wenclair happens, before they get together there's gonna be A Period of Angst were I'm sure she's gonna go through the 5 stages of grief about it and will definitely avoid talking to her parents as much as possible. She has to be able to talk with someone at some point, but there's no other competent adults around and honestly even if there were some, they're not Addams so I don't they'd really get it. Sure there's Fester but let's be honest, his love life is a disaster if it even survived the Debby incident (and yes we're mixing the 90s movies with the show, they're great) so who else is there to give advice to a young Addams in love? Well, no other than Cousin Ignatius Itt. He has all the qualifications

1. Addams

2. Married to a very un-Addams woman who is really cheery and loves pink (like a certain werewolf)

3. Probably cooler than Gomez and Morticia, let's be honest

4. Canon to the show (less important but still)

So. Yeah. I'm not much of a writer but I would love to see that conversation, jsjs

[thecaptainsgingersnap]

Lenore Eliza Desrosiers

FC: Bogdana Kadritskaya

Fic Title: TBD

Nickname(s): Nora

Sexuality: Demi

Pronouns: She/her

Career: High school student

Birthday: January 8, 2006

Height: 5'7

Hair color: Black

Eye color: Blue

Place of Birth: New Orleans, Louisiana

Hobbies: photography, needlepoint, painting

Likes: records, bananas, sharing, purple, the smell of vanilla, old books, vintage clothes, pop music, pressed flowers

Dislikes: hospitals, the smell of lemons, judgemental people, storms, being the center of attention, people invading her personal space, strawberries,mice, slow internet, itchy sweaters

Favorite Bands: Taylor Swift, Katy Perry, Camila Cabello

Physical Quirks/Scars: Fangs, clumsy, can turn into a bat

Family: Carlotta Desrosiers (mother), Louis Desrosiers (father), Caroline Desrosiers (sister +6 years), Annabel Desrosiers (sister +4 years), Grace Desrosiers (sister +2 years), Claudia Desrosiers (sister +1 year)

Honorary family: Ophelia Hall residents

Friends: Seraphina Itt (@madebyleftovermuses), TJ Petropoulis Enid Sinclair, Wednesday Addams, Ajax Petropoulis, Yoko Tanaka

Love interest: Julius Itt (Haleigh's OC)

Optimistic or pessimistic: Optimistic

Introvert or extrovert: Introvert

Extracurriculars: Yearbook, Poe Cup, Archery Club

Favorite Animal: Raven

Favorite color: Purple

Favorite book: Jane Eyre

Favorite food: Banana milkshake

Favorite movie/ tv show: (m): Nosferatu

(s): Little House on the Prairie

Background: Welcome to Nevermore Academy, school for misfits and outcasts. For over 200 years, these haunted hallowed halls have been darkened by such notable alumni as Ignatius Itt, Morticia Frump, Gomez Addams, and master of the macabre, Edgar Allen Poe. Add to their ranks one Lenore Desrosiers. The youngest daughter of five, Lenore it's ready to sink her fangs into everything that Nevermore has to offer! She and her roomie, Seraphina,  have just hit their stride as unofficial queens of Ophelia Hall when townies start turning up dead. Now, this teen vampire queen finds herself caught up in something far darker than she ever expected. Will she and her friends make it out alive, or will the stress of it all drive her batty?

Taglist: @waterloou @veetlegeuse @miss-galaxy-turtle @gothicgirl1000. @carmens-garden @aceyanaheim

[frostbiteflaneuserie]

so Nathaniel Faulkner founded Nevermore in 1791. After founding Nevermore he hid his diary behind a painting of his right hand, Ignatius Itt... who, according to said painting, was born in 1825 and died in 1850...

so Wednesday is 15-16, in what i presume(?) is 2022. on the nevermore website, Morticia says that Wednesday is in the class of 2027. so 20-21 year olds are still nevermore students?? or the series is set in like 2025?

the way into the secret library is behind the statue of an adult Edgar Allen Poe. who was apparently a nevermore student which makes so much less sense than them just naming the school and all its quirks in his honour to begin with but anyway. so seeing as he was born in 1809, he would've gone to nevermore in, let's say 1822 at the earliest. before Faulkner's right hand was even born.

so let's say Faulkner's holding onto his diary for a while. the statue was probably built in or after 1849, due to that being the year that of his famous daguerreotype, and the year he died, but it was definitely built after 1845 when he published The Raven. so the whole secret underground library thing where all the secret books are kept wasn't made until then. which i suppose adds up even if the timeline is a bit wonky because then the next year Ignatius Itt would die, and his painting with his birth & death years presumably hung there, and then Faulkner would hide his diary behind it.

so Faulkner spent all this time travelling all around the world cataloguing every community of outcasts before founding the academy. let's say this took him 10 years (which seems perhaps too generous for the 18th century but anyway), then let's say he's about 30 at the very youngest in 1791. Now he has to be alive and active until at least post-1845 for the statue and the painting and hiding the diary. so he's there in 1845, early 80s at the youngest, with his best buddy, who is... 20. huh.

okay so let's say Faulkner's likely got to be a vampire for this to be reasonable. i mean sure it's vaguely possible for him not to have been, but not that reasonable. on the nevermore website, Yoko says that she'll live about 300 years. so, obviously, Faulkner could have been wayyy older and spent like 200 years travelling the world (not sure the length of the diary supports that but anyway), but this also leaves open the possibility that if he was "relatively young" anywhere between 30-80ish when he founded nevermore, then mayhap he could still be secretly alive and also Wednesday's stalker. thank you for coming to my ted talk.

[gwaeddblaidd]

Feed the Wolf Chapter 6: Colours (Excerpt)

“Oh, I almost forgot to tell you,” he says almost excitedly, prompting me to turn back to face him. “A little birdie told me the Nightshades are meeting tonight.”

He stands from his chair and walks a few steps towards me. As he does he grows taller and just a little squarer at the shoulders, his arms and legs becoming longer and his clothes adjusting seemingly by themselves to conform to his new body type. His hair grows longer and his face becomes almost blurry, his features indistinct. He appears human, yes, but my eyes can’t seem to focus on his face. It only lasts a moment, though, before suddenly everything becomes clear once again. His face has changed. His cheekbones are a little higher, his brow more pronounced, his nose ever-so-slightly crooked and his jawline bearing the slightest hint of a stubble. I hate it when he does this.

“Want me to listen in for you?” he asks, sweeping his now longer fringe from his face and to the side. The red skin on his knuckles catches my eye, letting me know that he did indeed notice the state of my hands this past week, despite him not mentioning it.

I stare at the reflection of myself, feeling just as uncomfortable as ever seeing him in this state. Back when I first started at Nevermore, I wasn’t sure what to expect when I heard I’d be boarding with a shapeshifter, but I definitely didn’t anticipate a roommate that would learn to mimic my every feature within a day of meeting me. I try my best not to let my discomfort show. I’m not giving him that satisfaction.

“I didn’t get an invite,” I say, sounding almost offended. Of course, I haven’t been invited to any of their gatherings since halfway through second year, if I remember correctly. Still, they never officially kicked me out…

My father was a Nightshade during his time at Nevermore; there’s a picture of him and my aunt up on the wall of their library somewhere. He told me about the secret society when I was young, but I never really realised the importance of the information until he was gone. I retained certain important details – how to get into the library, the existence of a safe behind the portrait of Ignatius Itt – but things like ‘how to join’ evaded me. Still, getting in by myself and proving myself a legacy was enough to convince the Nightshades to allow me to pledge. Looking back, I can’t believe how careless I was in revealing who my father was; it’s a good thing no one there recognised him or my aunt as Hydes. It didn’t take long for me to become disappointed by the group, though. It was clear after just a few gatherings that the once prestigious society had fallen so very far, becoming little more than an elitist social club full of spoiled rich kids. I stopped attending their meetings upon that realisation.

“Do you ever?” Alex asks, bringing me back to the present. “If you did, I wouldn’t have to keep my ear to the ground about this stuff.”

“It’s not as great as it’s made out to be,” I say in return. The group may be secretive, but they honestly don’t offer all that much beyond overly-serious meetings about trivial matters and the occasional private party. 

“Speak for yourself!” Alex exclaims. “I for one have greatly enjoyed the gatherings I’ve attended.”

I hesitate before speaking, my mind taking a moment to understand the implication. “Alex… Please don’t tell me you’ve been going to more of them without asking me first.”

He stiffens slightly, his eyes widening just a little as he stifles a reaction. That’s a yes, then.

“At least tell me you weren’t too… out of character.” My mind runs through so many possibilities. “I don’t need more people angry at me for reasons I don’t understand.”

“Oh no! Nothing like that!” His reassurance does little to lessen my concern. “Some of them might just think you’re… Well, let’s just say that Nightshade you is a bit less depressed, y’know?”

“Oh, well that’s fine then,” I say sarcastically. “I’m a Hyde anyway, so why not add mood swings to my repertoire?”

“Come on, it’s not that bad. You never go anyway, and you’re not exactly friends with any of them.” He crosses his arms defensively, betraying his knowing that what he did was wrong. “I needed stories, alright? How else is my blog meant to compete with Enid’s?”

It’s always about the blog… I guess that could probably be one of the reasons I stopped getting invites. I mean, me not showing up is reason enough to stop asking me to come, but it’s public knowledge that Alex and I are roommates. If someone was leaking information from Nightshade meetings, I’d obviously be the most likely suspect.

I sigh wearily. “Well, to answer your question: no, I don’t want you to listen in on the meeting.”

In the blink of an eye, his disguise fades and he becomes himself again. He doesn’t hide his disappointment. “Fine.”

“I might go myself, though. Tell me, when is the meeting?”

He looks shocked at that, his disappointment quickly giving way to something close to fear. “Nine o’clock,” he blurts out. “But if you’re really going to go, perhaps we should discuss your persona.”

“My persona?” I don’t like where this is going.

“Yeah, there’s a few things you should be aware of. Gotta keep consistent, right?”

I find myself pinching the bridge of my nose, the beginnings of a headache creeping up on me. It’s bad enough that Alex has been impersonating me without my consent, but for him to be doing so badly? I shouldn’t have to alter my behaviour to make up for his mistakes. Why do I even want to go to the meeting? Honestly, I’m not sure. Maybe my newfound positive outlook has me more willing to engage with others, or maybe seeing so many others preparing for evening activities has me searching for a distraction of my own. Or, maybe the relatively impromptu nature of this meeting has me intrigued. Most Nightshade meetings follow a regular schedule – once every fortnight on the weekend – but this doesn’t fit that schedule. It’s probably nothing of note, but I’d regret missing out if I’m wrong.

I breathe out slowly and steadily, recentering myself in preparation for what I’m sure is about to be a painful briefing. I look at Alex for a moment then drop my gaze, shaking my head along with a slight chuckle. No use in being annoyed, if I have a choice in the matter. I raise my head to offer him my full attention along with a tired, conceding smile.

“Fine. What do I need to know?”

---

Title: Feed the Wolf

Fandom: Wednesday

Rating: T

Chapters: 7 of 12

Links: AO3, FF.net

Summary: As the dust settles on the Hyde incident, Nevermore is slowly but surely returning to a calmer, safer state. But for those involved, the scars may take a while longer to fully heal. Gelert Davies, a half-werewolf student, has always kept himself out of trouble as best he could, but a chance encounter will test his resolve and force him to face parts of himself long abandoned.

Tags: Enid Sinclair, Wednesday Addams, Original Character(s), Enid Sinclair/Original Male Character(s), Hurt/Comfort, Angst, Wolf Instincts, Loss of Control, Injury Recovery, Self-Hatred, Non-Sexual Intimacy, Courting Rituals, Werewolf Courting, Werewolf Culture, Eventual Romance, Family Issues, POV First Person

Thank you for reading, and have a wonderful day! :)

[labjegyzet]

„Mit tenne veled, ha megismernéd minden szeretted legsötétebb titkait?” - Joe Hill a Szarvakról

Folytatjuk Joe Hill könyveinek gondozását, ezúttal a Szarvak újrakiadása került sorra. A megjelenés apropóján összeválogattunk néhány kérdést-választ a szerző interjúiból, amelyekből többek között kiderül, milyen élmény volt megírnia a regényt, melyik klasszikus jut róla mindig eszébe, és mire jött rá a filmadaptáció láttán.

Miközben egy ilyen furcsa történetet ír, amely igazán semmilyen kategóriába nem passzol, gondolkodik rajta, ki lesz a célközönség? Vagy csak dolgozik, és a könyv sorsát az univerzumra meg a marketingesekre bízza?

Kicsit flegma lenne azt mondani, hogy a marketing másvalaki dolga. Részben az enyém is. Az „elevator pitch”-en sokan szoktak gúnyolódni, de ettől még tény, hogy egy szerzőnek igenis össze kell tudnia foglalni az általa írt történetet röviden és figyelemfelkeltően. Ez is a szakma része. Be kell vonnunk az ötleteinket cukormázzal, és el kell érnünk, hogy a megfelelő emberek finomnak találják. Mindig úgy vagyok vele, amikor erről beszélek, mintha valami szappanoperát akarnék szőni, de akkor is így volt: a Szarvak írása közben finoman szólva sem voltam jó mentális állapotban. Nem agyaltam azon, kinek szól majd a könyv. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ez egy boldogtalan, paranoiás ember boldogtalan, paranoiás regénye.

Voltak olyan részei a regénynek, amelyeknél azt érezte, hogy megfilmesíthetetlen, aztán a kész adaptációt látva elégedett volt?

Nem rémlik semmi konkrét, aminél emiatt aggódtam volna. Úgy éreztem, az anyag jó kezekben van Alexnél [a rendezőnél], megvan benne a kellő érzékenység a feladathoz. Aztán ugye leszerződtették a főszerepre Daniel Radcliffe-et, aki A fekete ruhás nőben teljesen meggyőzött. Persze szeretem a Harry Potter-filmeket is, de úgy éreztem, a Szarvakkal valami tényleg különlegeset hozhatunk össze vele. És mindent beladott, sőt többet is. A kedvenc jelenetem a filmből az, ahol Ig és Merrin szakítanak. Itt van két ember, aki nagyon-nagyon szereti egymást, mégis elképesztően fájdalmas dolgokat mondanak a másiknak. Nem tudnám megmondani, milyen jelenetre számítottam, de odáig voltam érte. Azt nem mondanám, hogy örömmel néztem végig, ez a jelenet ismeretében azért furán hangzana. Mindenesetre úgy érzem, a színészeknek és a rendezőnek sikerült valami igazán hiteleset elkapniuk.

A Szarvakban ábrázolt kamaszévek az Állj ki mellettem!-et idézik. Ennek tudatában volt írás közben, vagy a filmélmény kellett ahhoz, hogy ráismerjen a párhuzamra?

A filmélmény kellett hozzá, munka közben egyszer sem jutott eszembe. Én csak arról írtam, kik voltak ezek a karakterek, mielőtt sor került volna arra a szörnyű gyilkosságra. Tudjuk, most miért utálják egymást, és miért vannak olyan pocsék állapotban, de írnom kellett arról is, hogy régebben szerették egymást. Ez amúgy lehetőséget adott arra, hogy írjak kicsit a saját gyerekkoromról is, milyen volt kamaszként lógni Bangorban, elhagyatott gyárépületekben mászkálni a haverjaimmal, petárdákat durrogtatni, ilyesmik. De a fent említett párhuzamra a film előtt tényleg nem gondoltam. Akkor meg az jutott eszembe: „Basszus, de vicces: olyan ez, mint az Állj ki mellettem!, a kilencvenes évekbe áthelyezve.” A NOS4A2-ba már tudatosan raktam sok Stephen King-utalást. A NOS4A2 tulajdonképpen egy Stephen King-regényekről is szóló regény.

Ezt talán csak a Holtodiglan-hype mondatja velem, de eszembe jutott néhány hasonlóság Ignatius és Nick Dunne között. Mindkettejüket megvádolják egy-egy iszonyatos bűnténnyel, és nem normálisan reagálnak rá, emiatt pedig felmerül, hogy tényleg ők a tettesek.

A Szarvak alapötlete ez volt: „Mit tenne veled, ha megismernéd minden szeretted legsötétebb titkait?” És ezt így gondoltam tovább: „Nem számít, hogy esetleg te vagy a legjobb, legkedvesebb ember a világon, ez akkor is tönkretenne. Ördögöt csinálna belőled.” De persze a könyv írása közben rájöttem, hogy ez nem igaz. Mert hiába szembesülünk a szeretteink legrosszabb oldalával, attól még megmarad bennünk az emberség.

Ezzel együtt meglepett, hogy a Szarvak filmváltozata egyáltalán elkészülhetett. Gondoljunk bele, nem is igazán horrorfilmről van szó: adott egy kafkai alaphelyzet, abból bomlik ki egy romantikus sztori egy kis fekete humorral. A többi regényemben és a Locke & Keyben is van ugyan természetfeletti elem, de ez azokban magyarázatot kap, a sztorik belső logikájából következik. A Szarvak nekem tényleg Gregor Samsát idézi, aki egy reggel arra ébred, hogy bogárrá változott. Bár ő egy kicsit már korábban is az volt: a családja így tekintett rá, az élete céltalan volt, csak aktákat tologatott. Bogárnak érezte magát, így azzá is lett. Iggel pedig az történt, hogy elveszítette a szívéhez legközelebb álló embert. Ez nyilván mindannyiunk számára pokoli élmény lenne. Ráadásul a történetben mindenki azt hiszi, Ig ölte meg a szerelmét, úgyhogy szó szerint ő lesz a gonosz arca. A regényben és a filmben is az történik, hogy a belső igazság külsővé válik, de erre soha nem kapunk igazán magyarázatot. Szóval a Szarvak nem a legtipikusabb horrorfilm-alapanyag.

Egyszer azt nyilatkozta, hogy amikor befejezte a Szarvak írását, úgy érezte, elég évet töltött már vele, kész elengedni. Kíváncsi lennék, milyen élmény volt újra gondolkodni a karaktereken, amikor elkezdtek dolgozni a filmen.

Az eddigi könyveim közül a Szarvakat volt a legnehezebb megírnom. Nem túlzok, sokkal nehezebb volt mindegyiknél. Nagyon szeretem a hivatásomat, ki nem állhatom, amikor egyes írók úgy állítják be a munkájukat, mintha izzó széndarabokon kellene járkálniuk, elképesztő privilégium, hogy ezzel foglalkozhatom. Egy barátom, Brian K. Vaughan egyszer azt mondta, egy írónak még a legnehezebb munkanapja se lehet olyan nehéz, mint egy szénbányásznak. Ezzel együtt tényleg pocsékul éreztem magam a Szarvak írásakor. A filmet nézni viszont baromi jó volt! Az egész készítési folyamatot szerettem figyelni, úgy éreztem, elég távolságot tudok tartani a filmtől ahhoz, hogy élvezzem, amint más alkotók küzdenek az adaptálással. Ez azért nagyságrendekkel szórakoztatóbb volt, mint amikor én küzdöttem az írással.

A beszélgetést a Collider, az Observer és az Under the Radar Magazine interjúiból kivágott részletekből ollóztuk össze.

A Szarvak már megvásárolható a gabo.hu oldalon.

[silver-rabbit-hime]

Külvilági krónikák jelenet 2

2. jelenet: A durranópálca

<Khazad-Dum citadella, földmélye, 392. augusztus 28.>

A fehér törpék mások voltak, mint a sima törpék. Gólemeket gyártottak, szellemeket idéztek és természettel ellenes tárgyakat találtak fel. Külsőre kisebbek és nem olyan termetesek, mint az igazi törpék. Ez annak tudható be, hogy saját maguk nem harcolnak egyáltalán. Szakálluk kivétel nélkül fehér. Szemeik aranyszínűek. Szeretnek feltalálni. Egy igazi fehér törpe a műhelyben érzi otthon magát. Alapvetően nem gonoszak. Találmányaik, mint a gólemek, viszont gyakran rossz kézbe kerülnek. A legtöbb fehér törpe nem szereti a természetet: az erdő illatát, a víz tisztaságát, a madarak csicsergését. Jobban érzik magukat, ha a gyártósoron kattognak a fogaskerekek, a kemence zaja, vagy a tűz dobogása.

A citadella oldalában található Csákányos Gweldor műhelye. Itt is folyamatos zaj volt. Gépek dolgoztak. Gweldor éppen egy emberrel beszélgetett. -70 darab kőgólemet parancsol a jövő hónapra, ekszelenciád? –kérdezte Gweldor nyugodt hangon. -Igen. Természetesen működőképesen. –válaszolta az ember. Fekete talárt és az emberi birodalom egy jelvényét viselte.

-A gólemgyártás gyorsan történik az új gnóm-törpe szövetségnek köszönhetően. –mondta Gweldor, miközben a szakállát simogatta.

-Mi. Emberek. A birodalom hű szolgálói és én Ignatius, a magisztérium követe, támogatjuk az Önök tevékenységét…errr…a gnómok közbenjárása ellenére…

-Ne legyen fajgyűlölő, magiszter úr! –mondta Gweldor kissé mérgesen.

-Ezek a teremtmények büdösek, rendetlenek és betegségeket terjesztenek… -folytatta a gnómellenes szövegét a magiszter. -És összeszerelnek maguknak 70 darab csata gólemet. –szállt harcba a gnómokért Gweldor.

Hirtelen kinyílt az ajtó és két lény lépett be rajta. Egy fehér törpe volt az egyik. Vezetőszáron hozott egy olyan teremtményt, amitől Ignatius arcára kiült az undor. A szerzet egy troglodita volt. Nekik békaszerű fejük volt, vakok voltak, egyszerű rongyokat hordtak. Egyszerű, kezdetleges fegyvereik voltak, mint pattintott kőlándzsák, botok és bunkók. A troglodita a saját nyelvén, idegesen motyogott. A vezetője teljes erővel ököllel megütötte, mire a lény félelmében térdre rogyott. -Mi az, Dukhaic? –kérdezte Gweldor a törpetársától. –Mit keres ez a barlanglakó itt?

-A mérnöki tanács kísérletezés céljából elfogatott velünk néhány trogloditát. –jött a válasz.

-Micsoda alantas teremtmény… -mondta a magiszter a trogloditát méregetve.

-Alantas bizony…és tudja mit kell kezdeni az ilyen ártalmas dögökkel? –mondta Gweldor és az asztala melletti polchoz lépett, ahonnan levett egy furcsa pálcaformájú tárgyat. Ignatius nem volt otthon a fegyverek terén, de felismerte, hogy egy furcsa fémből öntött cső foglalt helyett egy kis pálca végén. Nem tudta elképzelni, mi következik. -Harharhar! –Röhögött fel Dukhaic és arrébb állt a troglodita mellöl. A kis lény szemei nem lévén, kíváncsian szagolt körbe. Gweldor célzott és lőtt. A pálca hatalmas durrant. Világszöld vér terítette be a műhely padlóját. A troglodita holtan rogyott össze fején egy hatalmas lyukkal. -Teremtő Atyám! Mi volt ez? –kérdezte idejten a magiszter. -Durranópálca. Egy kísérleti stádiumban lévő fegyver. -Elképesztő. Varázsütés, ami nem varázslattal történik? –csodálkozott Ignatius.

-Igen. Ez igazi tudomány. –magyarázta Gweldor. Majd a törpetársához fordult. -Vidd le ezt a pergament a mérnökibe! Elkezdjük a gyártást! –utasított Dukhaicot, aki meghajolt és gyorsan távozott kezében a paranccsal.

-Végeztünk. –szólt szigorúan az embernek, aki még mindig a troglodita élettelen testét nézte.

-Igen. Várom az értesítést. –jött a válasz. A magiszter felkelt a székéből és elindult az ajtó felé kicsit félve, hogy ő is a troglodita sorsára jut. Aggodalmasan maga mögé nézett. -Ja, és nem látott semmit az imént, igaz ekszelenciás uram? –mondta szigorúan a fehér törpe.

-Nem láttam. –mondta magabiztosan a magiszter, de valójában rettegett.

Miután az ember elhagyta a citadellát, lent a kemencékben már készültek az új gólemek. Kőből készült mágikus harcosok, akik nem éreznek se fájdalmat se félelmet. Vajon milyen céllal fordult a birodalom a fehér törpékhez?

[spooky-donut-ghost-house]

"Aw shes a little guy!"

"Oh shes fucked up actually"

[nemzetinet]

Az egységes Európa lelkes szószólójává lett az utolsó magyar trónörökös

Habsburg Ottó, az utolsó magyar király és osztrák császár elsőszülött fia, a Páneurópai Unió elnöke 105 éve, 1912. november 20-án született.  Egészen haláláig aktív volt, még kilencvenedik életévén túl is évente több mint száz órát töltött repülőgépen, utazásai csaknem mindig a munkával voltak kapcsolatosak. 

Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó trónörökösének hivatalos neve Franz Josef Otto Robert Maria Anton Karl Max Heinrich Sixtus Xavier Felix Renatus Ludwig Gaetan Pius Ignatius von Habsburg-Lothringen volt, Németországban Otto von Habsburg, Ausztriában Otto Habsburg-Lothringen néven szerepelt, mert az osztrák alkotmány tiltja a nemesi címek használatát.

Ottó apja az 1917-ben magyar királlyá koronázott IV. Károly (osztrák császárként I. Károly), anyja Zita pármai hercegnő volt. A vesztes első világháború után Károly Ausztriában, majd Magyarországon is lemondott uralkodói jogairól. Miután 1921-ben kétszer is sikertelenül kísérelte meg a visszatérést a magyar trónra, családjával a Portugáliához tartozó, az Atlanti-óceánban fekvő Madeira-szigetére száműzték, Károly itt halt meg a következő évben.

Özvegye, Zita nyolc gyermekével ezután a spanyolországi Lequeitióban élt, ahol Ottónak magyar tanítói is voltak, így nemcsak a nyelvet, de a kultúrát is megismerte. A család 1929-ben Belgiumba költözött, Ottó a leuveni katolikus egyetemen állam- és társadalomtudományokat hallgatott és 1935-ben kitüntetéssel doktorált. A fasizmust nyíltan ellenezte, tiltakozott az Anschluss (Ausztria a náci Harmadik Birodalomhoz csatolása) ellen, több ezer zsidónak segített elmenekülni Európából, a II. világháború idején az Egyesült Államokban is élt.

Ottó 1961-ben mondott le osztrák trónigényéről, és vállalta, hogy nem folytat Ausztriában politikai tevékenységet. Ezt hosszú közjogi vita követte, így a Habsburg-ház feje csak 1966-ban utazhatott ismét szülőhazájába. 1978-ban német, 1990-ben magyar, majd horvát állampolgárságot is kapott. Ottó kifogástalan européer volt, lelkes szószólója az egységes Európa gondolatának. 31 évig volt elnöke a Páneurópai Uniónak, majd a szervezet tiszteletbeli elnöke lett. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) képviselőjeként 1979-től húsz éven át volt tagja az Európai Parlamentnek, 1989-től a testület magyar ügyekkel foglalkozó delegációjának volt az elnöke. 1989-ben egyik szervezője volt a magyar-osztrák határon rendezett “páneurópai pikniknek”, amelynek során 700 keletnémet jutott át Ausztriába.

A magyarul is kiválóan beszélő Ottót Magyarországon 60 település választotta díszpolgárává. Egészen haláláig aktív volt, még kilencvenedik életévén túl is évente több mint száz órát töltött repülőgépen, utazásai csaknem mindig a munkával voltak kapcsolatosak. „Olyan családból származom, amely már 600 éve van a politikában. Már a génjeink is olyannyira átalakultak, hogy az embernek egyszerűen politikussá kell válnia. Számomra a politika mindenekelőtt felelősséget jelentett” – vallotta.

Habsburg Ottó több mint tíz egyetem, köztük a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem díszdoktora volt, harmincnál is több művét adták ki, többségét német nyelven. 1999-ben magkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, 2005-ben Bajorországban IV. Károly Európa-éremmel tüntették ki az 1989-es határnyitásban játszott szerepéért.

Regina szász-meiningeni hercegnővel kötött házasságából öt lánya és két fia született. Felesége 2010-ben bekövetkezett halála után nem jelent meg többé a nyilvánosság előtt, németországi otthonában, Pöckingben hunyt el 2011. július 4-én. A Habsburg családi hagyományoknak megfelelően földi maradványait Bécsben helyezték örök nyugalomra, szívét a testtől külön, a Pannonhalmi Főapátságban helyezték el.

Habsburg Ottó gyermekei és unokái a világ számos pontján élnek, Spanyolországtól Svédországon át egészen Örményországig, közülük Habsburg György magyar állampolgár, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a Magyar Vöröskereszt volt elnöke. A szűken vett családhoz harmincnyolcan tartoznak, de szélesebb körben a dinasztiának ma több mint háromszáz tagja viseli a Habsburg nevet.

Az egységes Európa lelkes szószólójává lett az utolsó magyar trónörökös a Nemzeti.net-en jelent meg,