#má fé | Explore Tumblr Posts and Blogs

laragangler · 6 months

Text

Kemény Zsófi: NAGYON ROSSZ VERSEK

(Most vagyok soha, Jelenkor, 2023; meg úgy a teljes Kemény Zsófi-életmű )

Mindenki írhat rossz verseket, sőt, kezdő írók esetén ez kb. elvárt. Ezeket viszont nem kell feltétlenül kiadni, illetve nem mindenképp könyv formájában, elég az, ha a Piripócsi Hírmondó közli a hasábjain a horgászhírek meg az apróhirdetés rovat kozott. Mondjuk ha az anyám villamosvezető, az apám meg pénztáros az Aldiban, én meg risszrossz bökverseket írok, akkor valószínűleg a Piripócsi Hírmondóba se kerülnek be a verseim, és ez nem baj, sőt; ha viszont risszrossz bökverseket írok de egyik szülőm író, akkor nagyobb esellyel publikálják a dolgaimat a Piripócsi Hírmondónál fontosabb folyóiratokban is, pont ezért pedig háromszor is meggondolom, hogy valamit publikálni akarok-e vagy nem, mert ha közlik, és nem tetszik senkinek, akkor soha az életbe nem mosom le magamról azokat a vádakat, hogy a verses hőseposzomat a Kisalföld meg a Rábaszó magazin kizárólag apámra való tekintettel közölte.

Szóval az van, hogy van Kemény Zsófi, akinek az apja amúgy író, és még 2015-ben megírta az Én még sosem című regényt, ami arról szól, hogy szerencsétlen középiskolás emberkék sírnak egymás utan hogy jaj Zorka teccik nekem mi ez a különös érzés a szívembe vajjjon ezt hívják úgy hogy szerelem, inkább igyunk meg a gellérthegyen egy liter kannásbort, miközben mindenki kellemetlenül érzi magát, meg szlemmel, mert mi mást csinálna mindenki aki nem keményzsófi, hogy szlemmel mint a keményzsófi; mindenesetre ez a könyv jól leírja azt, hogy milyen fos dolog tizenhat évesnek lenni, tudniillik az ember úgy érzi hogy mindent elront, aztán el is rontja de legalább ki is röhögik, és még szerelmes is. Szóval ez az első könyv nem volt nagyon jó, de a célnak megfelelt, szóval ha akkoriban 16 éves szerencsétlen tini lettem volna, akkor én is elolvasom és bánatosan cigizve meredek a hóesésbe es azt suttogom magam elé, hogy Zorka nem lehet sose az enyém bezzeg a Bendegúz a tizedik béből vett neki télifagyit és most biztos járnak, jajdefáj.

2017-ben viszont Kemény Zsófi megírta a Rabok tovább című regényt, amiben újratemetik Mátyás királyt, ezert Magyarországon kitör a forradalom, azt senki ne kérdezze, hogy előbbiből hogyan következik az utóbbi, ennek eredményeképp a negyven évesnél idősebb emberek elmenekülnek az országból, ezt se kérdezze senki hogy miért ez történik, mert ki más menekülne el otthonról, mint az idősebbek, és ki mások vezetnék a forradalmat a hősökterén gázmaszkban, mint igen, pontosan, a húszéves szlemmerek, vagyis nem más mint a keményzsófi sokszemélyben, mármint hogy van százhúsz ilyen ember a mai Magyarországon, incl. keményzsófi, akik a Trafóban meg a Fészekklubban a saját gyártmányu ilyenolyan klapanciáikat olvassák fel, néha jók, néha nem, inkább nem, de mindenesetre ezek az emberek valószínűleg kevés kivétellel semmilyen forradalmat nem lennének hajlandóak csinálni, ellenben az első fegyverropogás hallatán még az aznap hajnali Flixbusszal elzúznának Amszterdamba meg Berlinbe és ott kortyolgatnák a habosbaboslattékat amíg nem találnak valami munkát. A lényeg az, hogy Kemény Zsófi , aki ekkor már 23 éves volt, ékes taníbizonyságot tett arról, hogy egyáltalán nem tudja, hogyan működnek a forradalmak, a háborúk, meg úgy általában a társadalom, én se tudom, nem is írok róla regényt, illetve ő is tudhatná, ha vette volna a fáradságot es utánaolvas vagy szerez valami élettapasztalatot, de ehelyett a Trafóban szlemmelt, iszogatta a fent említett habosbaboslattékat es nem hagyta el a Nagykörút egy kilométeres vonzáskörzetét.

Most pedug az történt, hogy Kemény Zsófi írt egy verseskötetet, aminek az a címe hogy Most vagyok soha, ez a második verseskötet az életműben, illetve nem tudom, hogy 23 éves kora óta mit csinált a Zsófi, vagy hát sajnos tudom, mert 2019-ben azt mesélte az SZFE-s osztálytársainak hogy valami verses hőseposzt akar írni, ami folytatásokban már meg is jelent itt-ott, de már akkor nagyon reméltem, hogy ez a projekt félbemarad, mert ha valaki arról sem tud hitelesnek tűnő könyvet írni, hogy milyen egy kelet-európai országban egy forradalom, akkor isten óvja a vilagot attól, hogy újraírja a Faustot, aminek kapcsán amúgy egy ismerősöm felhívta pár hónapja a figyelmemet, hogy arról szól, hogy egy 58 éves faszi megerőszakol egy 14 éves gyereket es utana ajvékol, hogy Sátán, most képzeljük el ugyanezt plusz hogy a keményzsófi írja.

Szoval vannak ezek a versek, amik iszonyatosan kellemetlenek, de nem azért, mert kínos dolgokról ír bennük kínosan, hanem mert nem tud bánni az anyanyelvével, amin a verseket írta. Most nem akarok ilyen agyalásokba belemenni hogy mitől költő a költő meg mi a költészet, mert ahhoz túl tuskó vagyok én is, de szerintem ha van valami, amit egy írónak szépen, játékosan, kifinomultan stb. szóval JÓL kell használnia, az a nyelv, es attól nem lesz senki se költő, hogy szerelmes meg nosztalgiázik meg fomója van meg sohajtozva fújja ki a cigifüstöt a Madáchtéren, amennyiben a nyelvi szaktudása hiányzik. Ez most nem elitista pampogás, hogy csak annak lehet versírási engedélye, aki az ELTE Költő szakára jart, sőt, mindenki lehet legalabbis időlegesen költő, aki valamit plasztikusan kiragad a valóságból a nyelv segítségével, szerintem, meg sok ember szerint tehát nagyon sok költő kószál közöttünk, akár csak egy fél vers vagy egy mondat erejéig, kivéve a keményzsófi, és ezt semmi se mutatja jobban, mint a legújabb verseskötete.

Amiben pl. ilyenek vannak hogy “odakinn sötétedik a sötét”, nem, a sötét az nem sötétedik, az már sötét, pont olyan sötét mint na jó ezt hagyjuk; általánosságban attól még nem lesz egy szóhalomból költői kép, hogy nagyon felűnően rosszul használod a nyelvet, meg amikor leírod hogy „A talpformájú gödör a függés közben betemeti magát” (Hegtetoválás), az egyáltalán nem működik, annak ellenére, hogy két költői képet összemosol, mert ha egy gödör talp formájú az nem fog betemetődni azáltal hogy valaki közben lóg (a nyakán fellógatva? a lábán fogva fellógatva?), mert az egyik egy lógás a levegőben, a másik meg egy test elásása, és sajnos annak ellenére hogy a két tevékenység nagyon-nagyon közel áll egymáshoz, a kettő által keltett asszociációk egyáltalán nem érintkeznek: pont erről ismerszik meg egy igazán csapnivaló pancser költő, hogy ilyen jó kezdőfeltételek mellett is sikerül olyan szöveget produkálnia, ahol a nyelvi elemek, ahelyett hogy valahogy érintkeznének, rezonálnának egymással es új kapcsolatokat alakítanának ki, csikorognak, karcolják egymást, az olvasó fülét, szemét és a maradék jóízlését aztán meg végképp. És ez az, amire nem eleg az hogy az ember a magvető kiadó főszerkesztőjével likőrözik a spinoza kávéházban tizennégy évesen, mert ahhoz, hogy valaki jó költészetet írjon, ahhoz munka kell, gondolkodas meg némi tehetség is, és keményzsófi az egyiket sem fektetted bele, a tehetséget meg inkább hagyjuk, mert az amúgyis egy nagyon shady meg káros fogalom, szóval a szöveggel való hosszadalmas pepecselős munka valószínűleg elég lett volna ahhoz hogy valami elviselhető dolog szülessen, de keményzsófi csak idétlenül vihogott meg a tiktokon fikázott ilyen random budapesti homlokzatokat, ahelyett hogy a kezébe vette volna a vakolókanalat, és most itt tart hogy ilyeneket ír le hogy „A koronájuk ma koszorú: a homlokukon a tüskék néha szúrnak, néha nem; A ruhájuk drága, a szerelmük is – néha szúrnak, néha nem” (Megbaszott királynők), úgy nem lehet allegóriákat meg ritmust csempészni egy versbe, hogy random megismételsz szavakat, bár erre mondjuk egy kezdetleges gyerekvers is képes, mondjuk a bocibocitarka, de ez a pusztulat borzalom amit a zsófi produkált, meég ezt a szintet se üti meg. Meg egyóltalén, mi az hogy a szerelmük szúr? Azt akarod mondani hogy basznak? Mert amúgy a szerelem az nem szúr, az a tekintet, ami szúr, de komolyan hogy valaki ennyire de ennyire ne legyen tisztában azzal hogy mikor milyen szót kéne használnia, ennél tényleg a házmester is jobb verseket ír csak az legalább tudja hogy melyik kukába kell dobni a szelektívet.

Számtalan gyalázatos szókupac van ebben a verseskötetben, bárhol random kinyitom, olyanokat találok gec hogy „A határozott fiatal lány kézmosás után a csapból folyó vizet nem érzi / elég tisztának ahhoz, hogy lekaparja a lehámlott bőrt a kipirult orráról”, ezek a sorok pl. egy B1-es magyar/akármilyen nyelvkönyv példamondataira emlékeztetnek, ahol le kell fordítani a mellékneveket meg a főnévragozást , de azért múltidő még nincs benne, azt majd a következő könyvben tanulják a kis lurkók, de azért tudni kell valami mellékmondatos szerkezetet is, hogy meglegyen a 10 pont, viszont ha ezt lefordítod, akkor mehetsz a próbatesztre. Semmi más értelme nincs, poétikailag kb annyira kiforrott, mint egy telefonkönyv, és igen Zsofi tudjuk hogy a határozott fiatal lány az te vagy. És tényleg nemtom mit kezdjek az olyanokkal, hogy „nem értünk rá a véres megkomolyodásra” (Hüvelyes zsenge borsó), teljesen világos ugyanis, hogy a „véresen komoly” az egyik kifejezés, a „megkomolyodás” pedig a másik, de ha a kettőt osszefonod, akkor az eredmény nem egy izgalmas nyelvi lelemény lesz, hanem egy kellemetlen szóhányadék, ugyanúgy, mint ahogy a rántottában is van tojás meg a képviselőfánkban is, de ha a kettőt összekevered, akkor annak az eredménye nem fúziós konyha, hanem moslék. Azt pedig inkább hagyjuk, hogy a rímek szintén szánalmasan csikorognak, pl. azt a sorpárt, hogy „éhes a város, éhes a hold//húsba, kabátba, bármi van ott” (Visszatánc), a költészeti szakközép- és szakmunkásképzőben hármas alára értékelné a technikatanár, és ugyan nem buksz meg év végén báttya, de hogy ezt illegális nyomtatásban kiadni az kurvaisten.

Mindezen technikai részletek mellett kemény zsófi lassan 30 éves, felnőtt ember, de még mindig úgy tesz mindenki mintha egy idegesen vihorászó kiskamasz volna, akinek el lehet nezni a sok botladozást meg az hogy szmájlikat (!!!!!) illeszt a verssorokba, meg azt, hogy hát ez kajak kenu, ezt mondjuk nem a verseibe írta hanem az egyik nagyon idegesítő tiktokjába mormogta, amikor meglátott a folyóparton egy otthagyott csónakot.

Úgy értem, hogy az nem egy trademark hogy gyermeteg vagy, es ezt úgy mondom, hogy én legyek a legutolsó aki azon átkozódik hogy valaki nem a sajat életkorának megfelelően viselkedik mert ez szerintem is nagyon durva ageism. Kemény Zsófira visszatérve: lehet valakinek az a költői hangja hogy gyermeteg, nemtom Weöres Sándor gyerekversei hogy jobbra át balra át akasztjuk a nagymamát, meg pisti hüje juli hüje csak énvok okos mer nekem a segembe is fejem van, de az hogy valaki a risszrossz bökverseit amiket a matekfüzet végébe najó nem hanem mondjuk a filmtörténet 2 szeminárium közben körmölt fel a határidőnaplójába, kiadja egy verseskötetben, az egyáltalán nem azt jelenti hogy a költőnek az a lírai hangvétele, hogy egy kamasz, hanem azt, hogy a költő meg akarja spórolni azt a munkát, hogy megtanuljon jó vagy legalábbis nemkezdőköltőhangvételű verseket írni, és ezt azzal helyettesíti, hogy a matekfüzetét belemásolja egy wordfájlba amit aztán a Megvető kiadó kiad, miközben a közönség úgy tesz mintha már érett nagy író lenne, de közben a verseknek az egyedüli jellemzőjük az, hogy olyan mintha egy kezdő író írta volna, aki mellesleg egy vihorászó kiskamasz. A kritikusok baszki azok meg nem merik bevallani hogy a király meztelen, hanem azzal takaróznak, hogy „prózában és lírában is beérett”, az egyedüli apró hiba, hogy “néha sajnos kicsit szellemeskedővé válik, kioltják egymást az ötletek, általában ilyenkor lesznek túlírtak a versek is”, azt felejtik csak el hozzátenni, hogy ez nem néha történik meg, hanem minden oldalon hússzor, és hogy a versek nem „túlírtak”, hanem alulírtak, ha már valami, ha meg nem akar az ember ebben a bennfentes pipiskedésben részt venni, akkor csak le lehet írni hogy borzalmas az összes.

És közben Zsófi még influenszerkedik is, ami magaban még rendbevan, mert az influenszereket nem azért szeretjük mert jó verseket írnak, hanem mert a bájos mosolyukkal meggyőznek arról, hogy vegyek hipoallergén nyakláncot meg vakkomondor márkájú sportcipőt meg adakozzak a Patent Egyesületnek. De azt azért gecire nem kéne elfelejteni, hogy Kemény Zsófi csak úgy lehetett influenszer hogy előtte befutott író lett, ami igazából nem lett, és azért sikeres influenszer, mert el vannak ájulva a márkák attól, hogy egy VALÓDI író (gecire nem az, ld. fenn) vagy szlemmer vagy tudomisén reklámozza a cybertruck márkájú plüsskutyát meg a zabtejes mangófagyit, miközben a Mán-Várhegyi Rékát meg az Erdős Virágot, akik amúgy TÉNYLEG jó írók, eszükbe nem jutna felkérniük hogy reklámozzák ezt a sok hüjeséget.

A bónusz az, hogy miután az elmúlt tíz évben keményzsófi sikerrel bebizonyította, hogy se regényt, se verseket, se hőseposzt nem tud írni, a filmkészítésbe ártotta bele magát, aminek az lett az eredménye, hogy a Cicaverzum nagyon csúnyán megbukott, illetve pont hogy nem nagyon csúnyán, mert az összes kritikus elismeri, hogy az alapötlet jó, a színészek egyenesen nagyon jók, az operatőri munka is csodálatos , a látványtervvel se volt nagy bajuk, mivel volt bajuk, nyilván a forgatókönyvvel, ki írta a forgatókönyvet, hát persze hogy a keményzsófi írta a forgatókönyvet, ennek megfeleloen “a szövegek életszerűtlenek, papírízűek, kimódoltak” es ”a végeredmény megmarad egy amolyan bétatesztnek, ugyanis az alapötlet nem feltétlen ettől az alkotástól lett igazán kihasználtabb”, azaz Zsófi az elmúlt 10 évben sem hagyta el szellemileg a pozsonyiutat, és jó azt tudjuk hogy nem tud megírni egy rendes regényt, mert nem jart ELTE Regény szakra, de hogy baszki szerzett egy diplomát az szfe-n, amikor ott még jó oktatás folyt, és nem tud megírni egy filmforgatókönyvet, úgy sem, hogy van hozzá egy jó alapötlet, de olyannyira nem, hogy a kritikusok is világosan el tudták különíteni, hogy az alapötlet jó, csak a kivitelezés borzalmas, na az tényleg vállalhatatlan.

Ami végső soron kibaszta a biztosítékot, nem csak nálam, hanem mindenkinél, az az volt, hogy kemény zsófi nemrég nyilatkozott a saját é.l.e.t.m.ű.v.é.r.ő.l Veiszer Alindának, aki mondjuk hússzor értelmesebb nála, és ezzel az erővel bármilyen random embert az örsvezérteréről meghívhatott volna a stúdiójába, vagy akár egy pingvint is, tökmindegy, szóval arról nyilatkozott hogy „Ebben a kötetben a kudarcélményről is szó esik, amit a költő szakmájában élt meg”, es ebben teljesen vájbolok a költővel, ugyanis a kötet maga egy óriási kudarc, amiben kemény zsófi többedszerre is bebizonyítja, méghozzá livestreamben, hogy nem ért ahhoz, amiről azt hiszi, hogy ért hozzá, de ahelyett hogy belátná, „A Cicaverzum című film kapcsán [...] úgy nyilatkozik: a szakma nem tudta mit várjon, és inkább rosszindulattal fordultak ott is felé ”. Ez a legvárhatóbb lépés volt ebben a helyzetben, mert iszonyatosan egyszerű a filmkritikusok rosszindulatára fogni azt hogy nem tudsz megírni egy forgatókönyvet, de annyira nem, hogy nemhogy Oscarra nem jelölik, de a kritikusaid szerint még a Liza és a rókatündér szintjét se üti meg az, amit összefirkáltál.

Zsófi, hagyd abba ezt az írásdolgot, menj, izé, utazz, olvass, okosodj, aztán meglátod. Vagy ha nem, akkor tényleg fejezd be, menj el copywriternek, es nyilván nagyon fog mindenki örülni, hogy a te erőltetett szóvicceid lesznek olvashatoóak a millikrémtúró plakátokon, és még többet is keresel vele. Közben nyilván szlemmelhetsz, meg sopánkodhatsz a tiktokon arról, hogy valaki otthagyott egy kiflit a lépcsőfordulóban, azzal a különbséggel, hogy akkor már nem Tóth Krisztinával fogsz egy ligában játszani, hanem a Nájkcsaláddal meg Avram Latoscával, csak meglesz az a helyzeti előnyöd, hogy megvan az összes fogad és nem akarja a gyerekeidet elvinni a gyámügy. Most még.

#kemenyzsofi #holokauszt #trump #gaza #ukraine

140 notes · View notes

idollete · 7 months

Text

– 𝐰𝐞 𝐦𝐢𝐠𝐡𝐭 𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐠𝐞𝐭 𝐚𝐰𝐚𝐲 𝐰𝐢𝐭𝐡 𝐢𝐭 ⋆ ˚｡ 𖹭

𝑤arnings: conteúdo exclusivo para +18.

ೀ ׅ ۫ . ㅇ atendendo a esse pedido; enzo!ficante; inspirada na música ‘false god’ da taylor swift; commitment issues; relacionamento conturbado (tudo que está aqui não passa de mera ficção e não deve ser, de forma alguma, romantizado ou exemplo a ser seguido); uma pitada de angst (?); termos em espanhol (‘eres la chica más hermosa que he visto en mi vida’ - ‘você é a garota mais linda que eu já vi na vida’); praise kink; dirty talk; sexo desprotegido (e vcs já sabem); penetração vag.

notas da autora: ele tá com uma cara TÃO de picudo nessa foto que eu deixaria ele cometer atrocidades comig-

Não foi por falta de aviso. Quando suas amigas te disseram que ele fugia de compromisso, preferiu acreditar que dessa vez seria diferente. Se conheceram em um barzinho e te chamou atenção a introspecção, a expressão de quem não sabia o que estava fazendo naquele ambiente que claramente foi obrigado a ir. Se aproximou, ofereceu uma cerveja, descobriu que ele se chamava Enzo. Foi tão natural o modo como entraram em um “rolo” algumas semanas depois. Não tinham rótulos, ele dizia que eles não importavam desde que estivessem juntos. Você se deixou levar, escolheu acreditar que ele ainda estava se recuperando do relacionamento anterior, afinal, era tudo muito recente.

De repente, a escova dele estava no seu banheiro e o gatinho dele se acostumou com a tua presença. Você observava Nova Iorque despertar e ir dormir da janela do apartamento dele, os bares e teatros de West Village estavam cheios de lembranças de vocês. Não sabe ao certo como aquele oceano se colocou entre os dois, quando tudo que ele fazia parecia te afastar um pouco mais. Pensava que haviam caído na rotina, mas te doía quando ele ficava tão distante, quando parecia impossível acessá-lo.

Se lembra de como ele dizia que morreria por ti no começo de tudo, mas agora preferia encarar a janela com um olhar vazio, como se antes não tivesse te dito que você era a cidade favorita dele.

Se lembra de como, em um dia de raiva e coragem, desafiou Enzo a te deixar, que fosse embora de uma vez e acabasse com tudo, só para assustá-lo.

Tinha essa fé cega de que tudo poderia se resolver, porque quando te fazia dele era como se estivesse no paraíso, ainda que fosse como o inferno quando brigavam. Em meio aos desafios, sabia que eram bons um para o outro, embora Enzo parecesse não reconhecer isso. Se via sorrindo pelos cantos ao lembrar de como em uma madrugada ele disse que era devoto a ti, comparou o que vocês tinham ao religioso.

– Me encantas, nena… – O sussurrou te despertou, estavam deitados se recuperando do orgasmo recente. De bruços, recebia carícias lentas nas costas. – Me faz encontrar a religião sempre que te beijo. – Selou um ombro teu, depois o pescoço, te fazendo encolher, arrepiadinha. – Minha religião está nos seus lábios. – Segredou, enlaçando tua cintura com um dos braços. – E o meu altar está nos seus quadris. – Suspirou ao sentir o membro desperto ser pressionado contra a sua bunda. – E quando eu ‘tô dentro de você, é como se entrasse no paraíso.

– Enzo… – Chamou, cheia de doce, quando ele se esfregou contra o teu íntimo. – Vai me foder de novo? – Olhando por cima do ombro, capturou o momento exato em que ele te deu um sorriso de canto, galanteador. Algo sobre a maneira afetuosa que ele te encarava, embora cheia de luxúria, te deu um friozinho na barriga, sempre ficava nervosa quando Enzo te olhava assim. – O que?!

– Eres la chica más hermosa que he visto en mi vida. – Enzo adorava te elogiar, especialmente em momentos assim, mas você ainda corava e escondia o rosto toda vez. – Não se esconde, não… – Pediu, com um riso bobo no rosto, te pegando pelo queixo com o cuidado de quem pega algo delicado. – Quero te ver. – Tocou os seus lábios com dois dedos, você deu um beijinho neles, lentamente guardando tudinho na boca. – Quero ver o seu rostinho quando eu te fizer gozar de novo.

Esquecia do resto do mundo quando tinha Enzo daquela forma, o calor do peito dele nas suas costas, a respiração quentinha no teu ouvido, os beijos que ele deixava no teu rosto, no ombro. Quando os dedos estavam babadinhos o suficiente, a mão te tocou o clitóris, espalhando a saliva, te deixando pronta para ele.

Empinou o quadril quando o caralho teso pincelou a entradinha, ansiando por ele. Era o paraíso, de fato. Quando a pontinha foi te alargando aos poucos, chiou baixinho, o corpo ainda sensível, recebendo novamente todo o volume. Agarrou o lençol entre os dedos, curvando a coluna ao ser preenchida por inteiro. Teve uma das pernas dobradas, cedendo mais espaço a Enzo, que se encaixava em ti perfeitamente, como se fossem feitos para permanecer daquela forma para sempre. As estocadas iniciais eram lentas, cheias de paixão, o uruguaio ondulava o quadril contra o seu corpinho, acariciava suas curvas, te enchia de beijos.

– Tão grande… – Seu semblante se transformava em puro deleite, dos lábios entreabertos escapavam murmúrios sem sentido.

– Grande, eh? Mas você sempre aguenta tudo… – ‘Tudo’, você repetiu, tontinha de prazer. – É tão boa para mim. – Enzo ondulava contra o seu corpinho, devagarinho, aproveitando cada segundo. – Es mi buena niña.

Os lábios foram tomados em um beijo que seguia o mesmo compasso do quadril masculino, apaixonado, saboreava o teu gosto, as línguas se enroscavam com paixão. Abraçada contra o peito quente, ouvia Enzo se declarar no pé do teu ouvido, sussurrando juras de amor, confessando o quão era fascinado por ti.

– Te quiero, nena…

Seu nome saía como a mais doce melodia dos lábios dele, chamando por ti como em uma prece. Por cima do ombro, você o admirava; o cabelo grandinho bagunçado, caindo sobre os olhos, o cenho franzido com aquele vinco na testa que achava tão charmoso. Enzo te encantava. Mas a sua parte predileta era quando ele te encarava, vidrado nas suas expressões, pulsava ao redor do pau quando usava os dedinhos para se tocar, se arrepiava e se entregava. Se sentia completa e gozava com um sorriso bobo no rosto, ouvindo que ele te adorava e suspirando em alívio.

Porque quando Enzo te amava assim, você sentia que poderiam sair bem dessa.

#enzo vogrincic #enzo vogrincic x reader #enzo vogrincic x lover #enzo vogrincic smut #la sociedad de la nieve #a sociedade da neve #society of the snow #lsdln #lsdln cast #idollete #smut #pt br

106 notes · View notes

caostalgia · 1 month

Text

Una vez más estoy aquí, con las palabras que parecen ser las únicas que me escuchan, prisioneras de mis delirios obligadas a intentar comprenderme.

Quisiera que mis emociones se me escaparan y pudieran quedarse grabadas en este virtual papel.

¿Es la vida la que nos salva de la muerte? O será la muerte la que nos libera de la vida.

¿Es qué soy demasiado tonto como para saber dejar de sufrir, o seré tan necio como para no aprender a hacer las cosas diferente?.

Tengo miedo, estoy adolorido, harto de mi.

El tiempo pasa pero parece que mi vida no avanza.

Quiero creer que algún día las cosas van a cambiar, y esperaré. Solo deseo que la fé me dure lo suficiente.

-brokencat

#notas #frases #citas #escritos #pensamientos #brokencat

52 notes · View notes

yuumcbr · 17 days

Text

A curiosidade de um humano por um deus desconhecido

Ok, isso estava nas minhas anotações e não sabia se postava ou não.

Essa é a deity AU de @ceruleancattail, escrevi isso baseados nos contos incríveis deles.

Acho que Leona pode ter ficado um pouco oc, há troca de POV.

Você é um estudante de História e recentemente sua turma começou a estudar sobre a história grega. Um de seus professores decidiu dar alguma aulas sobre a história de alguns deuses e pediu para você escolherem um deles e fizessem um seminário.

Em suas pesquisas você achou algo em uma wiki na internet sobre Falena, o Deus do Sol. Na cultura grega, ele era tão famoso quanto o deus Neige e o deus Cheka.

Mas o que você acho na wiki te chamou atenção, era um deus que você nunca havia ouvido falar. Deus Leona, o irmão mais novo do deus do Sol.

Você clicou para ver ser encontrava mais sobre ele e descobriu que Leona era conhecido como o Deus da Lua. Você achou interessante, isso significaria que Leona e Falena cuidavam de áreas opostas do mundo.

Porém, diferente do que você imaginou, Leona era considerado um deus ruim e que assombrava os humanos trazendo a noite.

Quer dizer, naquela época era normal pensar que a noite era algo ruim, já que era escura e fria (e como velas eram um artigo de luxo e não existia energia, deveria ser um pouco assutador).

Mas em algumas poucas wikis da internet haviam informações sobre como Falena amava seu irmãozinho e que o deus Cheka o idolatrava a cima de tudo.

Cheka poderia ser conhecido como o Deus da inocência e da infância, contudo você tinha certeza que Falena o afastaria se o Deus Leona você realmente uma má companhia.

Talvez, apenas talvez, a informação nunca esteve completa (um furo na história? ).

Depois de muitas e muitas pesquisas e seu interesse por esse deus misterioso aumentou, você decidiu que ele seria a matéria da sua pesquisa da faculdade.

Seus colegas disseram que pesquisariam sobre Deuses mais conhecidas e que você deveria fazer o mesmo, porém seu interesse pelo desconhecido sempre falou mais alto.

Com o passar do tempo e a data do trabalho se aproximando, você notou que estava cada vez mais complicado achar algo sobre esse deus e às vezes até falava na frente do computador, implorando por informações.

"Vamos Leona, apareça!" ou "Porque é tão complicado achar algo sobre você, Leona?"

Com o tempo, você encontrava um ou dois livros com alguma informação rasa e quando isso ocorria você dizia que era o seu dia de sorte. Cansado de sempre procurar na mesma redes e em todos os livros da biblioteca da faculdade, você decidiu abandonar esse método e procurar em outros lugares e que lugar seria melhor do que no próprio país da religião antiga.

Com um feriado prolongado chegando, você procurou por um templo de Leona, dessa maneira você poderia pesquisar mais afundo sobre ele.

Por mais que procurasse por qualquer existência de um templo, nada apareceu. Então você escolheu ir a uma cidade onde encontraria um templo de Falena e Cheka, com a esperança de achar um templo de Leona por perto.

Você comprou sua passagem, alugou um hotel e esperou calmamente para o grande dia.

Quanto mais seguidores um deus tem, mais poder ele tem para usar magia e fazer milagres.

Apenas o fato de um humano visitar seu templo ou um local construído para te homenagear, já é o suficiente para que ele consiga fazer curar doenças incuráveis.

Uma oração constante era ainda melhor, já que isso significaria a fé em um deus. Daria a capacidade de mover montanhas.

Porém caso você desejasse nunca encontrar esse deus ou que outro deus te protegesse dele, o deus começava a ter uma energia negativa, fazendo que se este Deus usasse magia, coisa ruins aconteceriam.

Leona pensou que na época em que ficou conhecido como deus da lua seria tão adorado como seu irmão. Porém vários humanos distorceram sua história para atraírem mais seguidores a Falena.

E aos poucos, todos que o seguiam foram condenados e ele não pode fazer nada a respeito, já que sua magia estava muito negativa para ajudá-los e isso só pioraria a situação.

Após a raiva de ter aqueles que confiavam nele indo embora e ter seus sentimentos despedaçados. Ele desistiu de ter um seguidor novamente.

Séculos se passaram e vários deuses perderam seus seguidores para o tempo e inúmeros foram reerguidos.

Por mais que vários deuses fossem esquecidos, sempre havia alguém que citava-os para dizer algo e isso era o suficiente para que seu legado continuasse existindo.

Leona teve quase nenhum momento onde seu legado fosse lembrado e desses poucos momentos, a maioria o descrevia como um deus ruim e amargo.

Ele desistiu de ver o que acontecia no mundo dos humanos, só deitando e relaxando pela eternidade.

Às vezes ele sentia seu peito apertar em algo ruim ou um sentimento curto de bondade e ele sabia que era apenas mais um dos poucos momentos em que alguém se lembrou dele.

Leona ignorava, nunca querendo ver sobre o que falavam nas suas costas.

Em um dia em que Leona jogava xadrez sozinho, aquele sentimento angustiante apareceu novamente e isso o fez ficar irritado.

"Tch, humanos deveriam aprender a pensar um pouco com suas cabeças ao invés de acreditarem em tudo que veem."

E como se este humano fosse capaz de ouvi-lo o sentimento melhorou aos poucos, trazendo uma pequena alegria.

Isso fez Leona parar por um momento, segurando um peão em sua mão e pensando profundamente.

Um fantasma de um sorriso apareceu quando entendeu, mas ele não acha que valha a pena conferir, seu jogo é mais interessante que um pensamento de curta duração.

Porém o sentimento durou mais algumas horas antes que fosse embora.

No dia seguinte, Leona jantou com Falena, Cheka e sua cunhada a pedido de Falena.

"Então Leona, o que tem feito de bom?"

Sua cunhada perguntou tentado puxar assunto.

Brincando com as verduras em seu prato, o Deus da Lua encarou sua cunhada.

"Nada demais, apenas o mesmo de sempre"

"Ah mãe, ontem havia uma alma pesquisando sobre Unca!"

Cheka disse animado, o deus da inocência e da infância sempre ficava feliz quando um humano era legal com seu tio.

Leona olhou para seu sobrinho, talvez a alma de ontem encontrou sobre ele enquanto pesquisava sobre Cheka ou seu irmão.

"Oh isso é legal! Não é todo dia que temos uma boa notícia como esta, porque não comemoramos?"

Seu irmão disse animado, mas Leona sabe na realidade eles só querem que ele saia um pouco e interaja com outros deuses.

"Não, eu passo. Seria ridículo festejar toda vez que alguém se lembra da existência de um deus".

“Ah vamos Leona, já faz um tempo que você não nos acompanha em uma festa”

Falena insistiu, porém Leona duvida muito que os outros deuses viriam de qualquer maneira, ele não quer ouvir a risada de Ruggie com a notícia de uma festa por causa de uma citação humana.

O jantar terminou e antes que Leona pudesse chegar a seu local de descanso, os sentimentos anteriores voltaram.

Agora havia mais pessoas falando sobre ele, uns curiosos e outros mais desinteressados.

O deus com características de leão parou sua caminhada, os pensamentos conflitantes de ir olhar sobre esses humanos ou não lutavam entre si.

Aparentemente, alguns desses humanos não pareciam muito amigáveis com ele.

Seria questão de tempo até que isso sumisse e ele caísse no esquecimento novamente.

Porém, ao contrário do pensamentos de Leona, dia após dia, um humano voltava para querer saber mais sobre ele.

Ele supôs que nos dias que haviam mais pessoas pensando nele, era porque o humano que pensava com frequência comentava suas descobertas com seus amigos.

Não que ele fosse admitir, mas estava começando a ficar com medo que o sentimento calmante em seu peito parasse, que essa alma mortal curiosa parasse de se interessar tanto nele.

O que o fez finalmente olhar esse humano e desistir do medo do esquecimento foi uma oração.

"Vamos Leona, apareça"

Não era uma oração, mas se classificaria como uma.

Leona estava cochilando no momento em que você fez essa oração inconsciente, os olhos do leão se abriram com a onda de poder que correu por seu corpo.

Se sentando de onde estava deitado Leona olhou para suas mãos e deu uma risada sincera.

"Até onde os humanos vão por sua curiosidade?"

Abrindo uma espécie de bolha mágica, ele te viu pela primeira vez.

Você estava sentada em um cadeira olhando para uma caixa fina iluminada, com alguma atenção o deus notou que aquilo era uma espécie de pesquisa.

Ele se lembra de Cheka ter mencionado há muito tempo sobre caixas finas que funcionam muito parecida com a bolha mágica de deuses, mas menos poderosas.

Ele viu você colocar a cabeça na mesa.

"Por que não encontro nada, nem uma única informação a mais".

Quando você voltou seu olhar para caixa esquisita, ele viu as informações sobre ele sumirem e irem para Falena.

Seus lábios franziram em desgosto com essa ação. Você em retaliação suspirou e voltar a pensar nele.

'Porque é tão complicado achar algo sobre Leona? As poucas citações sobre ele oscilam em falar que ele era bom e mal.'

"Talvez se eu…."

O humano a sua frente começou a pesquisar sobre templos dele, Leona duvida muito que ele encontre algum que ainda esteja de pé.

Todos os seus templos (que não eram muitos) foram destruídos a muito tempo.

Os dias continuaram e seus pedidos improvisados de saber mais sobre ele aumentavam seu poder aos poucos. Você não fazia de propósito, apenas falava sozinho, às vezes e resultava em uma espécie de oração, mas isso aumentava seu ego mesmo assim.

Ele assistia seu dia a dia e via como você pesquisava sobre inúmeros deuses, mas não seguia nenhum.

Aparentemente você estudava em um lugar que ensinava sobre vários deuses, religiões e a história do mundo. Interessante para dizer o mínimo, ver tantos humanos dispostos a aprender sobre diversos deuses e ter a mente aberta para entender o passado e o presente.

Leona gostava de te ajudar às vezes, tudo que ele fazia você consideraria um golpe de sorte. Para seus colegas você definitivamente tinha um anjo protetor.

Leona sempre ria quando alguém dizia isso, você literalmente tinha um deus que fazia várias coisas para você. Mas em troca, ele sempre esperava por sua busca por ele.

É justo, não é? Herbívoro!

Ele te ajuda no seu cotidiano e em troca você pede para saber mais sobre ele e alimenta seu poder.

No caso de você focasse em outra coisa ou tivesse outro estudo que quisesse fazer por diversão, Leona te daria um tempo.

Porém se você ousasse demorar demais para voltar a pesquisar sobre ele, certos incidentes te atrapalhariam e te guiariam ao livro com alguma coisa sobre ele mais próximo.

Nada muito ruim, apenas o vento soprando toda sua pesquisa para longe, ou uma chuva forte que faria você voltar a biblioteca para não se molhar.

Quando Leona notou que você procuraria um templo dele perto de um de Falena ou de Cheka no dia em que estive livre. Ele usou sua magia para mudar as pesquisas da sua caixa esquisita luminosa que você chamava de PC e mostrou um templo de Farena e Cheka que havia um dos seus templos caidos por perto.

E talvez algumas outras informações que fariam você ir até ele.

Ver você animado pela viagem e torcendo para que encontrasse algo sobre Leona só alimentou sua arrogância.

Às vezes ele gostava de pensar em você como um seguidor e como todos reagiriam ao ver que alguém voltou a acreditar nele.

"Leona, é bom ter algo sobre você neste lugar ou vou estrangula-lo!"

Um sorriso apareceu no rosto do leão, era divertido ver um humano fraco e indefeso como você irritado quando não encontrava nada novo sobre ele.

"Fique tranquilo Herbívoro, você encontrará muito mais que apenas uma informação!"

Desculpe se houver algum erro de gramática, revisei inúmeras vezes e parece que cada vez que faço isso, acho um erro novo.

Obrigada por ler até aqui, fique a vontade para dizer algo [adoro conversar (◇w◇) ].

42 notes · View notes

villasmillove26 · 9 days

Text

Me apetece ser tu arena pero tú naturaleza es alejarte como más olas del mar, cuando regresas solo hay una falsa fé de que a mí lado te quedarás.

25 notes · View notes

rutlancecf · 5 days

Text

Carta de Damian Wayne para el Hada de los dientes (siendo leída por sus hermanos)

"Respetada Hada de los Dientes:

Sé que no te he escrito antes, y tampoco tenía idea de tu existencia. Pido disculpas por mi ignorancia. Mis hermanos mayores me han contado de ti, y de como llevas a cabo tu transacción monetaria cada vez que encuentras un diente bajo la almohada de un niño.

Sé que muchas veces he manifestado a mis mayores y demás que no soy un infante, pero en confidencia, realmente nunca llegué a ser uno por la forma en la que me crió la familia de mi madre. Era de vital importancia para ellos que yo fuera un ser perfecto, sin fallas ni defecto alguno, por lo que me volví en un adulto en vez de vivir la dulce infancia e inocencia que exudan los pequeños.

Mas no son mis primeros años de vida los que quisiera argüir en esta misiva, no. De acuerdo a mis queridos hermanos mayores, de los que estoy seguro ha visitado en infinidad de veces, (Y mire que me da un poco de celos tener conocimiento de que usted los percibiera en tan tierna edad) yo debería perpetuar el ritual por el cuál se basa su existencia.

Pero no quiero, no quiero hacerlo, y es por eso que le he escrito esta carta para hacerle entender mi razón.

Debido a mi posición, y estilo de vida, no requiero de un estímulo o compensación monetaria, ya tengo demasiado de eso. Así que le pido que se lo dé a otro pequeño que esté en una situación precaria.

Mas, si usted puede condescender un deseo, le pido con gran fervor y conmiseración para mi persona, que me asista a influir un cambio en las demás personas sobre la percepción que tienen de mí. He realizado tantas cosas y acciones que me perpetúan un lugar en el Infierno, lo sé, he estado ahí; que necesito su ayuda, no para librarme de mi destino hasta el final de los tiempos, sino para que en el tiempo que me quede para caminar entre los vivos mis semejantes puedan expresarme un poco de amor, un poco de empatía, un poco de orgullo hacia mi persona. Y que esto sea para soportar mi estancia en el Tártaro.

Por favor, por favor. Ayúdeme, ayúdeme para que las personas que amo abran sus ojos y vean que estoy aquí, que no me abandonen. Mi alma ya estaba perdida desde que nací.

Sé que he impetrado algo díficil, tal vez imposible, pero tengo un poco de fé, un poco de fé de que alguien me mire sin temor u odio a los ojos y me sonría.

Lamento pues, haberle quitado algo de su valioso tiempo que usted se ha tomado para leer esta carta, la cuál espero que reciba y me concediera una respuesta en caso de ser factible.

Me despido esperando volver a saber de usted, viable a causa de que aún tengo una dentadura infantil.

Con sincero decoro, Ibn al Xu'ffasch Damian Thomas Wayne Al Ghul.

P. D. Debido a mi reciente conocimiento sobre su labor en el mundo, me he tomado la libertad de elegir una caja de té de jengibre y ponerla a su disposición, para contrarrestar los efectos de la fatiga.

Jason terminó de leer la carta y se quedó viendo a sus otros dos hermanos, quiénes desviaban la mirada y la clavaban al piso, teniendo pensamientos y sentimientos encontrados. Volvió a meter la hoja al sobre y con cuidado, volvió a meterla bajo la almohada de Damian, que aún seguía dormido bajo los efectos residuales de la anestesia.

- Buenas noches, pequeño demonio.- Le acarició con delicadeza los cabellos y se salió de la pieza del más chico.

Tim se aproximó a la cama e inclinándose, le dio un beso en la frente a su hermano menor.

- Dulces sueños, gremlin.- Le dijo en voz baja, yéndose tras Todd.

Al quedarse solo, Grayson se sentó en la orilla de la cama, sacó el sobre y la muela para meterlos dentro de su pantalón, miró por un momento al chiquillo durmiente, y con el corazón pesado, se recostó a un lado suyo, abrazándolo contra sí.

- Te queremos, Pequeño D, y estoy muy orgulloso de tenerte como mi hermanito menor.- Acarició sus cabellos y le besó la frente.- Pase lo que pase, siempre estaremos contigo, pajarito. Y te prometo que, sin importar cómo, yo mismo iré al infierno y te sacaré de lo más profundo del abismo. No te rindas, Damian. No te rindas.-

#damian wayne #fanfiction #dick grayson #jason todd #tim drake #batboys

22 notes · View notes